Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-11-27 / 48. szám
Rozália Kocerhová, a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság tanácsi gazdálkodási osztályvezetője A SZOLGÁLTATÁS alapvető népjóléti érdek A kelet-szlovákiai kerület gyors gazdasági fejlődése magas követelményeket támaszt a szolgáltatások minden fajtájával szemben is, hiszen a szocialista társadalom a szolgáltatásokban nemcsak gazdasági kérdést lát, hanem népjóléti, nevelési és kulturális tényezőt is. A lakossági szolgáltatások hálózatának bővítését és minőségének javítását elsősorban a tanácsi vállalatoknak adta feladatul a CSKP XVI. kongreszszusa, gondolván a nők foglalkoztatottságának növekedésére, a családok életkörülményeinek jobbítására. A szolgáltatások minősége életszínvonalunk egyik legfontosabb mutatója, mert nem téveszthetjük szem elől, hogy a fejlett szocialista társadalom építésének jelenlegi szakaszát olyan új irányzatok határozzák meg, amelyek szoros összefüggésben állnak a szociális-gazdasági változásokkal, az időtakarékossággal, a nők fokozott mértékű foglalkoztatottságával és hazánk lakossága műveltségi színvonalának növekedésével. Mindez törvényszerűen megkívánja, hogy a szolgáltatási szférában is intenzív munkaformákat használjunk, hogy a tudomány és technika vívmányait, a munkaszervezés és irányítás tudományos módszereit alkalmazzuk. Ez az alapvető változás mind nagyobb mértékben tükröződik a tanácsi vállalatok munkájával és tevékenységével szemben támasztott követelményekben, minthogy e vállalatok egyre nagyobb arányban veszik ki részüket a munkaerő-reprodukcióból, és közvetve vagy közvetlenül befolyásolják a termelőerők fejlődését és az egész gazdasági növekedést. Ez tehát azt jelenti, hogy a tanácsi vállalatok a népgazdasági szerkezetben produktív munkával új termékeket állítanak elő, ugyanakkor szolgáltatásokat is nyújtanak, pl. a fogyasztási cikkek felújítására, karbantartására. Ezenkívül ún. ingyenes szolgáltatásokat is nyújtanak, ilyenek például a közvilágítás, a falvak és városok tisztántartásának megszervezése stb. Megállapíthatjuk tehát, hogy a tanácsi vállalatok munkájukkal pótolhatatlan szerepet töltenek be gazdasági életünkben. Ebben az esztendőben emlékeztünk meg a tanácsi vállalatok létrehozásának harmincötödik évfordulójáról, ideje hát mérleget vonnunk, vajon e vállalatok fejlödése-fejlesztése lépést tartott-e a népgazdaság más ágazatainak fejlesztésével és fejlődésével, a lakosság összkiadásai arányosak-e a fizetett szolgáltatásokra fordított összegekkel. A statisztikai adatok szerint — bár a szolgáltatásokra fordított pénzösszegek 1980-ban az 1970-es adatokhoz mérten gyorsabban növekedtek — még mindig kevés az összkiadásokból a szolgáltatásokra fordított pénz, mindöszsze 14 százalék. És azt sem hallgathatjuk el, hogy a tanácsi vállalatok fejlődése, szolgáltatásaik bővítése és új fajtáinak bevezetése elmaradt a népgazdaság hasonló ágazatainak fejlődésétől. Az ipar — az építőipar és egyéb gazdasági ágazatok államosításával a dolgozó nép társtulajdonosává vált a gyáraknak, s ezzel együtt felelősséget is kellett vállalnia saját munkájáért. A tanácsi vállalatok esetében azonban más a helyzet. A fő irányvonalat 1949- ben a IX. pártkongresszus határozta meg, csakhogy a szolgáltatások anyagi-műszaki bázisa elégtelen volt, és valójában mesteremberek aprócska műhelyeiből állt, amelyekben minimális gépi berendezés volt csak. Az első tanácsi vállalatok az ún. községi üzemekből létesültek, amelyeket már akkor is a nemzeti bizottságok irányítottak, s ezekhez jöttek még az elkobzott és államosított kisebb cégek is. E kisüzemek és kisvállalkozások munkájába később bekapcsolódtak a magániparosok és -termelők, s közülük sokan még ma is ott dolgoznak. A szocialista szolgáltatások életre hívása nem volt könnyű folyamat. Nehéz feladat volt, sok türelmet, politikai meggyőzést kívánt, hogy az egykori magániparosból a szocialista szolgáltatások öntudatos dolgozója váljék. Az első években jól képzett szakmunkásokat kellett nevelni, fejleszteni kellett az anyagi-műszaki bázist, sok esetben pedig meg kellett teremteni munkájukhoz a feltételeket. De mindenekelőtt a szocialista irányítás elveit kellett elsajátítanunk. S éppen a nemzeti bizottságok játszottak döntő szerepet a tanácsi gazdálkodás szervezeteinek létrehozásában, megszilárdításában, fejlesztésében és szervezésében. 1953 óta a tanácsi vállalatok önálló gazdasági ágazatként működtek, fejlődésük progreszszív és dinamikus. A hatvanas évekre pedig szilárd és jól jövedelmező ágazatává váltak a terciális szférának. A kelet-szlovákiai kerület sajátossága az is, hogy éppen ezen ágazat segítségével indult meg e vidék iparosítása, munkaképes dolgozóinak a foglalkoztatottság biztosítása. Az 5., de főképp a 6. ötéves terv dinamikus fellendülést hozott a szolgáltatások mennyiségét illetően. 1970-ben 232,3 százalékos növekedési index mutatható ki az 1960-ashoz képest, míg tíz év múlva, 1980-ban újabb 192%. Az 1968—69-es válság idején a tanácsi gazdálkodás jellege is megváltozott, olyan törekvések kaptak erőre, hogy csak a legnagyobb nyereségeket hozó gazdasági tevékenységek művelése előnyös, s a lakosság érdekeit ez időben figyelmen kívül hagyták. S éppen ezeket a vadhajtásokat távolítják el irányító szerveink a 7. ötéves tervben. Mindennek ellenére azonban kerületünk tanácsi vállalatai kapacitásának 40 százaléka még más célokra, nem a lakosság szükségleteinek és a belkereskedelem igényeinek kielégítésére van fordítva. Ennek következtében a kerületünkben foganatosított intézkedések és kitűzött feladatok progresszívebbek, illetve szigorúbbak, mint a XVI. kongresszus által megállapítottak, s az a vezérelvünk, hogy megközelítsük a fővárosi, vagy legalább a szlovákiai átlagot. A XVI. kongresszus a lakossági szolgáltatások növelésére 13 százalékot irányoz elő, kerületünk 23—25 százalékot, kiskereskedelmi célokra pedig 14-et. A felsőbb és alsóbb szintű nemzeti bizottságok mindent megtesznek e feladatok teljesítéséért, s hogy sikeresen, arról a 7. ötéves terv egyes esztendeiben elért eredményeink már most is tanúskodnak. A szolgáltatásokra háruló minőségjavítási feladatok fontossága a CSKP 6. plenáris ülésén is megfogalmazódott, mégpedig nagyon pontosan és közérthetően. „jó minőségű szolgáltatást kell nyújtani, készségesen és minden ember számára elérhetően". Ebből kifolyólag is át kell értékelnünk szolgáltatásaink eddigi formáit, az anyagi-műszaki bázist — mely az utóbbi időben gyengült azáltal, hogy némely új szolgáltatóegységet ipari vállalatok üzemeltetnek — s legfőképpen fel kell használni a tudomány és technika legújabb eredményeit. A Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság tanácsa 1984. október 23-án tárgyalta meg és hagyta jóvá a szolgáltatások fejlesztésének tervezetét, benne a tanácsi vállalatok tevékenységét is. Ez a tervezet 1995-ig irányozza elő a lakossági szolgáltatásokból származó bevételek összegét, amelynek a tanácsi vállalatok esetében az 1985-re tervezettel szemben el kellene érnie a 129-es indexszámot, s közben meg kell szűnniük az egyes járások közti aránytalanságoknak is, jelentősebb eredményeket kell elérni a minőség és a hozzáférhetőség javításában is. E célok elérése érdekében fokozzák a szolgáltatásban dolgozók anyagi érdekeltségét, melynek legfontosabb öszszetevője éppen a minőségi mutató. A szolgáltatások javítása érdekében a jövőben sokkal többet kell tenniük majd a tanácsi kisvállalatoknak is, melyekből kerületünkben 320 van. Jobb piackutatással, előrejelzéssel el kell érnünk, hogy kerületünk üzemei is több szolgáltatást nyújtsanak, illetve ajánljanak a lakosságnak, hogy a javító-szerelő műhelyek jobb kapcsolatba kerüljenek a gyártó vállalatokkal és háttériparukkal, illetve hogy a kereskedelem kínálta tartós fogyasztási cikkek javítását is vállalják az ipari üzemek vagy azok szervizei. Érzékenyebben kell eljárni továbbá azon esetekben, amikor — tekintettel a szűk megrendelői körre — magánemberek folyamodnak a nemzeti bizottságokhoz iparengedélyért. Ez főképp a falvakat érinti. A dolog fonákja: nem engedélyezhetjük majd magánszemélyek tevékenységét olyan helyeken, ahol a szocialista szervezetek ilyen tevékenysége nincs kihasználva. A szolgáltatások zömét azonban továbbra is a szocialista szervezetek, a tanácsi és kisipari szövetkezeti vállalatok biztosítják majd. S hogy mennyire bonyolult feladatok előtt állunk, csak akkor tudatosítjuk igazán, ha felmérjük, munkánkkal emberek személyi szükségleteit elégítjük ki, családok életébe „avatkozunk bele”, s egyéni értékítélet alapján minősül munkánk. A tanácsi vállalatok 35 éves történetét akkor értékelhetjük igazán kedvezőnek, ha számba vesszük: kerületünkben több mint 130 különböző fajta szolgáltatást, mintegy 730 féle különböző — részben hiánycikknek számító — terméket adnak a lakosságnak, még a jelenlegi, gondokban, nehézségekben gazdag időszakban is. E gondok azonban biztatóak is, mert a fejlődéssel, a szolgáltatások erősödésével kapcsolatosak, így tehát életünk, szociális és gazdasági jólétünk érdekében várnak megoldásra. Ennek szellemében végezzük munkánkat, mindig szem előtt tartva Husák elvtárs szavait: „minden dolgozó, dolgozzon bármily munkahelyen is, tudatosítsa, a szolgáltatások nemcsak gazdasági kérdés, hanem politikai is, és a szolgáltatások színvonala alapján ítéli meg — objektiven vagy szubjektiven — az állampolgár társadalmi rendszerünket." no3