Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-09-20 / 39. szám

CSALÁDI KOR A közvélemény úgy tartja, hogy az egyedül­álló nők azért nem élnek házasságban, mivel nem találtak párt, az egyedülálló férfiak vi­szont azért nem, mivel nem akartak megnő­sülni. Az egyedül élő nőkről megjelent írások­ból köteteket lehetne összeállítani. Újságírók, családszociológusok, pszichológusok vizsgál­ják, elemzik az egyedülálló nők gondjait, problémáit. Azokról a férfiakról azonban, akik nem találtak házastársat, elváltak vagy meg­özvegyültek, akiknek talán nem kisebb gondot jelent a magány mint a nőknek, jóval keve­sebb szó esik. „Megrögzött agglegény" — tartják X.-röl. Társaságban még ö is büszkén vallja magáról, hogy tudatosan él egyedül, odahaza azonban őt is mardossa a magány. Az agglegényélet persze korántsem jelent mindig egyedüllétet. Anyaterror A pszichológusok szerint a túl erős anya-fiú kapcsolat is könnyen lehet okozója. Ha a mama nagy befolyással van a fiára, ha megne­hezíti annak szabad mozgásterét, ha túl nehéz a (szaknyelven szólva) „leválás", gyakran elő­fordul, hogy ez a későbbiekben is kihat a párválasztásra. Vannak anyák, akik öngyilkos­sággal fenyegetőznek, ha a fiuk a kiszemelt leányt elveszi. Gyakorta — különösen egyedülálló anyák esetében — beválik ez a fenyegetőzés. Sokszor saját áldozatkészségü­ket hangoztatják, amelyért cserébe természe­tesen elvárják, hogy idős napjaikra a fiuk gondozza őket, és ne hozza a házba azt a „perszónát". Normális esetekben erősebb a párválasztá­si ösztön, s a fenyegetőzések ellenére is, a Szégyenli a magányt...? Vannak férfiak, akik folyamatosan keresik, ku­tatják az igazit. Kinek hosszabb, kinek rövi­­debb idő kell, hogy választottjáról kiderítse: nem tud együtt élni és újabbal kell kísérletez­nie. De vajon mi lehet az oka annak, ha a szokásosnál, a normálisnál sokkal hosszabbra nyúlik valakinél a párkeresés időszaka? Ez többnyire személyiségsérülést is sejtet. felnőtté serdült ifjú a feleséget választja. Többnyire rövid időn belül, esetleg az unoka születése után ismét normalizálódik a gyer­mek — szülő kapcsolata. A túl erős akaratú anyák azonban képesek megakadályozni, ki­zsarolni gyermeküket — például súlyos beteg­ségre hivatkozva —, hogy lemondjanak a házasságról. Eleinte azt gondolják, majd jön még jobb is, később már ők is az anyjuk szemével, igényei­vel keresik, kutatják a párjukat. De mivel a mama mindenkit lefitymál, mondván, egyik sem méltó gyermekéhez, a fiú valóban egye­dül marad. S mire az édesanyja meghal, már valóban megrögzött agglegény, aki ezentúl párválasztásában már inkább anyapótlót ke­res, semmint feleséget. Tény, hogy az agglegények sem akarnak egyedül élni. Valamilyen úton-módon min­denki társra vágyik, párt keres. Az már megint más lapra tartozik, hogy ha valaki irreális álmokat kerget, aligha talál partnert. Például, aki kizárólag háztartási alkalmazottat akar oltár elé vezetni, nem biztos hogy sikerrel jár. Manapság a lányok már egyenlő kapcsolaton alapuló tartós házasságra vágynak. És bizony a férfiaknak sem ártana időnként a tükörbe pillantani. Bár a választottuktól elvárnák, hogy nett, csinos, karcsú és kívánatos legyen, ma­gukra sokszor nem adnak, elhíznak, lompos, rendetlen ruhában járnak, és időnként még a tisztálkodásuk is kívánnivalót hagy maga után. Mert bár a népi mondás azt tartja, hogy elég, ha a férfi egy fokkal szebb az ördögnél, a nők is megnézik a férfiak küllemét, és ha nem is a szépséget, de a jólápoltságot, a tisztaságot ők is elvárják. Van férfi, aki azért gyanakvó minden lány­­nyál, mert azt gondolja, csak a pénzét szereti, más pedig attól fél, hogy a lakására vágynak. Persze ez sincs kizárva, de a nők többsége mégis elsősorban társat keres. A pénzemért szeret Az is tény, hogy a férfiak sokkal kevesebbet beszélnek a magányról, mint a nők. A gyen­gébb nem nyíltan vállalja, és minden fórumon elmondja a társtalanság súlyos terhét. Ők adják fel az apróhirdetések 70 százalékát, és ők vannak többségben a magányosok klubjai­ban. A férfiak szégyenük, ezért jobban titkol­ják a magányukat. Kevésbé kezdeményezik az új kapcsolatokat. Érdekes módon számukra — a közhiedelemmel ellentétben — kisebb gon­dot okoz a háztartás megszervezése, a bevá­sárlás, a főzés. Sőt, van aki kimondottan büszke főzési tudományára, s elképzelni sem tudja, hogy esetleg egy nővel ossza meg a konyhai birodalmát. Annál nagyobb gondot jelent a háztartás megszervezése az özvegyek és elváltak szá­mára. Akik megszokták, hogy más gondosko­dik róluk, hogy nem kell törődniük a bevásár­lással, a főzéssel, értetlenül állnak, amikor a háztartás minden gondja a nyakukba szakad, így aztán sokakat az új társ keresésére nem­csak az egyedüllét, hanem a hétköznapok látszólag egyszerű, háztartási gondjainak megoldása is késztet. Különösen azoknak je­lent ez sok fejtörést, akiknek nem csupán magukról, hanem egy-két gyermekről is gon­doskodniuk kell. Ilyenkor derül ki: milyen nagy szervező munkát igényel, hogy legyen mindig friss étel otthon, tiszta ruha álljon a szekrény­ben, időre készen legyen a gyerekek uzsonná­ja, és ne késsenek el az iskolából. A papának, aki korábban ráért munka után sörözni, ezen­túl percnyi pontossággal kell várnia gyerme­két az óvoda, iskola előtt. Rendszerint jobb híján főzni is megtanul, és gyakran szenvedé­lyévé válik a konyhaművészet. Mindezek je­lentéktelennek tűnő részletek, melyek koráb­ban a feleség feladatkörébe tartoztak, egyik napról a másikra a nap jelentős részét elfog­lalják. És bizony a gyermeküket egyedül neve­lő férfiak, csakúgy, mint a nők számára is megnehezül a párválasztás. Imád főzni Sokan közülük önként vállalják a társtalan­­ságot, hogy ne kelljen mostohát hozni a ház­hoz. Többségük azonban nem mondott le arról, hogy az új feleséggel közösen nevelje fel az előző házasságból származó gyermekeket. Gyerekekkel azonban már nem olyan egyszerű a társkeresés, mint legénykorban. Egyrészt nemigen jut rá idő, hiszen a gyermeknevelés meglehetősen sok időt lekötő elfoglaltság, nem jut idő szórakozóhelyekre, társas össze­jövetelekre járni. Másrészt, ha az apa magá­nak találna is új partnert, az még nem biztos, hogy jó anya is válna belőle. Előfordul, hogy a gyermek nem tudja elfogadni az új menyasz­­szonyt, és azért hiúsul meg a kapcsolat. Legalábbis az apa úgy véli, és inkább egyedül, segítség nélkül neveli fel a gyermekeket, és csak akkor választ élettársat magának, amikor azok felnőttek. Deresedő fejjel azonban már sokkal nehezebb életmódot változtatni, s azok, akik 10—20 esztendőt magányosan töltöttek, már nemigen szánják rá magukat a házasságra. A száraz adatok azt tükrözik, hogy a terem­tés koronájának sem olyan egyszerű a párvá­lasztás, s legalább annyi gonddal kell szem­benéznie, mint a gyengébb nemnek. És, ha a férfiak kevesebbet is panaszkodnak a ma­gányról, mint a nők, az nem jelenti, hogy ők nem szenvednek tőle. B. MEZEI ÉVA Borzi László felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents