Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-01 / 18. szám
Fémjelző választás Ha ott lett volna, Koncsol László bizonyára örömmel fogadja annak a két kislánynak szavalását, akik Harmatcsepp című versét mondták a kelet-szlovákiai magyar vers- és prózamondók három kategóriában kiirt versenyén. Kiváltképp a pelsőci (Resivec) Scsuka Máriáét, aki a Koncsol-szöveg önálló létének érzékeltetésével, az érzelmekre és értelemre egyként tekintő előadási stílusnak tehetséges képviselője. Szerencsére, nem egyedüli, szép számmal vannak társai a Dunától a Bodrogig, minthogy Koncsol László sem volt az egyedüli csehszlovákiai magyar költő, akinek szövegét hallhattuk a közelmúltban Kassán (Kosice) és Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) megrendezett két kerületi szemlén. Mondtak Gyurcsó Istvánt, Csontos Vilmost, Rácz Olivért, Dénes Györgyöt, Kulcsár Ferencet, Somos Pétert és szép számmal Weöres Sándort, Tamkó Sirató Károlyt, Nemes Nagy Ágnest, valamint Nagy Lászlót, Kormos Istvánt, Hervay Gizellát és Kányádi Sándort. A klasszikusok közül Petőfit, Aranyt, Babitsot, Szabó Lörincet, a világirodalom gyöngyszemeit pedig Thomas Eliot, Rozsgyesztvenszkij és Sesztalov révén kívánták megcsillantatni a bemutatkozók. A választások zömével tehát nem volt baj, hiszen olyan verseket, illetve prózát hallhatott a közönség, amelyeket határozott világkép, rangos esztétikai mérce fémjelez. Fehér holló volt a hamis pátoszra építő, önképzököri lírai, illetve epikai eszményt tükröző szöveg. Színháztörténeti kitérő Csupán egyetlen múlt században gyökerező előadásmóddal találkoztunk az egykoron a gútai (Kolárovo) gyermekszínház tagja, Kiss Ildikó Weöres Magyar efűdökjét adta elő már-már kiabálón; színpadias előadásmódját rétori, deklamáló tartás jellemezte. A színháztörténészek szerint a ma: gyár előadóművészetben ezt az előadói stílust Jászai Mari teremtette meg, aki retorikusán zúgó, gesztusokkal fűszerezett, mozdulatokkal kísért szavalataiban színészi hajlamát is • • önmagunkat a szöveggel? elegendő, ahhoz már alig, hogy a versben húzódó kérdésekre új, önmaga, vagyis az előadó és közönsége szempontjából időszerű jelentést vonjon. Rancsó értelmezéséből a majdnem önváddal azonos, magunkkal szembeni kételyt hiányolom, hiszen anyanyelvűnk ellen önmagunk is sokat vétettünk. Persze, Rancsó a IV. kategóriában indult, ahol joggal elvárható a művészi előadásmód, míg merő ostobaság lenne művészetet várni az I. és a II. kategóriában induló versenyzőktől. Ebben a korosztályban az etikai és esztétikai igényességet a megfelelő versválasztás, a helyes értelmezés, a játékosság, magyarán a gyermek személyiségének fejlődését elősegítő legtalálóbb szöveg őszinte, kultivált előadása jelenti. A III. kategóriával már más a helyzet, hiszen ez az úgynevezett átmeneti kategória a kamaszodó emberkék lelkivilágát hivatott tükrözni, s ebbe valóban, szinte „minden" belefér. A korábbi szavalóversenyeken megismertek közül Nyúl Péter például ezúttal is aktualizálón értelmezte Veress Miklós Gyermekdalok egy háborúra című versét. Ennek a lévai (Levice) alapiskolásnak minden tételén (mivel etűdökre épülő versről van szó) a társadalmi problémákra egyre érzékenyebben reagáló kamasz őszintesége, számonkérése és szókimondása sütött át. A vele egy kategóriában versenyző somorjai (Samorin) Pokstaller Lívia ugyancsak etűdökre (értelmezése szerint hangulatiakra) szerkesztett verset mondott, de amig Nyúl Péternek sikerült szerves egésszé, mondhatni teljességetikává tágítani a verset s vele önmagát, a somorjai kislány elsősorban a vers érzelmi rétegét domborította ki, mert csak a szövegre hagyatkozott, a vers szerkezetével kevésbé törődött, ezért előadása meg-megtört. Mégis, is nyilvánvaló, hogy akik lényegükkel, világtudatukkal — s ebbe a nemzetiségi öntudat is beletartozik — a létkérdéseknek csupán felszínét bátorkodnak élni, azoknak a szellem tárgytalan, öncélú játékának tűnhetett a lévai fiú előadásmódja, s vele, természetesen a Veress-szöveg is. JAlK-beli értelmezések Örömünkre, íródtak s íródnak olyan versek és prózák, amelyek a történelmi-társadalmi összefüggésektől független témákkal, a szerelemmel, a barátsággal s a lélek egyéb mélytengeri áramlataival foglalkoznak, s ezeknek ugyanolyan helyük van e fórumokon, mint a közösségi ihletésű szövegeknek. Ám ez nem jelenti azt, hogy az ilyen szövegek értelmezésénél az előadó egyedül önmaga emócióira, önmaga őszinte érzéseire hagyatkozhat, hiszen érzéseinkben sem vagyunk tévedhetetlenek. Nemcsak a szerelemben és a barátságban, hanem a választott szöveg értelmezésében is vakvágányra vihetnek érzelmeink, ha az értelmezésnél csak a szövegre összpontosítunk, s nem, vagy tévesen, esetleg hiányosan mérlegeljük a költő szándékait, ha önmagunk érzésvilágát fölébe helyezve a versnek, elnyomjuk annak önálló létét, lemondunk a szöveg önálló létének érzékeltetéséről. Mert nemcsak a szövegválasztás, az értelmezés is tükörképe magatartásunknak. S a szöveg értelmezése még ezen is fölülemelkedik: énvállalássá nő. Ha nő, mert Szlovákia fővárosának magyar nemzetiségű egyetemistái és főiskolásai között akadtak olyanok, akik tudták, mit mondanak, de csak részleteiben vállalták a szöveget, vagy önmaguk emócióinak vetették alá. Ez a baljós kiegyezés olyan hiányérzeteket szült, amelyek bizonyára nem jöttek volna világra, ha a múltban itt fellépő V. kategóriabeli versenyzők nem maradnak távol a versenytől. Újraélt szöveg Igaz, nemcsak a József Attila Ifjúsági Klubban, hanem Kassán és Dunaszerdahelyen sem sikerült senkinek a magyar Tímea Racska Gábor Nyúl Péter kiélte. Ma azonban bizonyára megmosolyognánk őt, ha dörgedelmes pátosszal szavalná kedvenc versét, Reviczky Pán halálát. A magyar előadóművészet másik, máig uralkodó előadói stílusa, az úgynevezett intellektuális stílus, amelyben a műre való összpontosítás a meghatározó szövegértelmező elem, Ascher Oszkár bemutatkozásától jegyzett. Ez az előadói szellem ma is nagy mértékben uralja a szlovákiai magyar vers- és prózamondói szemetet. Ez a szöveget értelmileg feldolgozó stílus elsősorban a szöveget, annak intellektuális rétegeit domborítja ki, mintegy háttérbe szorítva magát az előadót. Csak az igazán tehetségeseknek adatik meg, hogy kitörjenek e versértelmezési szemlélet kalodájából, s választott szövegükkel a költőt s önmagukat egyszerre mondják. Néhány tanulságos példa A komáromi (Komárno) gimnazista, Rancsó Dezső Dsida Jenő tájainkon ritkán hallható Psalmus Hungaricusát a pontos tartalmi értelmezés hitelességével mondta, de ez csak Dsida anyanyelvi versének egyenes tükröztetéséhez volt bárcsak mindig ilyen gyermekszavalóink lennének, mint az eddig említettek, akik valóban nemes versenyben vettek részt. Békeversek jelenléte Mindezekből kitűnik, ma az az előadási mód a leghitelesebb, amely a szöveg jelen idejű értelmezésével és az ellenőrzött érzelmek őszinteségével mondatja a verset, illetve prózát — s általa a szerző és az előadó önmagát. Tájaink előadói művészetében — s ez a művészettel még csak kacérkodó gyermeki lélek megnyilvánulási akaratára is érvényes — ma is az a korszerű, aki a közösség élte dilemmákat, vágyakat, akarásokat mondja felszólítón, intelmezön, védelmezőn. Bizonyára nem véletlen, hogy az anyanyelvi szövegek egész sora mellett sok-sok olyan békeverset hallhattunk, amelyek a Jó és a Rossz, az egyén és a hatalom viszonyát taglalták — ha a gyermeki világnak megfelelően a Jobbágy és a Király párosításban is. E versek jelenléte helyzetértékelésünk, világérzékelésünk minősítője egyben. Gondolom, nem véletlen, hogy Nyúl Péter is békeverset mondott, minthogy az előadóművészét legkorszerűbb, a vers „születésének pillanatát újraélő" előadásmód szellemében előadni szövegét, bár néhányan, a már említett Rancsó Dezső, Nyúl Péter, továbbá a marcelházai (Marcelová) prózamondó, Keszegh Tímea, valamint az egyelőre tehetsége öntudatlanságával felvértezett köbölkúti (Gbelce) Racska Gábor s vele rokon I. és II. kategóriabeli társai már mintha ezt az ösvényt taposnák. Ők nem csak a szöveget, és nem is csak önmagukat mondták, hanem önmagukat a szöveggel, vagy ha úgy tetszik, a szöveget önmagukkal. S örömünkre szolgáljon, hogy a három találkozón bemutatkozott mintegy száznyolcvan előadó nagyobbik hányada tudja, milyen a jó, hiteles szövegmondás, s minden esélye adva van ahhoz, hogy e versenyek egyik leglényegesebb funkcióján — az anyanyelv ápolásán — túl, a helyes szövegértelmezéssel és interpretálással személyiség fejlődés-beli funkciójának is eleget tegyen. Hrapka Tibor felvételei Szigeti László (toÍt)
