Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-09-06 / 37. szám

A bombázások elöl a dzsungelbe menekülő vietnami család ilyen sajátságos kosarakban menti gyermekeit.

söbb az alkohol, a heroin rabjai lettek, vagy másképp ment tönkre az életük. Fojtogató volt ez a csend. Az egyik katona, Bert Kennish, aki most Denverben ingatlanügynök, és a minden szempontból szerencsés túlélőkhöz tartozik, azt nyilatkozta a Newsweeknek:

„El kellett telnie egy időnek, amíg Vietnamból hazatérve megértettem, hogy az Egyesült Államok odaát nemcsak a háborút vesztette el, hanem önbecsületét és a világ erkölcsi megbecsülését is. Mostani elnökünk, Ronald Reagan azt mondja, hogy Amerikának ideje túljutnia ezeken a „gyengeségi tüneteken". De én azt hiszem, azok, akik egy nagy történelmi traumából igyekeznek levonni a megfelelő emberi és politikai tanulságokat, nem gyöngék. Tudomásul kell vénnünk, hogy a vietnami háború által okozott sebek nemcsak Vietnamban, hanem Amerikában is nehezen gyógyulnak."

Az, hogy ha csak a- nyers erő, ha csak a technikai fölény, ha csak a gátlástalan brutalitás számítana, akkor minden ilyen háború az agresszorok könnyű győzelmével érne véget. De Vietnamban mégsem így történt.

főparancsnok éppúgy megverte a tábornokot, mint korábban az ezredest. Ekkor fordult elő először a történelemben, hogy egy elnyomott kis ázsiai nép katonailag tönkrevert egy európai nagyhatalmat. Az egykorú riport 1954 októberében Így számolt be a Dien Bien Phu-i győztesek fogadtatásáról:

„Az emberek a menetelő katonákkal együtt haladtak. Megálltak amikor azok megálltak, továbbmentek, amikor azok továbbmentek. Nöttön-nőtt az áradat. A lakosság éppen olyan fegyelmezett volt, mint a katonaság. Alig néhány perccel ezután, hogy a zászlóvivők elvonultak, lobogók díszítették a kapukat és az ablakokat. Néhány óra múlva mindenfelé álltak már a békegalambokkal, Ho Si Minh arcképéval, a béke, az ujjongás, a győzelem ezer jelképével borított, szilárdan ácsolt diadalívek."

Az 1954-es laptudósítás olyan mondattal fejeződik be, amelynek formája kérdés volt ugyan, de amely mai szemmel próféciának bizonyult. A kérdés így hangzott: „Vajon sor kerül-e egyszer Saigonban is hasonló jelenetekre?"

Nem a technika, hanem az emberi tényező döntötte el a vietnami háború sorsát. A nők éppúgy meneteltek, harcoltak és estek el, akár a férfiak.

Próbáljunk felelni a kérdésre: miért nem? Vajon miért tévedtek a ■földkerekség legkorszerűbb számítógépei? A válasz ma már egyértelmű. A gép tévedése két alapvető okra vezethető vissza. Az egyik az, hogy volt, amit betáplálhattak volna a számítógépbe, de az erősebb gőgjéből következően nem tették.A másik ok, alighanem a lényegesebb: hogy a legdöntőbb tényezőt, egy csodálatos nép akaraterejét egyszerűen nem lehetett betáplálni az érzelmi faktorokra nem reagáló komputerbe.

A légi fölény nem elég

Ahhoz, hogy a válasz világos legyen, egy pillantást kell vetnünk Vietnam történetére. Ez az ország a világ egyik legősibb kultúráját mondhatja a magáénak. Földjén már akkor is fejlett civilizáció volt, amikor Amerika végtelen térségeit még csak az indiánok lába taposta. Vietnamnak szüntelenül meg kellett küzdenie a szomszédos Kína hódító törekvéseivel. A múlt század végén elkezdődött a francia gyarmatosítás. Ez 1954-ben a vietnami nép nagy Dien Bien Phu-i győzelmével ért véget. Mesélik, hogy az erődöt védő arisztokrata ezredesnek ejtőernyőn juttattak be kétszáz üveg pezsgőt — az előléptetését jelentő tábornoki csillagokkal együtt. De a parasztfiúból lett Giap tábornok, a vietnami

Ma már tudjuk, hogy igen. A dátum: 1975. április 30. Az időpont: hajnali fél négy. A színhely: a dél-vietnami fővárosban levő amerikai nagykövetség. Akkor már csaknem két esztendeje tartott a katonailag, politikailag megvert amerikai hadsereg kivonulása Vietnamból. Minden gondolkodó ember tudta, hogy a déli országrész felszabadítása csak idő kérdése. Ez az idő most eljött.

A győzelem bekövetkezett. Hosszú esztendők fojtogató csöndje után az amerikai sajtó egyik jelentős orgánuma eljutott odáig, hogy megpróbálja felmérni, miként hatott ez a szörnyű háború ázokra az amerikaiakra, akiket odaküldtek, és akik élve visszatérhettek. De ugyanez az amerikai sajtó úgy ír Vietnam jelenlegi nehézségeiről, mintha nem tudná pontosan mitől vannak még ma is. és mitől maradnak meg még sokáig ezek a nehézségek. A győztesek fegyverzete össze sem volt hasonlítható a legyőzőitekével. Azonban a számítógépekbe betáplálhatatlan morális fölény, az a sokat emlegetett akaraterő a biztosítéka annak is, hogy hosszabb távon a békét éppúgy megnyerjék, mint annak idején a háborút.-I. P.-