Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-10-02 / 40. szám
PILLANATFELVÉTELEK lehet a legjobb feketét inni... Megszólal a telefon, és Kveta percnyi pontossággal jelentkezik a haliból. Akkor még nem sejtettem, hogy ezzel a közmondásos német pontossággal majd lépten-nyomon találkozom ... — Nos, hová megyünk először? — kérdi Kveta, de én még fölbámulok a hatalmas szállodára. — Kétezer szoba ... — gondolkodom hangosan —, annyi, mint nálunk egy közepes község lakossága ... Aztán megakad tekintetem a szemben levő Centrum áruházon, olyan a reggeli fényben, mintha az egészet alufóliával vonták volna be. Legalábbis ezt a benyomást keltik a hatalmas alumíniumlemezek az épület falán. Társnőm jót kacag a hasonlaton, és elmondja, hogy ezt az óriási áruházat három év alatt építették föl! Hatezerfajta árut kínál, kétezer alkalmazottja van, többségük elárusítónö, akiknek minden műszak előtt — kötelességszerüen — fel kell keresniük az áruház fodrászát .. . Minden magyarázat nélkül is megértem, hogy ez nem parádé, hanem a vásárló iránti tisztelet. Erről egyébként magam is meggyőződtem, s arról is, hogy a vásárlók is tiszteletben tartják az elárusítónőket. Ennek a kölcsönös tiszteletnek és bizalomnak számomra feltűnő példája volt — ámelyet nemcsak ennek a hatalmas áruháznak az élelmiszerosztályán, hanem a kisebbekben is tapasztaltam—, hogy mindig minden pénztár működik, és a pultok végében nem ácsorog naphosszat holmi ládikán valaki, hogy vizsla szemmel felügyeljen a mindenkor „gyanús" vásárlókra . .. Egy másik kellemes élményem az volt, amikor Kveta egy korábban vásárolt gyermekkabátot cserélt ki nagyobbra. Az osztályvezető megnézte a holmit, hogy tényleg nem hordták-e, aztán ment minden, mint a karikacsapás. S a végén úgy köszöntek el: reméljük, a jövőben is nálunk fog vásárolni... Csekélységek? Lehet. De az önkiszolgálók korában mégiscsak vevő és eladó közvetlen kapcsolata ... Aki csupán néhány napot tölt Berlinben, annak bizonyára feltűnik, hogy jóformán mindenütt építkezés folyik. A belvárosban a „foghíjak" betöltése, régebbi épületek korszerűsítése, és természetesen az új lakótelepek létesítése. S aki jobban odafigyel, azt is láthatja, hogy ez az építkezési „láz" gyors, korszerű és nagyon megfontolt. Kveta elmondta, hogy pár évvel ezelőtt a berlini építkezési vállalat egy tízemeletes lakóházat 118 lakással 77 nap alatt épített fel. — Hát akkor bizonyára minden építőmunkást ide kellett irányítani — jegyzem meg, minden él nélkül, inkább itthoni tapasztalatainkra gondolva. Kveta elbeszéléséből viszont kiderül, hogy ilyesmiről szó sincs, sőt, az építőipar itt is állandó munkaerőhiánnyal küzd. Csakhogy ... Ők a nagy építkezésekhez — s ezekből országszerte mindenütt sok van — előbb előkészítik a terepet. Ez azt jelenti, hogy előbb megépítik az utakat, a szolgáltató központot, és ha nagyobb lakótelepről van szó, akkor a nyugdíjasok házát is. Mindezt még a lakásépítés megkezdése előtt, akárcsak a boltokat, éttermet, tisztítót-mosodát és ami még kell egy lakótelepen. Ugyanis ezeket a létesítményeket — magyarázza Kveta — azonnal üzembe is helyezik, s így máris szolgálják azokat, akik a lakóházakat építik. Tehát az építőmunkások, akik ugyan a felvonulási épületekben laknak, minden szolgáltatást megkapnak munkájuk közben; nincs gondjuk az étkezéssel, a mosással, tisztítással és így tovább. Az építömunkások többsége vidéki, de amíg elkészülnek a munkával, nem kell hazamenniük, mondjuk egy jót enni vagy tiszta ruháért ... S miután munka közben mindenük megvan, hamar végeznek is... Ilyen körülmények között épült fel Berlin X. városkerületében a hatalmas Lichtenberg lakótelep, ahol ma már 25 000 ember él. Már a kezdet kezdetén, az első beköltözőknek — mintegy 15 000 emberek — rendelkezésére állt 5 óvoda, 2 négyemeletes alapiskola, 3 nagyáruház, 2 mozi, 3 étterem háromezer személyre számítva, korszerű rendelőintézet, művelődési ház és 3 szolgáltató központ. És a lakók a beköltözés sorrendjében, pontos tervek szerint, már meg is kezdték a környezet fásítását, füvesítését, parkosítását. Ma ez a lakótelep már befejezés előtt áll, de közben gyarapodott két áruházzal, két fedett uszodával és ifjúsági klubokkal, az utcák mentén megnőttek a fasorok, és zöldellnek a füves területek. A füves területek... ez az NDK-ban úgy látszik „külön fejezet". Viszonylag nagy térségek a lakóházak között, s arra valók, hogy a gyerekek ott játsszanak. A füves térségeken vannak a mászókák, homokozók, miegyebek, ám egyetlenegy tábla sem hirdeti, hogy „fűre lépni tilos". Itt még pingpongozni is lehet, s nem kell félni, hogy valaki „elmozdítja" a pingpongasztalt — ez ugyanis két betonba ágyazott márványtömb, nem árt neki az eső, a hó, a fagy, s még a vandálok sem tehetnek kárt bennük. A füves térségeket utacskák szelik át, ez a kerékpározók birodalma, illetve választóvonal a foci- és a röplabdapályák között. És fák meg fák mindenütt, fölfogják a port, a zajt, és otthont adnak a madaraknak. És az ablakokból a szülök áttekinthetik az egész nagy térséget, ahol a csemetéik játszanak. A gyerekek. .. Mint nálunk, az NDK-ban is átlagos a kétgyermekes család. Csakhogy a szülőknek kevesebb a gondjuk. Legalábbis a kisebb és a nagyobb iskolások étkeztetésével. Ugyanis minden iskolásnak van hol étkeznie és szabad idejének egy részét ifjúsági klubban töltheti. Az NDK-beli tanulók az iskolához legközelebb eső étteremben ebédelnek. Ezeket az éttermeket igen gazdaságosan használják ki. A kora délelőtti, a késő délutáni és esti órákban a felnőtt lakosságot szolgálják, délidöben viszont — amikor a felnőttek munkában vannak — az iskolás gyermekeket. Délelőtt tízkor becsuknak, és terítenek a gyerekeknek. Az éttermekbe a gyerekek kosztját speciális kocsikban szállítják a nagykifőzdékből. Tizenegy órakor jönnek ebédelni a kiselsősök s utánuk délután kettőig a felsőbb osztályosok. Nincs rohangászás, tülekedés, lökdösődés — „csak" kulturált viselkedés, kulturált környezetben, kulturált felszolgálással. A nagykifőzdékben általában több ezer, olykor 30—50 ezer adagot főznek a gyerekeknek, dietetikus orvos felügyeletével, egyikben-másikban már hajnali háromkor kezdik a munkát, hogy időben elkészüljenek, s a gyerekeknek ne kelljen fölöslegesen várakozniuk. Ezekben a nagykifözdékben egyébként nemcsak az iskolásoknak, hanem bölcsődéknek, kórházaknak is főznek. S hogy mi ezeknek a gigantikus konyháknak az előnye? Többek között az is, hogy a környező mezőgazdasági üzemekből a szerződéses, megrendelt terményeket már éjszaka kettőkor kezdik szállítani, a nyersanyagok a főzéshez tehát garantáltan frissek, sőt a hentesárut már megtisztítva, szeletelve, porciózva kapják. Továbbá minden munkafolyamat gépesítve van, ami ilyen óriási mennyiségeknél kifizetődő és viszonylag kevés munkaerővel megoldható. Kiszámították ugyanis, hogyha minden iskolának külön konyhája lenne (és nálunk még mindig ez a tendencia), 80 százalékkal több munkaerőre lenne szükség ... A nagykifőzdék egyébként a kereskedelemhez tartoznak, az iskola csupán megrendelő, s mint ilyen szigorúan ellenőrzi a megrendelt árut: a szállítólevelet előszót az étterem vezetője láttamozza, majd a szakács, aki beírja, mikor érkezett a szállítmány, harmadszor a soros felügyelő tanító, tanár értékeli s végül a szolgálatos tanulók. Az ellenőrzés elve tehát többszörösen és igen szigorúan érvényesül, s közvetlenül bofolyásolja, hogy a kifőzdék alkalmazottai mennyi prémiumot kapnak. Miközben itthon e sorokat írom, látom magam előtt lakótelepeinket, amelyeknek házai között évekig csak hordja meg hordja a szél a port, amelyekben akár egy nemzedék is felnő anélkül, hogy valaki fát, bokrot vagy virágot ültetne, netán füvet telepítene. A lakótelepeket, amelyeken mondjuk már áll az étterem és kávéház, de kong az ürességtől s a sok ácsorgásban gyökeret ereszthet a pincérek lába. A művelődési házakat, amelyekben mindössze néhány fizető gyermek töltheti szabad idejét azzal, hogy keservesen cincog valamilyen hangszeren, s látom a többi, a jóval több gyereket, ahogy céltalanul és unottan cselleng a házak között. És persze az iskolai étkezdéket, ahol akkora a tolongás, a gőz, az ételszag, az idegesség, hogy nem csodálom, ha a gyereknek elmegy az étvágya, s az ebédpénzt másra költi. A külföldön szerzett tapasztalatokért nem kell vámot fizetni. Jó lenne, ha ezek a vámmentes gazdasági és nevelői szempontok erőteljesebben szivárognának át a határon. Jó lenne, ha .. . Ha azok, akiket illet, a másutt már járt utat választanák itthon ugyan kitaposott, de kevésbé járható ösvény helyett... LUDMILA BURAJOVÁ
