Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-11-20 / 47. szám
CSALÁDI KOR Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN Miért én? — kérdezheti a fáradt szülő. Talán arra gondol: vigye az iskola a gyereket a színházba! Hiszen ez is a művelődéshez tartozik. Van is valami igazság ebben, és jó lenne, ha a gyerek az iskolával, az osztállyal is járna színházba. Dé másról is szó van. Számoljuk csak végig, mi mindenben segítheti a család a gyereket egy-egy közős színházlátogatás alkalmával. Az otthoni készülődés felkészülés a közös örömre, a közös ünnepre. Ekkor és csak ekkor tanulja meg a gyerek, hogyan kell testben-lélekben méltóvá válni ehhez az alkalomhoz. Csinos külső, nyílt érdeklődés, vágy a jóra, szépre: így kell az élmény elé menni. A gyerekek még vágynak is az ünnep minden külsőségére! Szerencsések és boldogok azok a gyerekek, akiknek a család alkalmat nyújt arra, hogy testüketlelküket ünneplőbe öltöztessék, megkeresve az alkalmakat: születésnapot, sport- vagy tanulmányi eredmény elérését, családi megemlékezést, vagy éppen azt, amiről most szó van, egy-egy színházi estét. A színház a társas viselkedés nagy gyakorlótere. Ruhatárban és nézőtéren egyaránt van mit tanulni — és kitől jobban, mint a szülőktől? A rejtett izgalommal teli fegyelmezettség, a művészek munkájának tisztelete és megbecsülése fontos része a viselkedési kultúrának. Jó néhány zajos, botrányos ifjúsági előadást menthetett volna meg tucatnyi okos, kulturált, a színházi viselkedéshez hozzászoktatott gyerek. De nemcsak az illemszabályok érvényesülnek a nézőtéren. Az is kiderülhet itt: képesek vagyunk-e az együttérzésre, együttgondolkodásra, megértjük-e a feszült csendet, be tudunk-e kapcsolódni a játék áramkörébe, elfelejtve napi gondjainkat vagy a kényelmetlen színházi zsöllyét. A színház őriz valamit az emberiség régmúltjából, abból az időből, amikor a horda vagy a törzs tagjai tudatlan ámuldozással nézték az előttük lezajló varázscselekményeket, a sámán vagy a csodatevő ember bübájoskodásait. Az összegyűltek éppúgy egyszerre szisszentek vagy nevettek fel, egyszerre és ugyanolyan érzés hatása alatt fojtották vissza a lélegzetüket, mint ahogy azt ma teszi estéről estére a színházi közönség. A függöny felgördülése előtti pillanatok ma is varázsosak, ki ne ismerné ezt a furcsa feszültséget? A gyerekeknek meg kell tanulni, hogy ezt nem restellni, leküzdeni kell, hanem élvezni és mélyen átélni. A legnagyobb és mással össze nem mérhető hatást maga az előadás jelenti. A költészet varázsa lengi be a színpadot és a nézőteret. Aki odafigyel, részesévé válhat a csodának. Egyszeri csoda, nem megismételhető, mint a film, nem visszajátszható, mint egy szép gól. A holnapi előadás más csodát jelent majd, sohasem ugyanazt. Itt a „varázsló" életközeiben van, szinte érinthető hús-vér ember, aki ha jól játszik, minden egyes nézőjével személyes kapcsolata támad. Neki játszik, neki adja ember volta legjavát, és ezzel segíti öt a közös felismerésben: ilyenek vagyunk, ilyen a világ. így kéne viselkedni. A színházban ülő néző kettős életet él. Tovább éli a magáét, a figyelő hallgatóét, de míg látszólag nyugodtan ül a helyén, már javában éli a másikat is, azét a hősét, akivel azonosnak érzi magát, és akinek sorsa egyszerre csak beleáramlik az övébe, megváltoztatja gondolkodását, befolyásolja az előbb még oly szilárd nézeteit. Több mint kétezer évvel ezelőtt, egy nagy filozófus, Arisztotelész, nagyon szeretett színházba járni. Már ő megállapította, milyen erősen hatnak például a tragédia eseményei a nézőkre. Ahogyan ö kifejezte: megtisztítja őket a félelem és részvét által. Ez a megtisztulás — idegen nevén katarzis — a legnagyobb, magával ragadó élmény, amit a színház nyújthat. Mindez: a készülődés izgalma, a társas viselkedés gyakorlása, a többiekkel eggyé olvadás öröme és az előadás felemelő hatása minden színházjáró közös nyeresége. A kicsi gyereket három-hat éves korig elsősorban a bábszínházba érdemes elvinni. Az ö türelméhez szabott rövid jelenetek, a mese egyszerűsége, a könnyen felismerhető tiszta típusok, a jó és a rossz megkülönböztetése, társadalmi lényként átélt örömet keltenek benne. Ehhez járul még a képzőművészet és zene együttes hatása, ami alól — szerencsére — a felnőttek sem tudják kivonni magukat. Ha nem mulasztjuk el már ekkor megbeszélni a látottakat, ez az értékelés elmélyíti az adott és megalapozza a jövendő színházi élményeket. Ne tekintsük megmosolyogni való tudálékosságnak ezt a tanácsot! A négyévessel is van mit megbeszélni. Arra a kérdésre például, hogy kinek volt a legszebb hangja, váratlan válaszokat kaphatunk, vitatkozhatunk. Ugyanígy beszélgethetünk egy pirosaslila bárányfelhőről, amilyen az égen talán nincs is, mégis milyen jól illett a játékhoz. Elismételhetjük a legérdekesebb részeket: az öt-hat évesek képesek néha szóról szóra megjegyezni a jelenetek szövegét. Ahogyan nő, okosodik a gyerek, egyre hosszabb időre leköti a látvány és a cselekmény. Hatéves gyerekét a család nemcsak a bábszínházba, a cirkuszba, a gyerekszínházba, hanem a könnyű operai előadásokra is elviheti. A János vitéz, a Pomádé király, egy-egy szép balett éppen e korosztály meseigényét és látvány iránti vonzódását elégíti ki. A színházban a hat-tíz évesek a hős kalandjait kísérik a legnagyobb figyelemmel, legyen az állat- vagy tündéralakba bújva. Ilyenkor a gyerekek érzelmeiket, akaratukat teszik próbára. Ilyen idős korában a gyerek olyan fokú átélésre képes, mint soha többé, ezért lehetséges, hogy a főalakokkal teljesen azonosulva a saját érzelmeit, elszántságát, ítélőképességét, egész morális lényét gyakorlatoztatja. Sok szülőnek gondot okoz ez az igen mély átélés. Nem ritka az előadás után nyugtalanul alvó. a lezajlott eseményektől szabadulni nem tudó kisfiú, kislány. Volt olyan kis ismerős, aki még mese vagy diafilm formájában se tudta elviselni például Jancsi és Juliska hányódásait. Sírt, bánkódott értük, és nem vigasztalta meg a „heppiend", a boszorkányégetés sem. Ennek a bajnak nincs más orvossága, mint az előzetes felkészítés. Ha a felnőtt jó előre figyelmezteti a gyereket a várható kalandokra, a kikerülhetetlen veszélyekre, akkor átsegíti őt azon a sokkon, amit a váratlan és az ő korában még totális érzelmi hatások keltenek. „Fogd meg a kezemet" — mondta a mienk a televízió egyik-másik izgalmas meséjét figyelve. „Megmenekül? Mi lesz vele?" — kérdezte újra és újra, izgatottan. Sok gyötrelemtől menthetjük meg a színház őket, ha hallgatunk rájuk, megfogjuk a kezüket, és minden kérdésükre válaszolunk. (Tizenhat éves nagy kamaszok vallották be: mennyi félelem, szorongás gyötri őket egy-egy krimi, izgalmas kalandfilm után. Hát még a kicsik, ők mit élhetnek át!) De fogjuk meg a kezüket — a valóságban és képletesen — a színházban, bábszínházban is. Hazafelé menet úgyis tele vannak kérdéssel, izgalommal, így ekkor újra megbeszélhetjük, „kibeszélhetjük" azt, ami félelmes vagy érthetetlen. Mindez természetessé válik, és beleolvad az ezernyi más témába, mert ember legyen a talpán az a szülő, aki válaszolni tud az ezernyi más kérdésre ... és miért volt olyan hosszú copfja a királylánynak?... és honnan tudta a róka, merre kell mennie?... és mivel csinálják a mennydörgést?... és nagyon drága egy olyan palást? — mert a hat-tíz éveseket minden részlet érdekli. Tízéves koruk körül kezdenek a lényegre figyelni. Ilyenkor már az előadás hiányosságait is észreveszik, feltűnik például a nekik nyújtott élmény sokszor édeskés, idilli jellege. Ne is próbáljuk ilyenkor szépíteni a dolgot, inkább nyíltan beszélgessünk róla. Számítsunk rá, hogy a tiz-tizenkét éves mindent tud, de legalábbis tudni vél. Annyira örül a világról való szaporodó ismereteinek, hogy úton-útfélen fitogtatni akarja. A szigorú kritikusokkal már komolyan, érdemben, felkészülten lehet csak vitatkozni, minden felületes. átgondolatlan megjegyzésünkbe könnyen beleakaszkodnak. Ugyanakkor nagyon örülnek minden új és komolyan vehető információnak. Beszélgessünk velük a darabról, a rendezésről, a díszletről, a zenéről, a színészi játékról, a közönségről, annak viselkedéséről, az előadás hatásáról, hadd tanulják meg, hányféle tényező együttműködésének voltak tanúi. Természetesen az a család van előnyben, amelyik legalábbis havi rendszerességgel jár színházba. Az összehasonlítás lehetősége megkönnyíti a tájékozódást, az értékelést és —.a nagy számok törvénye alapján — a több jó előadás kiválasztását. A testvé-Közös ünnepi élmény: (nőto) I
