Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-10-02 / 40. szám
Nem lehetünk közömbösek A népjóléti politika alakulása, az, hogy mi várható, mi van készülőben a tárca „berkeiben", mindannyiunkat egyformán érdekel. Beszélgetésünkben ezekről nyújtott tájékoztatást Stefánia Marejková, a munkaügyi és népjóléti miniszterhelyettes. — Jelenleg mivel foglalkozik a leggyakrabban ? — Két feladat megoldásának kidolgozásával. Az egyik az öregeké, a másik a fogyatékos fiataloké. — A lakosság e két csoportja meglehetősen távol esik egymástól. Mi az, ami közös bennük? — Egyik csoport sem tud teljes értékű munkát végezni, társadalmunknak viszont kötelessége, hogy szükségleteiket forrásaiból fedezze. Hogy milyen mértékben, s milyen következetességgel teszi, az társadalmunk rendjétől, gazdaságpolitikájától és etikájától függ. Szocialista társadalmunk gazdasági lehetőségeihez mérten a lehető legjobban igyekszik kielégíteni az állampolgárok szükségleteit a szocialista társadalmi rend, valamint a tudomány és a technika valamennyi vívmányának felhasználásával. Az SZSZK kormánya a közelmúltban vitatta meg a lakosság e két csoportjának problémáit, s megállapította, hogy megoldásukban igen nagy szerepet játszik a beruházó építkezések tervének teljesítése, vagyis a szociális otthonok építése a hetedik ötéves tervidőszakban, valamint a nyolcadik ötéves tervre vonatkozó dokumentáció. ■ — Helyzetük javításának kulcskérdése tehát a beruházó építkezések tervének teljesítése? — Kulcskérdés, de korántsem old meg mindent, j A problémák bonyolultabbak és sokrétűbbek. Nos, hadd kezdjem a kisebbik csoportnál. Szlovákiában jelenleg 45 108 fogyatékos gyermeket, illetve 26 éven aluli fiatalt tartunk nyilván. Ebből 28 százalék testileg fogyatékos és súlyos mozgássérült, 15 százalékuk értelmi fogyatékos és beszédhibás, 29 százalékuk szellemileg visszamaradott és 28 százalékuk egyéb idült betegségekben szenved. S hogy mi itt a minisztériumban ilyen pontosan tudjuk ezeket a számadatokat, az a nemzeti bízott- j ságok és illetékes testületeik hangyaszorgalmú munkájának köszönhető. Az SZNT 1975-ben hozott törvénye alapján, a fogyatékos fiatalokról való komplex gondoskodás céljából a nyilvántartás vezetése a járási nemzeti bizottságok feladata. Ez a komplex gondoskodás a munkaügyi és népjóléti, illetve az egészségügyi és az oktatásügyi minisztériumok dolga, valamint az irányítás valamennyi szintjén működő társadalmi szervezeteké. Mit sorolhatunk ebbe a komplexitásba? Elsősorban folyamatos pénzsegélyt, különböző kedvezményeket, továbbá a gyógykezelést és a fiatalok nevelését, valamint a családi nevelést és gondoskodást pótló és helyettesítő elhelyezésüket a szociális otthonokban. — A fogyatékos gyermekek hagyományos szociális otthonain kívül milyen jellegűek vannak még vagy lesznek ? — Ezek az intézmények valóban többfélék. Van- j nak napközi és heti otthonok, kisegítő és a spéci- : ális iskolák, nevelőintézetek, munkarehabilitációs intézetek, gyakorló központok a csökkent munkaképességűeknek és különleges gyógyterápiás és üdülő létesítmények. A martini járásban létrehozták a fogyatékosok klubját, nemsokára megnyílik egy rehabilitációs bölcsőde és óvoda egyhetes bennlakással, és egyéb létesítményeket — naposakat és heteseket — terveznek a szellemileg visszamaradott gyermekeknek. Mindez, persze, nemcsak egyetlen járásra vonatkozik. Hasonló intézmények és intézetek létrehozásán országszerte sok ezer ember fáradozik az állami szervekben, különböző hatóságokban és a társadalmi szervezetekben, amelyek szorosan együttműködnek a szakemberekkel. Mi viszont, mármint a tárca, rendszeresen együttműködünk más minisztériumokkal, módszertani tanácskozásokat tartunk és így tovább. Ez az intenzív együttműködés nemcsak a pozitívumokat, hanem a hibákat és a hiányosságokat, a hézagokat is felszínre hozza. Tekintettel arra, hogy a fogyatékos gyermekek többsége hátrányosabb szociális helyzetű családokban él, szükség van a tanácsadói hálózat kibővítésére, az alaposabb ismeretterjesztésre, és természetesen a legkülönbözőbb szakemberek szorosabb együttműködésére, elsősorban a kórisme felállításában, a gyógykezelés vagy a nevelés módszereinek megállapításában már a csecsemő korban, később a legmegfelelőbb intézetben való elhelyezésnél, de az iskolát végzettek munkába állításában is. — Lapunk miben nyújthatna segítséget? — Főleg abban, hogy megváltoztassa és helyes irányba terelje a közvéleményt, eloszlassa a szellemileg visszamaradott gyermekekkel kapcsolatos helytelen nézeteket, s főleg a közönyt, amely általában körülveszi őket is, családjukat is, hiszen nemcsak anyagi segítségre van szükségük. — Milyen problémákat kell megoldani a nagyobbik csoport, az öregek érdekében? — Az idős emberek lakosságunk viszonylag igen népes csoportját alkotják, s számuk a jövőben, főleg a legidősebbek korosztályában, tovább fog növekedni. S éppen ennek a korosztálynak van a legtöbb, legnagyobb segítségre szüksége. Például 1990-ben a 80 és a több évesek csaknem egy ötödét fogják képezni a nyugdíjasok. — Milyen újabb gondoskodásban részesítik az időseket? — A CSKP XVI. kongresszusának következtetéseiben az idős állampolgárokkal való törődés irányelvei is le vannak szögezve 1990-ig bezárólag. Továbbá figyelembe vesszük az ENSZ öregedéssel foglalkozó közgyűlésének ajánlásait is, főleg a mozgó, „terepjáró" szociális szolgáltatásokat illetően. Ezek a szolgáltatások ugyanis lehetővé teszik, hogy az idős embereknek öregkorukra, elhagyatottságukban ne kelljen megválniuk otthonuktól. — Milyen más szolgáltatásokkal segítjük az időseket? — Elsősorban a nyugdíjasok közétkeztetését említeném, amelyet a nemzeti bizottságok biztosítanak, a Jednota vagy a RaJ éttermeiben, az állami gazdaságok vagy a szövetkezetek konyháján és másutt. Az utóbbi időben igyekszünk elérni, hogy diétás ételeket is főzzenek, kímélő étrendet állítsanak össze az öregeknek. Egy másik vívmányunk a geriátriai gondozás bevezetése volt: a körzeti orvosok mellett különlegesen kiképzett geriátriai nővérek szolgálnak, a legtöbb rendelőintézetben van már geriátria rendelő és a kórházakban geriátriai osztály. Sok problémát okoznak s fognak okozni még a jövőben is az idős emberek lakásviszonyai, amelyek a legtöbbször nem felelnek meg sem szükségleteiknek, sem adott feltételeiknek. Ezért az utóbbi időben igen nagy az érdeklődés a panziószerű nyugdíjasházak iránt, amelyekben a kisebb, korszerű lakásokhoz bizonyos szolgáltatások is járulnak. Az idősek egy része ezért vagy azért már képtelen ellátni önmagát, így intézeti gondoskodásra szorul. S jóllehet évről évre több nyugdíjasotthon és panzió épül, korántsem fedi a szükségleteket. Sem a fogyatékos fiatalok, sem az idős emberek esetében nem kerülhetjük meg az igényes beruházásokat, építkezéseket. — Milyen döntéseket hozott az SZSZK kormánya ezekben a kérdésekben? — A kormány ezekkel a feladatokkal kapcsolatban a szó szoros értelmében erős nyomást gyakorol a nemzeti bizottságokra és a felelős szervezetekre, hogy a feladatok megoldását minél előbb megvalósítsák, s arra törekszik, hogy társadalmi életünk minden területén hatékonyabb segítséget, támogatást kapjanak az öregek. Az idősek sokszor panaszolják, személy szerint nekem is, hogy úgy érzik, mintha a társadalom figyelme csupán a fiatalok felé fordulna, csak az ő problémáikkal foglalkoznának. Ez nem igaz. Természetesen a fiatalság gondjaival szemben nem lehetünk közömbösek. de ahogy én látom a dolgokat, az idősebbek problémáival kapcsolatban is változik a köztudat, a társadalom állásfoglalása. Ebben nagy szerepet játszik már most, s a jövőben még inkább, az a kezdeményezés, amit a Szlovákiai Nőszövetség indított Mindent az emberért! jelszóval vagy a Vöröskereszt mozgalma, a Tiszteld az öregeket! Ami pedig az önök lapját illeti, hiszem, hogy a jövőben is kellő figyelmet fordít majd az idősek és a fiatalok gondjaira, és továbbra is megfelelő tájékoztatásban fogja olvasóit részesíteni társadalmunk, államunk népjóléti politikájáról. — Köszönöm a beszélgetést. . HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET (női)
