Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-09-11 / 37. szám
Nagy versenyeken a sereghajtók nem jutnak dobogóközeibe. Viszont olykor a legrátermettebbek is megbotlanak, így számunkra sincs minden alkalommal bérelt hely. Vannak előre lefutott versenyek, meglepetések, kisebb-nagyobb kudarcok, sport-tragédiák, az Élet, a Nagy Rendező soha nem látott izgalmas produkciói. A centiméterrel, másodperccel mérhető adatokat rögzítik. Az eredmények, a tengernyi információ közlése mellett arra azonban nincs mód, hogy láttassák azt, ami a számok mögött van. A részletek legtöbbször az emberi lélek mélyén maradnak — s csakis azéban, aki átélte őket. Jarmila Kratochvílová és Marita Koch rég várt összecsapásának rendkívüli vonzóereje volt a szakemberek és a szurkolók körében egyaránt, mint ahogy az általában két világklasszis találkozója előtt lenni szokott. Koch friss, világraszóló eredménnyel a tarsolyában érkezett. Kratochvílová — kiváló edzőjével, Kvác mérnökkel viszont mintha szófukarabb, tartózkodóbb vagy akár titokzatosabb lenne. Szerénység? Vagy valami meglepetés készül? Majd a strahovi stadion tartanja mindent tisztáz tízezer néző, száztizennégy újságíró, negyvennégy fotóriporter, 24 rádiós, 16 filmes, 110 tévés és természetesen a kamerák jóvoltából még sok ezer tévénéző szeme láttára. Aztán jött a verseny. Óriási volt a feszültség. Eldördült a rajtpisztoly. Nyolcán száguldottak a cél felé. Mégis mindenki a fehérmezes csehszlovák ‘és a kéktrikós NDK-beli vágtázót figyelte, mérte a közöttük lévő távolságot. Marita repült..., Jarmila küzdött. Hátizma (sokat bosszantotta ebben az idényben) fékezte. Koch győzött — az idei legjobb eredménnyel a világon. Kratochvílová ötödik lett. Aki nem tudta, mi van a dolog mögött, nem hitt a szemének. A szakember mérlegelt — a közelmúlt sérülései. A győzelmekkel elkényeztetett néző méltatlankodott, nem értette. A lelátó alatti térségben csata utáni hangulat. A győztest körülvették az újságírók. Néhány lépéssel odébb Jarmila edzője és orvosa társaságában. Végtelenül sajnálták, hogy nem tudtak erre a versenyre megfelelően felkészülni. A sorozatos hátizom-problémák alaposan megzavarták őket. Már arra is gondoltak, hogy ez a rajt nem tesz jót. De mit szólt volna ehhez a közönség?! Egyszerűen nem lehetett visszalépni. Kockáztatni kellett, és vállalni a lehetséges kudarcot. Jarmila mindent megpróbált. Különben sem tartozik azok közé, akik csak úgy feladják a játszmát. Aztán a másnapi rajtot latolgatják. A nyolcszáz méter is az ö száma. Reggel talán okosabbak leszünk, ezzel búcsúztak. Mindent megpróbáltak. Jarmila mégsem rajtolt. Aztán sajnálták. A verseny úgy alakult, hogy meg is nyerhette volna. Kvác edző maga mondta a régi igazságot — könnyű csata után okosnak lenni. Kockáztatni is tudni kell, és Jarmila Kratochvílová majd indul a 4 X 400-as váltóban is. Remélhetőleg a régi erőben. Jó néhány számban nagyszerű eredmény született. A közönség elégedetten távozott. és az járt jól igazán, aki magával vihetett egy-két közvetlen élményt, valamit a versenyzők szívéből. Kép és szöveg: NAGY LÁSZLÓ AMIT MAGUNKKAL VIHETÜNK NEMZETKÖZI NŐI ATLÉTIKAI VIADAL PRÁGÁBAN A SPARTAKIÁD JEGYÉBEN 2. Marita Koch — röptében — és amikor célba ér. 3. Kratochvílová biztosan jut a döntőbe 4. Irina Meszynski világcsúcsa az egykilós diszkosszal 5. A szovjet „hármasfogat" ebben a sorrendben robogott be a célba 3000 méteren: Kazankina, Artemova, Bondarenko. 6. Aki a maratoni negyvenkét kilométer után még mosolyog: Zoja Ivanova, Szovjetunió. Második Beljajeva. 7. A magasugró világcsúcstartó bolgár Ludmila Andonova aranyéremmel tért haza.