Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-10-02 / 40. szám
(papírgyűjtést, a legtisztább szobáért, környezetszépítést stb., az intemátusi vezetékes rádión keresztül különféle rendezvényeket ajánlanak a szabad idő kihasználására). Évente ők választják meg a folyosótanácsot, amely az épületben tartja fenn a rendet. A magyarországi tervezők munkája nyomán, magyarországi kivitelezéssel felépített Barátság diákszálló egyébként a „leg"-ek közé tartozik. Azt tartják róla, hogy a legszebb, a legreprezentatívabb, előszeretettel rendeznek itt nemzetközi akciókat. Az internátus adott helyet az idén nyáron a Duna menti országok hidrometeorológiai kongresszusának, a nemzetközi újságíró-képző egyetemek találkozójának, a Studia academics slovaca résztvevőinek. Itt rendezik meg novemberben az országos SZISZ-kongreszszust. A diákok közül többet „kilakoltatnak", ami miatt néhány karon tantervmódosítás lesz. Ez. a diákszálló állítólag a legmodernebb. Igaz ugyan, hogy minden folyosóján televízió, minden szobájában hűtőszekrény és 250 férőhelyes kongresszusi terme van, de táncos összejöveteleket, diszkókat nem lehet benne rendezni. A fiataloknak pedig erre is szükségük lenne. „Várjon! Fiatalember! Halló?" — kiáltja az itislavai Barátság RPHv'*’' • .iíJ V- SÍ i — ;--- - —■ >■ — | ' i í iffi, IsT X. - llS -IP*! Wm SjWiHia | íiiMi 1 11 1 I Ip p wl n INi i jefi idős portás néni a lépcsőkön felfelé kaptató diák után. A „fiatalember" azonban figyelembe sem veszi a neki szóló kiáltozást. A portásnö tehetetlenül széttárja a karját, és visszaül a helyére. Nem az első ügyeskedő, akinek sikerült bejutnia a lányintemátusba. Hogy mi ennek a belopódzásnak a haszna, ha a látogatási idő alatt — 15-től 20 óráig — naponta bárki felmehet személyi igazolványa ellenében? Hát annyi, hogy az igazolvány leadása nélkül korlátlan ideig maradhat a látogató, persze amig a vendégfogadók ki nem teszik a szűrét. Ellenőrzés alkalmával a lányszobában engedély nélkül tartózkodó férfiú ugyanis biztos kicsapást jelent az intemátusból a diáklány számára (és fordítva is). Évek óta nő azonban az ún. progresszív (de hívják kísérletinek is) diákszállók száma, ahol a fiú- és lányszobák nincsenek külön épületben, sőt elkülönítve sem. Ilyen a közgazdasági főiskola hegyi-parki és a műszaki főiskola Bemolák utcai vegyes intemátusa. Nos, eddig még nem született statisztika, amelyik kimutatta volna, hogy melyik típusú internátusbán gyakoribb a házasságkötések száma. Mivel azonban a diák házaspárok eléggé elszaporodtak, kevésnek bizonyult az egyetlen internátus — a malomvölgyi Unimo — a házaspárok részére. Az idei oktatási évben újabb, 470 férőhelyes diákszálló nyílik számukra. Az oktatásügyi minisztérium rendeleté alapján ilyen internátusbán igényelhet elhelyezést az a házaspár, ahol mindkét fél a nappali tagozat hallgatója, és egyiküknek sincs állandó lakhelye a főiskola székhelyén. A diákszülök gyermekei szabadnapokon, valamint rektori engedéllyel munkanapokon is a diákszállóban tartózkodhatnak. Hogyan döntik el, hogy melyik diák jogosult az elszállásolásra és melyik nem? Erre a kérdésre Margita Totkovicová mérnök, a Komensky Egyetem szociális osztályának vezetője válaszol: „Minden egyes kérvényt pontozásos módszerrel értékelünk. A pontozásnál figyelembe vesszük a tanulmányi előmenetelt az elmúlt évben, a szociális körülményeket, a társadalmi és politikai aktivitást, a SZISZ-ben vagy az internátus önkormányzatában kifejtett tevékenységet, az egészségügyi gondokat, a házirend betartását. Eddig fontos szerep jutott a főiskola, egyetem székhelye és az állandó lakhely közötti távolságnak, csak az 50 km-nél nagyobb távolságról érkezőknek utalhattunk ki szobát. Legújabban nem tulajdonítunk ennek olyan nagy jelentőséget, mivel néha közelebbről bonyolultabb a közlekedés, mint távolsági járatokkal. A legtöbb főiskola igyekszik az elsőéveseknek és természetesen, a külföldi diákoknak szállást biztosítani. A diáknak, aki nem kapott elszállásolást, jogában áll fellebbezni a dékánhoz. Ilyen esetekben még egyszer összeül a bizottság, hogy felülvizsgálja a megkérdőjelezett eseteket. Az újabb elutasítás után még egy lehetőség van: a rektorhoz intézett fellebbezés. Ennek a fellebbezésnek az elutasítása után azonban a diáknak nincs joga kollégiumi elhelyezést igényelni." Tavaly Szlovákiában az összes főiskolás és egyetemista 67,2 százaléka (az egész országban 63, 2 százaléka) lakott diákszállóban, ami azt jelenti, hogy Szlovákiában 35 569 (az egész országban 91 721) diák. Összehasonlításként fellapozzuk az 1976/ 77-es adatokat: Szlovákiában 31 885 (az egész országban 77 459) diák kapott elszállásolást. Végezetül egy előzetes statisztika (előzetes, ugyanis lapzártáig még nem állapították meg a fellebbezésre szállást kapott diákok számát) Metód Oleártól, a diákszálló politikai- és nevelömunka-felelősétől arról, hogy ebben az oktatási évben a főiskolák hány diákot képesek elszállásolni: a Szlovák Műszaki Főiskola 8510 diákot (innen van a legtöbb, 282 igénylő a házaspár-szállókra), a Komensky Egyetem 5151, a Közgazdasági Főiskola 2903, a Zeneművészeti Főiskola 155, a Képzőművészeti Főiskola 106 diákot. Az 1984/85-ös oktatási évre az elsőévesek feltételezett száma 3734. a külföldi diákoké pedig 1426 lesz. 522 házaspár kérvényezett diákszállót, valamennyiük kérésének eleget tettek. A felsőbb évfolyamokból 13 543 diák kérvényezett szállást. Tehát összesen 19 254 helyre lenne szükség. A jelenlegi kapacitás csupán 17 400 hely, ami azt jelenti, hogy kb. 1500 diák marad internátus nélkül. Ezeknek a tanulóknak a száma az idén a szokottnál több, mert a Soltés és Nespor utcai intemátusok tatarozása miatt nyolcszázzal kevesebb a férőhely, bár a házaspárok internátusának 470 férőhelye növeli a számot. Az 1500 szállás nélkül maradt főiskolás rokonokat, ismerősöket — albérletet keres. Ez azonban már vizsgálódásunk következő témája. PLEVA ÉVA