Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-12-21 / 51-52. szám
Az előadó, Tatjana Nyikogyimovna Kozsina A konferencia előadója a rokonszenves, fiatal Tatjana Nyikogyimovna Kozsina. Csak szeptember óta van Bratisiavában, a moszkvai Puskin Intézet itteni kirendeltségének dolgozója, főiskolai tanár. Két évig Kubában működött, amióta itt van, ez az első találkozó, amelyre hívták. — A Volga-part üdvözletét hozom, volgográdi vagyok — mondja. Szavait Mázsár László tolmácsolja. Majd Solohovról beszél, az íróról, akit úgy szeretnek, mint a hazájukat, s aki úgy nemzeti — orosz, hogy egyben nemzetközi is. Ezután a kisregény cselekményét vázolja, a főhősről. Andrej Szokolovról, az egyszerű orosz katonáról beszél, aki az átélt borzalmak után is erős tudott lenni, s olyannyira, hogy higgyen a jövőben is. „Erősíteni az emberek jövőbe vetett hitét“ — vallott írói törekvéséről a Nobeldíj átvételekor Solohov. Ezt hangsúlyozza az előadó is, mikor az író gondolatainak aktualitásáról szól. Az előadás után rövid csend, mint ahogy lenni szokott. mindenki a másiktól váija. hogy kérdezzen. hozzászóljon az elhangzottakhoz. De aztán mégis megered a szavuk. A dunaszerdahelyi Sandalné arról beszél nagyon határozottan, azért szereti Solohovot, mert közel tudja hozni az olvasóhoz a mindennapok emberének gondjait, életét. Nem hangzatos szólamokkal teszi ezt, hanem egyszerűen szólva az olvasókhoz. A felszólaló a szervezéssel kapcsolatban egy javaslatot is tesz. Úgy gondolja, ha ezeket a találkozókat kisebb közösségek részére rendeznék, jobban feloldódna a hallgatóság. Mindenesetre megfontolandó. A Bakáról érkezett tanító, Sárkány Imre elmondja, hogy fontosnak érzik iskolájukban, hogy a fiatalokkal is beszélgessenek a Solohov és más könyvek kapcsán a helytállásról, az emberségről. Könyveket vásárolnak a gyerekek számára, és a nőszervezettel, a CSSZBSZ szervezettel és a CSEMADOK-kal együttműködve több elbeszélést, regényt közösen vitatnak meg. Míg a felszólalókat hallgatom, az előttem levő sorban feltűnik egy hallókészülékes néni, aki izgatottan kérdezgeti az SZNSZ JB mellette ülő dolgozóját. S miután a hozzászólók elfogynak, az int neki, s az asszony — mint később megtudjuk Csibrey Annának hívják — feláll, és érces hangon felolvassa a háború befejezésére emlékező, békéről szóló versét. Nem a művészi értéken van a hangsúly, hanem a spontán gesztuson, amellyel ez az asszony megajándékozta a jelenlevőket az egykor átélt és átérzett események ihlette soraival. S ezzel be is fejeződik az olvasókonferencia, amellyel szervezők, résztvevők láthatólag elégedettek. Az olvasókörök képviseletében eljött ekecsi (Okoé) Mészáros Erzsébet, apácaszakállasi (Op. Sokolec) Csiba Mária, sárosfai (Blatná n. Ostrove) Nagy Erzsébet, Benovics Anna, Szalay Éva és a többiek egybehangzóan állítják, hogy érdemes volt eljönni, hogy az olvasókörökmindenkié ben majd ennek alapján fogják megbeszélni a Solohov-művet. És sorolják, melyik kör mire készül a közeljövőben, kit hív meg író—olvasó találkozóra, s hogy mind szeretnek olvasni. A rendezők — a két szervezet képviselői — örülnek, hogy első nagy közös akciójuk végül is sikeres volt. Somogyi Anna jóleső érzéssel állapítja meg, hogy a résztvevők többsége nőszövetségi tag volt, a most már jó barátként búcsúzó Tatjana Kozsina pedig megígéri, hogy legközelebb újra eljön majd. S hogy milyen gondolatok kavarognak a fejemben, míg a sötétben hazafelé robogunk? Arra gondolok, hogy joggal örvendeztek szervezők, résztvevők. Mert igaz ugyan, hogy a Solohov-mü elemzése nem volt magasröptű, tudományos előadás, igaz, hogy ezúttal elmaradt a filmvetítés. de a jelenlevők többb száz korona értékben vásároltak könyveket, s világos, egyszerű szavakkal jellemzést kaptak íróról és müvéről, olyan jellemzést, amelyet továbbadva megértenek a különböző műveltségű és képzettségű olvasóköri tagok, akiket a könyv szeretete fűz össze. S talán igaza van a Járási könyvtár vezetőjének. Pálinkás Károlynak is, amikor azt mondja: „Nem tudom, más járásokban hogy van, de ahogy itt csinálják, az nagyon tetszik nekem.“ Bertha Éva KÖNÖZSI ISTVÁN felvételei
