Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-17 / 29. szám
Már termést dajkálnak az almafák. Ezemégyszáz hektár gyümölcsös ... Micsoda látvány lehet egy ilyen virágzó almáskert! A Felsö-trákiai-síkság közepén, ahol lényegesen melegebb és kevésbé csapadékos az éghajlat, mint Bulgária más részein, terül el Malo Konáre nyolcezer hektáros agráripari komplexuma, mely négy falu tízezer lélekszámot meghaladó lakosságának jelent munkalehetőséget, megélhetést. A kedvező éghajlati viszonyok, a különösen melegigényes növények, a gyapot, a rizs, a dohány, a zöldség, a gyümölcs termesztését teszik lehetővé. Ugyanakkor annál fontosabb — a csapadékban általában elég szegény ország egyéb vidékeihez képest is — a mindenkor bö termést szavatoló mesterséges öntözés. Természetes tehát, hogy e nagy kiterjedésű mezőgazdasági üzem földterületének 98 százaléka is öntözhető. Mindezt az átutazó is észreveszi. S arra is rájön, hogy az ilyen intenzív gondozást igénylő növények termesztéséhez még a legnagyobb fokú gépesítés mellett is sok dolgos kézre van szükség. Ebből pedig kitetszik, hogy nők nélkül aligha lehetne elképzelni itt a termelést. Luben Kozsuhárov, az agráripari nagyüzem elnöke elmosolyodik megjegyzésemen: — Ez így igaz. Kétezer dolgozónk közül több mint ezerkétszáz a nö. És nehogy azt higgye, hogy csak a munkások között ilyen az arány. A hatvan főiskolát végzett szakemberünk közül harminchat, százhúsz középkáderünknek a hatvan százaléka. És a közvetlen irányításban is negyven százalékban nők dolgoznak. S mintha ezt bizonyítani is akarná, bemutatja munkatársait: Ludmila Peseba alelnököt, aki az állattenyésztési részlegért felelős, s egyben a kerületi nőmozgalmi bizottság tagja, Detelina Monivát, az üzem szakszervezeti elnökét, Velicska Szimjonova üzemgazdász-helyettest, a nőmozgalom helyi bizottságának tagját, valamint Zaprinka Popovát, a helyi nemzeti bizottság alelnökét. Közben megjegyzi, hogy náluk a külföldi vendégeket — akik leggyakrabban férfiak — a nő vezetők fogadják, de a kedvemért kivételt tett, azért jött el ő maga, mert én meg nö vagyok. A nők nevetve bizonygatják, tényleg ez a szokás, és hozzá is fűzik: egy ilyen nagy gazdaságban az elnöknek sok a gondja. Különösen, ha mindenről tudni szeretne, ha mindenen rajta akarja tartani a szemét. Sütemény, tea, kávé kerül az asztalra. És gyönyörű alma. A saját termésből. — Tavaly tizenötezer tonna almánk termett, ez húsz év legrosszabb termése volt. A fák virágzásakor beállt fagy elvitte a termés egyharmadát. Aztán jött egy jégverés, majd a nagy szárazság, s mindez több mint egymillió leva kárt okozott. Különben az átlagos hektárhozam meghaladja a 20 tonnát. — Az alma ad munkát az asszonyoknak novemberben, decemberben, akkor nincs más dolguk. Az ezer hektár zöldséggel már januárban kezdődik a munka; a palántákat üvegházakban, fóliák alatt neveljük, majd szabad földön termesztjük tovább. Tizenhétezer tonna paradicsomot adunk el feldolgozásra, a termesztés összes munkafolyamatát amerikai és szovjet gépsorok végzik, nincs szükség már kézi munkára. Négyszázötven hektáron viszont konzum paradicsomot termesztünk, amelyet kézzel kell leszedni. Ehhez szükségünk van idénymunkásokra is. A diákok részére tábort is építettünk már, mert az ö segítségüket évről évre igényeljük. — A paradicsomon kívül sok munkát ad még a százharminc hektár paprika. Ezt is osztályozva szedjük, ki miiven éretten, nagyságban rendeli, aszerint. A lengyelek például a zöldpaprikát féléretten szeretik. Ezt a kombájn nem tudja szétválogatni, és különben is, a kombájnnal végzett betakarítás után van még mit kézzel leszedni. A zöldbabot viszont — melynek Bulgáriában mi vagyunk a legnagyobb termelői — a négyszáz személyt helyettesítő magyar és amerikai kombájnok veszteség nélkül leszedik. A száz hektár dinnye termesztése is teljesen gépesítve van. — És van még százötven hektár körténk, száztíz hektár birsalmánk, kétszáz hektár szőlőnk. Elmondhatjuk hát, hogy nálunk igazán nem kell ölbe tett kézzel unatkozni az asszonyoknak! — foglalja össze az elnök kolléganői beszámolóit. Össztermelésük hetvenöt százalékát a növénytermesztés képezi, a zöldségen és gyümölcsön kívül főleg gabonaféléket termesztenek. Az állattenyésztés huszonegy százalékban járul hozzá az össztermeléshez — ezer tehén és harmincezer baromfi, ennek az ellátása, gondozása is elsősorban a nők dolga — és ehhez számíthatók még a különféle szolgáltatások. Mindez évi húszmillió leva termelési értékben. (Egy leva tíz koronának felel meg.) — Egy nyolcezer hektáros gazdaságot irányítani nem könnyű feladat. Hogyan szerveznek, hogyan irányítanak? — kíváncsiskodom tovább. — A tapasztalatok és a kutatások is azt mutatják, hogy szervezésileg azok a gazdaságok felelnek meg leginkább a követelményeknek, amelyek évente 15—30 millió leva értékű termelést produkálnak. Természetesen ez a termelési struktúrától függ. A mi intenzív gazdálkodásunk mellett például a húszmillió leva termeléshez mérten optimális a szervezés — veszi át a szót az alelnöknő. — Hét önelszámolási brigádunk van, ebből négy specializált. Egy-egy brigádnak 150-250 dolgozó a tagja. A bérek az elért eredményektől függenek, tehát mindenki érdekelt a hozamok fokozásában. A gépesítők évi keresete eléri a 4—5 000 levét, az állattenyésztőké a 3,5—4 ezret, a mezei munkásoké pedig az 1,5—2 ezer levát. A nők a zöldség- és gyümölcskertészeten kívül az állattenyésztésben dolgoznak, összesen száznégyen. Az ő keresetük eléri a férfiakét. Itt két műszakban — délelőtt és délután — dolgoznak, vagy úgy, hogy az egésznapos munka után a másnap szabad. így számukra is kijön az ötnapos munkahét. Az állattenyésztésben dolgozók a rendes szabadságukon kívül évi négy nap pótszabadságot is kapnak. Ezt a kedvezményt a körülményeink miatt vezettük be, szeretnénk, ha ide is több fiatal munkaerő jönne. Mert a fiatalok itt is húzódoznak a mezőgazdasági munkától. A dolgozók átlagos életkora negyven év, és az összes dolgozónak csupán tíz százaléka fiatal. Bulgária 1AJA északi részén, ahol az állattenyésztés dominál, már vannak egész farmok, amelyeket fiatalokból álló brigádok vettek gondozásba. Ők_is szeretnének ilyen farmot létesíteni, persze tudják, ehhez a megfelelő munkakörülményeken kívül a kulturális lehetőségeket és a különféle szolgáltatásokat is bővíteni kell. Jelenleg már minden istállóhoz tartozik pihenösarok, zuhanyozó, öltöző, félévenként új munkaruhát adnak a dolgozóknak, és aránylag jók a munkafeltételeik. Rosszabb a helyzet a növénytermesztésben, ahol gyakran nincs még egy árnyékot nyújtó fa sem. A gépesítők után kijár a földekre a vándorzuhanyozó, de a zöldséget, gyümölcsöt szedő asszonyoknak erre még egy-két évig várniuk kell. Az agráripari komplexumhoz tartozó négy község mindegyikében van óvoda. Malo Konáreban kettő is. Az egyiket meg is kell néznem, hogy lássam, milyen sokrétűen gondoskodnak itt a gyerekekről. Azok a szülők, akiknek egy gyermekük van, az ellátás felét térítik meg, kétgyerekesek ingyen kapnak mindent, helyettük az üzem fizet. Elvisznek az ún. tejkonyhára is, ahol bölcsődés-óvodás gyerekeknek készítik az ételt. Naponta háromféle főételt főznek minden korosztálynak, amit az anyák hazavihetnek gyermekeiknek. A térítés hasonló, mint az óvodában. Ezt a szolgáltatást naponta 25—40 anya veszi igénybe. Amíg végigmegyünk a községen, a nők szabad ideje felől érdeklődöm. A nemzeti bizottság alelnöknöje a házsorokra mutat. — Nézze! Nincs egy öreg ház sem. A kertek két részre oszlanak; a ház előtt virág, mögötte zöldség terem. Nemcsak saját fogyasztásra, eladásra is. Milyen bolgár család lenne az, amely nem termel zöldséget a piacra?!. Az agráripari vállalat szerződést köt dolgozóival a termésre, ad vetőmagot, műtrágyát is. Tavaly a község lakosai ezer tonna paradicsomot, hatszáz tonna dinnyét, százötven tonna fokhagymát adtak így el. A szerződéses állatneveléshez is ők biztosítják a takarmányt, például egy-egy tehénre egy ár lucernát, egy-egy anyasertésre háromszáz kg szemes takarmányt. Tavaly négymillió leva bevételt szerzett így a község lakossága. Persze gondok, nehézségek nélkül ez sincs meg; aki nem jól méri fel a termését, és kevesebbre köt szerződést, mint amennyi megterem, nehezen tudja értékesíteni. Tavaly például négyszer több hagyma, tök, dinnye termett, mint amennyire szerződést kötöttek. Egy-egy család bevételéből aztán jut házépítésre, berendezésre, autóra. Megítélésem szerint nem élnek rosszul a falusiak. Másképpen fogalmazva: sokkal jobban élnek. mint a városiak, mert nekik húsra, zöldségre, gyümölcsre — aminek ára a megélhetésre szánt pénzösszeg jó részét teszi ki — nem kell költeniük. De meg kell érte dolgozniuk. S amíg a városi ember a nyolcórás munkaidő letöltése után pihenhet, szórakozhat, a falusiak a szabad idejükben is a munka rabjai. Valahogy így értelmezte ezt a helyi nemzeti bizottság alelnöke is, amikor a nők szabad ideje felöl érdeklődve széttárt karral válaszolta: nézzem meg magam! Kellemes, szép napot töltöttem közöttük. Véleményt cseréltünk, bővítettük látókörünket, erősítettük a csehszlovákiai magyar és a bolgár nép barátságát. A agráripari vállalat elnöke búcsúzáskor kétessel fordult hozzám: — Szoros kapcsolatot tartunk fenn egy szovjet és egy magyar mezőgazdasági üzemmel. Szeretnénk barátsági szerződést kötni egy dél-szlovákiai szövetkezettel vagy állami gazdasággal is. Tolmácsolja óhajunkat otthon! Megígértem neki. Lesz aki igényt tart rá? H. ZSEBIK SAROLTA BŐ THSMéEK
