Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-10-25 / 44. szám
1863. X. 26-án alakult meg a Nemzetközi Vöröskereszt 1903. X. 26-án halt meg Fadrusz János, szobrász X. 28 a az önálló Csehszlovák Köztársaság kikiáltásának évfordulója X. 28-a az államosítás napja (1945) X. 28-a a csehszlovák államszövetségről szóló törvény jóváhagyásának évfordulója (1968). 1823. X. 29-én született Ipolyi Arnold néprajzi gyűjtő. történész, régész. 1918. X. 29-én alakult meg a szovjet Komszomol. KÖNYV Műhely' 83 „A Műhely' 83 viszont új fejezetet jelenthet az ötödik éve rendszeresen megjelenő kiadvány életében" — olvashatjuk a fülszövegben. Miben rejlik ez az újszerűség? Abban, hogy a Műhelybe eleddig a Madách kiadó betervezett és elfogadott kiadványaiból válogatták az anyagot — mintegy propagálva a megjelenés előtt álló vagy már megjelent könyveket —, míg az 1983-as kiadvány még meg nem jelent müveket tesz közzé: verseket, elbeszéléseket, tanulmányt, irodalmi riportot és egyéb irodalmi igényű alkotást. A kiadó ezzel ugyan részben elvesztette egyik propagandaeszközét, de nyert egy izgalmas, újszerű „antológiát": valódi fórummá tette a kis sárga füzetet. Olyan könyvvé, amelyre érdemes odafigyelni: hiszen betekintést nyújt íróink műhelyébe. Amit e könyv olvasása után leszögezhetünk: íróink hosszabb művekre készülnek. Regényrészletet tett közzé Dávid Teréz, Dobos László, L Gály Olga, Grendel Lajos, Kövesdi János. Cúth János, s ha nem születik is valamennyiből kiváló mű, mégis elkönyvelhetjük, íróink végre szélesebb mederben kívánják feltárni életünket. Zalabai Zsigmond szociografikus írásának könyvvé éréséről már tudunk. Új versekkel jelentkezik Finta László, akinek „főnix füzetes" bemutatkozása nem járt nagy sikerrel. Tóth László és Gál Sándor új verseivel új utakat tapos. Egyedül Gyurcsó Istvántól fogadtak el a már megjelent könyvéből anyagot. Rácz Olivér elbeszéléskötetre készül. A Mérlegen fejezetcím alatt megjelent négy írás közül Alabán Ferenc jegyzetei a legérdekesebbek: irodalmunk kritikai erejéről szóló írása tanulságos és hézagpótló. Egy irodalom aligha élhet, aligha fejlődhet értő kritikus és kritikai visszhang nélkül. Irodalomtörténeti szempontból érdekesnek minősíthető Szeberényi Zoltán dolgozata és Csanda Sándor tanulmánya a Magyar írás című folyóiratról, amely a két világháború közti Csehszlovákiában jelent meg. Képzőművészetünk történetét kutatja Farkas Veronika Ecsettel, vésővel című írása. A kiadvány egyetlen riportja publicisztikánk szegénységi bizonyítványa. Az előző évekéhez képest gazdagabb anyag vonzza és leköti az olvasót, ezért csak dicsérni lehet a szerkesztő. Fonod Zoltán törekvését, de természetesen nemcsak a szerkesztőn múlik g. Műhely sikere. Elsősorban az írókon. Mészáros Károly BHS - 1983 Alig néhány napja, hogy megszólaltak a fanfárok a Prímás-palota Tükörtermében, jelezve a huszonkilencedik Bratislavai Zenei Ünnepségek kezdetét. A hivatalos szervek képviselői átadták az arra érdemesnek ítélt zeneszerzőknek és előadóművészeknek a díjakat. A Szlovák Kamarazenekar, Bohdan Warchal vezetésével, kifinomult művészi tolmácsolással játszotta el Alexander Moyzes művét, a Musica Istropolitánát, majd Mozart igényes szerzeményét : az F-dúr Divertimentót (KZ 138). Az ünnepélyes megnyitót követte — immár hagyományosan — az a hangversenysorozat, amelyen minden kontinens képviseletében kiváló vendégművészek léptek fel. Együttesek és szólisták — kétezer résztvevő —. dokumentálták egy magasabb művészi eszmény és teljesítmény kapcsán a zene embert emberhez közelítő tényét. A zenekedvelő közönség nem mindennapi csemegeként hallhatta a hazaiakon kívül többek között a Bécsi Szimfonikusokat, a grúz Kamaraegyüttest, a Drottingholmi Barokk Együttest Svédországból, japán, német, kanadai, belga, brit, magyarországi, Fülöp-szigeteki, lengyel együtteseket és szólistákat. Az UNESCO védnökségével megrendezett Fiatal Előadóművészek Nemzetközi Pódiumán sok tehetséges művésznek volt alkalma a szereplésre, kapva indulásához ösztönző lehetőséget. A jól megszervezett zenei fesztivál Szlovákia-szerte harminc városban, köztük Komáromban (Komárno), Losoncon (Luéenec), Rozsnyón (Roznava), és Szepsiben (Moldava nad Bodvou) is művészi élményt nyújtott a közönségnek. Az ünnepségsorozat keretében öszszeült a Muzikológiai Konferencia is, melynek témája a modem szlovák zene és a száz éve született Václav Talich zenei tevékenysége, hatása volt. Bertháné S. Ilona Demikát A hetvenes évek végén jól érzékelhető változás állt be Bratislava amatőr popzenei életében. A csaknem egy évtizedes hallgatást forrongás, pezsgő aktivitás váltotta fel. A gomba módra szaporodó, változó, elmúló és újjászülető együttesek tömegéből a hivatalos szervek nagyobb segítsége nélkül is több együttes jelentős színvonalat érve emelkedett ki. A Ventil RG, Tublatanka, Gravis és néhány más együttes mellett ekkor vált ismertté a Demikát is, mely a blues és rock sajátos keverékét játszotta, némi újhullámos beütéssel. A zenekar vezető egyéniségei Marián Greksa (ének) és Andrej Seban (gitár) voltak. Greksa szinte jaggeri egyéniségű előadó. Andrej Seban páratlanul rövid idő alatt tört be a szlovák gitárosok élvonalába. Az együttesen belül ő vonzódik legjobban a blues zenei formájához — itt a legkifejezőbb és legmeggyőzőbb. A Demikát zenéjét hallgatva feltűnik a „tiszta" melódia és „sima" előadásmód hiánya. Kontrasztokra, disszonanciára, fésületlenségre, zabolátlanságra és lendületre építenek a zenében, őszinteségre, torzítón realisztikus, ironikus látásmódra a szövegekben. Jobban kötődnek a hétköznapok nyers valóságához, mint nagynevű profi társaik — ezt értékelte fiatal közönségük is. Az utóbbi időben azonban ismételni kezdték önmagukat, a nyers zene, a mindent megkérdőjelező (éppen ezért gyökértelen) szemlélet, az önmaguk által választott skatulya egyre inkább a fejlődés és továbblépés akadályává vált. Többek közt ez is közrejátszhatott abban, hogy szeptemberben búcsúkoncertet jelentettek be, amely telt ház előtt zajlott a bratislavai Művelődési és Pihenőpark nagytermében. Az amatőr mozgalomban egy korszak végérvényesen lezárult, legkiválóbb képviselői a profizmus útjára léptek (nemcsak a Demikát). Reméljük, a csehszlovák popzene hasznára. Gyurovszky László Heli koffer Az egyik leghatásosabb házi „nevelőeszközünk" a hanglemez. A Regélő volt az első, nemsokára muzeális értékű darabnak számít, ritkán merjük föltenni; aztán sorra jöttek a Halász Judit - nagylemezek. Ha gyerekeinket fél órán keresztül nyugalmi állapotban kívánjuk látni, föltesszük valamelyiket. Sőt, nemegyszer maguk kérik, ha pihenni akarnak. Ilyenkor hangos szó nem esik, civakodás sincs, legföljebb a sorrendet kell megbeszélni. A Helikoffer — Halász Judit legújabb nagylemeze — azonban minden eddigi mese- és gyereklemezt lesöpört a lemezjátszóról. Egyrészt az újdonság erejének köszönhetően, másrészt biztos vagyok benne, hogy ha mind szövegét, mind zeneanyagát tekintve nem lenne igényes, játékos, vidám, szomorkás, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt jó szórakozást nyújtó, sikere nem lenne ilyen hosszú életű. Halász Judit nagylemezei élnek. A színésznő nemcsak ért a gyerekek nyelvén, hanem kitűnően beszéli is azt. Nem gügyög velük. Élményszerző, játékos hangulatot teremt, magával ragadva azokat is, akik csak hallgatják. Az összeszokott társaság — közreműködik a Fonográf és a Bojtorján együttes, valamint a Kárpát utcai óvodások és a Marcibányi téri általános iskola ötödikesei és öt kölcsön-muzsikus — egységes anyagot készített. A dalok zenéjének java részét Bródy János szerezte. Halász Judit is bemutatkozik zeneszerzőként, s nem is rosszul (igaz, Veress Miklós tagolt ritmusú Vaseszű Míhókja jó alapanyag). A „hivatásos" költőkön kívül (Weöres Sándor, Hajnal Anna, Veress Miklós, Áprily Lajos stb.) Bródy János is ihletet kapott, kedves, vidám, okos szövegekkel gazdagítva a lemez anyagát. Sajnálatos, hogy hazai hanglemezboltjainkban nem kapható a Helikoffer, de a prágai Magyar Kultúrában természetesen mindenki megrendelheti — és érdemes kivárni, amíg átszáll hozzánk a határon. Grendel Ágota Már feldolgozandó múlt A 60-as évek a magyar filmben címmel három dolgozat szerepel a Filmkultúra ez évi 4. számának Eszmecsere rovatában. Mindhárom tulajdonképpen hozzászólásnak is tekinthető abban a vitában, mely esztétákat, történészeket, politikusokat egyaránt mozgósítva lobbant fel a „hatvanas évek" — azaz a konszolidáció, vagy ahogyan a közvéleményben is rögzült, a „boldog békeévek", az „aranykor" — Magyarországáról készült filmek körül. Ezek a filmek — Gothár Péter: Megáll az idő. Makk Károly: Egymásra nézve, Kovácsi János: Cha-cha-cha, Koltay Gábor: A koncert, Gazdag Gyula: Elveszett illúziók — a nyolcvanas években születtek, tehát mindössze egy-két évtized távolából néz(het)-nek vissza a nagyjából az 1957—73 közötti éveket jelentő korszakra mint „feldolgozandó múltra" (amire mellesleg elsőként az irodalomban történtek erős kísérletek). A három dolgozat közül Schlett István történész-stúdióvezetönek A béke és a konszolidáció arcai című tanulmányából emelném' ki azt a gondolatsort, melyet az általa (is) legjelentősebbnek tartott két film, az Egymásra nézve és a Megáll az idő kapcsán mond többek között. Igaznak érzi, amit a valódi tragédiákat hordozó filmek állítanak, jelesen azt, hogy „a konszolidációnak ára is volt, a társadalmi békének több arca van. Itt különbékéket is kötöttek — kényszerültek kötni". Persze, nem könnyen és nem minden veszteség nélkül. „De mi történt az ilyen vagy olyan okból alkalmazkodni nem tudókkal?" Köztük olyanokkal akik „értékvezérelte életre törtek"? Akik az értékek rovására nem tudtak, nem akartak alkudni? Róluk szólnak e filmek. De mert „Gothár és Makk ismeri és megjeleníti a beilleszkedni, az alkut kötni tudók igazságát is. A túlélők, az életet fenntartók igazságát. Az okos kompromisszumot kötők igazságát" — ezért e két mű több üres moralizálásnál. S ami a heves vitában aligha vitatható, mint eredmény: segítik a tisztábban látást, s tanulságok levonására késztetnek. Bodnár Gyula Marián Minarovic illusztrációi Kétévenként az érdeklődés homlokterébe kerül az illusztráció, ezen beiül is a gyermekkönyv-illusztráció. A bra-
