Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-03 / 27. szám
lehel a föld ... — azonnal kivégezték. A többit börtönbe vetették, majd az egyik falut, Sklabinsky Podzámokot teljesen megsemmisítették. A túlélők emlékezetéből sohasem lehet kitörölni ezt a napot. — Azt hittem, kiapad a szemem a sok sírástól — emlékezik a ma hetvenkét éves szövetkezeti dolgozó Anna Majerová a negyven év előtti eseményekre. — Ennyi sok szenvedést hogy is tud megélni az ember... Először a férfiakat vitték el, a férjemet, Ondrej Májért is. Akik itt maradtunk, nők, gyerekek, öregek, ki voltunk téve a fasiszták kényének-kedvének. Kötelesek voltunk szolgálni őket, de közben tovább segítettük a partizánokat. Micsoda szörnyűség volt a németek parancsára tavasszal kiásni a német tetemeket, lemosni őket, koporsóba tenni és átvinni a temetőbe ... — Még gyerek voltam abban az időben, alig kilencéves — fonja tovább az emlékezés fonalát Zuzana Domová, az SZNSZ martini járási bizottságának dolgozója. — Az akkori események súlyát csak felnőtt fejjel értettem meg igazán. Pedig a húsz mártírhalált halt sklabióai között volt a bátyám is, Jozef Kucera. Kivégezték. Másnap lett volna húszéves. Milos bátyámat koncentrációs táborba hurcolták. Valamilyen csoda folytán megmenekült, hazajött. Apám meg úgy maradt életben, hogy lovaskocsin útban hazafelé, megállították a németek, kocsiját megrakták fegyverrel, ráparancsolva, hogy vigye a szomszédos Drazkovcébe. Hazatérvén már csak nőket, gyerekeket, öregeket talált a faluban. A hősök emlékművét virágok borítják. Szikrák és pionírok állnak őrséget. És a vrútkyi női kar tagjai. Az emlékezés, a néma tiszteletadás csendjében a nőszövetség járási titkára, A. Simková tesz fogadalmat a jelenlévők nevében: „Mi, a sklabinai béketalálkozó résztvevői csatlakozunk ahhoz a sokmilliós tömeghez, amely békét óhajt a világon. Mert gyermekeinket csak békében nevelhetjük, békében építhetjük drága hazánkat, védhetjük természeti kincseinket, szerethetjük a hozzánk közelállókat. Békés reggelekre akarunk ébredni, gyönyörködni gyermekeink tiszta tekintetében, mert nekünk ez jelenti a boldogságot. Hisszük, hogy minden fenyegetés ellenére sikerül elkerülnünk a háborút, megőrizni a békét a világon." , . A békét építjük Cselekvő igyekezettel teltek a faluban a felszabadulást követő első napok, majd utána minden hét, hónap, esztendő. Az eredmény: az újjáépült Sklabiöa és Sklabinsky Podzámok. Mutatós, kényelmes, egészséges családi házak, portalanított utak, szabályozott patak, az SZNF nevét viselő efsz korszerű épülete. Itt találkoztunk a helyi nőszervezet elnökével, az állattenyésztésben dolgozó „aranybrigád" vezetőjével, Emília Kamenickával is. Sokoldalú asszony, a szövetkezet fejönője. Nöszervezeti tisztsége mellett képviselő, anya és nagymama. Kertészkedik, állatokat nevel. Mindenre telik idejéből, energiájából. — Csak így teljes az életem. Bizony, sok-Anna Majerová Emília Kamenická szór még a földekre is kimegyek az asszonyokkal répát kapálni, a rétre szénát forgatni, miután végeztem az istállóban. És nincs olyan összejövetel a faluban, ahol a magam sütötte torta hiányoznék az asztalról... A munka éberen tart, nem enged felejteni... Nézze meg, milyen virágoskert a temető, gondozott a mártírok sírja ... Legdrágább kincsünk A gyerekek mindenütt egyformák. Vidámak, őszinték. Kíváncsiak', játékosok. Itt is, a sklabinai új óvodában. Egyetlen óvodai kérvényt sem kell elutasítaniuk, a szeptembertől iskolaköteles gyerekek száz százaléka óvodás. Ezt már Viera Jurikovától, az óvoda igazgatónőjétől tudom meg. Őszinte örömmel beszél eredményeikről a munkára nevelésben és a gyermekekről való egészségügyi gondoskodásban. Ünnep van ma Sklabiöán. Ezt a gyerekek is érzik, tudják. És tudják azt is, milyen jelentősége van e három szónak: Szlovák Nemzeti Felkelés, amelynek tiszteletére versikékből, dalocskákból szőtt műsorral szerepelnek a béketalálkozón. Színes népviseletükben — a kíváncsi türelmetlenségtől egyik lábukról a másikra állva, ágaskodva — olyanok, mint a réten hajlongó virágok, melyeknek küldetése fejlődni, virulni mindenki örömére. Vigyázzunk, hogy el ne tiporhassák őket. ELENA GIRETHOVÁ FOTÓ: P. ZÁHRADNÍK a MATESZ-ban gének. Az író valóban látszólag egyszerű emberek látszólag egyszerű harcát eleveníti meg. Mégis éppen ezáltal tudta emberközelbe hozni és emberméretűnek mutatni azt a történelmi eseményt, amelynek jelentősége a múló idővel egyre nő ... A MATESZ komáromi társulatának 131. bemutatója alkalmával ismerhette meg a színház közönsége Ján Solovié Meridián című színművéL (Rendezte Komád József.) A darab premieije 1974. szeptember 13-án volt Komáromban, de a komáromi közönség már ezt megelőzően, augusztus 30-án — az SZNF 30. évfordulója tiszteletére rendezett — ünnepi előadáson ismerkedhetett meg vele. A műsorfüzet tömören és találóan jellemzi az alkotást: „A felkelés harcaiban részt vett mozdonyvezető nem tette le a fegyvert, önfeláldozó társadalmi tevékenységgel, pihenést, kíméletet nem ismerő serénységgel folytatja az építőmunkát. 1944-ben elkerülte a golyó, a halál, és a beteg ember e drámában a társadalmi munka hősi halottja lesz. Nem a Szlovák Nemzeti Felkelésről szól a darab, hanem napjainkról, de igaz mementó arra, hogy a szabadságukért fegyvert ragadott hősök ma mint a munka hősei élnek közöttünk ... Ján Solovié a Meridián című színművével ezeknek a ma is harcot vállaló és harcoló hősöknek állít emléket — okulásul...” Az SZNF 30. évfordulója tiszteletére Kassán, 1979. június 14-én mutatta be színházunk Borisz Vasziljev— Jurij Ljubimov—Komlós János: Csendesek a hajnalok című színművét. Szűcs János — a Miskolci Nemzeti Színház tagjának — vendégrendezésében. A műnek csak látszólag nincs köze az SZNF-hez. Ahogy múlik az idő, úgy csökken a hasonló történelmi események konkrét idejének és helyének jelentősége; mindinkább az általános érvényűt, a „közös nevezőt” keressük bennük. A hátországban harcoló egyszerű szovjet lányok egytől egyik elesnek; hazájukért s a haladásért cserébe a halálnak adják magukat, holott lényüknél fogva inkább gyermeket szülnének, életet adnának. így jutottunk el a lokális (bár sohasem úgy tárgyalt) történelmi eseménytől az általános történelemfilozófiához. Ivan Bukovőan Mielőtt a kakas megszólal című drámáját — amelynek cselekménye (az író szerint) „1944 novemberének egyik éjszakáján, a Szlovák Nemzeti Felkelés elfojtása után. egy német katonaság által megszállt kisvárosban” játszódik — azzal a céllal tűzte műsorára színházunk — az SZNF 40. évfordulója alkalmából —, hogy bemutathassa: a múlt vagy a jelen szélsőségesen kiélezett helyzeteiben hogyan viselkednek az emberek, hogyan alakítják ezeket a helyzeteket, illetve a kényszerhelyzetek szorításában hogyan formálódik vagy deformálódik jellemük s az emberek közötti kapcsolatok rendszere, pontosabban: hogy e kiélezett helyzetekben milyen áron és milyen körülmények között válhat az ember hőssé — vagy árulóvá ... A darab, amelynek rendezője Miro Procházka. már csak látszólag szól az SZNF-ről. Az általános érvényű történelmi helyzet tanulságait taglalja, hangsúlyozva, hogy az események bárhol, bármikor újra bekövetkezhetnek ... így válik az egyszerű — ma már névtelen — emberek látszólag egyszerű harca történelemmé. KMECZKÓ MIHÁLY (HHD
