Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-01-17 / 3. szám

(nős)

A telepítés utáni idő

— Világpolitikai előrejelzés 1984-re —

Amikor Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára emlékezetes nyilatkozatában kifejtette, hogy a szovjet vélemény szerint az USA a rakétatelepítéssel katasztrófát zúdít Európa népeire, ennek a veszélynek felemlítésén túl mást is mondott. Emlékeztetett arra, hogy a telepítéssel az amerikaiak — egyébként minden alap nélkül — abban a hitben élnek: így, a nyugat-európai rakétákkal csökkenthetik az Amerikát érő megtorlást abban az esetben „ha Washington engedne a kisértésnek, s nukleáris háborút robbantana ki, abban az illuzórikus reményben, hogy megnyerheti azt".

Az európai közép-hatótávolságú nukleáris fegyverek korlátozásáról folytatott szovjet—amerikai tárgyalás jelenlegi szakasza anélkül szakadt meg, hogy azok felújítására bárminő időpontot kitűztek volna; Andropov nyilatkozata leszögezi : „a Szovjetunió lehetetlennek tartja további részvételét ezeken a tárgyalásokon". Az ok: a NATO kettős határozatából (tárgyalni, majd ha ez kudarccal jár: telepíteni) az első részt, a tárgyalást, az amerikaiak mindig csak félszívvel folytatták, a cél a most megkezdett telepítés volt.

A nyugati világ sajtója, politikusai általában azt hajtogatják: a tárgyalások megszakadása csak epizód, „a Szovjetunió nemsokára úgyis visszatér a tárgyalóasztalhoz". Kétségtelen, hogy Andropov nyilatkozata nem zárja ki a tárgyalásokat. Ha a nyugatiak, mérlegelve a telepítés okozta veszélyt, viszszatérnek a közép-hatótávolságú amerikai rakéták európai elhelyezésének megkezdése előtti helyzethez, a Szovjetunió ennek megfelelően cselekszik, pozitív javaslatai újból érvényessé válnak, vállalt egyoldalú kötelezettségei újból életbe lépnek. „Európa váljék teljességgel mentessé a nukleáris fegyverektől — mind a közép-hatótávolságú, mind a harcászati nukleáris fegyverektől" — mondja Andropov.

Minden atomfegyvertől tehát, sőt általában a fegyverkezési versenytől kívánják Európát és a világot mentesíteni a szovjet javaslatok — ez egybecseng százmilliók akaratával. Vannak olyan becslések, amelyek szerint a világban ma

mintegy félmillió azoknak a tudósoknak és műszaki szakembereknek a száma, akik haditechnikával foglalkoznak. A felgyülemlett fegyverzet a világot és az egész emberiséget többször is elpusztítani képes arzenál. A hadiipar nem is a legrosszabb koponyákat foglalkoztatja. S szinte csak tegnapelőtt volt, amikor az első rakétákat állásba helyezték, alig tegnap, amikor ezek a rakéták már egy robbanófej helyett hárommalnéggyel az orrukon álltak a betonsilókban. Előbb az interkontinentális ballisztikus rakétákról folyt a szó, aztán a közép-hatótávolságú rakétákról tárgyaltak, s úgy tűnik, elkerülhetetlen a tárgyalás a hadszíntéri, azaz rövid-hatótávolságú rakétákról is. A haditechnika szakemberei azt is tudják, hogy miközben az efféle tárgyalások anyagát készítik elő hadmérnökök és diplomaták, a tervezőasztalról a gyárak futószalagára kerülhet egy lézerfegyver, egy szinte százszázalékos pontosságú rakétaelhárítófegyver. Ahogy egyszer Egon Bahr, a nyugatnémet szociáldemokraták leszerelési szakértője mondta: a fegyverkezési verseny gyorsabban halad előre, mint a megfékezésére való képesség kialakítása ... Ha ezt a versenyt egyáltalán meg akarjuk fékezni, új politikai kezdeményezés, politikai döntés szükséges.

Andropov kijelenti, hogy „az emberi értelem megmentheti és meg is kell mentenie az emberiséget a fenyegető veszélytől". Egy londoni

lap, a Daily Mirror írja: „Abszurd dolog, hogy Reagan soha nem találkozott Brezsnyewel, még nem találkozott Andropowal, s a tervek szerint egyelőre nem is fog... A csúcstalálkozók kimentek a divatból. Ám a zsákutcából csak elnökök és kormányfők mutathatnak kiutat. 1984 jó alkalom lesz az államfőknek arra', hogy ismét szóba álljanak egymással".

Nem könnyű dolog még csak annak esélyeit is fontolgatni, hogy a londoni publicista 1984-re időzített reménye valóra válhat-e. Hiszen feledhető-e, hogy Washingtonban „keresztes hadjáratot" hirdetnek a szocializmus, mint társadalmi rendszer ellen, és akik most a szocialista világ közvetlen közelében telepítenek 8—12 perc alatt célbajuttatható rakétákat, erre az alapra, a „keresztes háború" gondolatára gyakorlati politikát akarnak építeni.

Ennek a „keresztesháború-politikának" jellemző megnyilvánulása volt a grenadai támadás, íme a hamburgi der Spiegel Granadáról: „Már rég robbantak a bombák és gránátok Granadában, amikor a legfelsőbb hadúr, Reagan televízióhoz láncolt nemzetének így mesélt: „Grenada ... szovjet-kubai gyarmat volt, amelyet a terror exportjának és a demokrácia aláaknázásának támaszpontjává építettek ki..." Margaret Thatchert, aki az amerikai elnököt rövid telefonbeszélgetésben óva intette „hősi cselekedetektől" a karibi térségben ... Fehér Ház-beli elvbarátja egy hollywoodi filmfelirathoz hasonlatos rövid megjegyzéssel utasította el: „Talking is over, action is on." (A szövegelésnek vége, a cselekvésen a sor.) A történelem ilyen pillanatokban filmfrázisokká zsugorodik. Grenada nem a történelem véletlene, hanem csak filmjelenet az elnök életében — az első külszíni felvétel hivatali ideje alatt a régi, jól bevált mozikellékekkel: jobbról a dombtetőn az amerikai lovasság, balra a bokrok között a civilizáció ellensége, a vörösök..."

Ez persze leegyszerűsített képe az éppen uralmon levő amerikai gondolkodásnak, de az egyszerüsí-