Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-04-17 / 16. szám
CSALÁDI KOR Napjaink egyik legtöbbet vitatott gondjai közé tartozik a korszerű gyermeknevelés. ' Már arra a kérdésre is, hogy mi a nevelés, elég nehéz tömören megfogalmazott választ adni. S bár közhelynek számít, kénytelen vagyok leírni, az ember társas lény, biológiai, pszichológiai és társadalmi egységét személyisége biztosítja, amelyből az következik, hogy a nevelés nem egyéb, mint tudatos személyiségformáló tevékenység. Az idősebb generáció az évezredek során felhalmozódott tapasztalatokat nevelés útján adja át a fiataloknak. De valóban mindig tudatosan? Egyáltalán nem. Az emberi kapcsolatokban aránytalanul sok a spontán megnyilvánulás. Hiszen nemcsak az iskola és a család nevel, hanem mindenfajta közösség, még az utca is. Nem hiszem, hogy csak én hallottam volna a hasonlatot, miszerint a gyermeki lélek olyan, mint egy tiszta lap. Azt Írunk rá, amit akarunk. Túl egyszerűnek látszik ez az állítás, és több tudományosan bebizonyí-CSICSAY ALAJOS pen az első napoknak, heteknek, hónapoknak. A gyermeknevelésben később is a család szerepe meghatározó. A legfontosabb viselkedési mintákat, szokásokat itt kapja meg a gyermek. Viszont a nevelésnek nem csekély hányadát a társadalom a nevelési intézményei által magára vállalja. A bölcsődék, óvodák és iskolák hálózata ma már eléggé gazdag. Szerencsére, egyre kevesebb a szakképesítés nélküli nevelők és oktatók száma. Ha az intézményes nevelésről beszélünk, akkor mindig a nevelés, az oktatás és a képzés egységére kell gondolnunk. Tagadhatatlan, hogy az elmúlt évtizedek során nem egy iskolareformot éltünk át. Talán a legtöbb szóbeszéd oka éppen ebben rejlik. Iskola rendszerünk legújabb átszervezése viszont merőben más, mint az eddigiek voltak. Most ugyanis a formai felépítés mellett előtérbe kerültek a tartalmi változá sok. A fő cél egy mondatba sűrítve: az általános politechnikai képzés. Sürgős, de egyben nagyon hosszú távú terv ez. Szükségességet a sokat emlegeKözös gondunk a nevelés tott tényt tagad, többek között magát az öröklődést. Mert azt se feledjük, hogy a személyiség fejlődését biológiailag öröklött tényezők, pszichológiailag pedig jórészt környezetének hatásai határozzák meg. Tehát ahhoz, hogy egy gyermek egészséges személyiséggé fejlődjék, ép idegrendszerre és megfelelő környezetre van szüksége. E feltételek megteremtése érdekében a társadalom már megszületése előtt gondozásba veszi a gyermeket. Gondoljunk csak a terhes anyák részére tartott orvosi rendelésekre. A nevelés a gyermek megszületésének szinte első percétől megkezdődik. A felnőtt társadalom még nagyon keveset tud arról, hogy milyen pótolhatatlan szerepe van az anya és gyermek kapcsolatában éptett tudományos műszaki forradalom, vagy egyszerűbben a tudomány és a technika mérhetetlenül gyors fejlődése hozta létre. A szülők sokszor meglepődve veszik észre, hogy amit alapískolás gyermekük tanul, ők nem értik, nem tudnak neki segíteni, s ezért bizony néha türelmetlenek. E jelenség viszont nem jelenti azt, hogy a nevelés feladatát és a gyermek szellemi fejlődéséért való felelősségét a szülök teljes mértékben az iskolára háríthatják. A szerepek inkább differenciálódnak. Igaz, hogy a gyermek a nap nagyobb részét az iskolában, illetve a napközi otthonban tölti, ahol tervszerű, szervezett tevékenység folyik, de ennek ellenére sem képes az iskola a szülőkkel való rendszeres és őszinte együttműködés nélkül minden nevelési követelménynek eleget tenni. Közvetlen szeretetkapcsolat, érzelmi kötődés csak családon belül lehetséges. De pusztán ennyi feladat maradna a családnak: szeretet és példamutatás? Nem. Mert a nevelés a gyermek tetteinek, cselekedeteinek, mindennapi életének a megszervezését is jelenti. A tanulók nagyobb hányada értelmessége, szorgalma és magatartása szerint érvényesül. Talán e három tényező közül is ki kellene emelni a szorgalmat, azt a hajtóerőt, ami képessé teszi a gyermeket nehéz feladatok megoldására. Az oka lehet valamilyen korábbi sikerélmény, a cél epedig a siker által szerzett öröm megismétlése. A siker fogalma alatt viszont nemcsak a feladat egyszerű elvégzése értendő, hanem a környezet: a szülők, pedagógusok, idősebb testvérek, iskolatársak elismerése is. Amelyik gyermek ebben nem részesül, nem rendelkezhet belső hajtóerővel. Ezért nem mindegy, hogy esténként jut-e időnk elbeszélgetni gyermekünkkel az iskolában szerzett élményeiről, esetleg kudarcairól. Találhat-e bennünk támaszra, megértő társra? A gyermek tetteiben néha bizonytalan. Sok esetben elég, ha csak bólintunk cselekedeteire, néha azonban körültekintőbb útmutatást kíván, esetleg korlátozást. Persze azzal is számolnunk kell, hogy milyen a gyermek környezetének nevelői magatartása: hideg, meleg, engedékeny, vagy korlátozó. E kategorizálás inkább a szülőkre vonatkozik, és a pedagógusnak kell figyelembe vennie. Tehát a hivatásos nevelőknek és a szülőknek állandóan keresniük kell a kapcsolatteremtés lehetőségét, illetve kölcsönösen meg kell ismerniük egymást. E kapcsolatkeresés feladata a szülők visszahúzódása miatt inkább a pedagógusokra hárul. E célt szolgálják a szülői értekezletek, családlátogatások, a nálunk még nem eléggé elterjedt fogadóórák a tanítók részéről, az ellenőrző könyvek és „üzenőfüzetek". A lehetőségek mindegyik formája nem ritkán okoz gondot a pedagógusoknak, sőt néha az iskolák vezetőinek is. Mert a szülői értekezletekre inkább azok a szülök járnak el szívesen, akiknek a gyermekével nincs különösebb probléma. Olyan helyre pedig, ahol a család nem él rendezett életet, nem szívesen megy el a tanító. Az ellenőrző könyv jórészt csak az érdemjegyeket közli a szülőkkel, esetleg a magatartásbeli kifogásokat. Dicséretet, elismerést már ritkábban. Az „üzenöfüzet" is inkább csak az iskola igényeit tolmácsolja. Mi történik akkor, ha a szülő is üzen az iskolának az ellenőrző könyv, vagy az említett füzetecske által ? Ez attól függ, hogy milyen a személyes kapcsolat a pedagógus és a szülő között. Ha közvetlen és őszinte, akkor ez természetes. Ha egyoldalú, akkor bizony lehet konfliktus forrása is, mert ebben az esetben az üzenet hangvétele ritka kivételtől eltekintve ingerült. Mi hát a teendő? Az eddigi megrögzött szokások feladása, újak, értelmesebbek, célravezetőbbek kialakítása. Persze ezt könnyebb kimondani, mint megvalósítani. Nem csupán idő kérdése, hanem elsősorban a kölcsönös bizalomé. A szülőnek el kell fogadnia, hogy amit az iskola csinál, az jó és korszerű. Célja, hogy a gyermeket az eddigi reproduktív tevékenység helyett önálló gondolkodásra nevelje, úgy nevezett problémamegoldó feladatokkal lássa el. A jelenségeket összefüggéseikben, változásaikban, azaz dialektikusán tárja a gyermek elé, persze korának megfelelően. Azt is tudni kell, hogy a mai tantervek, tanmenetek lineárisan felépítettek. Egyes tantárgyakban elrendezett tananyag évfolyamonként egymást követően bővül. S ami a legfontosabb, a gyermeket alkotó munkára serkenti. Szaknyelven kifejezve: célja az alkotó személyiségek nevelése. Ezáltal maga a nevelés is alkotó tevékenységgé válik. A feszültséget az is fokozhatja, hogy a szülő, ha tájékozatlan, nem tudja milyen irányba terelje gyermeke érdeklődését. A pályaválasztással kapcsolatos gondokat csak halasztgatja s végül szülő is, gyermek is tanácstalan marad. Ha másért nem, legalább ezért érdemes és szükséges a szülő és a pedagógus személyes kapcsolata. Itt már többről van szó, mint egyszerű emberi kapcsolatokról, ez már jórészt társadalmi érdek is. Nem mindegy, hogy egy ember úgy éli-e az életét, hogy a munka számára keserves kényszer, vagy éppen a legnagyobb öröm forrása. Talán minden szülőben felmerül a kérdés: „Vajon milyen képességei vannak gyermekemnek? Lesz-e belőle tehetséges ember?" Ezzel kapcsolatban is érdemes tisztázni egy-két fogalmat. Az adottság velünk született tulajdonság, vagyis öröklött, képességeinknek és a tehetségnek az alapja. Az adottságokból tevékenykedés és a környezet hatására fejlődnek ki a képességek. Minden emberben jóval több a veleszületett adottság, mint amennyit képességgé fejlesztenek benne. Az adottságokból általában az bontakozik ki, amit a környezet jónak, használhatónak tart. A többi elvész. És mi a tehetség? A képességek hatványozott megnyilvánulása bizonyos tevékenységre vonatkoztatva. Sajnos, legtöbbször csak halála után derül ki az emberről, hogy igazi nagy tehetség volt-e. Persze alkotó lehet az ember akkor is, ha képességei csupán átlagosak. Egyes pszichológusok azt állítják, hogy a közeljövőben különös jelentőséget kap az ember életében a kreativitás. Sokan úgy vélik, hogy az alkotóképesség egyenlő a kreativitással. Ez tévedés. A kreativitás más, több, mint az egyszerű alkotóképesség. Talán az önmegvalósítás szó fedné legjobban. A legpozitívabb emberi tulajdonságokat feltételezi, mint például a megismerési vágy, a kitartás, a világra való gyermeki rácsodálkozás, az egymástól távoleső igazságok integrálása, felelősségvállalás, kemény munkafegyelem, emberközpontú világszemlélet és még sorolhatnám. S a cél nem kevesebb, mint a csúcsélmények elérése. A kreatív életmód állandó tevékenységet, produktivitást feltételez, aminek eredménye legtöbbször alkotás. Hát erre irányul minden mai, korszerű pedagógiai törekvés, a mi sokat vitatott új iskolarendszerünk is. Megvalósításához anyagi feltételeken kívül jól felkészült pedagógusokra, megértő szülőkre, s nem utolsó-sorban az iskola és a család szoros együttműködésére lesz szükség.
