Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-09-20 / 39. szám

TUDÓSÍTÁSOK Egész nyáron nem fogytunk ki a tudósí­tásokból. hírekből, amelyeket levelezőink küldözgettek szorgalmasan címünkre. Hadd köszönjük meg most. a sajtónap alkalmából a legfáradhatatlanabbak. Gazdag Mária, Hofer Lajos, Győri Sarolta. Nagy Mihály, Kovács Mónika, Hajtman Kornélia. Gogh Vilma és a többi tudósító, kedves munkatársaink együttműködését, akiknek az írásai nélkül szegényebb lenne lapunk. MUNKÁVAL ÜNNEPELNI... Anna Srámková Palárikovóból származik és ott is lakik. Már tizennyolc éve dolgozik az újvári (Nővé Zámky) mezőgazdasági felvásárló és értékesítő üzem surányi (Surany) raktárában. Tagja a szocialis­ta brigádnak, melynek élén Szetey Ferenc áll. A brigádvezető így nyilatkozik Anna Srámkováról: „szerény, őszinte, dolgos, munkatársai szeretik". A brigád jó eredményei az ö munkájának is köszönhetők. Hiszen szereti, amit csinál. A tizen­nyolc év alatt egy műszakot sem mulasztott igazo­latlanul. „A termelési-gazdasági egység legjobb dolgozója" kitüntetés tulajdonosa. Tagja a tűzvédel­mi szövetségnek, ahol tűzoltóparancsnok, és más társadalmi szervezeteknek is. Nemsokára ötvenedik születésnapját ünnepli, s mint elmondta, addigra szeretné teljesíteni összes kötelezettségvállalását. Vas Tibor A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSÉRT A közelmúltban kezdte meg üzemelését a galán­­tai (Galanta) Közszolgáltatási Vállalat újonnan épült mosodája és tisztítója. Mindkettőt a nyitrai (Nitra) Magasépítő Vállalat galántai üzemének dolgozói építették. A munkálatok értéke 21 millió korona. A mosoda és tisztító gépi berendezése további 10 millió koronába került, de így legalább ideális mun­kafeltételek mellett dolgozhatnak az alkalmazottak. Egy műszak alatt 3 tonna fehérneműt mosnak ki és egy tonnát tisztítanak. S ami pedig a leglényege­sebb, a mosoda és a tisztító átadásával tovább javul a lakosságnak nyújtott szolgáltatások minősége. —nm— Nemrég adták át Érsekújváron (Nővé Zámky) a Váraljai utcában a város legszebb és legmodernebb villamossági szakcikkeket árusító áruházát. A föld­szinten háztartási gépek, mixerek, hűtőszekrények, automata és egyéb mosógépek, dinamók közt válo­gathat a vevő, az emeleten pedig tévékészülékeket, rádiókat, magnókat, lámpákat és csillárokat talál. Az áruház nyitásakor 6,5 millió korona értékű volt az árukészlet, s a bevétel az első két napon túlha­ladta a félmillió koronát. Az áruház vezetője Samu Etelka régi, jól bevált szakember. Rajta kívül tizenhatan dolgoznak itt, 13 nő és 3 férfi. Nyolcán az idén fejezték be sikerrel a — Szép volt ez a kis kiállítás. Köszönet a szerve­­középiskolát. Mindannyian szeretik a hivatásukat, zőknek! figyelmesek, előzékenyek a vevőkkel szemben. Fábián József Kép és szöveg: Dr. Hofer Lajos SZÉP LAKÓTELEPÜNKÉRT Párkányban (Stúrovo) és a hozzácsatolt községek­ben (Nána. Ebed) nyolc polgári bizottság működik 87 lakos közreműködésével. Sokrétű munkájukat a vnb figyelemmel kíséri és rendszeresen értékeli. A legutóbbi értékeléskor megállapították, hogy a lakó­telepi polgári bizottságok működnek a leggyengéb­ben, annak ellenére, hogy itt kisebb területeket kell rendben tartani, és az itt élőknek több szabad idejük van, mint azoknak, akik kertes családi házban laknak. Csakhogy a másik oldalon nagyon nehéz a sok helyről ideköltözött emberek kívánságait közös nevezőre hozni. Az értékeléskor az első három helyen a Gottwald utcai, a nánai (Stúrovo-Nána) és az ebedi (Obid) polgári bizottság végzett. Ezekben a körzetekben a lakók már régóta jól ismerik egymást, mélyebbek a kapcsolataik és a közös ügyért is szívesebben fáradoznak. Hajtman Kornélia „MIT TUDSZ A Ml ÜZEMÜNKRŐL?" A galántai (Galanta) Agrostav nemzeti vállalat nemrég ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból az üzem ifjúsági szervezete vetélkedőt hirdetett „Mit tudsz a mi üzemünkről?" címen. A résztvevőknek 160 kérdésre kellett meg­tanulniuk a választ, hogy a verseny két fordulójában feltett 6-6 kérdésre helyesen felelhessenek. A vetél­kedőn kilenc csapat vett részt. Egy csapat három versenyzőből állt, és ennyi tagja volt a zsűrinek is: Bohuslav Elis, az üzem igazgatója. Takács Endre, az üzemi pártszervezet elnöke és Vighová mérnöknö, a CSS2BSZ elnöke személyében. Az első helyen a mechanizációs-közlekedési köz­pont csapata végzett a következő „felállásban": Lovci György autóvillany-szerelő, Jaszenec Tibor autómechanikus és Kocsin Antal sofőr. A kilenc csapat közül ők voltak az egyetlen, amelyben nem versenyzett középiskolai végzettségű ember, az üzem gazdasági-termelési ágazataira, történelmi, helytörténeti és kulturális kapcsolataira és össze­függéseire vonatkozó kérdésekre mégis ők adták a legjobb válaszokat. Minden versenyzőnek gratulálunk, a jól sikerült akcióért pedig dicséret illeti mind a szervezőket, mind pedig az igazságos zsűritagokat. —9V­KÖSZÖNET A SZERVEZŐKNEK A demöi (Drnava) asszonyok már nemegyszer bebizonyították leleményességüket, aktivitásukat. Erről tanúskodnak azok az ötletes rendezvények, amelyekkel éveken keresztül szórakoztatták és ok­tatták községünk lakosságát. Szervezetünk legutóbb kézimunka-kiállítást ren­dezett a művelődési ház klubjában. Az asztalsoro­kon és a falakon ízlésesen elrendezett kézimunkák is azt bizonyították, hogy a nők mindennapi munká­juk, elfoglaltságuk után is találnak időt arra, hogy lakásukat és környezetüket szebbé, otthonosabbá varázsolják. — És mindez csak egy töredéke a munkánknak — mondták a kiállítás rendezői, Gudász Istvánná és Zemlicka Jánosné. — Kicsi ez a helyiség, így nem tudunk több anyagot bemutatni. A kiállítás csak három napig tartott. Százhatva­­nan tekintették meg. A látogatók nézelődtek, be­szélgettek, tapasztalatot cseréltek. Az általános vé­leményt pedig így lehetne összefoglalni: PÉLDÁS NŐSZERVEZET Mostanában több nőszervezet keresi az új, vonzó munkaformákat, hogy tagjai érdeklődését kielégít­hesse, hogy az új, utcai illetve falusi szervezetek feltételei mellett is hasznos és hatékony tevékeny­ségével mind több asszonyt és lányt vonhasson be körébe. Béla (Belá) kisközségnek csak 530 lakosa van, vasútállomása Muzsla (Muzla). A nőszervezet sem valami nagy, csak 66 tagja van. Mégis sokrétű tevékenységével dicsekedhet, és munkamódszerei­ből tanulhatnának a nagyobb szervezetek némelyi­kében is. Ők gondozzák a község parkját, az utcák virág­ágyásait, társadalmi munkában segítenek a szövet­kezetnek is, ha szükség van rá. Hulladékgyűjtésben is jeleskednek, s a textil- és papírgyűjtésért kapott pénzt közös akciókra tartalékolják. Kézimunka-kiállítást rendeznek minden évben, s ők rendezik a gyermeknapot is, amelyen az óvodá­sokat apró játékokkal meg is ajándékozzák. Együttműködnek a püt-tel, a nyugdíjasok köszön­tését sok szeretettel és gondossággal készítik elő. A beteg, idős embereket látogatják, az egyedül élők kívánságait, panaszait a hnb segítségével intézik. Az idén szabás-varrás tanfolyamot is rendeztek, amelyen tizenheten vettek részt. Kulturális tevé­kenységük is sokrétű. Olvasási kedvükre, igényükre egy példa: 15 nöszövetségi tag előfizetője, 14 pedig vásárlója a Nő-nek. Mindezt Varga Márta mondta el, aki 1975-től titkára, majd 1979-töl közkedvelt, ügyesen irányító, jól szervező elnöke a nőszervezetnek. —hf-SAJTÓNAPI JÓKÍVÁNSÁG Szeptember huszonegyediké a sajtó napja. Hazánkban több ezer dolgozót illet elismerés azért a fontos és felelősségteljes munkáért, amelyet a tömegtájékoztatási eszközöknél, va­lamint azok terjesztésében fejtenek ki. Az utóbbiak közé tartozik a diószegi (Sládkoviőo­­vp) Bakus Mária is. aki már tizenkilenc éve a hírlapterjesztő szolgálat dolgozója. Hírlapárus a helyi vasútállomáson. Naponta háromszor tart nyitva, reggel, délben és este. amikor a legnagyobb a vasúti forgalom, sőt szombaton is dolgozik, méghozzá szabadság nélkül, mert a hírlapárusoknak nincsen szabadságuk. A ki­oszk havi bevétele 35 ezer korona, de ezt még fokozni tudná — és szeretné is. hiszen a fizeté­sét a bevétel alapján kapja —, ha egyes újsá­gokból többet kapna. A Nőből például csak negyven darabot kap hetente, ami a legtöbb­ször kevés, nem jut belőle mindenkinek. A Nő évkönyvéből sem kapott eleget, ezért még rendelt és azt is eladta. Máriska néni elégedett a munkahelyével Mindenkihez kedves, és igyekszik kielégíteni a vásárlók igényeit A sajtónap alkalmából Mariska néninek to­vábbi jó egészséget, egyre több vevőt kívá­nunk, s azt. hogy még nagyobb öröme teljen munkájában. Nagy Mihály gíd

Next

/
Thumbnails
Contents