Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-09-20 / 39. szám
NÉGYSZEMKÖZT „Fürdöhelyi ismeretségek” jeligére Kedves levélírónk! Azért e többes szám. mert három hasonló témájú levél érkezett szerkesztőségünkbe, s mindhárman arra kérnek, hogy levélben válaszoljak. Hogy mégis a nyilvánosságot választottam, remélem, utólagos beleegyezésükkel, azért történt, mert panaszuk, gondjuk, kérdésük többeket is érint. Az egyik házastárs három hétre elmegy fürdőbe, a másikat otthon gyötri a féltékenység. Három hét után a fürdőből hazaérkező ideges, ingerlékeny, veszekedős, a másik szintén ideges, ingerlékeny és gyanakvását nem rejti véka alá. Sajnos, nem egészen alaptalanul, mert néhány nap múlva az ország másik feléből levél és fénykép érkezik... A gyanúsított természetesen körömszakadtáig tagad, a gyanakvó pedig felteszi a drámai kérdést: lehet-e szemet hunyni, tovább együttélni, mintha mi sem történt volna? Vagy tovább „Ajkamon gyakran, évente többször is, apró, fájdalmas hólyagokból álló herpeszes kiütések jelennek meg. Mi okozza az ajkak ilyen kellemetlen, ismétlődő fe/pattogzását ? Létezik-e valamilyen szer, amivel megelőzhetném ezt?" „Bánat” Napjainkban is az az általános hiedelem, hogy az ajkak felpattogzása gyomorrontás, lázas betegség, más poharából ivás, bizonyos ételek fogyasztása, erős napozás és különböző egyéb okok miatt jön létre. Ilyenkor kisebb, fájdalmas, kellemetlen kiütések keletkeznek, amelyek többnyire 6—8 nap után maguktól meg is szűnnek. Az igazi okot azonban — azt ugyanis, hogy vírus a kórokozó — csak az elmúlt években sikerült felfedezni. Ma már többféle herpeszvírust ismerünk, amelyek egymástól speciális módszerekkel jól elkülöníthetők. Ez az elkülönítés azért fontos, mert a különböző kórokozók eltérő betegségeket váltanak ki. Az egyik vírus elleni időleges védettség — amely veszekedni még egy darabig, amíg a helyzet végképp elmérgesedik és — elválni?Függetlenül attól, hogy a házasság eddig viszonylag jó volt, hogy gyermekiek) vannak, hogy már összeszoktak, hogy a jövőre nézve közös terveik vannak, hogy a múltban közös erővel gyarapították javaikat és így tovább... Ez az a jellegzetes eset amire nagyanyáink azt mondták, hogy „felejtsd el, lányom, egy asszonynak mindent le kell nyelnie, gondolj a gyerekekre, mert azokat fel kell nevelni, a lónak is négy lába van, mégis megbotlik..." Ebben az intelemben nagyon sok tapasztalat van, ha a mai nő igazságérzete, önérzete tiltakozik is ellene. Alapjában véve ezt az elsődleges szempontot figyelembe véve kell eldönteniük, hogyan és miként tovább. De a sértett indulat, a düh, a hisztéria, a zokogó kétségbeesés, a vádaskodás és a véget nem érő gyanakvás többet árt, mint használ. Az „először százig (ezerig) számolok, aztán szólalok meg" megszívlelendő módja véleményünk, érzéseink higgadtabb megfogalmazásának. A „beszéljük meg nyugodtan" sok minden fertőző betegségnél kialakul, csak ez esetben, sajnos, rövid ideig tart — egyáltalán nem nyújt védelmet a másikfajta herpeszvirussal szemben. Sokáig aszerint különböztették meg a két vírust, hogy az egyik az ajkakon, míg a másik a nemi szerveken okozott elváltozásokat. Újabban azonban ez a megkülönböztetés nem állja meg a helyét, mert a két vírusféleség mindkét helyen előfordulhat. Sajnos, a herpesz ellen még nincs védőoltás. Az is baj, hogy a megjelent herpesz nagyon rövid ideig hagy hátra védettséget, ennek következtében — néha elég gyakran — újra előjön. Az a népi megfigyelés azonban, ami különböző eseményekkel (gyomorrontással, lázzal, menstruációval stb.) hozza összefüggésbe a herpesz kialakulását, talán nem helytelen. Itt arról van szó, hogy a herpesz vírusa állandóan jelen van a népesség mintegy négyötödének a szervezetében, de addig, amíg a szervezet védekezőképessége ép, nem tud támadni. Ha a védekezőerők valamilyen okból meggyengülnek, az „ugrásra készen várakozó" herpeszvírusok útjából eltűnik az akadály — megjelenik a kiütés. A megfigyelések szerint a herpesz kialakuházasságot, illetve családot mentett meg az értelmetlen felbomlástól. Nem arról van szó, hogy a férj vagy a feleség „ lenyeljen " bizonyos dolgokat, hanem hogy ezeket megfelelő időben és elfogadható módon tisztázza a másikkal. Úgy, hogy eddig megbecsült társát ne nézze erkölcsi nullának, együttélésre alkalmatlan gonosztevőnek, hanem vegye számba mindazt ami társában jó és nemes, s közelítsen az őt sértő kérdésekhez, dolgokhoz otthont mentő, családot összetartó szándékkal. Mindjárt más hangnemben kér számon, másként érinti a fájó pontokat ha nem a bántani, a tovább rontani akarás lesz a célja. Ez talán azt a tudatot is erősíti, hogy sok konfliktus elviselhető, megoldható, sőt megelőzhető. Igaz, ehhez mindkettőnek, annak is aki hibázott, annak is, aki a megbocsátásban, elnézésben „soros", tovább kell látnia az orránál. Azaz nemcsak a mában élni, hanem előre nézni: ami ma — úgy érezzük a válóok, nem biztos, hogy holnap is az, holnapután pedig begyógyult seb, élettapasztalat, tanulság... Tévedés ne essék, nem a kikapós férjek lását sok esetben meg lehet akadályozni azzal, ha az ajkakat hűtik. Jégkockákat szoktak arra az ajakrészre tenni, ahol a kiütés megjelenése előtt viszkető, kellemetlen érzés figyelmezteti a beteget, ismét herpesszel bajlódhat. Ez persze nem specifikus kezelés, amit bizonyít az is, hogy hasonló eredmény érhető el, ha a védendő területet gyorsan párolgó, szerves oldószerrel — pl. benzinalkohol — kezelik. A már kifejlődött herpeszt sebhintőportai vagy a gyógyszertárban ugyancsak beszerezhető cinkpasztával érdemes bekenni. Előfordulhat, hogy a vírushoz baktériumos fertőzés is társul és a kiütések elgennyesednek. Ilyenkor bőrgyógyász szakorvoshoz kell fordulni. Indokolt a bőrgyógyászatot akkor is felkeresni, ha a herpesztünetek gyakran visszatérnek. Vannak ugyanis olyan eljárások, illetőleg gyógyszerek, amelyekkel meg lehet kísérelni a herpesz kezelését. Aláhúznám, „megkísérelni", mert a vírusok ellen igazán hatékony gyógyszerrel a mai napig nem rendelkezünk. Amit viszont mindenki — orvos nélkül is — megtehet a maga egészségének érdekében, az nem kevés. Már említettem, hogy a vírusbetegség kiújulása akkor fordul elő, amikor a szervezet védekezőkészsége legyengült. Ebvagy feleségek fürdőhelyi kalandjait akarom mentegetni, azokét, akik a gyógykezelést öszszetévesztik egy kis alkalmi „édes élettel"! Csakhogy ez a fajta férfi vagy nő otthoni környezetében is többnyire igyekszik kihasználni, vagy keresni a hasonló lehetőségeket, kellemesen berendezni a családon kívüli „magánéletét". És ebben az esetben aligha lehet a fürdőt, illetve az esetíeges fürdőhelyi ismeretséget okolni, ha csakugyan válásra kerül a sor. A válás általában nem egy válságot old meg, hanem egyre elmélyülő és alapvető konfliktusok láncreakciójának végállomása. Önöknek meg talán a jelenlegi válságból való kiutat az jelentené, hogy — egy'kicsit madártávlatból — megvizsgálnák a házasságukat és megkérdeznék: érdemes volt eddig együtt élni? Érdemes lesz-e egy, két öt. tíz év múlva is? A választól függ majd, hogy most, ma, hogy döntenek. Egy régi francia mondás szerint pedig semmi sem mulandóbb, mint a mai bői világos a tennivaló, egészséges életmóddal el kell kerülni az ilyen eseteket, valamint csökkenteni a fertőzés lehetőségeit. Ha a családban vagy az ismerősök között valakinek herpesze van, tudomásul kell venni, hogy az fertőz és ennek megfelelően kell eljárni a poharával, evőeszközeivel, törülközőjével, az ágyneműjével. Természetes, hogy a fertőzést okozó csókolózást — illetve a nemi érintkezést, ha a kiütések ott jelentkeztek — a gyógyulásig abba kell hagyni. A szervezet természetes védekező erejét nemcsak a kifáradás, az egészségtelen életmód csökkenti, hanem több olyan gyógyszer, amelynek ezt a tulajdonságát sokan nem ismerik. A mellékvese kéreghormonoknak az alkalmazása igen jelentős mértékben felfüggeszti a szervezet természetes védekező képességét. Sokan használnak ilyen gyógyszereket különböző bőrártalmak, izületi megbetegedések kezelésére s — különösen ha ezt orvosi rendelet nélkül teszik — bizonyára nem is tudják, hogy ez oka lehet a gyakori herpeszkiütéseknek. Az öngyógyszerezés — helyesebben a kuruzslás — sok más baj mellett a herpeszkiütések gyakoribb megjelenését is okozhatja. dr. K. L. Nem hiszem, hogy a könyvvel való első találkozások, a könyvvel mint tárggyal való ismerkedés egy életre eldöntő élményt ad a gyerekeknek — mint annyi más mozzanat, ez sem eldöntő de azért döntő fontosságú lehet. Mi a könyv, mire való, és mi közöm hozzá — ezek a kérdések egyszerre és persze kimondatlanul vetődnek fel. S a szülök, a felnőttek egy-egy mozdulata, tiltása, játéka ilyenkor szintén többféle, jobbára szavak nélküli válasz. Egy fiatalos nagymama dicsekedett egyszer húszhónapos unokájával. A fényképmutogatás és a gyerek „utánozhatatlan" gügyögéseinek, tetteinek felelevenítése közben szó esett arról is, hogy a kisfiú kivételesen okos és jó. Sohasem nyúl például a szülök könyveihez — soha, ismételte bólogatva, elragadtatottan a nagymama. „Ez az első dolgok közé tartozott, amit megtanult — mesélte —, pedig a lányoméknál a padlótól mennyezetig beépített polcok vannak. A gyerek egyszer-kétszer leszedte a legalsó sorban lévő könyveket, de a szülei nagyon jó érzékkel megértették vele, hogy azok anyuapu játékai, s hogy nem szabad hozzányúlnia." Jó érzékkel? — tolakszik fel bennem a kérdés, s még idejében sikerül megütközésemmel együtt magamba zárni, hogy annál jobban forrongjon bennem. „Nálunk is egész falat beborító polcok vannak, voltak — mondom —, és a gyerekek csúszva-mászva szabadon használhatták a könyveket, mégse tettek tönkre egyet sem." Igyekszem nem példamutató, öntömjénező hangon beszélni, és megpróbálok valami bizonytalanságot, csodálkozást, tűnődésfélét is belopni a szavak mögé. Az előbbi sikerül, mert őszinte igény (igazi érzet), az utóbbi, a szerepjátszó bávatagság mesterkélt lesz. Mi szükségem rá? Végtére is ebben legalább biztos vagyok: az én könyveim a gyerekek könyvei is, még ha egyelőre nem olvassák, még ha nem is olvassuk nekik; az elérhető könyvéket csak érjék el, nézzék meg, ahogy pörgetni lehet a lapokat, ahogy a kemény fedél huppan, és a könyv valahol szétnyílik, szagolják meg az új könyvek friss festékszagát és a régiek porszagát, amiben mintha tömjén és gyertyaszag meg az öregség savanykás szaga is keveredne-kavarogna. Szóval bátran lehet a könyv kezdetben csak tárgy, de közeli, érzékelhető és szerethető tárgy legyen. Előfordul, hogy a négykézláb közlekedő vagy a szobában szabadon tipergő gyerek naponta többször is lerángatja, földre szórja a könyveket. Miért éppen ezt ne tenné? Széjjeltépni, megrongálni csak akkor fogja, ha már mást, bármit elpusztítana, ha a világhoz romboló szándék köti — vagyis ha másutt, máskor már sokkal nagyobb pedagógiai (emberi!) hibát, kárt tettünk. Azt gyanítom, ez a felvetődő dilemma — engedjük, ne engedjük a könyvek közelébe — igen messzire nyúló töprengések kezdete is lehet. A gyereknek nemcsak a körülötte élő emberekkel alakulhat ki bizalmas, meghitt kapcsolata, hanem ezzel párhuzamosan a tárgyi világgal is. És ha a később oly sokszor érzett és panaszolt elidegenedettség, a sokszor látható környezetrongálás megelőzhető, kivédhető, leghatékonyabban bizonyára ezt a kisgyerekeknél tehetjük — talán éppen a könyvek segítségével. Csak néhány évtizeddel ezelőtt lett ismert az évszázadok rossz hagyományait, beidegzettségét elutasító, kifordított mondás: „Kés, villa, olló gyerek kezébe való!" Hát persze! Mennyivel ügyesebb, elevenebb, kulturáltabb lesz az eszközöket már korán használó gyerek — toldjuk hát meg a mondást: kés, villa, olló és könyv gyerek kezébe való! (nőn)
