Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-08 / 46. szám

Kiadták a jelszót: arccal a város felé!

összevonták ugyan a magyar iskolákat, a pólyánit például Bolyba, a bácskait Bélybe, de az osztályok száma nem, csak az osztálylétszám nőtt, s több pedagógus feleslegessé vált — mondja Bodzás István, akit Fő utcai portáján asztalosmunka közben találunk. Pontos, kerek mondatokban fogalmaz, szép, tiszta magyarsággal, ahogy azt a bodrogköziektől megszokta az ember. A Fő utca közepe táján álló emeletes hnbépület elnöki irodájában folytatja beszédét, amelyre a község fiatal hnb-elnöke, Román György, nemegyszer helyeslőleg bólogat. — Hogy miért fogyatkozott meg a falu népe, miért öregszik el a falu? Egyrészt, mert nincs nálunk iskola. A magyár tanítási nyelvű iskolák újbóli megnyitásakor, 1950 szeptemberében jöttem tanítóként Bácskáról, aztán 1960-ban ide nősültem. Előző kollégám a felekezeti iskolában, 1940-től 1945-ig százhúsz gyereket tanított, elsőtől a nyolcadikig egyedül. Ötvenben még nyolcvan diákunk volt, hetvenháromban már csak huszonhét, amiért is beleestünk az integráció első szórásába. Az idén a leleszi iskolát szüntették meg, pedig a tapasztalat ma már nyilvánvalóan mutatja, ahol nincs iskola, ott a családot alapító fiatal sem lát jövőt. Ahol csak lehet, ott helyben kell tanítani. Nemcsak a gyermekre, a falvak közéletére, szellemi tevékenységére, hanem a felnőtt lakosság lelki alkatára is rossz hatással van az iskola nélküli állapot. Az iskola tehát az egyik ok, hogy miért fogyatkozott meg a falu népe, de a másik, a nagyobb ok is összefügg vele, hiszen nemcsak a Bodrogközben, országszerte általános, hogy az emberek a járási városokba meg a központi községekbe vonzódnak. A helyzet kényszeríti őket, a munkalehetőség, a megélhetés. Az itt élők közül kevesen találnak a közelben szakmájuknak, iskolai végzettségüknek megfelelő munkakört, ugyanis az itteniek zöme elsősorban a kereskedelmi, ipari és pedagógiai tanintézetekben folytatta és folytatja tanulmányait, mert azokból, legalábbis érettségiig, magyar tanítási nyelvű is van. Pedagógiát pedig főiskolai szinten tanulhatunk magyarul. Valószínűleg ezzel is összefügg az a szinte hihetetlen tény, hogy a jelenleg alig félszáz lélekszámú községünk az ötvenes évektől harminchét pedagógust adott társadalmunknak, s ha ezután azt mondom, hogy ennek a községnek nincsen

Es a Béla bácsi tavaszra mind megissza, bizony

(nő 4)

simításokat végzi. — Na, Béla bátyám, búcsúra rendes legény lesz.

A két jóbarát. Varga Sándor és a hetvenhat éves Kopasz Béla, a szövetkezet nyugdíjasai. Együtt voltak kocsisok, s mivel Béla bácsinak csípőcsúszása van, jó barátja segít neki, ahol tud.

— A kaposi meg a helmeci gyerekeinket várjuk haza, de nem ebédre jönnek, csak délutánra — mondja az édesanya. — A gyerekeink mind szétszóródtak, igaz, az egyik, szerencsére, közel van. Tizenöt unoka és hét dédunoka van, s olyan is, akinek nehezére esik magyarul köszönni. Az eperjesi unokám kislánya itthon magyarul, otthon szlovákul beszél. A harminchét éves kassai fiam gyerekei is szlovákul tanultak, veszekedek is rájuk, hogy magyarul beszéljetek, mert én örülök, hogy tudnak szlovákul, ma már kell is tudni, de ne felejtsék el, hogy kicsodák. Hogy kire marad a porta, nem tudjuk, mert a kassai fiunkon kívül összes gyermekünknek van saját háza. Bár ö hazajönne, de akkor be kellene vezetni a vizet. Azt meg, ajaj ... A kertecske is jól jönne neki, van szőlő, bora is lenne.

— Csak az isten permetezi, mégis rengeteg rajta a szőlő — dicsekszik Kopasz Béla. — Háromszáz litert ad.

— És a Béla bácsi tavaszra mind megissza, bizony — meséli mosolygón a feleség. — Kora nyárra csepp borunk se marad, és még ő durcáskodik. Valamelyik nap paszulyt fejtettünk. Ő verte, én válogattam. Egyszercsak elkezdett haragudni, hogy a munkáért fizetség jár, én meg nem hoztam sört a boltból. Mert ha már nincs bora, a sör is megteszi. Bizony!

— Hát, jól jönne még egy hordó borocska — kópéskodik Béla bácsi, aki a szövetkezettől 1 350, felesége 585 korona nyugdijat kap. Ebből éldegélnek meg a várakozás hitéből: csak befut valamelyik gyerek, unoka, dédunoka, akivel édes szavakat válthatnak arról, mi mindent tettek ők.

Ne írjon semmit, ami rámsúlyosodhat.. .

hogy utódaik olyanok legyenek, amilyennek ábrándjaikban látják őket.

— Közel tizenöt éve vagyok képviselő, s mint ilyen, a hnb tanácsának tagja, a hnb titkára, továbbá a polgári ügyek testületének elnöke, 1971 -töl a pártszervezet propagandistája. Másodikosokat tanítok Bolyban, naponta utazom, akárcsak a feleségem, de ö Helmecre, a szlovák iskolába, ahová úgy került, hogy ezen a vidéken

Az újszülöttes házba Leleszről kell hordani a vizet...

iskolája, hát az vesse rám az első követ... Pedig 1973-ban, hárommilliós beruházással átadtuk az új iskolaépületet is, de nem segített. Sokan mennek el a faluból, több ház üresen áll. Mindenki kiváncsi, hogy a közeljövőben nyugdíjba vonuló állattenyésztők helyébe honnan szerez embereket a szövetkezet vezetősége, mert, bár nem rossz a születési arány, hiszen az utóbbi tíz évben 56 házasságot kötöttek, s 101 gyerek született, az elhalálozás meg 85 volt, mégsem mutatkozik munkaerőutánpótlás. Rövid távon semmiképp sem. Valamit sürgősen tenni kellene, talán ha a szövetkezet lakásokat ajánlana fel a fiataloknak, akkor visszajönnének vagy maradnának. És a kisiskola visszahozásáért is mozdítani kellene, mert nézni is rossz, ahogy a kicsinyek reggelenként dideregve várnak a nemegyszer késő buszra. Mi lesz velük télen? És a vízkérdés. Azt is mielőbb meg kellene oldani, hogy maradjon fiatal a faluban.

5.

— Nem tudom, ha Zétényben, Leleszen, Vékén és Battyánban van, itt miért nincs víz? — kérdezi mintegy önmagától Román György, aki huszonkilencedik évében járt, amikor 1981 -ben átvette a hnb irányítását. Azelőtt agronómus volt a szövetkezetben, ahol ugyancsak sokat beszéltek a vízről.

— Hát hogyne, az a legnagyobb problémánk! Nincs vízvezetékünk, a vizünk meg ihatatlan, meszes, nagy a vastartalma. A csecsemő hasfájást, gyulladást kap tőle, az újszülöttes házba Leleszről kell hordani a vizet. Pedig 1972-ben már úgy volt, kapunk vizet Újhelyről, de hiába voltak a tervek, a járás nem hagyta jóvá. A környező falvakban már csak a közigazgatásilag hozzánk tartozó Szolnocskán és nálunk nincs víz, pedig Leleszről alig egy kilométer lenne behozni a faluba, de ebben az ötéves tervben nem szerepel, s hogy a következő választási programban benne lesz-e, nem tudni. Nem csoda, hogy elmennek az emberek. A villanyoszlopaink cserélését is csak félig csinálta meg a gálszécsi energetikai üzem, azt mondták, 1984 elején folytatják, pedig az oszlopokat szinte csak a