Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-08-07 / 32. szám
« f%k»nn btint/ta a ?.f Tény, hogy egyre többet szemetelünk. Szennyezzük a patakok, folyók vizét, az er dök ózondús levegőjét, városaink, falvaink utcáit, környékét. Csehszlovákiában egy lakos átlagosan 170 kg szilárd hulladékot „termel" évente, és az ezredfordulóra a hulladékmennyiség várhatóan 200 kg-ra növekszik. Emelkedő tendenciára utal az is, hogy Szlovákiában pl. tavaly 1 716 400 tonna volt a szilárd hulladék tömege, ami 106 550 tonnával több, mint 1982-ben. Ezt a rengeteg hulladékot mintegy 110 közterület-fenntartó és közszolgáltatási vállalat, valamint nemzeti bizottsági kisüzem vagy efsz 2 066 dolgozója gyűjtötte, szállította Szlovákia alig néhány száz gondozott, közel kétezer gondozatlan, illetve részben gondozott hulladéktelepére és egyetlen szemétégetőjébe, amely Bratislavában működik 1977 óta. A gondozatlan hulladéktelepek — de talán kifejezőbb, ha egyszerűen szemétdomboknak nevezzük őket — száma azonban valószínűleg jóval több a hivatalosan nyilvántartottakénál. Igaz, a „vad" szemétdoboknak néhány évvel ezelőtt hadat üzent a közvélemény, a párt- és állami szervek, de a sok százmilliót felemésztő munkát csakis közös összefogással lehet sikerre vinni. Mert nehézség, az akad bőven. Pl. mindjárt az alapvető kérdés, a kökorszakbeli gond: mi legyen a szeméttel? A Dániában és Norvégiában feltárt barlangok- melletti szemétrakások maradványai arról tanúskodnak, hogy a kőkorszak embere úgy szabadult meg a számára nemkívánatos hulladéktól, hogy azt a lakhelyéhez közel elégette. Az ókorban már nagyobb figyelmet fordítottak a szemétre. Elhordásáról pl. a görögöknél már külön hivatalnokok gondoskodtak, Rómában ugyancsak. A barbár középkorban aztán a szemetet egyszerűen kidobálták az ablakon. De a harmincéves háborút követő pusztító járványok arra kényszerítették a városatyákat, hogy tegyenek valamit a tisztaság érdekében. A nagyobb holland városokban pl. a polgárok kötelesek voltak hetente háromszor kosárban kivinni a szemetet a házuk elé, amit a vásárról hazatérő parasztok szállítottak el a városon kívülre. Ennek a törvénynek a megszaporodott manufaktúrák növekvő termelése vetett véget. A történészek szerint a Kiel város környékén élő földművesek fedezték fel, hogy a szerves anyagok felhasználhatók a terméshozamot javító trágyázásra. A városokban ezért csontot, rongyot, hamut, lótrágyát stb. gyűjtöttek, később fizettek is érte. így indult hódító útjára a komposztálás. A huszadik század elején azonban hiába szervezik meg a hulladék gyűjtését és elhordást, a rohamos ipari fejlődés a hulladékot egyre több fémmel, üveggel és műanyaggal gazdagítja, amelyeket a mikrobák már képtelenek felbomlasztani. Ez a hulladék már nem kell a mezőgazdaságnak, és válogatni kezd az ipar is, amely a hulladékban másodlagos nyersanyagforrást lát. A változó világgazdasági helyzet és a kimerülőfélben levő nyersanyagforrások azonban idővel újra ráébresztik az emberiséget arra, hogy a hulladékban rejlő másodlagos nyersanyag aránylag olcsón visszaszerezhető kincs, amit kihasználni egyenesen szükségszerű. S a gazdasági okok mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a környezetvédelmi indokok is. Sajnos, több szempontból sem vagyunk még felkészülve a hulladékok újrafelhasználására, ezért jelenleg környezetvédelmünk érdekében kellene megtennünk mindazt, ami módunkban áll, ami rajtunk, embereken múlik elsősorban. Erről tanúskodnak a már korábban említett, nemkívánatos „vad" szemétdombok. Ezek létrejöttének okával szerettem volna jobban megismerkedni, amikor bejártam Szlovákia két kerületének három járását. Az eredmény elszomorító és — sajnos — általánosítható. A galántai (Galanta), lévai (Levice) és losonci (Lucenec) járásra véletlenül esett a választásom, s a helyzet dokumentálására választott néhány község neve sem játszik különösebb szerepet ebben az ügyben, hiszen szinte alig akadna olyan falu vagy város, amelyben más lenne a helyzet a szemétdombok körül, mint az alábbiakban. Nagymácsédon (Velká Maca) a falu szélén, a temetővel szemben meglepő látvány fogad. Egy éppen mocsarasodó tó, amelyben bádoghordó, döglött kutya és még sokmindenféle megtalálható. Mindez egy utcasor közvetlen közelében. Hogy mit szólnak hozzá a lakók? Deák Júlia, özv. Gál Ferencné, Juhász Gabriella és még néhány, nevét feltüntetni nem kívánó „érintett" szerint mindez rettenetes. Különösen nyáron, amikor nagyon erős a bűz, elszaporodnak a legyek, a patkányok (amelyek a fertőzés veszélyén túl elhordják a baromfit is és ráadásul még aludni sem hagyják a lakókat, mert éjjelente a padlásokon hancúroznak). Kútjának vizét a legtöbb lakó nem issza. Nem meri... Megtudom, nem valószínű, hogy bárki is panaszt tett volna emiatt a nemzeti bizottságon vagy a közegészségügyi szerveknél is úgy tudják, a nemzeti bizottság engedélyével szemetelnek ide az emberek. Risnyovszky Tibor, a hnb elnöke csak sóhajt, amikor elmondom, mi járatban vagyok. — A faluban két ilyen szemétdomb is van, amelyeket tényleg a nemzeti bizottság jelölt ki, hogy azokat a tereket építkezési, bontási törmelékkel töltsék be a lakosok, pl. a temetővel szemben parkot szeretnénk létesíteni. Szemétkihordás engedélyezéséről nem volt szó, erre különtáblákkal is felhívtuk a lakók figyelmét. A táblákat leverték, a szemét gyűlik, ha mód van rá, betakartatjuk, de nálunk nincs efsz vagy állami gazdaság, környékbeliek vagy valamelyik galántai vállalat segít. Ez nem gondozott hulladéktelep, nincs rá pénze a nemzeti bizottságnak, ennélfogva bizony nincs is rendszeresen rendbe téve. Állítottunk már oda napközben őrt. Akkor éjjel vitték oda a szemetet. Az ottlakók meg egyszerűen nem hajlandók segíteni, hogy megbüntessük a szemetelőket. Alig várom, hogy a járási útépítő vállalattól megkapjuk a 3 000 m3 törmeléket és humuszt, hogy véget vessünk e falucsúfító szemétlerakatoknak, de az a baj, hogy az ígéret csak 1985-re szól. Addig bizony nehéz dolgunk lesz, s aután sem lesz sokkal könnyebb, mert a falu környékén jó minőségű termőtalaj van, nem lesz egyszerű új, megfelelő területet találni a szemétnek. Ott volt a Dema kiszáradt medre, azt a hozzájárulásunk nélkül Galánta város szeméttelepének nyilvánította a járási nemzeti bizottság. Igaz, a kukaszolgálat oda horja a nagymácsédi hulladékot is, de a lakosainknak megtiltották, hogy oda hordják a szemetet. Kukákat hiába kérünk, nem kapunk eleget, így a gondozottnak mondott szeméttelepből kevés haszna van a falunak. Viszont annál több füstöt és bűzt kénytelen elviselni, amit erről a telepről hoz a szél a faluszéli házak, az iskola és az óvoda felé. Nagymácsédon úgy tervezik, hogy a temető melletti szemétdombot még az idén felszámolják. Reméljük sikerülni fog . . . Ezzel a bizakodással indulok a gondozott szeméttelep felé. A szemét tényleg füstölög. A bulldózer az előírásnak megfeleően egyengeti és takarja be földréteggel. Csupán az tűnik fel, hogy hiányzik az előírásos kerítés. Vajon miért? A választ már Popluhár Józseftől, a galántai közterület-fenntartó vállalat igazgatójától és Neszméri Ferenc részlegvezetőtől kapom. — Nagyon egyszerű a felelet — kezdi a vállalat igazgatója. — A nagymácsédi hulla-
