Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-29 / 22. szám
A közép-szlovákiai kerület délkeleti sarkában kis városka húzódik meg a Sajó folyó mentén: Safárikovo. Hétköznapjai nem sokban különböznek a többi szlovákiai kisvárosétól. Természeti környezete sikeres mezőgazdasági termelést tesz lehetővé, de Szlovákia fejlődő ipara is bontogatja már itt szárnyait. Az előbbinek a több mint 9 000 hektáron gazdálkodó állami gazdaság és a környező mezőgazdasági vállalatok, az utóbbinak a píesoki gépgyár és a trencini ruhagyár jó eredményeket felmutató üzeme a példája. A Palócföld e kis városkája lakóinak öröme nemcsak fellendülő iparából és mezőgazdaságából ered, hanem abból is, hogy középiskolái vannak. Ezek közül az egyik, a közgazdasági irányzatú Mezőgazdasági Műszaki Középiskola, nemrég jubilált. Huszonöt sikeres esztendő a szerény anyagi feltételek közt mások, akiknek jelenlegi munkaköréről nincs pontos tudomásunk. Zsebik Sarolta és Megyeri Andrea újságíróként, Mikola Anikó költőként jeleskedik. Tekintettel arra, hogy az iskola a mezőgazdaság és élelmezésügy egész területére képez szakembereket, érthető, ha az itt végzettekkel találkozunk a feldolgozóiparban és a mezőgazdaságnak szolgáltatásokat végző vállalatok széles skálájában. A negyedszázad alatt az iskola pedagógusgárdája változott, formálódott, ötvöződött. Az iskola első igazgatója Podhora József volt, aki időközben tragikusan elhunyt. Az eredeti tantestületből már csak Szalay János és Kasza Katalin, a következő „hullámból" Tóth János, Simon István, Kasza Miklós és Balázs László tagja ma is a pedagógiai kollektívának. Többen nyugdíjba vonultak, vagy más iskolákba kerültek. Czaban retet elmélyülésének egyik legfőbb bizonyítéka. Természetesen, ehhez szükséges a pedagógusok céltudatossága, igyekezete és áldozatkészsége is. A jubileum alkalmából nem lehet szót nem ejteni a tanulóifjúság évről évre megrendezett kulturális seregszemléjéről, amelyet ők „Ki mit tud" néven emlegetnek. Ez az esemény nagy napot jelent az iskola minden diákjának, pedagógusának. Az iskolai berkekben igen népszerű rendezvényen sok-sok kellemes meglepetés éri a szemlélőt. Igaz, a szereplők többnyire annak is szánják produkciójukat. A diákság'iskolán kívüli munkájában jelentős helyet foglalnak el a sport- és honvédelmi versenyek. A sportban — tornaterem híján — kimagasló eredmények nem születtek, a honvédelmi versenyeken azonban évek óta a járás élvonalában vannak lányaink, sőt néhányszor már a kerületi vetélkedőn is helyt Az eredmények mellett természetesen mindig akadtak, akadnak gondok is. Ezek többnyire az iskola anyagi-műszaki feltételeivel, a megfelelő élet- és munkakörülmények biztosításával kapcsolatosak. A munka hatékonyságának növelése társadalmi kérdés. Ehhez pedig ki kell alakítani a fettételeket. Az utóbbi években ez részben sikerült is, de még mindig sok a tennivaló. Eredmény, hogy az iskolában és a hozzá tartozó diákotthon egy részében modernizálták a fűtést, javultak a diákotthonban a lakás és ellátás körülményei, a szaktantermek felszereltsége. Ennek Az említett gondokat egyetemesen kellene megoldani a többi helyi középiskolával együtt, hiszen nekik is megvannak ugyanezek a problémáik. Felvetődik egy új diákotthon létesítésének szükségessége, amely valamennyi középiskolának (gimnáziumnak, a ruhaüzem szakmunkásképzőjének) szolgálhatna. Ezek a gondolatok azonban csak távlati megfontolások alapját jelenthetik, és megvalósításuk feltétlenül összehangolt tevékenységet igényel mind az iskolák vezetősége, mind a felettes szervek részéről. Mezőgazdasági Műszaki Középiskolánk igazgatósága, pedagóguskollektívája tudatosítja, hogy minden iskola létjogosultságának mércéje az hogy a társadalmi igényeknek, követelményeknek megfeleljen. Ehhez nagyon fontos az oktatás tartalmának a társadalmi igényekkel való összehangolása, mert bizony ellenkező esetben nem a társadalom számára oktatnánk-nevelnénk. Itt az iskola másik komoly gondja. Aki a középiskolák végzettjei elhelyezkedésének problémáját ismeri, tudja, hogy az ökonómiai képzés tekintetében bizonyos telítettség mutatkozik népgazdaságunkban. Éppen ezért indokolt fontolóra venni a képzés irányának megváltoztatását nálunk is, esetleg a jelenlegi szak kombinálását technikai irányzatokkal. A kerületi nemzeti bizottság iskolaügyi szakosztálya is fontolgatja az említett irányváltoztatási megoldást. Összegezve a gondokat; ha az iskola anyagi — műszaki feltételei a többi hasonló iskola szintjére emelkednek, korszerűsödik Huszonöt év szolgálat működő iskola mérlege. No, de vegyük a dolgokat sorjában. Az iskolát két alacsonyabb fokú kétéves könyvelői iskolából hozták létre, amelyeket a kelet-szlovákiai (Somodi ■— Drienovce), illetve a nyugat-szlovákiai kerületből (Tomásikovo) helyeztek át ide. Az iskola az 1958/ 59-es tanévben a magyartannyelvű középiskolák sorába lépett, és négyéves, illetve kétéves szakosító tagozaton jó eredményekkel neveli — képzi a mezőgazdaság ökonómiai területén dolgozni akaró fiatalokat. Mivel az iskola magyar tannyelvű és hosszú ideig — a szakot tekintve — Szlovákiában egyedülálló intézmény volt, hatásköre kiterjedt mindhárom szlovákiai kerületre. A szakosító tagozaton ez így van a mai napig. A négyéves nappali tagozat helyzete az idők során anynyiban változott, hogy amióta a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában megindult a közgazdasági képzés, azóta itt csak a közép- és kelet-szlovákiai kerületből vesznek fel tanulókat. Az iskola működése alatt csaknem ezernyolcszáz szakembert adott szocialista mezőgazdaságunknak. Talán pontosabb, ha úgy mondjuk, társadalmunknak, hiszen érettségizői sorából nemcsak kiváló mezőgazdasági szakemberek, hanem közéleti, publicisztikai pályán elismerésre méltó eredményekkel dolgozó emberek kerültek ki. Az említettek közül többen vannak mezőgazdasági vállalatok élén, vagy azok vezetésében, így például Juhász István, Kozsár István, Tóth Lajos, Léka Gyula, Góbis Gábor, Bohus Károly, Kocsis Lajos, Tóth Zoltán — akik mindnyájan mérnöki diplomát szereztek — és még sokan Béla, Takács Lajos, Tóbik László, Sebők László és Herényi Béla oktató-nevelő munkájának jelentős része ehhez az iskolához fűződik. Az idő halad, az élethelyzetek változnak. Az eltávozott kollégák helyét ma lelkes fiatal pedagógusok foglalják el. Az iskolának mindig sokat akaró diáksága volt — és van —, amelyet egészséges becsvágy, tudásszomj hajt a választott hivatásra való alapos felkészülésben. Lelkesedésüket bizonyítják a tanulásban, az ifjúsági szervezet munkájában, a szakmai, kulturális és sportrendezvényeken, valamint a közhasznú munkában elért eredményeik. Erről a sokoldalú aktivitásról számos elismerő oklevél tanúskodik. Az eredmények közül legtöbbre becsüljük a 70-es években rendszeresen megrendezett országos szakmai vetélkedőkön elért kitűnő helyezéseket, amelyek Vigh Erzsébet és Kopcsányi Mária nevéhez fűződnek. A pedagógusok és az egész diákság nagy örömét jelentette Nyustin Éva és Varga Róbert szereplése a komáromi (Komárno) Jókai-napokon, ahol vers- és prózamondásban első helyezést értek el. Ezek az eredmények azért értékesek számunkra, mert alátámasztják azt a tényt, hogy a szakiskolákban is meg lehet találni az utat az irodalomhoz. Az iskola SZtSZ-szervezetének büszkesége az az emlékérem, amelyet a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága adományozott az alapszervezetnek a 6. ötéves terv időszakában végzett kiváló munkájáért. Az elismerést a diákságnak a mezőgazdasági vállalatok megsegítésére irányuló munkája vívta ki. A diákságnak a mezőgazdaságban végzett lelkiismeretes munkája a hivatásszeellenére az iskola vezetőségének és dolgozóinak állandó gondja az iskola objektumainak nagymértékű széthelyezettsége. Az iskola, a diákotthon a város különböző pontjain vannak, ami nehezíti az iskola igazgatásának hatékonyabbá tételét. Régi fájdalmunk, hogy nincs tornatermünk, aminek bizony kárát látja a harmonikus személyiség kialakításának egyik legjelentősebb tényezője, a testnevelés. Az iskola vezetősége ezeket a problémákat mindmáig nem tudta megoldani, mert az adott helyzet megváltoztatására jelentős mennyiségű beruházási eszközzel kellett volna. vagy kellene rendelkeznie az iskolának. Ilyen eszközeink pedig nincsenek és különösen nem a 70-es évek második felétől. felkészítési iránya, további szép fejezeteket érhet meg a magyar nyelvű mezőgazdasági szakemberképzés városunkban. Huszonöt év nem nagy idő, ahhoz azonban feltétlenül elég, hogy le lehessen mérni egy iskola működésének jelentőségét. Úgy gondoljuk, e Mezőgazdasági Műszaki Középiskola azt adta a társadalomnak, amit az elvárt tőle. Rangját végzettjeinek munkája fémjelzi a vállalatokban, üzemekben, közéletünk sok fontos területén. További lelkes munkát, jó eredményeket! JÓBA MIHÁLY
