Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-04-17 / 16. szám

Ladislav Hlinát ez az éles bírálat személy szerint nem érinti, hiszen több évtizedes mértékszabósági múlttal, gyakorlattal rendelkezik, de mivel e beszélgetésben ő képviseli a tanműhelyek szakoktatóit, akaratlanul is öt kérdezem, vajon hogy lehetséges ez?

— Jó szakoktató csak az lehet, akinek megfelelő pedagógusi adottságai vannak, s emellett ismeri a szakma csínját-bínját, tehát hosszabb ideig dolgozott a szakmában. Csakhogy az ilyen szakember nem szívesen hagyja ott a mértékszabósági munkahelyét a szakoktatóiért, hiszen ahhoz először neki is középiskolát kell végeznie, illetve pedagógusi képesítést kell szereznie. De nem is ez a bökkenő, hanem az, hogy a képzettebb szakoktató fizetése kisebb, mint a mértékszabóságban dolgozóé.

— Ezért fordulhat elő, hogy némely vállalat tanműhelyében képzettség nélküli a szakoktató, mert jobb híján olyat is felvesznek. Csakhogy ennek következménye aztán a szakmunkástanulók tudásában mutatkozik meg — vonja le a tanulságot Emília Benková.

— Aztán az is előfordulhat — folytatja latolgatva a lehetőségeket az intézet igazgatóhelyettese —, hogy jó a szakoktató, de elavult műszaki felszerelés áll a tanulók rendelkezésére, mert az új varrógépeken csak a termelésben dolgoznak, ami a termelés fontossága szempontjából érthető is, viszont amikor az újdonsült szakmunkás a termelésbe kerül, azzal fogadják az idősebbek: hát még ehhez sem értesz? Mire tanítottak meg az iskolában? A szakoktatók a tanműhelyeket üzemeltető vállalatok dolgozói. Vagyis függő viszonyban vannak velük. Ezért nem emelnek szót az ellen, hogy minden új gépet, sőt — ha a vállalat érdeke úgy kívánja — még a tanulókat is a termelésbe irányítja a vezetőség.

— Pedig épp a vállalati vezetők lennének kötelesek megfelelő feltételeket teremteni a ‘ szakoktatáshoz. Azonban a vállalatokkal, a termeléssel szemben támasztott egyre nagyobb követelmények mellett a tanulók szaktudására kevesebb gondot fordítanak, az látja kárát — állapítja meg Mária Tökölyová, majd elmondja, hogy a végzős tanulók szaktudásának hiányosságait nemegyszer a képességeikben kell keresni. — Ez olyan szakma, amelyet — ki tudja, miért — még a pályaválasztási tanácsadók és az egészségü-Ladislav Jasan: Csoda-e, ha a jó tanulók erkölcsileg és anyagilag jobban megbecsült szakmába igyekeznek?

Ladislav Hlina mester és a tanulók: Csak több időt tölthetnénk itt a tanműhelyben!

Fotó: Könözsi István és a szerző

pasztalatairól beszámoltam neki, hangsúlyozta, hogy mint azt a szakmunkásképző intézetek teljes neve jelzi.

az oktatásügy célja

középfokú műveltséggel rendelkező szakembereket nevelni. Ezt hivatott szolgálni az új tanterv is, amely ennél fogva több, látszólag nem a szakma elsajátításához szükséges tantárgy oktatását is előírja.

— E tantárgyak oktatása azonban nem zárja ki a megfelelő szintű szakoktatást — mondja Straka mérnök —, hiszen azzal, hogy a régi tantervhez képest kb. hat hónappal meghosszabbodott a tanulmányi idő, pótlódik az első évben tényleg kevesebb szakórák száma. Ahol az előírt elméleti és a gyakorlati oktatás nem tartható be, ott a tanterv kívánta feltételek nincsenek megteremtve. Ez pedig a vállalatok, a felelős szervek munkájának hiányosságaira utal. Annak tudatában, hogy az egyes vállalatok profilja különböző, a tanterv húszszázalékos eltérést engedélyez az előírt tananyagtól.

Az elsősök számára az 1984/85-ös tanévre már elkészülnek az új tankönyvek, majd fokozatosan, évenként a többi évfolyam számára is. Nincs minden tantárgyban olyan változás, hogy bárki is ezzel magyarázhatná a szakemberképzésben felmerülő problémákat, nemcsak a szabó, hanem más szakma területén sem. Persze, az lenne az ideális, ha az új tantervvel egyidőben adnánk ki a tankönyveket is, de ezt számtalan ok miatt nem lehet megvalósítani. Ami az esztétikai nevelést illeti, elismerem, hogy fontos lenne szépérzékre nevelni a leendő szabókat, de a nem kötelező tantárgy megjelölése nem jelenti azt, hogy oktatását elhanyagolhatják az intézetek. A tanterv ugyanis előírja, hogy az iskolák kötelesek szorgalmazni ezek oktatását is, sőt még az általános műveltség elérésének célját szolgáló tantárgyakat (pl. kémia, fizika stb.) is úgy tanítani, hogy közben keressék a szakmával való összefüggésüket — mondja Straka mérnök.

A tapasztalat szerint azonban eddig általában kevés szakmunkásképző intézetben figyeltek fel a tanterv ezen utasítására.

S a szakmunkásképzésben azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a helyi gazdálkodás nevelömunkát végző dolgozóinak képesítése, száma, munkájuk ellenőrzése sem megfelelő. A nyugat-szlovákiai kerületben pl. e dolgozók több mint negyvenkét százaléka nem rendelkezik az előírt szakmai minősítéssel. És épp a tanműhelyek szakoktatóinak 70,5 százaléka ilyen. A diákotthonok nevelőinek 50 százaléka rendelkezik csupán megfelelő képesítéssel. Mindez a Nyugat-szlovákiai Knb egyik, a kerület helyi gazdálkodásának szakemberképzését értékelő beszámolójából tűnik ki, amely azt is leszögezi, hogy a kerületben kevés a tanműhely, a diákotthon, a tanműhelyek gépi felszereltsége elöregedett, nem megfelelő. Az új tanterv szerinti csoportos oktatás újabb tanműhelyeket kíván, közel kilencven tanuló számára. A tanműhelyekben túlságosan sok tanuló dolgozik egy mester irányítása alatt, ami arra utal, hogy kevés a szakképzett mester ezeken a munkahelyeken. Nem kielégítő az oktatásra irányuló ellenőrzések száma, színvonala sem.

A jelek szerint tehát a mértékszabóságok sorsa a szabókat nevelő vállalatok kezében van, de függ sok más szerv, szervezet, intézmény munkájától is. Közülük a nemzeti bizottságokat terheli elsősorban a felelősség, hiszen kerületenként a knb-k, járásonként a jnb-k irányítják a szolgáltatások gépezetét, amelyeknek szerves részét alkotják a mértékszabóságok is. Hogy mit tesznek ők a kialakult helyzet javításáért, miben látják a megoldást, hogyan vélekednek az eddig elhangzottakról, majd a következőkben tudjuk meg.

(nő 13)

gyi dolgozók is lebecsülnek. Hiszen még a rosszul látó, testi fogyatékos, sőt még a szellemileg kevésbé fogékony végzős általános iskolásoknak is ajánlják ezt a szakmát. Velük pedig igazán nehéz elsajátíttatni a tananyagot.

A szabó szakmát hátráltató tényezők hosszú sorát tehát önmagukban is bonyolult, megoldásra váró problémák befolyásolják. 'Közülük — mint látjuk — csupán egynek, a szakemberképzésnek is számtalan buktató nehezíti megoldását.

Amikor Ladislav Martinkovicnak feltettem a kérdést:

mi hát a megoldás,

így felelt:

— Szerintem egy-egy új tanterwel együtt olyan országos érvényű előírásokat kellene hatályba léptetni, amelyek a tanterv betartásához szükséges feltételeket is megszabják. A szabó szakma esetében pl. azt, hogy az elméleti oktatáshoz valamennyi szakmunkásképző intézetnek milyen segédeszközökkel, a tanműhelyeknek milyen műszaki felszereltséggel kell rendelkezniük, milyen ruhaanyagot és mennyit kell a tanműhelyek rendelkezésére bocsátani stb., de a feltételek megteremtése már valóban nem az iskolaügy feladata.

A javaslat elgondolkodtató. De a szakemberképzés egyelőre valamennyi szakmunkásképző intézetben és tanműhelyben a jelenleg adott helyi körülmények és feltételek között folyik, amelyek gyakran sürgős javítást igényelnek, s ez tényleg nem az iskolaügy gondja. Az viszont már igen, hogy az új tantervhez nincsenek még tankönyvek. S a szabótanulók tantervét lapozva az is eszébe jut az embernek, ugyan miért szerepel az esztétikai nevelés csupán a nem kötelező tantárgyak között?

Vajon mi a véleménye minderről az iskolaügyet irányító legfelsőbb szerv, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma dolgozójának?

Pavol Straka mérnök, a minisztérium középfokú szakmunkásképző intézetek főosztályának szakelőadója, miután riportutam ta-Juraj Jelen mérnök: Egy szabó havi fizetése a fusizó kőműves háromnapi bevételének felel meg.