Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-08 / 46. szám

Világ körüli beszélgetések

a családról

Li Taj-Po, az ezerkétszázhúsz éve halott kínai költő egyik versében egy nyugatról jött szerzetesről énekel: „ahogy megpendíti kedvemért a húrt/ dalában tízezer fenyő szava gyűl./ Futó forrásként mossa a szívem ..

S a messziről jött ember szavaiba belefeledkező költő észre sem veszi, hogy a „smaragd hegyet az alkony bevonja fellegeivel" ...

Ezer évvel később Arany János Családi körében ugyanilyen feszült figyelemmel hallgatja a ház népe az éjszakára befogadott vándor, a „béna harcfi" beszédét. „Néma kegyelettel függenek a szaván", s a nagyobbik fiú „Meséljen még egyet — rimánkodik szépen". Az apja rászól, „nem mese ez, gyermek", de azután ő is tovább hallgatja, figyeli, szinte falja — a valóságot.

Képzeljük csak magunkat ezeknek az embereknek a helyébe, s rögtön megértjük, miért ez a nagy figyelem. A saját és a családjuk megélhetését biztosító, állandóan ismétlédő monoton ütemű munka egész életükre egy helyhez köti őket. Ezen a helyen telik el a gyermekkoruk, az ifjúságuk, itt válnak felnőtté, családalapítóvá maguk is, mígnem útjuk a falu temetőjében ér véget. Az idegenbe szakadó ember ritka jelenség azokban az időkben, és biztos, hogy nyomós oka van a vándorlásra. Hazatérése tarka színfolt a szürke hétköznapokban. S bár a híreket, amelyeket a messziről jött földi terjeszt, sokszor el sem hiszik a falusiak, mégis kíváncsian hallgatják őt mint a gyermek a mesét. Nem belátható, nem érzékelhető, végtelen még a világ ...

A feudális társadalom hanyatlása a zárt közösségek felbomlásához, a térbeli és társadalmi mozgás — mobilitás — növekedéséhez vezetett. Emberek tömegei vándoroltak munkát keresve a nem sokkal azelőtt még hihetetlennek tűnő messzeségekbe. A világ megszűnt „csak a falu" lenni, amikor bejárhatóvá vált. S annak, aki maga is a messzeségbe vágyott, már nem volt elég a néhány hazatérő elbeszélése. így született meg a modern tömegkommunikáció iránti szükséglet, majd

létrejöttek a szükséglet kielégítésének technikai, intézményes feltételei is.

A modern ipari országokban a tömegkommunikáció ma már az életmód egyik legfontosabb meghatározója. Az újságok, a rádió és a televízió naponta zúdítják az információk „özönét" a nyakunkba, ami előnyökkel és hátrányokkal is jár. A rádió és a televízió kétségkívüli előnyt jelent például az analfabetizmussal küszködő fejlődő országokban, de ugyanakkor mindenütt számolni kell azzal, hogy csakis olyan képet közvetít, amilyennek a hatalmon levő társadalmi osztály „kívánja látni magát és láttatni másokat, amilyenné a társadalom kollektív tudatát, közönsége életvitelét, életmódját kívánja formálni". Henry Kissinger az USA volt külügyminisztere mondta még annak idején: „Egyetlen adó hatékonyabb lehet, mint a stratégiai bombázók egész serege."

Bár a világon összesen számontartott 1,3 milliárd rádiókészülékkel szemben „csak" félmilliárd tévékészülék van, ami a tömegkommunikációs eszközök hatékonyságát illeti, a televízióé a jövő. Ma 140 országban közvetít rendszeresen a tévé. Újabb lehetőségeket rejt a kábeltelevíziózás — lehetővé teszi ugyanis a kölcsönös kommunikációt, vagyis a néző beszélgethet a képernyőn szereplőkkel, kérdéseket adhat nekik. A szocialista országok közül Magyarországon, Pécsett létezik kábeltelevíziós kísérleti adás. További lehetőség a videokazetta, és a jövőben természetesen számolni kell majd a műholdközvetítésből adódó előnyökkel és hátrányokkal is.

Egy biztos: a televíziót már nem lehet kiiktatni a mindennapi életből. A CSSZSZK-ban például 4 307 748 tévéelőfizető van, és az idei sugárzási idő már az ősszel elérte a 6 650 órát. S ha belegondolunk abba, hogy a műsorokat nemcsak a felnőttek, hanem az egész család, tehát a gyerekek is nézik, nyilvánvalóvá válik, hogy a televízió nemcsak a gyerekek szocializálódását segítheti elő, hanem az ún. családi típusú műsorok sugárzásával a családi nevelést is. Az ilyen adás lényegét a szakemberek abban látják, hogy mind a szülők, mind a gyerekek számára érdekes problémákkal foglalkozik, és arra ösztönzi őket, hogy megvitassák ezeket a problémákat, beszélgessenek el róluk a műsor befejezése után. Persze, az is elfogadott nézet, hogy a „széthulló családokat a tévé sem fogja össze, s ha a családtagoknak nincs mit mondaniuk egymásnak, akkor ebben sem a televízió a ludas!". Mégis, az idei Duna-díj fesztiválon is éppen a családi típusú műsorok készítése volt az egyik legtöbbet vitatott téma.

Tizenkét embert ostromoltam — többek között ez ügyben is — a kérdéseimmel. Először arra kértem valamennyiüket, hogy jellemezzék a család helyét, szerepét, fontosságát országukban, társadalmukban, továbbá a családon belüli viszonyokat, a szülők és gyermekeik kapcsolatát, valamint a fiatalok legégetőbb problémáit. Oe még mielőtt átadnám a szót első vendégünknek, hadd válaszoljak én is egy kérdésre, amelyet a barátaim tettek fel nekem, s amely — úgy gondolom — az olvasónak is eszébe juthat: jogosultak-e a tévések arra, hogy az ilyen, nem éppen „szakmájukba vágó" kérdésekre válaszoljanak ?

Úgy gondolom, jogosultak. Nemcsak azért, mert maguk is részei az élő társadalomnak, és hordozói a társadalmi jelenségeknek, nemcsak azért, mert bizonyos tendenciákat magukon is lemérhetnek (persze itt további kérdés lehetne, hogy mennyire tudatosítják ezt), hanem azért is, mert jó műsort csinálni a közönség ismerete, állandó „tanulmányozása", „studírozása" nélkül ma már semmiképpen sem lehet. Egyébként a gyakorlat bebizonyította, hogy minél fontosabb a tévésnek a munkája, minél inkább a valós szükségletek kielégítésére törekszik, annál inkább izgatják őt magát is ezek a kérdések.

EGY FÉRFINAK KÉT SZOLGÁJA: AZ ANYJA ÉS A FELESÉGE

Első beszélgetőpartnerem: Georgisz Szkalenakisz rendező, Görögországból.

1960-ban végezte el a prágai Filmművészeti Akadémiát. Még most is tisztán beszél csehül. Ebben nem kis része van Martának, a feleségének, bár ő szlovák nemzetiségű, a kelet-szlovákiai kerületből származik. 1966-ban költöztek vissza Görögországba. Épp a legnehezebb időszakban. 1967 áprilisában Papadopulosz és Joannidisz tábornokok katonai államcsínye után az uralomra jutott junta hét éven keresztül, 1974 augusztusáig üldözte a haladó erőket és mindenkit, aki demokratikus eszméket terjesztett. Georgisz Szkalenakisz sem kapott munkát. Marta asszony mesélte, hogy miután egy-másfél éven belül megtanulta a nyelvet, ő dolgozott a tévében. S bár a feladatot

(nős)

gyakorta jobban meg tudta volna oldani, nemegyszer mégis inkább angol vagy amerikai kolléganőjére bízták azt. Ma már jobb a helyzet. Szkalenakisz jelenleg a Nemzeti Állomás 1. tévétársaságának külső munkatársa. Athénben élnek.

— Valahol olvastam, hogy Athénért még ma is két isten vetélkedik: a hagyományőrző múlt és a feltartóztathatatlan jelen. De ez tulajdonképpen egész Görögországra jellemző. Falun a lánygyermek még ma is szerencsétlenség, s a parasztember arra a kérdésre, hogy hány gyereke van. így válaszol: egy gyerek és — már megbocsásson — egy lány is. A parasztasszonyok nagy része írástudatlan. A család „feje" még mindig és kizárólag a férfi. Falun, a munkából hazatérő férfi szamárháton poroszkál. mögötte pedig gyalog megy a felesége. Erre mondta Éva Vlami írónő : „mi. görögök nemcsak a kávéfőzés hagyományát örököltük a törököktől..."

Hát hogy is van ez a családdal Görögországban ?

— Még mindig a hagyományos családmodell a jellemző. Az elsöszülött fiú kötelessége például, hogy halálukig gondozza a szüleit. Ez így nagyon humánusan hangzik. A valóság azonban más. A gyerek és a szülei között egy teljesen anyagiakon alapuló függőségi viszony áll fenn, ami onnan ered, hogy a szülők szükség esetén kölcsönöznek pénzt a gyerekeiknek, de semmiképpen sem veszik vissza tőlük. De ennek fejében elvárják, hogy beleszólhassanak a gyerekeik életébe. Persze én is adok pénzt a fiamnak — Vasconak — tizenöt éves —, én sem kérem vissza, de nem azért, hogy később érzelmileg zsaroljam. Hiszen ö nem fizethet a mi kettőnk gyönyörű találkozásáért. Tehát igazságtalanság ez a fiatalok számára. De nézzük a szülőket. Mi lesz például azokkal, akiknek nincsenek gyermekeik? Róluk ki fog gondoskodni? Szerintem az állam feladata, hogy megélhetést biztosítson az idős szülőknek. A gyerekek feladata pedig, hogy szeretettel vegyék körül a szüleiket!

— Milyen a görög nők helyzete a családban ?

— Minden férfinak legalább két szolgája van otthon: az anyja és a felesége. Nem tagadom, én a nők lelkes védelmezője vagyok, és tanítványaimnak, kollégáimnak, ba-