Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-18 / 43. szám

A VÉGRENDELET :

„Hagyatékom gondnokai által biztos értékpapírokban elhelyezett tőkém alapot képvisel majd, amelynek évi kamatai azok számára osztassanak fel, akik az elmúlt esztendőben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtották.

E kamatok öt egyenlő részre osztassanak, amelyből:

egy rész azé, aki a fizika terén a legfontosabb felfedezést vagy találmányt érte el;

egy rész azé, aki a legfontosabb kémiai felfedezést vagy tökéletesítést érte el;

egy rész azé, aki a fiziológiai vagy az orvostudomány terén a legfontosabb felfedezést tette;

egy rész azé, aki az irodalomban eszmei értelemben a legjobbat alkotta;

egy rész azé, aki a legtöbbet vagy a legjobban működött közre a népek testvériségéért, az állandó hadseregek megszüntetéséért vagy csökkentéséért, valamint a békekongresszusok megrendezéséért és követeléséért.

A dijakat a fizikában és a kémiában a Svéd Tudományos Akadémia, a fiziológiában vagy az orvostudományban a stockholmi Karolina Intézet, az irodalomban a Stockholmi Akadémia, a béke ügyében pedig egy öttagú bizottság adja ki, amelyet a norvég Storting választ.

Kifejezett akaratom, hogy a díjak odaítélésében a nemzetiség kérdése fel ne merüljön, igy tehát a díjat a legméltóbb nyerje el, akár skandináv az, akár nem.”

A keltezés ideje: 1895. november 27.

A VÉGRENDELKEZŐ:

ALFRED

NOBEL

szül. 1833. október 21-én, megh. 18%. december 10-én

Marie és Pierre Curie, a tudománytörténet légromantikusabh házaspárja, az elsők között voltak — 1903- ban Becquenel-lel együtt kapták meg a fizikai Nobeldíjat. Marie Curie 1911-ben a kémiában is megkapta a rangos kitüntetést.

Tavaly osztották ki először a matematikai Craaforddíjat, megosztva Louis Nirenberg (képünkön), a New Yorki Egyetem és Vlagyimir Arnold, a moszkvai Lomonoszov Egyetem matematikaprofesszora között.

Tavalyi Nobel-díjasok: Az orvostudományi díj megoszlott John Vane, Sune Bergström és Bengt Samuetsson között Kenneth WQson fizikus.

(nős)

«jelenkor legnevezetesebb, legrangosabb díja megalapítójának élete már gyermekkorától érdekes, fordulatokban, eseményekben bővelkedő volt. A család Angliából (itt még Nobilius volt a nevük) származott át a XVIII. század elején Svédországba. A vegyész apja, Emmanuel Nobel építész volt, Svédországban és Norvégiában még számos építészeti remekmű őrzi a nevét. A Nobel-család Stockholmban élt, itt született a három fiú, Robert, Emmanuel és Alfred. Apjuk nyugtalan, kutató természetű ember volt, nemcsak az építészet iránt érdeklődött, idővel el is fordult tőle, és a robbanóanyagokkal kezdett behatóan foglalkozni. Ehhez a munkájához Svédországban nem kapott elegendő támogatást, ezért Szentpétervárra utazott, ahol jelentős segítséget kapott, s hamarosan Oroszország leghíresebb mérnöke lett. Itt gépgyárat és kohót alapított, s felnőtt fiaival egyre jobban elmélyült a robbanóanyagok kutatásában. De ez sem elégítette ki teljesen, érdeklődése új torpedók tervezése felé fordult. A Nobelek találmányait az oroszok sikerrel alkalmazták a krími háborúban. A krimi háború után áttértek gőzhajók gyártására, de ez a vállalkozás megbukott, végül szegényen tértek haza Svédországba, ahol új lendülettel kezdtek ismét a robbanóanyagok kutatásával foglalkozni.

Alfred Nobel apja nyughatatlan, kutató szellemét örökölte. 1864-ben Párizsba utazott, hogy kísérleteihez itt szerezzen pénzt, „egy olyan robbanó olaj számára, amelynek alkalmazásával felrobbanthatná földtekénket". Akihez fordult, elutasították, végül III. Napóleon érdeklődni kezdett munkája iránt, s tőle jelentős segítséget kapott. Az új robbanóanyagot hamarosan alkalmazni kezdték a svéd bányákban, s a Svéd Vasutak Igazgatósága is ennek segítségével tervezte meg egy új alagút építését. Nobel hazatért Svédországba, és megalapította az első Nitroglicerin Társaságot, gyára Vintervikenben, nem messze a fővárostól épült fel. Épült egy gyár Norvégiában és egy Hamburgban is. Amikor a hamburgi gyár 1870-ben felrobbant, a nitroglicerin az akkori világ legrettegettebb szerévé vált. Sok ország még azt is megtiltotta, hogy területén keresztül szállítsák. Nobel közben továbbfejlesztette találmányát, s az új anyagot dinamitnak nevezte el.

Alfred Nobel elméleti képzettsége távolról sem volt nagy, inkább gyakorlati ember volt. Kutatásainak is mindig az volt a célja, hogy olyasmiket találjon föl, amit azonnal használni lehet. Igaz, a legzseniálisabb autodidakták közé tartozott, huszonegy éves korában már kitünően beszélt és írt oroszul, angolul, németül és franciául. Érdeklődése a technikán és a természettudományokon kívül sok mindenre kiterjedt. Hatalmas könyvtárat gyűjtött össze a világirodalom remekeiből, s maga is aktivan foglalkozott az irodalommal. Verseket is írt, sőt idős korában egy drámát is. Érdeklődött a festészet iránt.

Magánéletéről jóformán semmit sem tudunk. Sohasem nősült meg, viszont sok érdekes embert mondhatott a barátjának, élénk levelezést folytatott. Baráti köréhez tartozott Bertha von Suttner is, a századvég kiváló békeharcosa, akinek meggyőződése volt, hogy Nobel dinamitja válaszút elé állította az emberiséget, vagy abbahagyja a fegyverkezést, vagy egy végső katasztrófában elpusztítja önmagát. Szóban, levelezésükben sokat vitatkoztak, bár Nobel maga is a béke apostolának tartotta önmagát, mindenkor síkra szállva az emberiség békéje mellett és a pusztító háborúkkal szemben. Robbanóanyagait is békés célok érdekében találta föl, a bányamunkák, vasút- és alagútépítések megkönnyítésére.

Alfred Nobelt élete utolsó évtizedében egyre jobban foglalkoztatta egy alapítvány gondolata, amely a tudomány és a kultúra legkiválóbbjainak munkáját jutalmazná és a béke ügyét szolgálná. 1890-ben végrendelkezett először, mindenekelőtt az orvostudomány és az élettan kutatóira gondolva. 1893. március 14-i keltezéssel újabb végrendelet született, amely a korábbiakat semmisnek jelenti ki. A végső megfogalmazású testamentum 1895. november 27-én kelt, a Nobel-díjakra vonatkozó rendelkezéssel.

A hagyaték mintegy 50 millió svéd korona volt. A díj összege a kamatjáradéktól és az inflációtól függően változik, átlagosan körülbelül 160 000 svéd korona.

Az első dijakat Nobel halála után öt évvel, 1901 -ben osztották ki. Eddig tartott ugyanis, amíg a bizottság a végrendelet alapján tisztázta a jogi kérdéseket. Például egy-egy tudományos területen legfeljebb három személy között oszthatják meg a díjat, viszont a Nobel-békedijat szervezet, intézmény is megkaphatja, az irodalmi díj szintén megosztható. A díjat kizárólag élő személyek kaphatják — ez alól a szabály alól csak kétszer tettek kivételt, mégpedig Dag Hammarskjöld volt ENSZ-főtitkár esetében, aki repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett Afrikában, és Erik Karlfeldt költő esetében, aki a Nobel-díjat életében háromszor visszautasította, feltehetően azért, mert maga is tagja volt az odaítélő bizottságnak. Mindketten svédek voltak.

Az idén december végén nyolcvanadszor osztják ki a Nobel-díjakat, s hogy kik lesznek a kiválasztottak, még nem érdemes találgatni, mert a beérkezett javaslatok rostálása hét lakattal zárt ajtók mögött folyik, pontosan előírt és betartott rituálé szerint már a kezdet kezdetétől. Minden év októberében indul a felhívás Stockholmból a világ különböző tájaira, intézeteibe, tudósaihoz, hogy az öt öttagú bizottságnak küldjék meg javaslataikat, hogy kiket jelölnének a következő év díjaira. A javaslatok — rendszerint százötven-kétszáz — január végén már a bizottságok kezében vannak, és a bizottsági tagok hozzáfoghatnak az aprólékos vizsgálódásokhoz. Ősz elején minden bizottság három-három jelöltet terjeszt azok elé az illetékesek elé, akik a végleges döntést hozzák: a Svéd Tudományos Akadémia fizikában és kémiában, a Karolina Intézet az orvostudományban, a Stockholmi Akadémia az irodalomban és a norvég Storting a béke ügyében. Úgy mondják, hogy ezen „forgatókönyv" 1901 óta egy jottányit sem változott, s hogy a hét lakatra zárt ajtókon sem lehet betekinteni. így a legtöbb tudóst teljesen váratlanul éri 'a szűkszavú értesítő távirat...

Más kérdés persze, s e körül nem is szűnik a vita, hogy a bizottság jól és tárgyilagosan választott-e, választ-e. Az első években nem volt nehéz a döntés: elvégre a múlt század végének, illetve a századfordulónak és századunk elejének nagy felfedezéseit díjazták. A tudomány fejlődésével azonban egyre bonyolódik a helyzet, a tudományok határterületei sokszor átfedik egymást (megtörtént már, hogy kémikus kapta az orvostudományi díjat, orvos a fizikait).

Tanulságos a díjak története abból a szempontból hogy milyen teljesítményeket méltányoltak. Ilyen volt a fölfedezések közül az atommaghasítás, a kozmikus sugárzás, a transzurán elemek léte, a sejt örökítő anyagának szerkezete, de ide tartoznak a vércsoportok és a vitaminok is (ezek kapcsán mi Szent - Györgyi Albertre gondolhatunk). A díjazott ta-