Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-12-21 / 51-52. szám
A vasgyár, a falu és a család A Kelet-szlovákiai Vasmű idén ünnepelte megalakulásának huszonötödik évfordulóját. Az eddigi kiváló eredményekért, a negyedszázados jubileum alkalmából a köztársasági elnök a Vasmű kollektívájának az egyik legmagasabb állami kitüntetést, a Köztársasági Érdemrendet adományozta. A vállalatnak csaknem 25 ezer dolgozója van. Zupöán Mária ha nem is a kezdettől, de már tizennyolc éve tagja ennek a kollektívának. Az acélszerkezeteket gyártó részlegen darukezelő, az egyik ezüstérmes szocialista brigád tagja. — Mikor már a két nagyobbik gyerek felcseperedett, szerettem volna munkába állni. A két műszaktól és a napi ingázástól kicsit idegenkedtem, ennek ellenére a vasgyárat választottam. És hamar megszerettem. Először acélszerkezeteket festettem. később pedig jelentkeztem a darukezelői tanfolyamra, s most már tudom, helyesen választottam — mondta Zupöán Mária. — A magasból, a darukezelői fülkéből — folytatta —, valahogy minden más, mint lent a földön, ott érzem, hogy szükség van rám, mert nélkülem, vagyis a daru nélkül a szerelők nem tudnak dolgozni. Ha lejön a daruról, és kilép a gyárkapun, autóbuszra ül. és siet haza szülőfalujába, Makrancra (Mokrance). Itt nemcsak a családja, hanem az egész falu és a nőszervezet is várja. Ugyanis már évek óta a helyi nemzeti bizottság képviselője, és ez év februárjáig a falusi nőszervezet elnöke is volt. A nőszervezet munkájába még tizennyolc éves korában kapcsolódott be. — Akkor Dobos Erzsébet volt az elnök, ő most túl van a hetvenen is, de még mindig aktív, tanácsot ad a fiataloknak — emlékszik vissza Zupöán Mária. A felszabadulás óta Makrancon sok minden megváltozott, más lett az élet. Utak. járdák épültek, iskola, óvoda, tűzoltószertár, sportpálya fedett nézőtérrel, öltözőkkel és a múlt évben a gázvezeték is elkészült. Ezen változások nem kis mértékben a nőszervezetnek is köszönhetők. A falu minden aszszonya, lánya segített az óvoda, az iskola építésében, de közben a falu szépítéséről sem feledkeztek meg. Az utcákat virágágyások szegélyezik. A felszabadítási emlékmű előtti parkot is a nőszervezet tagjai gondozzák. Talán mondanom sem kell, hogy Zupöán Mária, aki 1969-től volt a szervezet elnöke, a felsorolt építkezéseknél az egyik kezdeményező és szervező volt. A falusi tevékenysége mellett már évek óta tagja a nőszövetség járási bizottságának, és két választási időszakban a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának is tagja volt. Az idén eddigi eredményes munkáját magas kitüntetéssel értékelték. A Csehszlovák Nőszövetség kongresszusának előestéjén a köztársasági elnök a „Kiváló munkáért" kitüntetést adományozta neki. A kitüntetéssel visszatérő Zupöán Máriát mind a faluban, mind a munkahelyén virágcsokorral fogadták. — Nagyon örülünk Zupöán Mária kitüntetésének — mondta Fialka Imre, a Makranci Helyi Nemzeti Bizottság elnöke —, gondolom ez rajta keresztül a falusi nőszervezetnek is elismerés. Én is tanúsítani tudom, hogy mindazért, ami ma a faluban van, az egész falu arculatának megváltoztatásáért nagyon sokat tettek a nők. Hívás nélkül jöttek és dolgoztak. A választási program feladatait nem tudnánk teljesíteni segítségük nélkül. — Zupöán Mária egyike a legjobb, legtapasztaltabb darukezelőinknek az acélszerkezeteket gyártó részlegen — mondta Ján Rynik mester. — Mint csoportvezető telejes mértékben megbízható, ha én nem vagyok a munkahelyemen, mindig ügyesen szervezi meg a munkát, még soha sem volt fennakadás. Ugyanis a darukezelők ügyessége és gyorsasága nagyban befolyásolja az egész szerelőcsarnok teljesítményét. Szekeres Erika, a legfiatalabb kolléganő a következőket mondta róla: — Én nem egészen egy éve dolgozom itt mint darukezelő, s elmondhatom, hogy a szocialista brigád minden tagja szívesen fogadott, de Zupöán Mária különösképpen törődött velem. Ö vezetett be a szakma titkaiba, nagyon odaadóan és nagy türelemmel. Azt hiszem, itt mindenki becsüli őt. A család, a munkahely és a falu — ez a három „állomáshely" tölti ki Zupöán Mária életét. Az elmondottak is arról tanúskodnak, hogy mindhárom poszton tudásának, erejének a legjavát nyújtja. MILICKY JOLÁN KÖNÖZSI ISTVÁN felvétele ■w-'i óra előtt néhány perccel lihegr. M y ve érkezünk a művelődési ház■' ' ba. A folyosókon csend és nyugalom, a lépcsőkön néhány asszony várakozik. Tehát mégsem késtünk el? Az ablaknál álldogáló fiatalok megnyugtatnak, mondván, nincs még kinyitva a moziterem. A meghívó szerint ugyanis, a nőszövetség dunaszerdahelyi (D. Streda) járási bizottsága és a CSSZBSZ járási bizottsága által szervezett olvasókonferencián filmvetítés is lesz. A barátsági hónapban megtartott rendezvény egyben az idei olvasóév megnyitása is a járásban. Mivel — amire nem számítottunk — van még időnk, a folyosón nézdegélünk. Lassacskán gyűlik a közönség, szinte kizárólag nők, fiatalok, középkorúak, egy-két nyugdíjasförma asszony. Közben megnyílik a terem ajtaja is, a bejáratnál pedig a könyvesbolt dolgozói készülnek a könyvárusításhoz. Jó ötlet, a járás különféle pontjairól érkezőknek nem kell a könyvesboltba menniük, mert a könyvek „házhoz jönnek”. Az asztalra a legújabb könyvek vannak kirakva, gyerekkönyvek, a Madách kiadó kötetei és persze Solohov Emberi sorsa, amelyről a mai találkozón szó lesz. Úgy tűnik, aki el akart jönni, mind itt van már, s elfoglalta helyét. A szép teremben különösen feltűnő, hogy a párnázott ülések némelyikét vandál kezek megrongálták, kitépkedték a „belét“. De most másra figyelünk, Mázsár László, a CSSZBSZ járási bizottságának titkára köszönti a megjelenteket, a mintegy hatvan embert. — Célunk — mondja —, hogy a Solohov-regény elemzésével segítsük alapszervezeteink munkáját. Nem véletlenül esett a választásunk erre a műre. Nemsokára 40. évfordulóját ünnepeljük annak, hogy befejeződött a háború, amely a szovjet népnek is annyi szenvedést hozott. A bevezető elhangzása után a csalódás enyhe moraja fut végig a termen, mikor a titkár bejelenti, hogy az Emberi sors helyett sikerült ugyan megszerezni a Solohov életét bemutató filmet, de technikai okok miatt valószínűleg azt sem tudják levetíteni. (Mint később megtudjuk, nem volt aki a filmet levetítse.) Ezután Somogyi Anna. a nőszövetség járási olvasóaktívájának vezetője ünnepélyesen megnyitja a 6. olvasóévet. Hangsúlyozza az ajánlott és kötelező művek közös megvitatásának fontosságát, mondván, jó alkalom ez az olvásókörökben a véleménycserére. Majd, hogy ráhangolódhassunk a műre, egy részlet hangzik el az árván maradt kisfiú és ugyancsak mindenkijét elvesztett férfi történetéből. A könyv
