Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-09-20 / 39. szám
CSALÁDI KOR A közvélemény úgy tartja, hogy az egyedülálló nők azért nem élnek házasságban, mivel nem találtak párt, az egyedülálló férfiak viszont azért nem, mivel nem akartak megnősülni. Az egyedül élő nőkről megjelent írásokból köteteket lehetne összeállítani. Újságírók, családszociológusok, pszichológusok vizsgálják, elemzik az egyedülálló nők gondjait, problémáit. Azokról a férfiakról azonban, akik nem találtak házastársat, elváltak vagy megözvegyültek, akiknek talán nem kisebb gondot jelent a magány mint a nőknek, jóval kevesebb szó esik. „Megrögzött agglegény" — tartják X.-röl. Társaságban még ö is büszkén vallja magáról, hogy tudatosan él egyedül, odahaza azonban őt is mardossa a magány. Az agglegényélet persze korántsem jelent mindig egyedüllétet. Anyaterror A pszichológusok szerint a túl erős anya-fiú kapcsolat is könnyen lehet okozója. Ha a mama nagy befolyással van a fiára, ha megnehezíti annak szabad mozgásterét, ha túl nehéz a (szaknyelven szólva) „leválás", gyakran előfordul, hogy ez a későbbiekben is kihat a párválasztásra. Vannak anyák, akik öngyilkossággal fenyegetőznek, ha a fiuk a kiszemelt leányt elveszi. Gyakorta — különösen egyedülálló anyák esetében — beválik ez a fenyegetőzés. Sokszor saját áldozatkészségüket hangoztatják, amelyért cserébe természetesen elvárják, hogy idős napjaikra a fiuk gondozza őket, és ne hozza a házba azt a „perszónát". Normális esetekben erősebb a párválasztási ösztön, s a fenyegetőzések ellenére is, a Szégyenli a magányt...? Vannak férfiak, akik folyamatosan keresik, kutatják az igazit. Kinek hosszabb, kinek rövidebb idő kell, hogy választottjáról kiderítse: nem tud együtt élni és újabbal kell kísérleteznie. De vajon mi lehet az oka annak, ha a szokásosnál, a normálisnál sokkal hosszabbra nyúlik valakinél a párkeresés időszaka? Ez többnyire személyiségsérülést is sejtet. felnőtté serdült ifjú a feleséget választja. Többnyire rövid időn belül, esetleg az unoka születése után ismét normalizálódik a gyermek — szülő kapcsolata. A túl erős akaratú anyák azonban képesek megakadályozni, kizsarolni gyermeküket — például súlyos betegségre hivatkozva —, hogy lemondjanak a házasságról. Eleinte azt gondolják, majd jön még jobb is, később már ők is az anyjuk szemével, igényeivel keresik, kutatják a párjukat. De mivel a mama mindenkit lefitymál, mondván, egyik sem méltó gyermekéhez, a fiú valóban egyedül marad. S mire az édesanyja meghal, már valóban megrögzött agglegény, aki ezentúl párválasztásában már inkább anyapótlót keres, semmint feleséget. Tény, hogy az agglegények sem akarnak egyedül élni. Valamilyen úton-módon mindenki társra vágyik, párt keres. Az már megint más lapra tartozik, hogy ha valaki irreális álmokat kerget, aligha talál partnert. Például, aki kizárólag háztartási alkalmazottat akar oltár elé vezetni, nem biztos hogy sikerrel jár. Manapság a lányok már egyenlő kapcsolaton alapuló tartós házasságra vágynak. És bizony a férfiaknak sem ártana időnként a tükörbe pillantani. Bár a választottuktól elvárnák, hogy nett, csinos, karcsú és kívánatos legyen, magukra sokszor nem adnak, elhíznak, lompos, rendetlen ruhában járnak, és időnként még a tisztálkodásuk is kívánnivalót hagy maga után. Mert bár a népi mondás azt tartja, hogy elég, ha a férfi egy fokkal szebb az ördögnél, a nők is megnézik a férfiak küllemét, és ha nem is a szépséget, de a jólápoltságot, a tisztaságot ők is elvárják. Van férfi, aki azért gyanakvó minden lánynyál, mert azt gondolja, csak a pénzét szereti, más pedig attól fél, hogy a lakására vágynak. Persze ez sincs kizárva, de a nők többsége mégis elsősorban társat keres. A pénzemért szeret Az is tény, hogy a férfiak sokkal kevesebbet beszélnek a magányról, mint a nők. A gyengébb nem nyíltan vállalja, és minden fórumon elmondja a társtalanság súlyos terhét. Ők adják fel az apróhirdetések 70 százalékát, és ők vannak többségben a magányosok klubjaiban. A férfiak szégyenük, ezért jobban titkolják a magányukat. Kevésbé kezdeményezik az új kapcsolatokat. Érdekes módon számukra — a közhiedelemmel ellentétben — kisebb gondot okoz a háztartás megszervezése, a bevásárlás, a főzés. Sőt, van aki kimondottan büszke főzési tudományára, s elképzelni sem tudja, hogy esetleg egy nővel ossza meg a konyhai birodalmát. Annál nagyobb gondot jelent a háztartás megszervezése az özvegyek és elváltak számára. Akik megszokták, hogy más gondoskodik róluk, hogy nem kell törődniük a bevásárlással, a főzéssel, értetlenül állnak, amikor a háztartás minden gondja a nyakukba szakad, így aztán sokakat az új társ keresésére nemcsak az egyedüllét, hanem a hétköznapok látszólag egyszerű, háztartási gondjainak megoldása is késztet. Különösen azoknak jelent ez sok fejtörést, akiknek nem csupán magukról, hanem egy-két gyermekről is gondoskodniuk kell. Ilyenkor derül ki: milyen nagy szervező munkát igényel, hogy legyen mindig friss étel otthon, tiszta ruha álljon a szekrényben, időre készen legyen a gyerekek uzsonnája, és ne késsenek el az iskolából. A papának, aki korábban ráért munka után sörözni, ezentúl percnyi pontossággal kell várnia gyermekét az óvoda, iskola előtt. Rendszerint jobb híján főzni is megtanul, és gyakran szenvedélyévé válik a konyhaművészet. Mindezek jelentéktelennek tűnő részletek, melyek korábban a feleség feladatkörébe tartoztak, egyik napról a másikra a nap jelentős részét elfoglalják. És bizony a gyermeküket egyedül nevelő férfiak, csakúgy, mint a nők számára is megnehezül a párválasztás. Imád főzni Sokan közülük önként vállalják a társtalanságot, hogy ne kelljen mostohát hozni a házhoz. Többségük azonban nem mondott le arról, hogy az új feleséggel közösen nevelje fel az előző házasságból származó gyermekeket. Gyerekekkel azonban már nem olyan egyszerű a társkeresés, mint legénykorban. Egyrészt nemigen jut rá idő, hiszen a gyermeknevelés meglehetősen sok időt lekötő elfoglaltság, nem jut idő szórakozóhelyekre, társas összejövetelekre járni. Másrészt, ha az apa magának találna is új partnert, az még nem biztos, hogy jó anya is válna belőle. Előfordul, hogy a gyermek nem tudja elfogadni az új menyaszszonyt, és azért hiúsul meg a kapcsolat. Legalábbis az apa úgy véli, és inkább egyedül, segítség nélkül neveli fel a gyermekeket, és csak akkor választ élettársat magának, amikor azok felnőttek. Deresedő fejjel azonban már sokkal nehezebb életmódot változtatni, s azok, akik 10—20 esztendőt magányosan töltöttek, már nemigen szánják rá magukat a házasságra. A száraz adatok azt tükrözik, hogy a teremtés koronájának sem olyan egyszerű a párválasztás, s legalább annyi gonddal kell szembenéznie, mint a gyengébb nemnek. És, ha a férfiak kevesebbet is panaszkodnak a magányról, mint a nők, az nem jelenti, hogy ők nem szenvednek tőle. B. MEZEI ÉVA Borzi László felvétele
