Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-03 / 27. szám
Tündökölni csak békében lehet. A csillagokig emelni boldog városok homlokát! — olvasom „A felégetett falvak intenek!" krónikájában. Ezerkilencszáznyolcvannégy májusában a martini járásban lévő Sklabiöát virágpompába öltöztette a tavasz. így volt ez annak idején, ezerkilencszáznegyvenöt április tizennegyedikén is, amikor a szovjet katonák és a partizánok felszabadították a falut. E naptól íródik új történelme a helységnek, amelyben minden azért van, azért létesült, hogy örökké békét leheljen ... Tokajik, Habura, Poruba, Secovce, Hanusovce, Zlatá Baba, Richnava, Klenovec, Cierny Balog, Budiná, Ostry Grúfi, Budca ... Községek, melyeknek neve a fasizmust idézi, annak borzalmait, kínjait, embertelenségét; melyekért lakói és a Szlovák Nemzeti Felkelésben részt vett hősök közül sokan életüket adták. De a borzalmaknál is erősebb az elhatározás, mely most itt, a felszabadulási ünnepségen ismételten megfogalmazódott: Annak, ami negyven éve történt, megismét födnie többé sohasem szabad! A TÚLÉLŐK EMLÉKEZNEK Sklabina — az SZNF bölcsője Túróéban. Nevét először ezerkétszáznegyvenkettőben jegyezték fel, de ismertté csak hétszáz évvel később vált, amikor az itt lévő partizánok nyílt támadást indítottak a németek ellen. Az első partizáncsoportok negyvennégy tavaszán alakultak itt. A Stefánik nevét viselő 1. partizánbrigád parancsnoksága a Smacík testvérek házában székelt. Augusztus 21-én, amikor a Velicko-brigád elfoglalta Sklabinát és Sklabinsky Podzámokot, Juraj Majercík, a Forradalmi Nemzeti Bizottság elnöke kitűzte a csehszlovák zászlót, a helységet felszabadult csehszlovák területté nyilvánítva. A győzelem azonban akkor még nem volt teljes. Egy hónappal később a fasisztáknak sikerült ismét bevenniük a két falut, amelynek lakóit részben már a hegyekbe költöztették a partizánok. De az ellenség igy is száznegyvennégy lakost hurcolt el a Hlinkagárda martini parancsnokságára, közülük húszat — az FNB elnökét, Juraj Majerőikot is Az SZNF-ről Egyszerű emberek látszólag egyszerű harca ... Ma már történelem. S a történelem — miután egy időre a valóságosnál rútabbra vagy szebbre festi — végül is igazi értékük szerint minősíti az eseményeket. így lesznek az egyszerű emberekből nagyszerű hősök, s lesz az egyszerű harcból nagyszerű harc ... A Szlovák Nemzeti Felkelés aktív résztvevői, hiteles szemtanúi és emlékének legavatottabb őrzői közül egyre kevesebben maradnak az élők sorában. A negyven évvel ezelőtti felkelést a fiatalabb nemzedékek tankönyvből ismerik meg. A társadalomban több generáció él egymás mellett, s e generációknak nem egyforma a történelmi tudatuk. Az egyik embernek fájdalmas emlék a felkelés, a másiknak azonosulás a haladó eszmékkel, a hőssé válás megismételhetetlen pillanata. Egyesek magát a történelmi tényt értékelik nagyra, mások elsősorban a történelem menetére, az egyéni és társadalmi tudatra gyakorolt hatását értékelik. Van. aki pillanatnak, s van, aki folyamatnak látja az eseményeket. Aki metafizikus alapállásból tekint a felkelésre, az egyéni kalandot, esetleg nemzeti eseményt, jobbik esetben népi ellenállást lát csupán benne. Aki térben és időben egyaránt dialektikusán szemléli az eseményeket, annak kollektív emlékei vannak a felkelésről, számára a nemzetihez a nemzetközi, a népihez pedig a demokratikus fogalmak társulnak. Az ilyen ember számára korszakalkotó pillanat a felkelés, amely egyszerre jelent múltat és jövőt — tehát állandó és állandósult jelent. Ennek az állandósult jelennek azonban pontosan érzékelhető — de szorosan egymásba fonódó — három fázisa van: a kegyelet és megemlékezés, a szembenézés és számvetés, valamint a tervezés és cselekvés aktusa. A politikusok szerint a múlt annyit ér, amennyi helyet szorít magának a jövőben. Az írók szerint viszont annyit, amennyi jövő található benne. A történelmi események ennek az aránypárnak megfelelően vannak jelen, illetve hiányoznak a társadalmi tudatból. A színház — mint a társadalmi tudat egyik aktív formálója — előszeretettel nyúl a történelmi eseményekhez. S mivel a legtöbb színház politikai tőkét igyekszik kovácsolni a művészetből, mihelyt történelmi témához nyúl — akarva vagy akaratlanul —, a fenti képlet — aránypár — szellemében cselekszik. (Már amennyire a szellem képletekkel megfogható.) A Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) társulata és kassai (Kosice) Thália Színpada megalakulása óta a társadalmi időszerűség fórumának tartja magát. A történelmi témákat is mindig az időszerűség aspektusából próbálta taglalni, de úgy. hogy az örök érvényűt soha sem rendelte alá az aktuálisnak. A Szlovák Nemzeti Felkelés tematikáját is úgy igyekezett megközelíteni, hogy a puszta megemlékezés alkalmával is olyan műveket tűzött műsorra, amelyek az adott gondolatkört — vagy eseményt — az előzőekben vázolt módon reprezentálták. Lovicsek Béla Tűzvirág című színművét 1973. június 14-én mutatta be a MATESZ kassai Thália Színpada, Beke Sándor rendezésében. Lovicsek drámája az első olyan csehszlovákiai magyar színpadi alkotás, amely „emléket állít” az itteni magyar partizánok tevékenysé(női)
