Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-05-15 / 20. szám

Viliam Salgovié kandidátus, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke

Soha többé háborút

Kitörölhetetlenül él Csehszlovákia népének emlékezetében 1945 májusának 9. napja. Végre elérkezett a várva várt fegyvernyugvás, a béke csendjében meghallottuk a madárdalt és a szellő susogását a virágba borult fák alatt. És az újraéledt természetben a béke, a barátság, az öröm dalával köszöntöttük azokat, akik a legnagyobb áldozatok árán a béke olajágával jöttek közénk: felszabadítóinkat, a Vörös Hadsereg győzedelmes katonáit.

Az egész világ fellélegzett. Véget ért az emberiség legborzalmasabb háborúja. A győzelem ünnepén a Lábénál összeölelkeztek a szövetségesek katonái, Potsdamban összeült a „nagy négyes", és a világ országai, népei egy emberként kiáltották: Soha többé háborút! Soha többé háborús szörnyűségeket, szenvedést, pusztító, nemzettipró hódítást, soha többé fasizmust!

Ez a forró óhaj milliók szívéből fakadt, azokéból, akik a saját bőrükön érezték a fasizmus megveszekedett dühöngését. Az emberiség ellen elkövetett háborús bűntettek mérlege megdöbbentő: több mint húszmillió halott a Szovjetunióban, több mint hatmillió meggyilkolt lengyel, két és fél millió elesett jugoszláv... a hat év alatt összesen több mint ötvenegymillió áldozata volt a fasiszta „kalandnak". S mennyi minden van, aminek az értéke pénzben, számban ki sem fejezhető. Ki summázhatná adattá az emberi szenvedéseket, a kiállott gyötrelmeket, az anyagi károkat, a visszahozhatatlanul elpusztított, megsemisített műemlékeinket, kulturális kincseinket. Ki s hogyan mérhetné fel fájdalmát azoknak az anyáknak és apáknak, akiknek fia nem tért vissza a harcmezőről, az özvegyek és árvák soha ki nem apadó könnyeit.

De a halál legyőzetett, s a szabadságvágyból, a szenvedésekből és a könnyekből kicsíráztak és szárba szökkentek az új élet virágai, s az emberi kéz újból a gyümölcsöző munka eszközeit ragadta meg. Csehszlovákia Kommunista Pártjának bölcs vezetésével megkezdődött az országépítés, a nyomorult viskók, melyek oly jellemzőek voltak hazánk múltjára, eltűntek, és velük eltűnt az előző nemzedékek rettegése a bizonytalan holnaptól, a népbetegségektől, a nyomortól, az éhségtől, a kivándorlástól. Ma mindenki, köztársaságunk minden polgára, itthon találja meg emberhez méltó megélhetését, holnapjának biztos távlatait, egyszóval a létbiztonságot. Milliók kezének becsületes munkája teremti meg, hozza létre a magas életszínvonalunk, felfelé ívelő műveltségünk, kultúránk, népjóléti rendszerünk alapját képező javakat.

Napsütéses tiszta égboltunkon, de nemcsak a miénken, mostanában sötét felhők gyülekeznek. Egy termonukleáris háború viharfellegei. A fasizmus ellen szövetkezett nagyhatalmak közül a nyugati imperialista kormányok megfeledkeztek a második világháború befejeztével tett

ígéretükről, szándékukról, hogy soha többé háborút, s elsősorban az Egyesült Államok uralkodó körei szőnek örült terveket a világuralomról, s az egész világra rá akarják kényszeríteni saját elképzeléseiket és akaratukat. Igyekeznek elfojtani a népek és nemzetek szabadságvágyát, függetlenségi törekvéseit. A nők, az anyák szívét Nicaraguában, El Salvadorban, Libanonban, Angolában és másutt ismét rettegés tölti el, mert újból félteniük kell apáik, férjük, gyermekeik életét. A békeszerető emberek világszerte ismét félelemmel tekintenek a bizonytalan jövő elébe, hiszen látva látják, hova vezet az imperialista körök eszeveszett fegyverkezési hajszája, makacs igyekezetük, hogy a világban megbontsák az erők egyensúlyát. Közönyösen eleresztik a fülük mellett a tudósok intő hangját, akik az utóbbi években már számtalanszor bebizonyították, hogy egy atomháborúban nem lehetnek győzők és legyőzőitek, mi több, egy nukleáris konfliktus az emberi civilizáció totális pusztulását jelentené. Nem akarják meghallani saját népük hangját sem, semmibe veszik a népakaratot, s megszegik saját, nem is oly rég tett kötelezettségeiket is. Hadd említsük meg, hogy az Egyesült Államok szenátusa nem csak hogy nem ratifikálta a SALT II. szerződést, de megkerülve meg is szegi; mind a mai napig nem fogadta el a vegyi fegyverek bevetését tiltó genfi egyezményt (1925), és akadályokat gördít általánosításának útjába. Nem hajlandók hozzájárulni a föld alatti kísérleti atomrobbantások betiltásához, szorgalmazzák a világűr militarizálását, és rohamlépésben készülnek az ürháborúra. És teszik mindezt azzal a jelszóval, hogy védekezniük kell a „szovjet katonai fölény", a „szovjet fenyegetés" ellen.

Micsoda ostobaság, naivitás háborús törekvéseket, készülődést feltételezni arról a népről, amely a legnagyobb gyötrelmeket, a legnagyobb pusztítást szenvedte el az elmúlt háborúban! Mai világunk előtt nem ismeretlen fogalom a szovjet állam elvi békepolitikája. Az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke ezt ismételten kiemelte, amikor a következőket mondotta: „A lenini békepolitika, amelyet fő vonalaiban a jelenlegi történelmi időszakban az SZKP legutóbbi kongresszusainak határozatai rögzítettek, megfelel a szovjet nép és a világ népei létérdekének. A leghatározottabban kijelentjük, hogy ettől a politikától egy jottányit sem térünk el... Lenin örökül hagyta ránk a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének elvét. Ehhez az elvhez következetesen hűek maradunk. Ma, az atomfegyverek és a rakéták évszázadában erre a nemzeteknek nagyobb szükségünk van, mint eddig bármikor."

Azt, hogy a béke fenntartása és a nemzetek együttműködése a Szovjetuniónak változatlanul érdeke, a szovjet vezetők sokszor dokumentálták, e szándékukat konkrét javaslatokkal támasztották alá. Gondolunk itt a genfi és a bécsi tárgyalásokon előterjesztett javaslatokra, Konsztantyin Csernyenko beszélgetéseire és interjúira, amelyeket nyugati újságíróknak adott, a szovjet szóvivők nyilatkozataira az ENSZ-ben és így tovább. Sajnos, ezek a kezdeményezések a nyugati hatalmaknál mindeddig nem találtak visszhangra.

Az egyszerű emberek a világ minden részében megértik a Szovjetunió békepolitikáját. Békenagygyűléseken, békemeneteikkel, számtalan egyéb megmozdulások alkalmával juttatják kifejezésre támogatásukat. Rokonszenwel és csodálattal figyeljük az angliai Greenham Common-i nők béketáborát, békeharcát, az NSZK asszonyainak és fiatalságának küzdelmét a rakétatelepítés ellen, a békeharcosok élő láncát a mutlangeni támaszpont körül és másutt.

ehszlovákia népe szilárd meggyőződéssel csatlakozik a szovjet nép béketörekvéseihez, és felszabadulásunk harminckilencedik évfordulóján még szorosabban zárkózunk fel nagy szövetségesünkhöz. A közös ellenség ellen vívott harcunkban született a jelszó, amely már népünk tudatában mély gyökeret eresztett: A Szovjetunióval örök időkre és soha másképp! Mert tudjuk, hogy csupán ez a szövetség szavatolhatja szuverenitásunkat, biztonságunkat, haladásunkat. S méginkább napjainkban, amikor nyugati határaink tőszomszédságában felépültek a rakétakilövő állomások, és folyik a rakéták telepítése. Nem nehéz elképzelni, hogy milyen zsarolásnak lennénk kitéve, ha 1970-ben nem újítottuk volna fel a-Szovjetunióval barátsági és együttműködési szerződésünket. És ezért is kötelességünk, hogy minden erőnkkel hozzájáruljunk a Varsói Szerződés tagállamai védelmi képességének megszilárdításához és növeléséhez.

A Szlovákiai Nőszövetség most tartotta kongresszusát. Csak a nagyrabecsülés hangján szólhatunk arról, hogy asszonyaink, leányaink milyen lelkes munkával, hasznos tevékenységgel kapcsolódnak be mind a békeharcba, mind pedig legfontosabb társadalmi törekvésünkbe, gazdasági feladataink teljesítésébe. A nők tudják: társadalmunk forradalmi törekvéseinek „harcmezeje" főképpen gazdaságunk, hiszen ettől függ szocialista hazánk ereje. Minden gazdasági feladat teljesítésével, minden számottevő gazdasági eredménnyel nemcsak kulturális fejlődésünk jut előbbre, hanem a béke erői is megszilárdulnak. Minden iparkodásunk, törekvésünk azt a célt követi, amelyre megesküdtünk, s melynek érvénye örök és megváltoztathatatlan: Soha többé háborút, soha többé fasizmust! Erre kötelez bennünket, ezt diktálja nekünk az eljövendő nemzedékek jóléte és boldogsága.

(nős)