Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-11-08 / 46. szám
rátáimnak is mindig mondom: először a nőket szabadítsátok fel, s meglátjátok, azután majd ők is segítenek nektek — nekünk felszabadítani az egész társadalmat! Egyébként éppen most rendezek egy tizenkét részes tévéfilmsorozatot, amelynek a görög nők egyenjogúságáért vívott harca a témája. Egy-egy órás epizódokról van szó, az első négy rész már készen van. Az első hősnője Hypatie, az i. u. 330-ban élt filozófusnő, aki harcolt a kereszténység tűzzel-vassal való elfogadtatása ellen, pedig maga is keresztény volt. A második rész Antonináról szól, aki gyermekükkel a karjában még a harcmezőre is elkísérte a férjét, mert ügy érezte attól függetlenül, hogy feleség és anya, nem tarthatja távol magát a hazát érintő eseményektől. A harmadik részben Kassziani a főszereplő, aki rendkívüli okosságával még Teofi-Tapasztalatcsere a bratislavai Duna-dij t fesztiválon — Még mindig a hagyományos családmodell a jellemző lösz bizánci császárt is megnyerte. S a negyedikben Laida, a csodálatos hetéra. A nőkkel érzékenyen kell bánni. Én pontosan tudom, hogy miben hibázunk mi, férfiak, és ebben a sorozatban ezt is be akarom mutatni. De szeretném még megjegyezni, hogy a „szép vagyok, hát kihasználom" típusú egyenjogúságnak nem vagyok a hive. A valódi egyenjogúságon alapuló kapcsolatban a férfi úgyis észreveszi és értékeli a nő szépségét. A valódi egyenjogúság sem a nőt, sem a férfit nem jogosítja fel a másik bárminemű kizsákmányolására. — Mi a görög fiatalok legnagyobb problémája? a Felesége, Marta és a prágai filmművészeti főiskola egyik professzora társaságában — Röviden és tömören: a munkanélküliség. Még a legjobbaknak sincs munkájuk. Olyan ez, mint egy rémálom. Én hetente tizenkét óra rendezést tanítok egy magániskolában. A taníványaimnak nincs jövőjük. Az én diplomámon rajta van, hogy kötelező a tulajdonosát elhelyezni. Mutatom nekik, látjátok ez a szocializmus. Persze, míg nálunk például harmincán készülnek rendezőnek, nálatok csak hatan. Vagyis tervezett a szám. De nálunk nem. Van, aki elhelyezkedik, mert magas ismeretséggel rendelkezik, de ezek általában a gyengébbek. A tanítványaimra tudok hatni, bár ők nagyrészt rossz értelemben vett baloldaliak — anarchisták. Magyarázom nekik, hogy nem egy ember ellen kell tüntetni, hiszen nem egy ember, hanem egy egész rendszer van ellenünk. A fiatalokat sok hatás éri. Például nagyon erős nálunk a burzsoá sajtó. A tévében is a régi „brancs" ül. A filmvilágot Amerika és annak látszólagos demokráciája uralja. De a valóságban hol ez a demokrácia ? A fiatalok sokszor csak a kivitelt, a formát látják, a tartalmat nem. Hogy kicsoda Androkinosz azt nem tudják, pedig ő tárta fel a Nagy Sándor-korszakot, de a századrendű amerikai színészt ismerik, mert annak szép cucca van. Megfeledkeznek a nemzeti kultúráról, pedig micsoda kultúránk volt valamikor! Szerette az embert minden árnyoldalával együtt. Még a tragédiák is felemelöek voltak, mert azért halt meg a főhős, hogy az életben maradottaknak jobb sorsuk legyen! Ez mind-mind ma is aktuális mondanivaló, s mivel aktuális, jó és örök értékű, része a világkultúrának. Ezt kell nekünk megmutatnunk. A szépet, az igazat, az emberit! — Hogyan, milyen módszerekkel tehetik ezt? — Nálam az első az őszinteség. Őszinte lehetek, mert tudom, hogy a világnézetem, a meggyőződésem a leghaladóbb, ami csak létezik. Továbbá az internacionalizmusra és a humanizmusra helyezem a hangsúlyt. Mindhárom szorosan összefügg. Ehhez csak azt szeretném hozzátenni, hogy nekem nem divat a szocializmus, én vele születtem. Látom, hogy a dolgozóknak (nem a nemzeteknek, az elvont fogalom) már elegük van a krimikből, a nyugati filmekből. Persze ezek között is van kivétel, de csak ritkán. Elegünk van az álkultúrából, az újat kell keresnünk. Milyen művész az, aki nem küzd nem szenved az igazságért?! Nehéz az élete annak a művésznek, aki felelősséget érez. De enélkül a küzdelem nélkül nincs művészet. Ez az én hivatásom, hitvallásom, ez az én meggyőződésem. Köszönöm a beszélgetést Lampl Zsuzsanna \
