Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-04-24 / 17. szám
CSALÁDI KOR A családtervezés (vagyis a meddőség gyógyítása, a nem kívánt terhesség elleni védekezés, a terhesség művi megszakítása, a házasságra és a családi életre való nevelés, valamint a tanácsadás) a szocialista országokban már az 1950-es évektől az állami egészségügyi gondoskodás és a népesedéspolitika részét képezi. Az e téren igénybe vehető szolgáltatások egyre tökéletesednek, mégpedig a legújabb egészségügyi, lélektani, pedagógiai és szervezési ismeretek alapján. Az európai tőkés országok többségében ezt a tevékenységet egészen a hetvenes évek kezdetéig főként önkéntes, magánjellegű szervezetek végezték (az ún. családtervezési szövetségek), amelyek felvilágosító munkát fejtettek ki a lakosság körében, a politikai szervektől pedig követelték a fogamzásgátlók ingyenes forgalmazását, az iskolai szexuális nevelés bevezetését és a művi térhességmegszakitás akadályainak eltávolítását. A hetvenes években fokozatos oldódás következett be olyan kérdésekben, amelyek évtizedekig társadalmi „tabunak" számítottak. A családtervezés és a vele összefüggő szolgáltatások a tőkés országokban is az egészségügyi és szociális rendszer részévé váltak (pl. Dániában, Finnországban, Svédországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban), vagy pedig olyan egészségügyi intézményekben végzik őket, amelyeket részben vagy teljes mértékben az állam tart fenn (Olaszországban, Portugáliában, Görögországban). Az utóbbi években az említett országokban is megfigyelhető az egyes szolgáltatások összehangolására és javítására irányuló törekvés. A hangsúlyt főleg a rugalmasságra és az idejében nyújtott segítségre helyezik. A nem egészségügyi okokból történő terhességmegszakítást a szocialista országokban már az ötvenes években (az NDK-ban 1972-ben) törvényesen engedélyezték. (Romániában viszont később, 1966-Könözsi István felvétele ban gyakoriatilag megszüntették, s csak kivételes esetben került rá sor.) Az esetek megítélésére egyes szocialista országokban „abortusz bizottságokat” hoztak létre (Bulgáriában, Csehszlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban viszont 1959-ben megszüntették őket). A bizottságok döntenek arról, engedélyezik-e a terhesség megszakítását. Csehszlovákiában és Magyarországon a kérvények intézése többnyire formális, hiszen a kért műtétek 95—97 százalékát engedélyezik-A többi európai országban az 1970-es évekig tiltották a művi terhességmegszakítást. A következő tizedben azonban a tőkés országok túlnyomó többsége (Olaszországot is beleértve) haladó szellemű törvényeket fogadott el ebben a kérdésben. 1982-ben már csak Belgium, Írország, Portugália, Görögország és Spanyolország volt kivétel (az utóbbi országban azonban már előkészítették az új abortusztörvényt). A legtöbb európai államban (a? NDK-t és a Szovjetuniót is beleértve) a döntést lényegében a nőre bízzák, az egyetlen feltétel az, hogy a műtétet a terhesség 10. (Franciaország), esetleg — és ez a gyakoribb — a 12. hetének végéig (Dánia, Ausztria, Nagy-Britannia stb.) el kell végezni. Egyes államokban a műtétet megelőzően kötelező a szakmai konzultáció (az NSZK-ban pl. pszichológussal, Nagy-Britanniáviszonyának emberivé tétele" (Jugoszláviában), „felkészítés a családi életre" (Magyarországon). A hetvenes években az effajta átfogó értelmezés általánossá vált Nyugat- és Észak-Európában is; és az eredeti „szexuális nevelést" kiszorították az új elnevezések: „az emberi kapcsolatok formái" (Svédországban), „hogyan kell kettesben élni" (Finnországban), „együttélésre való nevelés" (Norvégiában). A családi életre való' nevelés különböző formái számos országban kötelező iskolai tantárggyá lettek (Dániában, Finnországban, Norvégiában, Svédországban, Franciaországban), másutt az ajánlott tantárgyak közé tartoznak (Belgiumban, Hollandiában, Nagy-Britanniában), vagy legalább az egészségügyi nevelés keretében foglalkoznak velük (Írországban, Portugáliában, Görögországban). Napjainkban a legtöbb országban a családi és szexuális nevelés hatékonyabbá tételére törekednek. A hatékonyságnak főleg a művi terhességmegszakítások, a túlságosan fiatal partnerek által kötött házasságok számának csökkenésében, valamint a házasságok és a családok nagyobb stabilitásában kellene megmutatkoznia. Ez a szándék fejeződik ki abban is, hogy egyre nagyobb figyelmet szentelnek a családi és szexuális neveléssel, foglalkozó pedagógusok és népművelési dolgozók felkészítésének. Dr. VLADIMÍR WYNNYCZUK KANDIDÁTUS Családtervezés Európában és Csehszlovákiában ban pedig két orvossal). Úgy látszik, hogy a műtétre jelentkező nők kötelező konzultációja a szakemberekkel olyan megoldás, amely a művi abortusz engedélyezésével párhuzamosan egyre terjed Európában. A terhességmegszakítás (interrupció) megelőzésének kérdésében ma valamennyi európai államban a fogamzásgátlás jelentőségét, propagálását és megkönnyítését hangsúlyozzák. Néhány országban a női fogamzásgátlók már ingyenesek, az indoklás szerint azért, mert ez a módszer olcsóbb, mint a költséges műtéti beavatkozások sokasága. Az ingyenes fogamzásgátlást már bevezették Jugoszláviában (a társadalmi biztosítás keretében), Hollandiába és Franciaországban. Svédországban ingyenesek a hüvelybe és a méhbe helyezhető, Nyugat-Németországban pedig a szájon át szedhető fogamzásgátlók. Olaszországban és Nagy-Britanniában orvosi előírásra térítésmentesen kaphatók a fogamzásgátlók. Napjainkban ismét gyakran hangsúlyozzák a férfiak által alkalmazott fogamzásgátló eszközök (gumióvszer) jelentőségét, mert ez nemcsak megelőzi a nem kívánt terhességet, hanem védi használóját a nemi úton terjedő betegségektől is. Jó példa erre Svédország, ahol főleg a fiatalok körében terjesztik a gumióvszereket, s ennek eredményeként Európában egyedül ott csökken a nemi úton terjedő betegségek száma. A második világháború utáni évtizedekben egész Európában felerősödtek a szexuális felvilágosítás és nevelés kiterjesztésére irányuló törekvések. A szocialista országok kezdettől fogva komplex módon, sokoldalúan értelmezik ezt a kérdést. Ez kifejeződik mind a szexuális nevelés tartalmában és kötelező iskolai bevezetésében, mind pedig a tantárgy átfogó elnevezésében: „családi életre való nevelés" (Csehszlovákiában), „felelős anyaságra és apaságra való nevelés" (a Szovjetunióban), „a férfi és nő Ma már köztudott dolog, hogy bár az ifjúság családi és szexuális nevelésének megvalósítását főként a pedagógusoktól várjuk, a tanárok egy részéből hiányoznak az ehhez szükséges személyi tulajdonságok, illetve számos gátlás lép fel bennük, meghiúsítva a nevelés célját. Azok az országok, amelyekben a szexuális nevelés kötelező tantárgy lett, különféle megoldásokat dolgoztak ki és ajánlanak ilyen esetekben, pl. ha a tanár úgy dönt, hogy nem vállalja a feladatot, akkor a tanulók a tanácsadót keresik fel (Dánia, Svédország). Orvosi körökben időnként olyan nézetek is hangot kapnak, amelyek szerint az írásunkban tárgyalt kérdéskör átfogó értelmezése gyakran a bizalmas, intim kérdések elhanyagolásához, az ilyen problémák elsikkadásához vezet, más szóval: az erkölcsi és lélektani megközelítés maradjon elsődleges, de ne a szexuális nevelés rovására foglalkozzanak ezekkel a kérdésekkel. Ilyen aggályok hangzottak el pl. a Csehszlovák Szexológiai Társaság 1982-es Uherské Hradisté-i konferenciáján, továbbá Svédországban és Dániában. (Dániában azóta visszatértek az eredeti „szexuális nevelés" elnevezéshez.) A különféle vizsgálatok és tanácskozások egybehangzóan bizonyítják, hogy Európában jelenleg nincs egyetlen olyan állam sem, amely elégedett lenne a családi életre való nevelés általa bevezetett formájával, és ne igyekezne azt tökéletesíteni. Másrészt bebizonyosodott az is, hogy ez a kérdéskör kiváló lehetőségeket kínál a nemzetközi együttműködésre és tapasztalatcserére, hiszen számos, egyre időszerűbbé váló probléma társadalmi rendszerre való tekintet nélkül érinti valamennyi európai államot (pl. a nem kívánt terhességek nagy száma, a nemi úton terjedő betegségek növekyö gyakorisága az utóbbi években stb.).
