Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-07-17 / 29. szám

CSALÁDI KOR I — ES Könözsi István felvétele ez már harmadik éve Így megy. Persze, az első alkalommal a szere­pek még fordítva voltak. — Ica elmélyülten kevergeti a kávéját. Régóta ismerem, jó tudom és értem, hogy az első és legfőbb gondja a lánya, akit egyedül nevel. Talán ezért is hajlamos rá, hogy feketébben lássa a dolgokat, mint a legtöbb szülő, hogy sokat és sokszor bizony feleslegesen aggodalmaskodjon. A napközi persze kicsit más téma, a fenntartásaival itt nincs egyedül. — Az első év végén odajött hozzám a tanító néni, és kezdett a telkemre beszélni, hogy nyárra is írassam be a napközibe a gyereket. Nagyon kínosan éreztem magam, csak álltam egyik lábamról a másik­ra, azt hittem, a tanító néni nagy figyelmessége a gyerek apanélküliségének szól. Magamban meg is sértődtem kicsit. De hogy mondhattam volna meg neki, hogy egyáltalán nem szorulunk még nyárra is a napközire. Ellenkezőleg. Örülünk, hogy végre vége a tizhónapos nagy rohanásoknak, a reggeli és esti tülekedéseknek a csúcsforgalomban. És egyáltalán! Annak a csöpp hétéves gyereknek tíz hónap egyszerre tökéletesen elég volt az iskolából, napköziből, állandó gyerekricsajból, kiabálásból, abból, hogy mindig^á­­sok mondják meg, mikor mit csináljon! Szóval év végére tökéletesen kifáradtunk mind a ketten. A napközik azonban — Ica és más anyukák, tanító nénik és gyerekek saját bőrön szerzett tapasztalata­itól függetlenül is — nyitva tartanak nyáron falun, városon egyaránt, mert míg a nagy vakáció legalább nyolc hét, a szülőknek, a kisgyermekes édesanyának is, csak három, legfeljebb négy hét szabadság jár. (Hogy abból kinek mennyi marad meg nyárra, az egy következő kérdés lehetne.) Mi legyen hát a gyerekkel nyáron? A hat-tíz évessel, aki egyedül a lakásban még alig hagyható, a napi étkezést rábízni felelőtlenség, az elfoglaltságot ráhagyni nemtörődömség. A tábor, a szakszervezeti beutaló, a családi kirándulás esetleges és nem is az egész szünidőt kitöltő megoldás. Nagy­mama sincs mindenkinél. Egyedüli biztos pont — egyelőre — a napközi, amely viszont hívja, várja, csalogatja a gyerekeket. Már csak azért is, mert a napközis tanító néniknek csak négy hét az évi szabadságuk — a legkevesebb a pedagógusok között! —, tehát nekik bizony nyáron is dolgozniuk kell. S hogy neveljen a pedagógus, ha nincs kit, ha az anyukák húzódoznak a napközitől, mint Ica? Ica mindezekről az első évben még semmit sem tudott, ezért érezte kellemetlenül magát, amikor a tanító néni megkérte, hogy ugyan, töltse már ki azt a papírt. — Aztán rájöttem persze, hogy mi van a dolgok mögött, hogy nyáron a napközik üresen konganak, de a tanítónak ott kell ülnie, illetve, ha nincs gverek, esetleg még retteghet is, hogy arra a négy hétre „átirányítják" más munkahelyre. Tavaly aztán már a tanító néni volt zavarban — megfáradt asszony, pár éve van a nyugdíjig! —, hogy a papírt kitölteném-e, ha nem is jön a gyerek, miegymás. A jelentkezési lapok­kal ugyanis részben fedezhetik magukat a nevelők: legalább tizenöten igényelték a napközit, tehát ők nem hiába járnak be mindennap. Várják a gyerekeket. Ági sír és nyafog, most mi lesz Gáborral?! Nem jutott be a sportnapközibe. — Fizetés nélküli szabadságot kell kivennem, lega­lább három hetet, a nyárig megmaradt kettő mellé. Nincs más megoldás. A nagyi beteges, tavasszal operálták, éppen elég a baja. De anélkül is. Egy ilyen haszontalan kölyökkel, mint Gábor, nem bír el akárki. Tavaly nyár közepére már egészen kivolt szegény nagyi. Persze kicsit túlzásba vitte a dolgokat, az igaz. miért elérhetetlen vágyálom csupán, miközben a közönséges napközi jóformán még a legszorultabb helyzetekben lévők számára sem csábító? — Hát azért jó a sportnapközi, mert ott olyan dolgokkal találkozik naponta a gyerek, ami az iskolá­ban egész évben nincs. Minden nap más-más sport­ággal ismerkednek a gyerekek. Estére persze jól elfáradnak, de a fö, hogy nem unatkoznak. Nem ugyanaz a színtér, a megcsömörödésig ismételt napi program, ami évközben. Mert mi újat is találhatna ki állandóan a napközis tanító néni egy ilyen kisváros­ban?! Múzeum, könyvtár, közlekedési park, ezerszer körbejárták már évközben. Nyárra valami egészen mást kéne nyújtani a gyereknek, hogy az iskola ősszel megint újdonság legyen. — És ami a legfontosabb az ilyen speciális napkö­ziben: a gyerekekkel szakemberek foglalkoznak, olya­nok, akikről elképzelhető, hogy talán jókedvükből, szívesen vállalták nyárra ezt a munkát, s nem pusztán kötelességből. Hát ezért fáj Ági feje. Mert az idén már harmadik éve nyílik a sportnapközi, de neki eddig még egyszer sem sikerűit a fiát három hétre oda bejuttatnia. Hiába, Nyárra is napközibe? Két hónapra például „mesebeli házikót" csinált az otthonából, mindent szabad volt. Aztán vitte a kölyköt ezerfelé, mert azt akarta, hogy a nagyinál töltött szünidő majd olyan élmény legyen, mint azt a gyerek­filmekben mutogatják. A vége az lett, hogy a gyerek már azt se tudta, mit kérjen, ö meg egészen kimerült. Az idei natJV vakációból Gábor két hetet még igy is az édesanyja munkahelyén fog eltölteni az íróasztalok között meg a folyosón ugrándozva. Persze Ági már nem zavartatja magát, végül is így van ez minden nyáron. A vakáció alatt mindennap legalább három gyerek teszi ugyanezt. Még szerencse, hogy az igaz­gatónő nem allergiás a gyerekekre. (Tíz évvel ezelőtt maga is végigcsinált néhány hasonló nyarat!) A kol­lektíva — csupa nö — nyárra teljesen átáll a gyerekek fogadására. Nagy kanállal osztott ebéd a menzán, kiürített asztal, külön az éppen „szolgálatos" gyerek­nek vízfestékkel, mesekönywel, külön nyári normák, tekintettel a kisebb teljesítőképességre, sőt, még idegek és türelem is, ami a legfontosabb. S hogy a sportnapközi miért jó, s némelyek számára m im ' ehhez is, mint minden jó, használható dologhoz, ismeretség kell. Legalábbis míg újdonság, s nincs belőle elég. De vajon mikorra kapnak észbe az illeté­kesek, mikor lesz elég érdekes, netalántán még vá­lasztékot is kínáló speciális napközi, elég férőhellyel! Ági lemondóan legyint. Akkorra az ö fia már rég nem lesz napközis. A változatok száma tetszőlegesen növelhető. Gyer­meküket lelkesen és teljes odaadással, vagy fáradtan és közönnyel nevelő szülök, esetleg „hős magánzók" panaszai, méltatlankodásai, lemondó legyintései vagy éppen okos észrevételei, jó javaslatai. Aztán megkér­dezhetnénk az egymásra mutogatok között néha egyedül ácsorgó középsőt is, a gyereket, aki körül (miatt) minden — a napközi, a nevelők nyári szabad­ságának kérdésétől egészen a kisgyermekes anyák munkaidejének problémájáig — forog. Vajon ök mit szólnak mindehhez? Hát valóban olyan elviselhetet­len, avagy dögunalom a napközi,- s hogy vajon nagy­mamánál az áhított nagy kötetlenség valóban oly felüdítöen hat-e, igazi felszabadultság élményét nyújtja, vagy esetenként haszontalan tengés-lengés, esetleg olyan szabadosságra kapat hirtelen, aminek a levét aztán ősszel a szülök és a pedagógusok isszák meg?! Aztán válaszként kínálkoznának a „mi legyen a gyerekkel nyáron" kérdésre a nyári pionírtáborok, amelyekről viszont egyre több felöl azt hallani, hogy romlik a tekintélyük, hogy egyre kevesebb szülő él a táboroztatás lehetőségével (vajon miért?). S visszakanyarodhatunk az iskolához, a napközihez, s újabb kérdések tolakodnak a tollhegyre. Például a napközis nevelök évi szabadságának kérdése, amely­ről tudvalévő, hogy a legkevesebb a pedagógusok népes és sokféleképpen tagolt táborában. Aztán az évközben agyonzsúfolt, sokszor a legalapvetőbb fel­szerelések nélkül, lehetetlen körülmények között mű­ködő napközik láttán önként tolakszik az ajakra: kell-e egyáltalán azon csodálkozni, hogy legalább nyáron, menekül az iskola, a napközi tájáról is, aki csak teheti. És várható-e ilyen körülmények között s ilyen társa­dalmi megbecsülés mellett — amelyet elsősorban a szülők, rajtuk keresztül a gyerekek, és nem utolsósor­ban a pedagógustársadalom többi tagjának magatar­tásán, hozzá való viszonyán mérhet le a napközis nevelő —, jó kedvvel és őszinte odaadással végzett munka? A témák (kérdések) — divatos szóval — begyűrűz­nek a családi körbe, illetve kigyürüznek abból. Tehát folytatjuk, a lapnak egy másik rovatában, ősszel, a nagy-nagy vakáció végén, amikor mindenkit újra a szokott helyén találunk majd, s beszámolhat legfris­sebb nyári tapasztalatairól, még a napköziben szer­zettekről is. (nőio) KOCSIS ARANKA

Next

/
Thumbnails
Contents