Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-09-11 / 37. szám
CSALÁDI KOR Nemegyszer foglalkoztunk már lapunknak ezen az oldalain a válással, amely miután egyre gyakoribb jelenség hazánkban is, egyre többünk bőrét égeti. Legutóbb 19. számunkban folytattunk beszélgetést a rozsnyói (Roznava) járásbíróságon néhány illetékessel és a téma szakértőjével. Ebben a beszélgetésben elhangzottak olyan mondatok is, amelyekre néhány olvasónk érzékenyen kapta fel a fejét. Hogy például magánügy-e a válás, avagy felelősség terheli a munkahelyi s egyéb kisközösségeket is a szétszakadásig eljutott család sorsáért. Hogy a mai fiatalok hozzáállása a családhoz más-e, felelötlenebb-e, mint elődeiké volt, hogy a mai ember általában nagyobb teret követel-e önös érdekei számára a társadalom kis- és nagycsoportjaitól, köztük saját családjától, s hogy „az önmegvalósítás", „a személyiség kibontakoztatása" divatos és hangzatos címszavaival takaródzva nem merészkedünk-e sokszor túl messzire, odáig, hogy már másokat fosztunk meg értékeiktől bűntudat, lelkiismeret-furdalás érzése nélkül. Nehéz kérdések ezek, amelyekről a szakértők és a közvéleményt formálni hivatottak nézetei is különbözőek. Egy tekintetben azonban nincs különbség, mégpedig abban, hogy a válások magas száma a családot mint intézményt gyengíti. Márpedig a család megszilárdítására való törekvés a mi társadalmunkban mindenki számára egyértelmű kellene hogy legyen. Nemcsak azért, mert évezredes kultúránk tanítása szerint a legfontosabb, hanem mert ez a társadalmi szerkezet bizonyult eddig az ember szempontjából a legelöremutatóbbnak, a gyermekek érzelmi-értelmi fejlődését legjobban biztosítónak. Ha pedig a családot alapvető közösségként fogadjuk el, s védjük azt, akkor védekeznünk kell a válások ellen is. Cseh-Szombathy László szociológus a Valóság című folyóirat 84/5-ös számában a válások okait elemezve a legújabb megközelítési módokat összegezi. Hangsúlyozza, hogy az okok keresésekor nem elégséges csupán a házastársi kapcsolat megromlását vizsgálnunk. Lényegesek emellett azok a társadalmi jelenségek is, amelyek a házasságot védőgátakként veszik körül, s amelyek a századforduló óta végbement változások eredményeként egyre ingadozóbbak. Mert ha ezek a gátak erősek, a válás utáni lehetőségek pedig sivárak, akkor — mondja Cseh-Szombathy — a házasság fennmarad még nagy feszültségek vagy általános közöny közepette is, mig viszont ha a házasságot körülvevő gátak átlépése könnyű, és a válás utáni kapcsolatteremtésnek, az élet újraszervezésének sokféle lehetősége van, akkor olyankor is bekövetkezik a válás, amikor a konfliktusnak a házasságon belüli megoldására még bőven lenne mód. Melyek ezek az ingadozó gátak? Cseh- Szombathy első helyen a nők tömeges munkavállalását említi. A nő helyzetének alakulása megváltoztatta a családok szerkezetét, kényszerítve például a férjeket arra, hogy a háztartási és gyermeknevelési feladatokból többet vállaljanak magukra, amit a férjek nehezen vesznek tudomásul, s csak részben fogadnak el ma is. Azzal, hogy a nők megjelentek a munkahelyeken, s mint egyének érintkeztek a külvilággal, a családok nyitottabbá váltak. A nők a férfiak versenytársai lettek az egyéni teljesítményekben csakúgy, mint a házastársi kapcsolatokban. Az életszínvonal általános javulása ugyancsak hatott a válások gyakoriságának növekedésére. A magasabb életszínvonal együtt jár például azzal is, hogy a családok mind több szolgáltatást vesznek igénybe, s ezáltal csökkennek azok a területek, ahol közösen tevékenykedhetnének a család érdekében. A társadalmi rétegek mozgása, a tömegek foglalkozásváltoztatása, amely általában egyik rétegből a másikba való átlépést is jelentett egyúttal, szintén sok család felbomlásához vezetett. Miután a rétegváltoztatás általában a társadalmi ranglétrán való felemelkedéssel is együtt járt, a válást az új partner igénylése sürgette, aki jobban megfelelt az új helyzetben az új szerepnek. Sok nő maradt így egyedül negyvenes éveinek közepén, azután, hogy évtizedeket töltött el férje karrierje emelkedésének szolgálatában. Erre a végtelenül ellenszenves magatartásra is lehet azonban találni magyarázatot, legalábbis a pszichológus szemszögéből. Cseh-Szombathy ezt így foglalja össze: „A felemelkedés korszakában a házastárs támogatást, megerősítést nyújtott a küzdelmekkel járó feszültségek közepette. A már befutott, sikeres embernek erre nincs többé szüksége, hanem inkább elismerést, hódolatot igényel, amit nem mindig várhat el attól, aki még mint szorongó, de fogait csikorgatva küzdő embert ismerte. Olyan új partnerre van szüksége, aki csak a siker korszakából ismeri." S még néhány szempontot említ. így a kulturális változásokkal együtt járó negatív hatásokat és a városiasodást. Mindkettő hátterében az áll, hogy az egyén sem közösségektől, sem eszméktől nem kap egységes, átfogó szemléletet a családi életre vonatkozóan. A hagyományos szemlélet az életmód kérdéseiben is még mindig inkább jellemző a mai falura, semmint a városra. A falu közösségének véleménye és ítélete mindig is befolyásolta az ott élőket döntéseikben, míg a városokban a lakóhelyi közösségeknek alig van magatartást befolyásoló szerepük. A hagyományos értékek szerint a házasság csak végső esetben bontható fel. Mi viszont a falu ítélete elöl elmenekszünk inkább a városba, hogy elmerülhessünk a személytelen arcú, így irántunk is közömbös tömegben, megkeressük a cselekedeteinket megfelelően magyarázó és indokoló filozófiákat, keresünk hozzá éppen illő partnert, s ha netalántán még egy és még egy szerep adódna számunkra az életben, akkor újra és újra vállaljuk. Miért ne! Válunk, válogatunk, elvégre jogunk van a boldogsághoz! S közben hagyjuk, hogy tudatunkból kihulljon az olyan szavak értelme, mint felelősség, hűség, vállalás és szeretet, önmegtartóztatás, méltóság, esetleg fegyelem ... ?! A hagyományos szemlélet szerint sem volt a válás „magánügy", ugyanúgy, mint az egyén még sok más tette, hozzáállása sem lehetett az. A korlátozottabb lehetőségeket kínáló élet nem engedte meg ezt a luxust. S vajon a mi számunkra más okok miatt, de nem ugyanúgy luxus-e az efféle hozzáállás! A közhangulat és köztudat nem a semmiből lesz, kialakulásának vagy átformálásának a felelőssége sokak vállát kellene hogy nyomja ugyanúgy, mint a szükséges társadalmi intézkedések foganatosításának gondja. De vajon ezek a sokak tudatában vannak-e dolguknak s a felelősségnek, mely ebből következne. SZALAY ANNA
