Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-15 / 20. szám
löjével már arról beszélgettem, milyen a szakemberképzés a kerületben. Ismerősen hangzott szinte minden mondata. Mintha az érsekújvári (Nővé Zámky) középfokú szakmunkásképző tanárainak megállapításait ismételné: a szakmunkásképzés sok helyen elavult, a célnak nem megfelelő helyiségekben folyik, a tanműhelyek műszaki felszereltsége elégtelen s ezt a helyzetet súlyosbítják a képesítéssel nem rendelkező szakoktatók. A kelet-szlovákiai kerület helyi gazdálkodásban dolgozó pedagógusainak 68,7 százaléka, s ha a szakoktatók minősítését nézzük, akkor mindössze 49,7 százaléka rendelkezik megfelelő képesítéssel. Amikor Pavol Zelezníknek is feltettem a kérdést, miben látja a szakemberképzés jelenlegi, nem túl biztató helyzetének megoldását, így válaszolt: — A szakmunkásképzést központilag — mondjuk kerületi szinten — kellene irányítani. S a tanműhelyekre fordítandó anyagi eszközöket is ilyen módon szétosztani, de konkrétan, hogy az egyes tanműhelyek között ne legyenek olyan színvonalkülönbségek, mint jelenleg. Szerintem csak ilyen módon lehet megteremteni a tanterv feltételezte körülményeket. Amikor Bratislavában Vlastimila Hrabovská mérnököt, a Nyugat-szlovákiai Knb helyi gazdálkodási főosztálya müszaki-üzemeltetési részlegének vezetőjét kérdeztem a mértékszabóságokról, ugyancsak a már megszokott választ kapom. — Úgy gondolom, kerületünkben a mértékszabóságok hálózata megfelelő, hiszen a vállalatiakat 47 helyi szabósági kisüzem és 257 engedéllyel rendelkező személy egészíti ki. A baj az anyagellátással van. A szállító tavaly például csupán 54 százalékra teljesítette kerületünk mértékszabóságainak méteráru-igénylését... Folytathatnám a kérdezgetést a Rempo illetékeseinél, majd az ipari minisztériumban, esetleg a járási, vagy helyi nemzeti bizottságokon, de úgy gondolom, felesleges. Az újságíró csak ördögi körbe kerülhetne. Mert eddigi vizsgálataim és tapasztalataim alapján mentséget, kifogást minden illetékes talál. Receptet, elképzelést a lehetséges megoldásokra — sokkal kevesebbet hallottam, kész tervet pedig nem is láttam. Fotó: Nagy, Könözsi, Baranyai A szolgáltatásokban mutatkozó hiányosságokra, hibákra már 1982 áprilisában nyíltan rámutatott a CSKP KB 6. plenáris ülésén a CSKP KB Elnökségének beszámolója, s az ülés határozatai többek között utasították az illetékes szerveket, szervezeteket, vállalatokat azok kiküszöbölésére. Az eltelt két év alatt történtek ugyan lényeges javulások a szolgáltatások terén, ám korántsem annyi, hogy elégedettségre lenne okunk. A mértékszabóságok körüli ellentmondások is jól tükrözik, hogy csupán egy szolgáltatásfajta megfelelő színvonalra emelése milyen bonyolult. Ám nem megoldhatatlan. Még a nehezített körülmények ellenére sem az, csak több friss ötlet, kezdeményezés szükségeltetik hozzá. Mert a szakma érdekében — és az új oktatásügyi törvények meg a szakmunkásképzésre vonatkozó rendeletek értelmében — az elaprózott, évente néhány új szakembert kívánó munkahelyek (s a szolgáltatások ilyenek!) számára is biztosítani kell a képzést, mégpedig olyan színvonalon, hogy a szolgáltatók szakmájuk mesterei legyenek. Mert a társadalom ezt igényli, a megrendelő ezt várja el, s a szolgáltatások színvonala a „közhangulat", a társadalmi közérzet alakítója is ... A megoldáshoz persze át kell lépni néha a járás, a kerület határát, s mert takarékos — vagy inkább gazdaságos — időket élünk: országban, több vállalat szövetségében is kell gondolkodni. Mert nem biztos, hogy ami egy-egy szervnek-vállalatnak megoldhatatlan problémának látszik, összefogással is megoldhatatlan. Igaz, az ilyen bonyolult feladat csakis tudatos, következetes, megfelelő összmunkával, jó irányítással oldható meg, s ez — ahogy azt a CSKP XVI. kongresszusán Gustáv Husák elvtárs is hangsúlyozta: . nem csupán gazdasági, hanem komoly politikai kérdés is". «
