Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-11-27 / 48. szám
KUCKÓ Németh Ilona rajza Í„i *.*V* «‘V> -L K> \ '-V4 í ‘.-'V-:'» .>'•'* *.• Kedves Barátom, mivel büntette végül is Harún ar-Rasíd a kapzsiságot veréssel vagy ezer arannyal, ezt mondd meg! Ismersz még több olyan mesét is, amelyben Harún ar-Rasíd, a bagdadi kalifa, a muzulmánok hatalmas és dicsőséges királya szerepel? Salamon király gyűrűjéről, a világjáró Abdulláhról, a tengerjáró Szindbádról hallottál-e már, ismered-e Khalaf herceg és Turandot hercegkisasszony vagy AH baba és a negyven rabló történetét? Ezek a csodálatos mesék mind-mind az Ezeregy éjszaka és az Ezeregy nap perzsa mesegyűjteményekben találhatók. Milyen kár, hogy nem mutathatok be frissen megjelent mesekönyvet amely ezekből közölne válogatást! Nagyon rég jelent meg gyerekeknek szóló átdolgozás magyarul belőlük. De ha ez az egy mese és Németh Ilona grafikája felébresztette a kíváncsiságodat, menj el a könyvtárba, a legöregebb és a legrongyosabb szélű könyvek közt ott találod az Ezeregy éjszakát és az Ezeregy napot HRAPKA TIBOR felvétele (nő 16) Szűkesztendőben Arab dal, Egyiptom Abuya! Abuya! Rídogál anyánk. Kutyánk éhen veszett, ki vigyáz miránk? Tehenünk elveszett, nem lesz már tejünk! Kanalunk eltörött, mivel is együnk? Allah követet küld, zöldtollú galambnak az majd cukrot ád. A kapzsiság büntetése Történet az Ezeregy éjszakából Harún ar-Rasíd az igazhívők fejedelme, egy éjjel izgatott és álmatlan volt, elhivatta vezérjét, Dzsafárt, Jahjá el-Barmaki fiát, és azt mondta neki: „Álmatlan vagyok, szorongás fogott el, nem tudom, mit tegyek." Ott állt eunuchja, Maszrúr is, és elnevette magát. A kalifa megkérdezte: „Mit nevetsz? Azért, mert engem semmibe veszel, vagy pedig elment az eszed?” Maszrúr így felelt: „Igazhívők fejedelme, esküszöm a próféták nagyjára, akinek a sarja vagy, hogy nem szándékosan történt. De tegnap, mikor elmentem a palotádból, hogy járjak egyet, és a Tigris partjához értem, nagy néptömeget láttam, megálltam, hát egy ember nevetteti ott a népet. Úgy hívják, hogy Ibn el-Káribi. Most jutott eszembe valami, amit mondott, és azon nevettem. Bocsásd meg, Ó igazhívök fejedelme." Ekkor a kalifa azt mondta: „Hozd elém azonnal azt az embert." Maszrúr sietve ment, amíg meg nem találta Ibn el-Káribit. „Engedelmeskedjél a kalifa hívó parancsának." - „Hallom és engedelmeskedem" — szólt Ibn el- Káribi. „De — folytatta Maszrúr — azzal a feltétellel viszlek hozzá, hogy akármit kapsz, annak háromnegyed részét nekem adod, a többi a tied lehet." — „Nem — felelte Ibn el-Káribi —, legyen a fele a tied, a fele az enyém." De Maszrúr makacskodott: „Nem." — „Hát akkor legyen egyharmada az enyém, kétharmada a tied." Hosszas huzakodás után Maszrúr végre elfogadta ezt a feltételt. Felkerekedett hát Ibn el- Káribi, és elment Maszrúrral. Mikor megjelent az igazhívők fejedelménél, a kalifáknak járó üdvözlés után megállt előtte. Az igazhívök fejedelme így szólt hozzá: „Ha nem fogsz megnevettetni, hármat verek rád ezzel a bőrzacskóval." Ibn el-Káribi így szólt magában : „Három ütés ezzel a bőrzacskóval nem nagy dolog, ha ostorcsapás se szokott fájni nekem." Mert azt hitte, hogy a kis zsák üres. Mesélt aztán olyan dolgokat, amelyek a feldühödtet is megnevettethették, mindenféle tréfát, mókát, de az igazhívök fejedelme nem nevetett, még csak el se mosolyodott. Ibn el-Káribi igen elcsodálkozott rajta, zavarba jött, szurkolt, az igazhívök fejedelme pedig azt mondta neki: „Most megérdemled a verést." Elő is vette a börzacskót, de négy darab kő volt benne, mindegyik két fontot is nyomott. Az ütés Ibn el-Káribi nyakát érte; elordította magát, de eszébe jutott a Maszrúrral kötött egyezség, és azt mondta: „Bocsánat, ó, hívők fejedelme, engedj két szót szólnom!" — „Mondd, mit akarsz" — szólt a kalifa. „Maszrúr egy feltételt kötött ki — mondta —, és én megegyeztem vele abban, hogy akármit kapok a hívők fejedelmétől, egyharmadát megtarthatom, kétharmada az övé legyen. De csak hoszszas alkudozás után érte be ennyivel. Most, hogy mást nem kaptam tőled, mint verést, és egy ütést már megkaptam, a másik kettő öt illeti meg. Nekem kijutott az én részem, itt van ő, igazhívők fejedelme, fizesd ki most, ami neki jár." Mikor az igazhívők fejedelme ezt meghallotta, majd hanyatt dűlt nevettében. Odahívta Maszrúrt, rávágott egyet, az nagyot kiáltott, és azt mondta: „Igazhívök fejedelme, megelégszem egyharmaddal, adj neki kétharmadot!" A kalifa jót nevetett rajtuk, és mindkettőnek ezer aranyat adott. Azok pedig boldogan és elégedetten távoztak.
