Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-24 / 4. szám
Harmincöt övvel ezelőtt. I. 24-én alakult meg a KGST. 1759.1. 25-én született Robert Bums, a skótok legnagyobb nemzeti költője. 1829. I. 27-én született Jön Botto szlovák romantikus költő. I. 28-án August Piccard svájci fizikus és meteorológus, a batiszkáf tervezője születésének centenáriumára emlékezünk. KÖNYV A halottlátó Moldován Domokos, a szerző érdekes témához nyúlt, az egykori babonás hiedelmek esetleges maradványaira építette fel mondanivalóját, és annak középpontjába a századforduló halottlátóinak (Kővágó Borka, Csákné Pap Teréz, a novaji Tudós Kati és a szemerei Kós Borosa) elkésett utódját állította. A 408 oldalas könyvben azt kerestük, mit tudott még a szerző társaival ebből a furcsa témakörből feldolgozni és mindannyiunk számára bemutatni. Megtalálhattuk a gyűjteményben a putnoki halottlátó asszonyt, aki néhány éve vált ismertté Magyarországon, sőt talán az egész magyar nyelvterületen. A terjedelmes és bőven illusztrált munka a következő rövidfilmek forgatókönyveit tartalmazza: „Halálnak halálául halsz", „Szerelmi varázslatok", „A halottlátó", „Vita a halottlátóról", „Rontás és reménység". A könyv egyik részéről Moldován Domokos egyebek között ezeket írta az 1982. évi, decemberi Könyvvilágban: ......Éppen tíz esztendeje jelent meg Rómában egy olasz folyóiratban a „Halálnak halálául halsz" c. rövidfilmem forgatókönyve. Néhány országban ugyanis természetes, hogy a sikerre számat tartó filmek forgatókönyveit megjelentetik a bemutató előtt legalább egy hónappal. Mire a film a mozikba kerül, a nézők már felkészülhettek annak befogadására .. . Magyarul csak 1974 januárjában jelent meg a Korunk-ban, majd az Ethnographiában .. „Úgy látom, sose lesz nyugtom az emberektől — mondta a film bemutatása után a putnoki asszony a riporternek (Temesi László: A halottlátónál ma. Új Tükör, 1983. 18. szám. (Azt hittem a film segít, de sajnos tévedtem. Ma is jönnek hozzám az emberek, ha kevesebben is. Alig birom szép szóval tudtukra adni, hogy nincs már többé halottlátás ... Az emberek hiszékenységükben nem sajnálják a pénzt és a fáradságot, még egy amerikai gyáros is meghívott, hogy tizennégy éves fia lelövésének körülményeire fényt derítsek. (...) Nekem már nem is hiányzik a halottlátás. Megint csak azt mondhatom, hagyjanak nekem már békét az emberek. Látásom persze most is van, de erről már nem beszélek én senkinek ..." (Gondolat, 1982) Tok Béla Félszáz igaz történet Az erdélyi szász katonatiszt és a pozsonyi magyartanámő fia, aki 1906-ban Temesvárott született, talán azon néhány irodalmár közé tartozik, akik számára a huszadik századi magyar irodalomtörténet még eleven emlékképekből áll össze. Életpályáját szerencsére nem a gyermeki fejét simogató Szabolcska Mihály vagy a számára Bécsben gulyást rendelő nyugalmazott Arz tábornok (a Monarchia utolsó vezérkari főnöke) határozták meg, hanem inkább a család 48-as szelleme, illetve Ady versei az önképzőkörben. A koronázó városból Prágába került, néprajzosnak készült, a Sarló mozgalom vezetője lett, majd visszakényszerült Erdélybe, ahol pedagógus, szerkesztő, az irodalmi élet szervezője, az erdélyi nemzetiségi kultúra vezető egyénisége lett. Mindig ott szorongott benne az Író, akit a közélet embere háttérbe szorított. Balogh Edgár neve ma mór fogalom. Emlékezései, mint a Sarlót felidéző Hét próba is, fontos adalékai önismeretünknek, de múltjának acéltükrében újabb és újabb epizódok csillannak meg. Kassák Lajos, József Attila, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Kós Károly, Déry Tibor, Gaál Gábor, Fábry Zoltán, Tamási Áron, Sinka István, Darvas József, Szabédi László, Jászi Oszkár, Lesznai Anna, Petru Groza, Vlado Clementis, Július Fuéík — akik már nem válaszolhatnak hivogató szólítására. A barátság mögött egy közös cél rejlik. Józan történelemszemlélete a védőpajzsa és határtalan optimizmusának erőforrása is. Nem véletlen ez, hiszen a családban és környezetében a német, magyar, román, szlovák szavak és emberek szépen megférnek egymás mellett, de mivel tapasztalta, hogy ez nem mindenütt természetes, életcéljává lényegült a „Duna-völgyi párbeszéd" megindítása, a kulturális értékek kölcsönös megismertetése. Mindig tudta, hogy nemcsak a csökönyös előítéletekkel kell szembenéznie, hanem azokkal az erőkkel is, amelyek ezt szándékosan tovább szítják, mégsem veszítette el azon hitét, hogy a dolgok logikája kerekedjék felül az értelmetlenségeken. Megpróbáltatások edzették akaraterejét, mert diáktársai kinevették, amikor Ady mellett szólt, sokan elhagyták, amikor a Sarlót a munkásmozgalom felé vezette, megalázták, mikor még nem tudott románul, bujkált a fasiszta megszállás alatt, börtönbe került a személyi kultusz éveiben, de a zászlót nem tagadta meg. Baráti kezet nyújtott a DÁV-nak és a haladó gondolkodású román íróknak. Petőfi-versekre tanította katonatársait, gyűjtést szervezett a népi szabadegyetem javára, maga mellé vette Sütő Andrást, támogatta a népzene újraélesztöit, és keze alól olyan jeles diákok indultak a romániai magyar közélet és irodalom színterére, mint Farkas Árpád, Magyari Lajos vagy Király László. E történések pillanatfelvételei villannak elő Az acéltükör mélyéről, és benne látjuk Balogh Edgár szigorú, de megértő arcát is, amint kolozsvári otthonából a világra tekint. (Kriterion, 1982). Mihályi Molnár László Ursiny—Strpka: 4/4 Beatmen, Soulmen — a szlovák popzene ismerői számára mindkét együttes a hatvanas évek aranykorát jelenti. Vezetőjük a ma is aktív Dezo Ursiny volt. A hetvenes évek elején jelent meg úttörő jellegű nagylemeze, a Provizórium, melyet több éves hallgatás követett, csak az utóbbi időben aktivizálódott újra. Három igényesebb felépítésű nagylemeze után a 4/4 egyszerűsödött, 12 rövid dalt tartalmaz. A lemez jól bizonyítja, hogy a rövid számokra való áttérés nem jelent igénytelenséget, a színvonal nincs szükségszerűen egyenes arányban a kompozíció időtartamával és felépítésének bonyolultságával. A hatvanas évek folyamán senki sem vonhatta ki magát a Beatles hatása alól, nem volt kivétel Ursiny sem. Ez ma már nem direkt zenei nyomokban, hanem csak a zene szellemében fedezhető fel. Ursiny zenéje kristálytisztán áttetsző, fordulatokban gazdag, a hatvanas évek legjobb zenei hagyományait követő. Lendületes, de visszafogottan játszó ritmusszekciót alkalmaz, mely éppen ezzel kelt feszültséget, kevés számú hangszerrel levegős hangszerelést valósít meg. Ezek fölött szárnyal fantáziadús, lírai gitárjátéka és egyéni éneke. Érdekesen harmonizált egyszerű dalokat ír, de nem slágereket a szó kissé pejoratív értelmében. A lemez minden újrahallgatás során tud újat nyújtani, de tisztaságát és szépségét csak a figyelmes hallgatónak fedi fel. Mindebben nem kis szerepet játszanak a fiatal szlovák költő, Ivan Strpka versei, melyek a szó valódi értelmében versek, nem pedig dalszövegek (ez utóbbi nem minősítés, csak megkülönböztetés). Strpka — zenei kifejezéssel élve — érdekesen és egyénien harmonizál, de kerüli a disszonanciát, kiegyensúlyozottságra törekszik: ......világom egyensúlyba jut (és újra megtalálja) csendes rendjét." Ursiny és Strpka látják az élet árnyoldalait is, de lemezüket elejétől a végéig a vágyva várt harmónia keresése hatja át. Diszharmóniában bővelkedő világunkban nemes e szán<Jék' Gyurovszky László BeZO URSINY/ IVAN STRPKA Kopócs Tibor, a festő Kopócs Tibor utóbbi öt esztendőben készült olajfestményeinek tárlatával új kiállítóhelyiség nyitotta meg kapuit a közelmúltban Komáromban (Komámo): a CSEMADOK Galéria. Kopócs rendkívül sokoldalú művész: grafikusként és festőként, folyóirat- és könyvillusztrátorként, könyv-, jelmez- és diszlettervezöként, továbbá pedagógiai, népművelői és szervezői munkájával, valamint időről időre felbukkanó írásaival jelentős mértékben hozzájárult a csehszlovákiai magyarság képzőművészeti kultúrájának, esztétikai Ízlésének fejlesztéséhez. Sokrétű tevékenysége ellenére is számomra megmaradt grafikusnak, illetve elsősorban grafikusnak: a különböző grafikai műfajok, technikai eljárások adta lehetőségek segítségével sikerült mind ez idáig a leginkább — és a leginkább egyénített hangon — kifejezésre juttatni a sajátos gondolatvilágát, világlátását. S noha már évek óta elszántan és meg-megújuló nekirugaszkodással kísérletezik a festészet tartományainak — a portréfesztészettől a tájképfestészetig, vagy akár a csendéletekig történő — teljes birtokbavételével, eddigi próbálkozásai ezen a téren mindmáig csak részleges eredményeket hoztak: grafikai lapjainál jóval kevésbé tudta érvényesíteni kisebb-nagyobb méretű vásznain a tehetségét s azoknál jóval jellegtelenebb, sőt — és nemcsak a szavakkal való játék kedvéért mondom így — jóval színtelenebb, szürkébb világ bontakozott ki eddig festményein. így ezen az ötesztendös alkotói periódusról számot adó mostani tárlatán is meglehetősen vegyes anyaggal lépett a közönség elé. A kiállított festmények közül érdekes módon azok voltak az izgalmasabbak és nemcsak gondolatilag, hanem forma- és színvilágukban is a jellegzetesebbek, amelyek valamilyen módon e nyughatatlanul kísérletező művész grafikai lapjaihoz közelítettek, illetve azokra emlékeztettek. Kopócs kiállításának legnagyobb és leginkább kiérlelt vállalkozása, mondhatnám: központi alkotása a Dürer emlékét megidéző Az atomkor melankóliája című nagyobb méretű festménye volt. E kusza gondolatokból szőtt recenzió íróját magával ragadta még Az én cirkuszom című sorozat három képének tovább építhető, játékosan groteszk világa A mosdó intimitása című sorozat kiállított darabjainak szorongása, s az emberszárnyú Pegazus mély filozófiája. A többi képet — noha Kopócsnak a festészet birtokbavételéért folytatott küzdelmében akár fontos vagy nehezen kikerülhető mozzanatokként is értékelhetők —, azt hiszem, könnyű lesz elfelejtenem. Tóth László Hétköznapi emberek A tizenhét éves Conrad Jarrett nyolchónapi pszichiátriai kezelés után hazamegy. Eddig az idegklinika személytelensége védte, most nem kerülheti el, hogy szembenézzen saját magával, bizonytalanságával, a szituációval, amely miatt a klinikára került. Nyomasztóan hat rá az osztálytársak tartózkodása, a család feszült légköre és az, hogy nincs semmi kapaszkodója. Jarrett ék, akik eddig nyugodtan élték az amerikai középosztály családjainak életét, nem tudnak napirendre térni afölött, hogy idősebb fiuk tragikus véletlenséggel vízbe fulladt, hogy a fiatalabb, Conrad öngyilkosságot kísérel meg, mert önmagát hibáztatja bátyja haláláért, bűntudatot érez, hogy ö túlélte a vihart, amelybe vitorlázásukkal kerültek. A családban rengeteg a kimondatlan dolog, túl sok a tabu, ami kölcsönös
