Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-09-11 / 37. szám
3. A szabadtéri színpadon megtartott ünnepi műsorban fellépett a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház balettkara is 4. Nagy sikert aratott a szovjet vendégegyüttes, a Csernomorec NAGY LÁSZLÓ FELVÉTELEI ték az iskolaügy és a kulturális élet demokratizálásának alapjait is. A Felkelésben szilárdult a munkásosztály egysége. Ez kifejezésre jutott abban, hogy a kommunista párt és a szociáldemokrácia a marxizmus—leninizmus bázisán egyesült és létrejött az egységes forradalmi szakszervezet. A Felkelés megerősítette államunk külpolitikája alapvető fordulatát, a Szovjetunióra való orientációt. Ezt a fordulatot 1943 decemberében a csehszlovák—szovjet szövetségi szerződés aláírása valósította meg. Közös harcunk és egy célért kiontott vérünk szavatolja, hogy München soha nem ismétlődik meg. Összegezve azt mondhatjuk, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés szociálpolitikai és eszmei erőforrásaival, programjával és a harcban kivívott eredményeivel valósan formálta az új Csehszlovákiát s így megnyitotta nemzeteink életének új fejezetét." Közben a város utcáin rég nem látott ismerősök, bajtársak találkoztak és örültek egymásnak. S még mindig érkeztek az autóbuszoki Délután ünneplőbe öltözött, transzparensekkel, zászlókkal vonuló színes tömeg lepte el az utcákat. Az SZNF múzeuma alatti térre igyekeztek, ahol pontban 15 órakor megkezdődött a 150 ezer jelenlevő — fiatalok, idősek, háborús veteránok, kisgyerekes családok, éneklőcsoportok, élmunkások, fekete bársony ünneplőbe öltözött bányászok, SZISZ-tagok, és még sorolhatnám — ünnepi nagygyűlése. A csehszlovák és szovjet himnuszt követően Gustáv Husák elvtárs és Dmitrij Usztyinov marsall mondta el ünnepi beszédét. Délután a zöld hegyek ölében fekvő amfiteátrumba igyekeztünk, az ünneplők ezreivel együtt, hogy a Ján Kákos és Juraj Sarvas érdemes művészek által rendezett műsort végignézzük. A színpad mögött pillanatok alatt nőttek ki a földből a nagy zöld sátrak, hogy a szereplőknek — a Lucnicának, a Szlovák Nemzeti Színház művészeinek, a Katonai Művészegyüttes tagjainak és a többieknek — legyen hol öltözniük. Azután elkezdődött a műsor, felvonultak a szereplők a szinte égszínkék monumentális színpadkép előtt, vastaps ... Négy műsorszámra emlékszem úgy igazából. A bratislavai gyermekfolklóregyüttes fellépésére, amelyen a népi gyermekjátékok egy összefüggő műsorba illesztett előadását láthattuk. A Lúcnica „Férfitáncok'' kompozíciójára. A szovjet „Csernomorec" katonai tengerészegyüttes táncára. De elsősorban a Csernomorec énekeseinek előadására ... Hét óra is elmúlt, mire befejeződött a műsor a szabadtéri színpadon. De a nap eseményei még folytatódtak a Tajovsky színházbeli ünnepi előadással, a környező hegyekben fellobbanó tábortüzek melletti baráti összejövetelekkel, a felejthetetlen látványt nyújtó tűzijátékkal. És a találkozásokkal az egykori partizánharcok résztvevőivel. De erről majd a jövő héten. LAMPL ZSUZSANNA (nő7)