Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-12-21 / 51-52. szám
Szabálytalan sorok Loco Novomesky 80. születésnapja alkalmából Nem tudom, okkal vagy ok nélkül, de többször környékezett a gondolat, hogy (mi, csehszlovákiai magyarok) nem ismerjük eléggé azt az örökséget melyet a kiemelkedő kommunista költő. író és közéleti személyiség hagyott ránk. Mintegy háromszor-négyszer volt alkalmam a közvetlen közelébe kerülni. Jelen voltam, amikor a hatvanas évek elején az írószövetség tagjául fogadta, hallgattam előadását mély értelmű fejtegetését a táléi antifasiszta írótalálkozón 1964-ben, a legemlékezetesebb azonban az a beszélgetés maradt számomra, melyre 1968 forró (politikailag is forró) nyarán került sor. Nagyon is élő, mondhatnám „húsba vágó" kérdésekről beszélgettünk, nyíltan, köntörfalazás nélkül. Talán nem túlzók, ha azt mondom, számomra, számunkra Novomeskynek ez a megnyilatkozása egyértelműen tanúsította a költő, az ember, a kommunista és internacionalista felelősségét, emberi nagyságát. Ekkor értettem meg Hja Ehrenburg (később ismertté vált) szavait, aki Laco Novomesky válogatott versei elé írt előszavában így jellemezte: „hűsége hatalmas. A lelkiismeret hangja mindig törvény volt számára, s nem azért harcolt, küzdött mert ráerőszakolták, hanem így tartotta szükségesnek..." Francia kortársa úgy irt róla, hogy „... Laco Novomesky kétségtelenül a legnagyobb költője annak az Európa szivében élő kis népnek", mely mindenkinél jobban felismerte, hogy „a huszadik század két áramlatból állt össze: a fájdalomból és a reményből ..." Nem véletlen, hogy a magyarul megjelent első szerény kis kötet (Zádor András válogatása, 1966) költészetének ezt a két alapmotívumát emelte ki elsősorban. A két nagy poéma (Teréza villa és a 30 percnyire a várostól címűek) ugyanis — a részvét és igazságérzet mellett — elsősorban ezt húzták alá. Azóta megjelent (két ízben is kiadott) válogatott versei a képet már teljesebbé tehetik. Laco Novomesky a két világháború közötti szlovák líra kiemelkedő alakja, a proletárköltészet képviselője. Kesernyés, szemlélődő verseiben azonban az ember kiszolgáltatottságának is hangot adott, mert „... úgy szerette, (szinte imádta) a világ dolgait és dolgocskáit". Nem tartozott a termékeny költők közé, ezzel magyarázható az is, hogy (két elbeszélő költeménye mellett) mintegy másfél száz versét gyűjtötte kötetbe (ennél több sikkadt el meghurcoltatása idején). Laco Novomesky ugyanis azon költők közé tartozott, akiknél a lírai és közéleti mondanivaló szorosan nem kapcsolódott egymáshoz, s a költő „mindig új szépséget teremtő ereje" a harmincas évektől vált egyre erőteljesebbé. A két világháború között elsősorban újságíróként. közíróként lapszerkesztőként tevékenykedett költői munkásságát mintegy száz verse jelezte. Sokáig magam is azt hittem, hogy a Budapesten született és a gimnáziumi tanulmányait (alsóbb osztályokat) is itt végző Novomesky számára (aki Novomesky Sámuel senicai szabómester fiaként a monarchia utolsó öveinek sajátos légkörében nőtt fel) a legnagyobb élmént Ady Endre és költészete jelentette. Munkásságával megismerkedve azonban látni kellett, hogy Novomesky életében elsősorban az 1918-as őszirózsás forradalom, majd a Tanácsköztársaság élménye, a forradalommal való első találkozása az elsődleges és a meghatározó. Ehhez járult a nagyvároshoz kötődő élménye is, mely élete későbbi alakulásában jelentős szerepet játszott Ady költészete, a forradalom igenlése a szocilista forradalommal való első találkozását erősíthette meg a későbbi években, amikor a modrai tanítóképző diákjaként (mintegy tizenhét évesen) költői útján elindult. Az Ady-élményt sem felejtette azonban el, amikor beszélgetésünk során a költő kiváló ismerőjének mondtam, szerényen tiltakozott ellene, mondván, valamikor valóban jól ismerte Ady verseit, de hol vannak már azok az évek. Az Ady-kötet azonban — büszkén mutatta — nem hiányzott könyvtárából. A forradalom meghatározó élményét később „Az 1919-es pesti tavasz" című visszaemlékezésében írta meg, melyet a Pravda (1927), majd a DAV (1929) is közölt „Budapesti élményei — írja Novomesky-monográfiájában Zdenka Holotíková — feltehetőleg hatással voltak rá más kényes kérdésekben is későbbi politikai tevékenysége során." Ezzel az élménynyel és Novomesky viszonylag fiatalon történt helyzetfelismerésével magyarázható, hogy néhány hónapos tanítóskodás után útja a munkásmozgalomba vezetett. Bár 1923-ban — externistaként — a bratislavai egyetem bölcsészhallgatója lett, nyilvánvaló volt azonban, hogy az igazi egyetemet az élet a harc. a kommunista áldozatvállalás jelenti majd számára. Alig volt húszéves, amikor a szlovák munkáslap, a Pravda chudoby (Szegények Igaza) vasárnapi mellékletében (Proletárska nedefa — Munkásvasárnap) publikált. A Klement Gottwald szerkesztette pártlap kulturális rovata nyerte meg kezdetben tetszését, majd a CSKP lenini nemzetiségi politikája érvényesítése hatására döntött véglegesen a proletárügy mellett Alig huszonegy éves, midőn a CSKP tagja lett s ettől kezdve a kommunista sajtó elkötelezettje, Klement Gottwald közvetlen munkatársa. 1925 tavaszától a Pravda chudoby másodszerkesztője, később főszerkesztője, aki korán megismeri a polgári demokrácia börtöneit. Barátai (útadó dementis. Eduard Urx és mások), valamint a cseh forradalmi értelmiség képviselői (Július Fucík. Jan Sverma, Josef Hora, Ivan Sekanina stb.). Ösztönzést és személyes példamutatást jelentettek számára. Később otthagyja Ostravát, Klement Gottwald javaslatára Prágába költözik. A Rudy veőernik (Vörös Esti Újság) főszerkesztő-helyettese, majd a Rudé právo (Vörös Jog) felelős szerkesztője lett s ezzel egyidőben a Tvorbát is szerkesztette. Később a Ludovy denník (Néplap) főszerkesztője, a Haló-novín szerkesztője, majd a DAV felelős szerkesztője lett (Ő fordította le Balogh Edgárnak a Sarló tevékenységéről a DAV-ban megjelent írását is.) 1936— 37-ben a S/ovensky zvesti (a Magyar Nap testvérlapja) főszerkesztője lett Nem érdektelen megemlítenünk, hogy közel három éven át (1930. január 13-tól 1932. október 30-ig) a Munkás felelős szerkesztője is volt. Laco Novomeskynek kiváló újságírói adottsága, lendületes, jó stílusa volt írásait a tárgyszerűség, közvetlenség, világos és egyértelmű állásfoglalás jellemzi. Szinte a detektivregények feszültségét idézve számolt be 1930-as magyarországi kalandjáról, ahová útlevél nélkül érkezett azzal a szándékkal, hogy egy készülő nagy tömegtüntetésről számoljon be. Az Egy cseh kommunista újságíró a fasiszta Magyarország börtöneiben címmel 1930-ban (a Rudy veóernikben) megjelent írása éppúgy bizonyítéka annak, hogy kinek a pártján állt az író, mint később a kosúti vérengzés és a Major István perében elfoglalt álláspontja. Novomesky ezekben az években a forradalom nehéz iskoláját járja. Szinte természetesnek mondhatjuk élményei megújító hatásának jelentkezését költészetében. Korábbi kötetei (Vasárnap — 1927, Romboid — 1932, Nyitott ablakok — 1935) után hangvételében is más, elkötelezett költőre utal a „Szent a falu határában" (1939) című kötete, mely az „ember embertől elvadult" világ keserveit mondva egyértelműen vallja a Csempész című versében: Kis táskám van, s szerelmem, vámos uraim. minden világ iránt a föld határain. A „lenni vagy nem lenni" kérdése A dán királyfi, a Spanyol ég vagy Az az iszonyú című verseiben is előtérbe kerül azzal a felismeréssel, hogy „a sehol, soha a nem sivár apálya " nem lehet útitárs egy olyan korban, amikor egyetlen mentség — az élni kell parancsa lehet, még akkor is, ha „Hittel, eszmékkel és rettegve és szorongva, még akkor is, ha minden elhagyott..." Az 1939 őszén Bratislavába költöző Novomesky fordításokból, alkalmi munkából élt majd egy közgazdasági jellegű lap (Budovatel) munkatársa lett. Közíróként azonban csak az irodalommal és művészettel foglalkozó Elán című folyóiratban publikált. Közírói aktivitására jellemző, hogy közel húsz esztendő alatt — Zdenka Holotiková megállapítása szerint — hétszázhatvan cikket kritikát írt Az események később úgy a v illo g ó hozták, hogy a költőként és közíróként ismert Novomesky politikai feladatokat vállaljon. 1944-ben tagja lett a Szlovák Nemzeti Tanácsnak és az SZLKP V. Illegális Központi Bizottságának. Karol Smidke, Gustáv Husák és Laco Novomesky ezekben a hónapokban az antifasiszta ellenállás megszervezésének történelmi feladatát vállalták, mely aztán a Szlovák Nemzeti Felkelésben csúcsosodott ki. A politikai szervezőmunkában járatlan Novomesky kiváló adottságai és széles körű ismeretsége, népszerűsége nemcsak a Felkelés szervezése során kamatozott, hanem a hogyan tovább?kérdései, nemzeti programja megfogalmazása terén is. Ilyen előzmények után aligha tekinthetjük véletlennek hogy a felszabadulást követő hónapokban az oktatásügy megbízottjaként javasolta (a Felkelés során kialakult irányeNek alapján) a magyar (alap)iskolák megnyitását A beneSi koncepció érvényesítése azonban keresztülhúzta számítását és szándékát. Mi sem természetesebb azonban, mint az a tény, hogy 1948 februárja, a munkáshatalom győzelme után — mely lehetővé tette a csehszlovákiai magyarok helyzetének rendezését is — Laco Novomesky indította útnak azokat a pedagógusokat, akikre a magyar iskolákban az oktató-nevelő munka várt. Nagy jelentőségű trencséntep/ici beszédében (1949. október) nem hagyott kétséget afelől, hogy a magyar iskolák megnyitása a CSKP internacionalista politikájának eredménye. „A magyar nemzetiségű gyermekek saját anyanyelvükön való oktatása Csehszlovákiában — mondotta Ladislav Nomesky — nem csupán szép ígéret, hanem tény és nem másodlagos, kevésbé értékes eleme a mi kulturális politikánknak, hanem ugyanolyan komoly és ugyanannyira értékelt mint a szlovák gyermekek oktatása anyanyeNükön vagypedig a cseh gyermekeké cseh nyelven." Novomesky beszédében a múltról sem feledkezett meg, osztályalapon ítélte meg az együttélés évtizedeit a magyarosítás/ törekvésekért, az uralkodó osztályt tette felelőssé, hangsúlyozva, hogy „ez a törekvés igazságtalan volt a szlovák élet iránt de forrása volt a magyar tragédiának is". Nemcsak a „magyarul beszélni nem bűn, hanem az itteni magyar emberek természetes joga" igazságát vallotta, hanem természetes, „eminens" érdeknek tekintette az egy hazában élő népek baráti együttélését is. S talán az sem véletlen, hogy beszédét Ady Endre versével, a „Magyar jakobinus dala" idézésével fejezte be. Laco Novomesky nem vallott más elveket a későbbiek során sem. 1968-as (az Új Szóban közölt) beszélgetésében példamutató internacionalizmussal erősítette meg ezeket az elveket, ahogy példamutató határozottsággal vállalta a szocialista rendszer védelmét is. „Jelen akarok lenni minden olyan eseménynél — irta ezekben a hónapokban —, amely... megújítja a szocializmust. Ám nem akarok jelen lenni felszámolásánál, még ha ezt a méltatlan szertartást furfangosan el is kendőznék a demokratizálás zajával." Egyértelmű álláspont! Novomesky, a kommunista a társadalom láz-állapotaiban nem saját sebeit sérelmeit mutogatta, hanem a szocializmust féltette, annak védelme érdekében állt sorompóba. Akárcsak néhány évvel korábban a költő Novomesky, aki a legendás régi forradalmárnak, a Téli Palota ostromlói egyikének, a polgárháború hősének, Antonov-Ovszejenkónak állított emléket „varázsosan szép, feszültséggel és gondolatokkal tele, mégis méltósággal hömpölygő" (Forbáth) nagy versében, a Teréza villában. Az emberiség, a holnap, a jövő nevében (és érdekében) szólt másik, hasonló ihletettségű poémjában, a „30 percnyire a várostól" címűben. A vers önéletrajzi motívumai kétségtelenek. A központi gondolat azonban aligha lehetett más, mint a teljes élet jogainak elismerése, az emberi harmónia megteremtésének vágya és a felismerés: bosszú nélkül harcolni „életünk forró eszméiért". Ezek a nagy hatású versek költészetének csúcsát jelentik. A korábban inkább közírói tevékenységében politikai feladatokat vállaló Novomesky a költészet forradalma vállalásával a forradalom költészetét erősítette. A forradalmár Laco Novomesky az alkotás művészi rangjával, erejével és hitelével erősítette emberi, erkölcsi krédóját A költő Novomesky Közép-Európa és Európa kérdéseire, az emberiség gondjaira is úgy ad választ hogy az emberség, az értelem, a béke hitét, létjogosultságát vallja, á '.teljesen tiszta, kristálytiszta levegő" reményét erősíti: ... éjszakák után nappalok, és semmi félelem, s az ember minden sóhaja s lélegzetvétele egy szép korért, mely végképp egyszerű lesz, s az a szép kor szelíden szól majd, de ráordít az ostobára, és az orra előtt az asztalon ver rá a földgömb asztalára; az emberi nagyküzdelmek kora jött el! Ennek a tiszteletet megbecsülést érdemlő életműnek a folytatását — talán mondanunk sem kell — a ma nemzedéke vállalja, vállalhatja. FONOD ZOLTÁN
