Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-12-21 / 51-52. szám

Ingrid

hozzá is kellett volna látni azoknak a programoknak és távlati terveknek a megvalósításához, amelyek ennek az irdatlan embertömegnek az élelmezését, ivóvízzel való ellátását, lakóhelyét, művelődését, értelmes és megfelelő munkáját, szabad idejének egészséges és értelmes eltöltését, egészségügyi ellátását, s egyáltalán az emberhez méltó élet minőségét lennének hivatva biztosítani. További életveszélyes jelenség, melynek következményei beláthatatlanok: a bioszféra pusztítása, ami azt jelenti, hogy az emberi életet fenntartó rendszereket — a termőföldet, a legelőket és erdőket, az óceánok élőlényeit — meggondolatlanul gyorsuló ütemben megsemmisítjük.

A fegyverkezés következtében a tudományos-műszaki haladás kicsúszik az ember kezéből, anarchikus, nem a társadalmak szükségleteihez igazodik, egyenlőtlenül oszlik meg a befektetés és a haszon is. Ilyen körülmények között jelenleg már 250 000 növényfajtát és több mint ezer állatfajt és alfajt fenyeget a teljes kipusztulás. E következmények felsorolásának sem érnénk a végére egyhamar.

S akkor még mindig nem szóltunk magáról arról a tényről, hogy az emberiség, ahogy mondani szokás, puskaporos hordón ül, azaz az atomháború veszélye a következő okokból minden nap, minden órában fennáll:

fölösleges atomfegyver-készletek léteznek, számuk pedig állandóan nő;

legnagyobb részük (és a vegyi, biológiai fegyverek) általában bevethető állapotban vannak, egy részük állandó készültségben, mintegy a „gombnyomásra" várva;

a legnagyobb óvatosság, a Kreml és a Fehér Ház közötti közvetlen telefon-összeköttetés sem akadályozhatja meg a műszaki hibát, ha valahol valami „becsúszik", csődöt mond, még akkor sem, ha egész sor egyezmény vagy akár kettőzött ellenőrző rendszerek léteznek is;

semmiféle biztonsági intézkedés nem zárhatja ki egészen a lélektani véletlent, a parancs hibás értelmezését, az emberi tényező kudarcát.

A béke védelmének történetéről már sokszor írtunk lapunkban Podébrád György Európa nemzeteihez intézett békefelhívásától, Bertha Kinsky von Suttner szenvedélyes há-Anne

borúellenes írásaitól Vlagyimir lljics Lenin Békedekrétumán át — mely az éppen megalakult szovjet állam legelső dekrétuma, alappillére és — törvénye volt — egészen a Béke-világtanács 1949-ben Párizsban és Prágában egyidőben történt megalakításáig — amelynek első elnöke, a Nobel-díjas Pierre Joliot-Curie volt — s a Szovjet Kommunista Párt XXV. kongresszusán meghirdetett Békeprogramig, amelyet a következő pártkongresszus is megerősített, s amelytől a szovjet diplomácia nem tért el, s nem is fog eltérni. írtunk az egyes országok békemozgalmairól, a békekongresszusokról és világtalálkozókról, a béketáborokról, Greenham Commonról és Comisóról, a békemenetekröl, békefelhivásokról.

Mindeddig azonban keveset irtunk a béke napszámosairól, akiknek túlnyomó többsége a nyugati országokban munkájuk és családi gondjaik mellett, egy részük pedig álláskereséssel is elfoglalva — mert munkanélküliek vagy a „Berufsverbot" törvénye vonatkozik rájuk —, hangyaszorgalommal, mindennapi lankadatlan aprómunkával, végtelen leleménnyel és találékonysággal küzdenek a békéért, szervezik az akciókat, s nyernek meg mindig újabb és újabb embereket, családokat a béke ügyének. És nemcsak szívósságukkal, hanem megingathatatlan érvekkel, a fegyverkezési spirál fényeinek cáfolhatatlanságával... Sokukkal beszélgettem az elmúlt évek során különböző nemzetközi találkozókon és szemináriumokon. Hadd szólaltassak meg most közülük néhányat:

— Mi azt mondjuk és hisszük, és végeredményben még ma is azt akarjuk elhitetni, hogy államunk semlegessége valamilyen védőpajzsot von fölénk akár egy nukleáris háborúban is — állítja az osztrák Ilse. — Nekünk, a bécsi békemozgalom tagjainak, arról kell meggyőznünk az embereket, hogy a semlegesség ma diplomáciai, külpolitikai irányvonal és hasznos közvetítő szerep vállalása a különböző társadalmi rendszerű államok között vagy nemzetközi konfliktusokban. De az osztrákoknak meg kell érteniük, hogy a semlegesség három vagy több méterrel a föld fölött, ahol a nukleáris töltetek robbannak, egyszerűen véget ér. Ausztriában 39 nukleáris célpont van, de erről tömegtájékoztatási eszközeink mélyen hallgatnak. A

Ilse

nömozgalom nálunk meglehetősen megoszlott, széthúzó. Máshol kell keresnünk szövetségeseket, az iskolákban, egyetemeken, és szorosan együttműködünk a Művészek a békéért mozgalommal is, amelynek élén vezető színészeink állnak, mint Erika Ptuhar és Klaus-Maria Brandauer. De nekünk az egyszerű bécsi háziasszonyt is meg kell győznünk! S ez a legnehezebb, mert a magazinok a reklámok, a televízió, a rádió azt sugalmazza, a nők törődjenek a maguk dolgával...

Anne, a Német Szövetségi Köztársaságban, a Demokratische Frauen Initiative — Demokratikus Nökezdeményezés — szervezett mozgalom tagja. A mozgalomnak természetesen nömozgalmi céljai is vannak, de minden nyugat-németországi békemozgalommal szoros kapcsolatban állnak, s munkájukban a békéé a főszerep. A DFI 1975- ben alakult meg, ma már több mint száz csoportjuk működik az ország különböző városaiban; minden csoport a helyi körülményekhez, szükségletekhez mérten állítja fel a munkatervét. Anne elmondja, hogy számukra a legnagyobb öröm, hogy tagjaik és támogatóik minden korosztályt és társadalmi réteget képviselnek. Persze, tagokat és támogatókat toborozni és megnyerni borzasztóan körülményes. A nyugatnémet háziasszonyok például hihetetlenül keveset tudnak a világ dolgairól.

— Mi eljárunk az iskolákba a pedagógusok közé, de a szülői értekezletekre is. hogy felvilágosítsuk, megnyerjük az anyákat, de nem vagyunk restek elmenni a templomokba, s ha az alkalom úgy hozza, a piacon, a szupermarketekben, jótékonysági rendezvényeken, egyszóval bárhol kötelességünknek érezzük, hogy szóljunk a nőkhöz, beszéljünk velük, megértessük: háború és béke között versenyt futunk az idővel. Újságunk is van, magunk írjuk, adjuk ki, nyomjuk vagy sokszorosítjuk. Nagyobbára kérdéseket teszünk fel benne, és meghirdetjük programjainkat, szóval igyekszünk a nők kíváncsiságára hatni, hogy eljöjjenek, tudjanak rólunk.

— Városunkban 24 különböző nömozgalmi csoport működik a vad feministáktól kezdve a vallási megszállottakig — mondja Ingrid, aki 35 éves és háziasszony Nyugat- Berlinben. — De mi most ilyesmikre nem lehetünk tekintettel, célunk, hogy egyben, a legfontosabb dologban együttműködjünk, s ez a béke. Mi kiszámítottuk, hogy a nyugatberliniek minden harmadik márkája fegyverkezésre megy el, és mind több családot érint a népjóléti programok megnyirbálása, megkurtítása. Mi is csatlakoztunk ahhoz a mozgalomhoz, amely egy-egy óvodát, iskolát, lakóházat jelképesen „atommentes övezetnek" nyilvánít, s Így Nyugat-Berlin kilenc városkerülete „atommentes övezet". Ez azt jelenti, hogy a lehetőségekhez képest jól dolgozunk, sikernek könyveljük el azt is, hogy békemeneteinkhez Nyugat-Berlinben élő amerikai nők is csatlakoznak, és tiltakoznak a rakétatelepítés ellen. Természetesen, a legkisebb eredmény, siker is aránytalanul sok munkába kerül, de nem sajnáljuk a fáradságot, nem sajnáljuk a személyes agitációval töltött időt, s nem fáraszt az út, amit házról házra, embertől emberig megteszünk.

Aránytalanul sok munka, aránytalanul kis eredmény, de a béke napszámosainak dolgozniuk kell, akkor is. ha csak jelképes atommentes övezetek születnek ...

Megint egy esztendőt zárunk, 1984-et. Ha visszalapozunk a naptárban tavalyig, s megnézzük, mi változott azóta, az idén tán egy kissé több bizakodással tekinthetünk a küszöbön álló új esztendő elé. Mert 1983 a békemozgalom számára a rakéták évét jelentette, azt, hogy ama tárgyalóasztalnál, ahol konkrét eredmények születhetnek, megszakadt a párbeszéd. Most annak reményével zárul az esztendő, hogy a párbeszécf 1985-ben újra elkezdődik.

LÁNG ÉVA