Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-03 / 1. szám
Hideghéty Árpád pedig a sonkás szalámihoz készíti elő a húst. Kóstolgat, kever, fűszerez — fő ízesítő lévén szeretné minden vásárló ízlését eltalálni. Majd hívja a vezetőt, Csóka Mária mérnököt, kóstolja meg ö is, megfelelő ízű-e már a tölteléknekvaló. Mert a recept hiába írja elő, mennyi húshoz mennyi fűszer szükséges, ez még nem biztosíték. — A receptet is Magyarországról kaptuk — mondja a mérnöknő, az inyesmester. — Három hétig itt dolgoztak velünk a győri kollégák, hogy minden tapasztalatot átadhassanak. De a minőség titka nemcsak a jó receptben és ennek betartásában rejlik, hanem elsősorban a természetes, a valódi fűszerekben. A nagy húsüzemekben többnyire Tulajdonképpen az egésznek ez a lényege. Nem akarnak konkurrálni a nagyüzemi termeléssel, hiszen a napi 20 mázsa termék, amelyet előállítanak, nagyon kis mennyiség — de példának, hogy így is lehet — lehetne — nem kis vállalkozás. Meggazdagodni nem lehet és nem is akarnak belőle, hiszen az árak ugyanolyanok, mint az állami üzletekben, s ez alig vagy nem is fedezi az előállítási költségeket, de amint azt az elnök mondta: a szövetkezet 130 millió korona évi bevétele mellett, melyből 18 millió korona a nyereség, „megengedhetnek" maguknak a fogyasztók érdekében egy ilyen termelési részleget is. A szövetkezet évente 200 vagon húst ad el az államnak. Ebben ne van a 12 500 darab sertés is. a saját vágóhídon feldolgozott évi 2000 sertés ezt a mennyiséget nem csökkenti. És a piacra kerülő termékeknek örülnek a fogyasztók .. . Jelenleg csak a dunaszerdahelyiek és a környékbeliek. De kóstolóba szeretnének vinni belőle a bratislavai vásárcsarnokba is, ahol a dunaszerdahelyi Agrofrigornak külön elárusító-részlege lesz. A dunaszerdahelyi szövetkezetesek eltalálták a fogyasztók gusztusát. A minőséget a „pult alatti" jelzővel illetik, s ez egyben dicséret is. A jó ötlet, vállalkozás, a kitűnő termékek rengjelzője azt mutatja, hogy a termékválaszték bővítésére szükség van. Nemcsak Dunaszerdahelyen — az ország többi járásában is! H. Zsebik Sarolta Nagy László felvételei műizesítöket használnak. Mi a saját fokhagymánkkal, paprikánkkal, ma joránnánkkal ízesítünk. Az sem mindegy, milyen bélbe töltünk, mi‘•~»n fával, meddig füstölünk. A zsírt hagyományos módon sütjük ki. ? £ Jhoni ízekre törekszünk, s a jó ií .£ .£ ’^ből nem engedünk! t ‘á? A ■ ^ 6. 7. 8. Nemcsak Hodossy Tibor, hanem társai. Lőrincz István, és Varga Elemér hentesek is munkahelyet változtattak, zetben dolgozhassanak. Simon Irén feladata a kolbásznakvaló őrlése. Lauko Dezső elárusító pultja elől nem fogy el a sor. 8 Valentiny István hogy a szövetke-1. Ez mind a szövetkezet terméke! 2. Pivér Dezső elnök : A fogyasztók érdekét nézzük. 3. Csóka Mária mérnök: A jó minőségből nem engedünk. 4. Mészáros Irén és Patócs Erzsébet szövetkezeti tagok hamar megszokták ezt a munkát. 5. Orbán Hona. Alföldi Irén. Molnár Éva és Keszi Magda a kifőzdének készítik elő a jobbnál jobb falatokat. Pont, pont, pont Elhidegedett tőlem a vasalóm, s hiába ráztam, rázogattam, kapcsoltam ki meg be, végleg felmondta a szolgálatot. Mindez egy esős vasárnap délután történt. Együtt volt a család. Összedugtuk hát a fejünket de sajnos, nem sokat ért a tudományunk. így hát — a javítási határidő hosszúságát, az eszköz fontosságát a háztartásban, valamint a masina „korát" (ami már a tíz esztendő felé közeledett) figyelembe véve — úgy döntöttünk, hogy üsse kő, hétfőn vásárolok egy újat Másnap reggel a munkahelyemen is megemlítettem, hogy mire készülök. A kolléganőm ettől egészen tűzben jött, s nagy lelkesedéssel ecsetelte a színes vasalók előnyeit és szépségét természetesen a telkemre kötve, hogy én is színeset vegyek. Bevallom, addig csak arra gondoltam, hogy minél hamarabb új vasalóval térhessek haza, hiszen egy tetézett kosár mosott ruha várt rám. Ettől a perctől azonban színes vasalóról kezdtem álmodozni Álmaim hamar szertefoszlottak. Az üzletben nemhogy színes, de még csak „fekete-fehér" vasalót sem kaptam. Igaz. kínáltak egyet potom 340 koronáért, de hiába magyarázta az elárusító, hogy ez okos szerkezet spricceli a vizet a száraz ruhára, azért bízva a szerencsében és a többi üzlet nagyobb árukínálatában, inkább tovább indultam. Sajnos, hiába... Kölcsönvasalóval kellett kivasalnom a ruhákat... Ez a megoldás azonban csak ideiglenesen jöhetett számításba, így továbbra is szorgalmasan jártam az üzleteket S végre megtaláltam, amit kerestem! Készséges elárusftónő tette elém a dobozt Rajta a reklámképen narancsszínű vasaló... Épp olyan, amilyet megálmodtam! Nagy örvendezve csomagoltattam ki a doboz tartalmát. Meglepetésemre egy fekete vasaló állt a pulton... Kérdésemre, hogy miért nem olyan, mint a képen, azt a felvilágosítást kaptam, hogy volt már színes is, de az utóbbi időben olyat már csak a Tuzexba szállítanak. Természetesen, a feketének is örültem. Csak utána gondolkodtam el azon, hogy ha már olyan nehéz egy ilyen egyszerű háztartási cikkhez hozzájutni, miért válogatják ki még azt is, ami van?! Miért nem jár nekem a munkával megkeresett csehszlovák koronámért legalább olyan áru, mint azoknak, akiknek Tuzex-utalványuk van? Vagy az átlagon felüli, a szokottnál jobb áruért „átlagon felüli", „más" fizetési eszközzel kell fizetni?!! S bár a vasalóval látszólag semmi kapcsolata sincs a következő esetnek, hadd írjam le mégis. A fiam egyik nap azzal jött haza az óvodából, hogy olyan levest főzzek neki, ami „pont, pont pont". Mivel iskolás testvére is abból a konyhából kapja az ebédet, megtudtam, hogy a lencseleves ízlett annyira a kicsinek. Keresztül-kasul jártam a várost, lencsét mégsem kaptam. Hiánycikk, mondták az élelmiszer- és zöldségüzletek eladói. Végül az egyik megsajnált és megsúgta, hogy a „Tuzexban"... Hát itt a hasonlóság a két eset között S még mondja valaki ezek után, hogy nem kényszerül „rossz utakra" a hozzám hasonló, aki még karácsonyra sem kapott valutát egy „kinn felejtkezett" nagybácsitól. Mert ha nagyon akarok valamit venni, megvásárolom a ráva/ót valamelyik zugárustól. Amíg ezen elmélkedem, minden nosztalgia nélkül dúdolom a régesrégi slágert: mások vittek rossz utakra engem... Gazdag Mária-------- Nyolc deka párizsi -------Fél óra múlva zár az élelmiszerbolt. Most tetőzik igazán a forgalom. Nem az úgynevezett délelőtti vásárlók sétálgatnak ráérősen az üzletben, hanem a munkahelyükről hazarohanók rakják az árut kosarukba. Ebből a nagy nyüzsgésből egy idősebb nénike tűnik ki határozatlanságával, amint hol a szalámispu/t árcéduláit, hol a kezében lévő aprópénzt számolgatja már hoszszabb ideje. Még egyszer végignézi a feNágottakat. Végül is halkan megszólal. — Kérek tíz deka párizsit Az elárusítónő rádob a mérlegre egy szalámivéget. — Tizennyolc dekagramm. Lehet? — Nem, nem, csak tíz dekát kérek — és összébbzárja a markát. — Annyit nem vághatok le, kinek adok el aztán nyolc dekát? — Akkor nem kérem — szól félénken és megfordul, hogy kilépjen a sorból. Ekkor hirtelen elhatározással odalépek a pulthoz. — Nyolc deka párizsit kérek. Az elárusító rideg tekintetével rámnéz, majd a csalódottan távozni készülő néni apró alakjára. Szégyenkezve húzza vissza a kezét, amellyel már a hűtőpultra akarta tenni a szalámit. Kifizetem a két korona negyven fillért Az elárusítónő, tekintetemből kiolvasva a beleegyezést, az egészet a néni kosarába dobja. Rövid kimenőmről azzal a jó érzéssel térek vissza, hogy talán még sosem fordítottam ilyen kis összeget ilyen nemes célra. Bállá Igor
