Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-10-02 / 40. szám

I.

Éjfél jóval elmúlt már. A diákszálló több ablakában kigyulladt a fény, és kíváncsi fejek kukucskáltak kifelé. Az éktelen zajra és randalírozásra ébredtek fel. Öt-hat fiúból álló társaság tartott „hazafelé" az utolsó autóbuszról. Amerre elhaladtak, útjukat üres üvegek csörömpölése jelezte a kövön, énekeltek, üvöltöztek a csendes éjszakában. Aztán pár percre eltűntek az egyik bejárat sötétjében, de nemsokára a szobájukból hallatszott a duhajkodás. Egyiküknek eszébe jutott, hogy nagytakarítást kellene csinálni, hiszen az oktatási év utolsó napja van, másnap kiköltözködnek a diákszállóból. A biztosítékot kiszakították, minek csúfítja a falat. Az egyik sarokban vagy harminc üres üveg, már nem jutott idő a visszaváltásukra. Zsupsz! — az első máris utat tör magának a csukott ablakon keresztül. Egészen szép hangja volt, igy aztán követte a többi huszonkilenc is. Kisvártatva a szőnyeg került sorra. Másnapra kiselejtezték a berendezés még épen maradt darabjait is. Az eset a főiskola intemátusában történt, elkövetői végzős főiskolai hallgatók voltak. Főiskolások, akiket az állam segít a tanulásban kedvezményes étkeztetéssel, szociális és tanulmányi ösztöndíjakkal, diákszállóval — az albérletekhez mérten összehasonlíthatatlanul olcsó áron. Mi készteti ezeket az „értelmiségi" fiatalokat a kiköltözködés előtti vandalizmusra?

A kérdés pontos megválaszolása pszichológus segítségét igényelné, de az a nem elhanyagolható tény is valószínűleg szerepet játszik a dologban, hogy évente, sokszor feleslegesen, kell kiköltözniük a diákoknak tíz hónapig birtokolt ideiglenes otthonukból. Néhány diákszállóban erre valószínűleg szükség van. mert ott nyaranta külföldi fiatalokat, kongresszusok, nyári építőtáborok részvevőit szállásolják el. Nem mindegyik diákszálló fogad azonban nyáron át vendégeket. Legalább ezeken a helyeken meg kellene teremteni a lehetőséget — ahogyan az NDK legtöbb diákszállójában —, hogy a

én is meguntam, és fütyültem rá. De még szerencsém volt, hogy nem azokkal laktam, akik a mellettünk levő szobában voltak. A szobájuk egész környéke bűzlött. A szemetet ugyanis nem vitték ki, csak dobálták a kosár felé, lassan az egész sarok szemétrakássá vált. Mikor az alsóbb rétegek erjedni kezdtek, papírral letakarták az egészet, és kezdődött elölről a dobálósdi."

Tény és való, hogy a fíúinternátus mindenütt felismerhető. A Barátság diákszálló új berendezése, fürdőszobái megtépázva várják az újabb lakókat, pedig a lányok épületében a legtöbb szoba még kifogástalan állapotban van. A malomvölgyi Stúr fiúinternátus folyosóin kellemetlen bűz terjeng, a közös fürdőszobában csak nehezen lehet olyan zuhanyozót találni, ahol a villanykörte, a csap, a zuhanyrózsa együtt megtalálható.

— A Barátság diákszállóban négy olyan eset történt, amikor fel kellett bontani az elszállásolási szerződést a diákokkal — mondja dr. Demeter Drosd, a diákszálló igazgatója. — Az esetek többségében az ok a házirend megsértése, a berendezés rongálása, a lakbérfizetés elhanyagolása, az italozás, a többi diák nyugalmának zavarása volt. Ha kisebb kihágásokról van szó, az elkövetőt nem utasítjuk ki rögtön, csupán figyelmeztetjük. Többszöri, rendszerint két-háromszori figyelmeztetés után kerül csak sor a szerződés felbontására, ami súlyos kihágásnál már azt is jelentheti, hogy a következő oktatási években sem számíthat többé diákszállóra az illető. Ebben a 2400 férőhelyes internátusbán az orvosi, a gyógyszerészeti, a jogi és a természettudományi karok hallgatói vannak elszállásolva. Az elszállásolási szerződés felbontásáról az illetékes dékáni bizottság, tehát nem csupán az internátus igazgatója dönt.

A főiskolai diákszállóban köztudomásúan nagyobb a „szabadság", mint a középiskolai intemátusokban, ahol nevelők vigyáznak a rendre és a fegyelemre. Itt a dékán fontos segítőtársai a diáktanácsok. Ezek ügyelnek arra, hogy a diákszállót rendeltetésszerűen használják, különféle versenyeket hirdetnek

Hol léssel)

diák, aki az első évfolyamban itt elszállásolást kapott, ha szociális körülményei változatlanok, a szobát egész tanulmányi ideje alatt birtokolhassa.

Láttam olyan diákszobát is, amelyik el volt látva hűtőszekrénnyel, televízióval, rádióval, lemezjátszóval, konyhaeszközökkel, ki volt tapétázva, hangulatlámpa, virágok, akvárium, mindenütt térítők, csecsebecsék ... Az is igaz ugyan, hogy valaki megsúgta: az itt lakók protekciósok, nem kell költözködniük! Minden nyáron megfizetik a szoba kéthónapi bérét, hogy ne lakoltassák ki őket (különben, gondolom, teherautóval kellene hurcolkodniuk).

Láttam azonban ennek az ellenkezőjét is — és ezekből van több —, olyan szobákat, ahol a polcok egész éven át üresen tátonganak, függönyt sem vették át, mivel év végén úgyis csak baj lenne a leadásával, lakói személyes holmija is minimális, hogy az év végi hurcolkodáskor egy táskányinál többet ne tegyen ki! Ezeket a diákokat nem érdekli, hogy környezetük, a diákszálló szebb, kényelmesebb legyen. Nem alakul ki bennük a birtoklási ösztön. Vajon miért?

J. M.: „Elsős koromban két olyan csoporttársammal laktam, akik otthon nem voltak hozzászoktatva a rendhez. Rendszeresen én takarítottam, őket nem zavarta a kosz. Aztán