Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-07-03 / 27. szám

KORSZERŰ HÁZTARTÁS Pikáns leves Elkészítési idő: 10 perc Hozzávalók: 1 csomó petrezse­lyemzöld, 1 csomó kapor, 1 csomó menta, 3 evőkanál vaj, 1 evőkanál liszt, 2 tojássárgája, 2 dl joghurt, só. A finomra vágott zöldféléket be­sózva egy kissé állni hagyjuk, majd világos rántásba tesszük, felenged­jük 8 dl vízzel és öt percig forraljuk. Tojássárgájával elkevert joghurtra tálaljuk. Betyár zöldbab Hozzávalók: 50 dkg zöldbab, 5 dkg füstölt szalonna, 1 db paradi­csom, 10 dkg főtt füstölt sovány sonka, 2 db zöldpaprika, 1 fej hagy­ma, 1 csokor petrezselyem, 10 dkg apró szemű tarhonya, 1 dl kefir, mokkáskanálnyi pirospaprika. A füstölt szalonnát apró kockákra vágva kiolvasztjuk, és a pörcöt le­szűrve, félretesszük. A visszamaradt zsíron az apróra vágott hagymát üvegesre fonnyasztjuk. majd a meg­mosott, megtisztított és felvágott zöldbabot lepirítjuk. Megszórjuk az apróra metélt petrezselyemmel és felöntjük — 1 liternyi vízzel. Metéltre vágjuk a sonkát és a zöldpaprikát és a tarhonyával együtt hozzátesszük a zöldbabhoz. Csendes forrással, időnként megkeverve addig főzzük, míg a tarhonya meg nem főtt. Köz­ben Ízlés szerint sózzuk, paprikáz­zuk. A végén beleadjuk a felszeletelt paradicsomot és a kefirt, még egyet forraljuk és a tetejére szórjuk a sza­­lonnapörcöt. Legalább 5 percig hagyjuk lefedve állni, csak azután tálaljuk. Pörkölttel töltött paprika Elkészítési idő: 50 perc Hozzávalók: 8 húsos zöldpaprika, 30 dkg pörkölt (lehet maradék is). A több fogásos étkezésnél az evőeszkö­zöket olyan sorrendben helyezzük el, ahogyan a megfelelő fogások következ­nek. A rizst vagy tarhonyát ízlésesen tudjuk tálalni, ha meleg vízzel kiöblített szedöka­­ná/ba vagy csészébe szedjük, majd a tá­nyérra borítjuk. Mindennapi használati cikke­ink esztétikai értékeikkel job­ban hatnak ránk, mint a kép­tárak vagy múzeumok nagy értékű művészeti kincsei. Ezért fontos, hogy szemnek szép, kéznek kellemes legyen a kilincs, a villanykapcsoló, az olló, a kés, a fésű, a szap­pantartó stb. Azt meg csak ínyencek tudnák igazán megmondani, micsoda kü­lönbség van az előre őrölt és frissen őrölt bors között! Akár az ízléstelen műanyag sótartó és a képen látható szép bors­őrlő és sótartó között! Anya­ga finom megmunkált fa, fém és vászon. S ha az előb­bieket összeadjuk, már nem is sajnáljuk érte a 130 koro­nát Merthogy ennyi darabjá­nak ára, s ez bizony nem sós, inkább borsos. 7 dkg főtt rizs, 1 tojás, 3 dl tejföl, 1 nagy csokor kapor. A pörkölt húsát átdaráljuk, és ösz­­szekeverjük 1—2 evőkanál tejföllel, a főtt rizzsel meg a nyers tojással. Kicsumázzuk a paprikákat, és bele­tömjük a tölteléket. Pörköltlével ki­kent tűzálló tálra egymás mellé fek­tetjük, és leöntjük a maradék tejföl­lel, amelyben simára kevertük a ma­radék pörköltlevet meg a finomra vágott kaprot. A forró sütőben meg­sütjük, de nem pirítjuk meg. Tejszínhabos epertorta Hozzávalók: 6 tojás, 20 dkg cu­kor, 1 csomag vaníliás cukor, 18 dkg grízes liszt, sütőpor; töltelék: 1 liter eper, 10 dkg porcukor, 3/41 tejszín. A tojássárgáját a cukorral jól kike­verjük (kb. a cukor egyharmadát meghagyjuk a habba), beleszórjuk a vaníliás cukrot, ezután a lisztet, melybe előzőleg egy kis sütőport szórtunk, majd a tojásfehérjének ke­mény habját keverjük hozzá. A masszát három részre osztjuk és a kivajazott, kilisztezett tortaformában megsütjük. Az egyik kihűlt részt tor­tatálra tesszük, és rárakjuk az érett eper egyharmadát, alaposan meg­cukrozzuk, és ujjnyi vastagon ráken­jük a kissé édesített tejszínhabot. Erre jön a tészta második része, ismét eper és tejszínhab, majd a tetejére kerül a harmadik rész. Az egész tortát tejszínhabbal vonjuk be, és 2—4 óra hosszára hűtőszekrény­be tesszük. Tálalás előtt jól megmo­sott, szép eperszemekkel díszítjük. Mézes gyümölcs Hozzávalók: 1 kg idénygyümölcs, 6 evőkanál méz, 4 evőkanál tejszín. A különböző tisztított és összevá­gott gyümölcsöket meglocsoljuk ol­vasztott mézzel, majd néhány órára hűtőszekrénybe tesszük. Egy-két órával fogyasztás előtt belekeverjük a tejszínt, és visszatesszük a hűtőbe. Sok jó (fontos) elfér kis helyen — ez lehetne a munkacíme a képen lát­ható Piknik névre hallgató kem­ping-készletnek. Merthogy egy 25 X 20 cm nagyságú kis tasakban együtt találjuk a kést, a villát, a dugóhúzót, a konzervnyitót és sör­bontót, s mindehhez egy ügyes me­télődeszkát. Ha 55 koronáért meg­vesszük, és betesszük mondjuk az autónkba, utazás közben bármikor hasznát vehetjük. Gond csak akkor lesz, ha levest akarnánk fogyaszta­ni, mert kanál, az nincs a készlet­ben. A tervezők nem tartották arry­­nyira fontosnak, mint a dugóhú­zót ... Bölcs öregek valamikor azt tartották, aki nem tud kenyeret szeletelni, az nem is érdemli meg. Néz­zük a szeletelőből kifordu­ló karcsú kenyérszelete­ket, és zavarba jövünk: nem érvényes a filozófia. Hogy a hártya vékonysá­gú sonkaszeletekről ne is beszéljünk, mert ezt is tudja a szeletelő. Felvágja továbbá a sajtot és a nyers húst is. A kívánt vastag­ságra. Ára 170,— Kcs.

Next

/
Thumbnails
Contents