Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-09-06 / 37. szám

Ködbe borult a táj. A Majna-Frankfurttól nem messze fekvő Gravenbrüch és Dietzenbach közötti erdő ösvényén két fiatal nő halad. Az egyik szőke, a másik szemüveges, barna. Mindkettőjük kezében műanyag táska. Amikor meggyőzödnek arról, hogy rajtuk kívül senki sincs a helyszínen, kinyitják. S ebben a pillanatban három haragoszöld ruhás, sötétre maszkírozott arcú férfi ugrik ki a bozótból: „Kezeket fel! Rendőrség!”

A bamahajú azonnal megadja magát. A szőke megpróbálja előhúzni teli tölténytáras pisztolyát, de amikor látja, hogy nincs remény a szökésre, lefekszik társnője mellé a földre és hagyja, hogy átkutassák.

1982. november 11-e van. csütörtök, 15 óra 20 perc. Az egyik nyomozó rádión értesíti a központot: „az akció sikerült, Brigitte Mohnhaupt, a szélsőséges ultrabaloldali terrorista szervezet, a RAF vezetője a kezünkben van. Adelheid Schulzot is elfogtuk.”

Titkos iratok a vargánya alatt

Eső után rengeteg a gomba, gondolta az a két megszállott gombázó, aki nyomra vezette a rendőrséget. Bő zsákmány reményében indultak az erdőbe, de olyan „kincsről", amiivet találtak, álmodni sem mertek volna! Az egyik kövér vargánya alatt ugyanis nagy zsákot fedeztek fel. Megle'petten vették tudomásul, hogy a zsákban talált kis műanyag zacskóknak különleges a tartalmuk: csupa titkos papír, iratok, térképek. Düsseldorf tervrajza, rejtjeles szövegek ... Azonnal a wiesbadeni rendőrségre mentek, s ott átadták a talált holmit.

Az egyik zacskóban 54 800 márka volt. amiről a szakemberek a sorozatszámok megvizsgálása után teljes bizonysággal állították, hogy lopott pénz. Méghozzá az egyik legfrissebb bankrablásból származik, amelyet szeptember 15-én követtek el Bochumban. A tettesek személygépkocsiját nemsokára megtalálta a rendőrség, s az ujjlenyomatok között ott volt Christian Klaré is, akit terrorista cselekményekben való aktív részvételéért már jó ideje köröztek.

A rejtjeles iratokkal már nehezebben boldogult a rendőrség. Végül a kémelhárító szolgálat specialistái segítettek megfejteni a bonyolult kódot, s két nap múlva már napvilágra került a RAF titka. És elkezdődhetett a „fáraósírok” feltárása... Az egyik nyomozótiszt ugyanis így nevezte el a frankfurtihoz hasonló további tíz feltárt RAF rejtekhelyét.

(női)

S nem véletlenül! öt golyóvető és gépfegyver, hat revolver, két pisztoly, nyolcezer darab töltény, rengeteg kézigránát és négy kilogramm robbanóanyag került a rendőrség kezére.

A későbbiek során bebizonyosodott, hogy az egyik Combat Commander típusú 45 milliméteres lövésű pisztolyt 1977. szeptember 5-én is használták, méghozzá Kölnben, Hannse-Martin Schleyer iparmágnás elrablásánál. akit később meggyilkoltak. A másik pisztollyal Jürgen Ponto bankárt lőtték agyon, a további fegyvereket pedig a Kroesen amerikai tábornok elleni sikertelen merényletnél valamint egy dortmundi rendőr meggyilkolásánál vetették be.

De nemcsak a fegyverveszteség sújtotta keményen a terroristákat, 353 hamis személyi igazolványt és útlevelet, 440 darab benzinutalványt, nyugatnémet és osztrák személygépkocsi-rendszámtáblákat. valamint nyugatnémet és amerikai igazolványokat is zsákmányolt a rendőrség. A talált iratok nyomán rengeteg új információhozjutottak a nyomozók, köztük olyan feljegyzésekhez is. amelyek bizonyították, hogy a RAF a vezető politikusok minden lépését figyelte. így például a „Törpe” — Helmut Schmidt fedőneve — útjait és tetteit kommentáló jegyzetekhez, de azokhoz az adatokhoz is, amelyeket a wiesbadeni rendőrség vezetőiről, a münster-hiltrupi rendőrakadémia tisztjeiről, továbbá a börtönökről és kaszárnyákról gyűjtöttek össze a terroristák.

Elmúlt már a hadüzenet ideje ...

A RAF felszámolására induló akció novemberben kezdődött, és a szövetségi nyomozóirodán kívül részt vett benne a nyugatnémet határőrség, az összes szövetségi terület rendőrsége, valamint néhány különleges egység is. Észak-Rajna — Vesztfáliában a Hollandiával határos Kerkrad kempingre irányult a figyelem, ahol 1978-ban Rolf Heissler két vámtisztet lőtt le, további kettőt pedig megsebesített (Heisslert azóta már elfogták, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték).

Elmúlt hát az az idő, amikor a RAF magabiztosan hirdette, hogy hadat üzen az államnak ... A rendőrség megfeszített munkájának eredményeként 50 terroristát tartóztattak le, 50 titkos tartózkodási helyet számoltak fel. Zürichben elfogták Rolf Klemens Wagnert, Párizsban pedig a RAF öt női tagját. Brigitte Mohnhaupt kézre kerítésével pedig a „főnököt” is elvesztette a RAF. S Adelheid Schulz sem volt akárki. Ez a volt egészségügyi nővér a szállásadó szerepét töltötte be a szervezetben, de ezenkívül személyesen vett részt a terroristák minden akciójában. A legveszélyesebb és leginkább keresett terrorista, Christian Klar azonban még szabadlábon volt, s őt csak öt nappal később, november 16-án fogták el, amikor a RAF

egyik titkos rejtekhelyét kereste fel Hamburgban. Csöppet sem feltűnő öltözéke alatt széles bőrövbe bújtatott 45 millúnéteres automata pisztolyt, messzelátót és egy kis lapátot „viselt". Minden ellenkezés nélkül adta meg magát. A rejtekhelyen, ahová igyekezett további pisztolyokat, puskákat, két revolvert és lőszert, 90 hamis és lopott igazolványt, vezetői jogosítványokat, valamint 11 ezer márkát találtak. Klamál pedig egy' Martin Barbarossa Wymand névre szóló hamis útlevél volt, amelyet két évvel ezelőtt Karin Barbara Wymandtól loptak el Spanyolországban, majd férfinévre hamisították.

Klar régi barátai közül ketten a börtönben ülnek, egyet agyonlőttek. Peter Jürgen Bock pedig 1980-ban kivált a Raf-ból és azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a szervezet akciói „helytelenek és értelmetlenek”. Susanne Albrecht, aki ott volt, amikor meggyilkolták Jürgen Pontot, szintén felhagyott a terroristákkal való barátkozással. De Klar és társai új embereket toboroztak a helyükre.. .

A RAF-nál sokkal veszedelmesebbek ...

Christian Klar letartóztatása tehát azt jelenti, hogy a RAF-nak befellegzett? Ezt, sajnos, egy pillanatig sem hihetjük, hiszen a RAF helyére egy új terrorista szervezet, a „forradalmi sejtek” (RZ) lépett. Igaz. őket az emberek kevésbé ismerik, de a rendőrség jól tudja, hogy már 139 bűncselekményt követtek el idáig. A legutóbbi 26 merénylet elkövetői teljesen ismeretlenek. Az általuk okozott anyagi kár legkevesebb négymillió márka. Megölték Heinz Herbert Karryt, a hesseni mezőgazdaságügyi minisztert. 19 személyt pedig súlyosan megsebesítettek. S az állam főügyésze, Kurt Rebman is kénytelen beismerni. hogy az RZ a legveszélyesebb terrorista csoport.

Az RZ tagjai ismeretlenek. Sikeres merényleteik után nyom nélkül hagyják el a helyszínt, így a rendőrség teljesen tehetetlen. Míg a RAF kedvelte a feltűnést, az RZ megelégszik kisebb eredményekkel is. Illegális röpiratukon az áll, hogy az „apró ellenfelet" akarják megsemmisíteni. A háztulajdonosokat, munkafelügyelőket, orvosokat, hivatalnokokat. Addig akarnak „harcolni”, míg a gépeket, tervezői irodákat, raktárakat és üzemeket porrá nem égetik. Tevékenységük egyik fontos része, hogy lopásra, szabotázscselekményekre. az államtulajdon jogtalan használatára buzdítják az embereket.

A nyugatnémet rendőrség tehetetlen. Nyolc év alatt csupán három személyre sikerült rábizonyítania, hogy az RZ tagjai. Pedig a szervezetnek legalább 30 titkos sejtje és 150 tagja van. Valamennyien közmegbecsülésnek örvendő polgárok, van rendes munkahelyük, fizetésük. Nem kell tehát bankot rabolniuk, hogy legyen az RZ-nek anyagi bázisa... ,

A Szövetségi Nyomozóiroda volt vezetője, Horst Herold szerint a régi RAF-nak befellegzett. Az új terroristanemzedék azonban sokkal veszedelmesebb, mert természetesebb módszerekhez folyamodik és tökéletesen álcázza magát.

Új harc indul tehát. A rendőrség megint készenlétben áll, hogy a kellő pillanatban lecsapjon. S hogy erre mikor kerül sor? Nem tudhatjuk előre. Annyi azonban bizonyos, hogy a szélsőséges baloldali terrorizmus és erőszakos módszerei hasonló veszélyt jelentenek. mint a szélsőséges jobboldal és annak rosszhírű vadhajtása, a fasizmus.

Feldolgozta: -lzsfranciák a Dien Bien Phunál elszenvedett vereség után ugyan kénytelenek voltak kivonulni Vietnamból, de a stafétabotot átadták a legerősebb nyugati hatalomnak, az Egyesült Államoknak. Ez azonban az amerikaiak kezéből is kihullott: a vegyi fegyverekkel végzett pusztítás, a napalmbombák alkalmazása, a népirtásig terjedő brutalitás sem volt elegendő ahhoz, hogy megtörje a vietnami nép erkölcsi fölényét, megakadályozza a csupán technikailag erősebb hadviselő fél. teljes vereségét.

Az egyik legnagyobb példányszámú amerikai hetilap, a Newsweek 1981-ben különszámot szentelt a vietnami háborúnak, és abból a szempontból is körüljárta a témát, hogy hogyan hatott ez a háború Amerikára, az amerikaiakra. Már az is figyelemre méltó, hogy a lap csak ennyi évvel az utolsó amerikai kivonulása után tartotta elérkezettnek az időt arra, hogy komolyan megpróbálja mérlegelni ennek az iszonyatnak Amerikára gyakorolt hatását. (Odáig azonban még mindig nem jutott el az amerikai sajtó, hogy megpróbálja elemezni a háborúnak — a vietnami népre gyakorolt hatását.)

Csődöt mond a számítógép

Részletek a Newsweek összeállításából:

„Ez volt Amerika leghosszabb háborúja — és az egyetlen, amelyet az Egyesült Államok valaha is elvesztett. Ma is megdöbbentő emlékezni arra, ahogy hadseregünk visszatért ebből a pokolból. Nem voltak rezesbandák, nem voltak fogadó bizottságok. Voltak viszont szétzilált házasságok, kisiklott életek. Szerkesztőségünk munkatársai kirajzottak az ország minden részébe, hogy megszólaltassanak olyan amerikai fiúkat, akik annak idején Vietnamban együtt száguldottak az Apokalipszis lovasaival."

Hogy mi a legmaradandóbb élményem ? — teszi fel a kérdést, inkább csak úgy magának Don Stagnaro, aki tizenkilenc évesen indult a hazájától tizenhatezer kilométerre elterülő hadszíntérre. — Megmondom: nagyon rövid idő alatt megértettem, hogy teljesen mindegy, hány vietnamit ölök meg. Nem jelképnek szánom, amit mondok, ez számomra húsbavágó valóság volt: akármennyit nyírtunk ki, mindig többen jöttek helyettük."

„George Hesser édesapja fölajánlotta: vállal minden anyagi és büntetőjogi kockázatot annak érdekében, hogy fia elkerülje Vietnamot.

— Menj, fiam, Kanadába. Ha vége lesz a dolgoknak, visszajössz. Még akkor is megéri, ha lecsuknak. Mert legalább visszajössz.

— És visszajöttem. Igaz, nem Kanadából, hanem Vietnamból. Fagyos csend fogadott, apám sírt. Azt hittem, a meghatottságtól. De aztán láttam, hogy a buszon mindenki elhúzódik tőlem, mintha leprás lennék. Ingerülten felkiáltottam: Mi az isten van velem? Talán bűzlök valamitől?"

Nem mindennapi sokk volt ezeknek a fiúknak úgy hazatérni, hogy történeteikre a legszűkebb családjuk sem volt kíváncsi, hogy Amerika jobbik része gyilkosnak és hóhérnak tartotta őket. Nem csoda, hogy annyi élet kisiklott. A Newsweek is sokat írt azokról a vietnami veteránokról, akik a kábítószer mámorába menekültek feloldhatatlan konfliktusaik elöl, vagy azokról, akik otthon, Amerikában is azt tették, amit Vietnamban megtanultak: öltek.

De egyébként éveken át csönd vette körül ezeket az embereket. A Newsweeknek azt a négy munkatársát is, akiket Vietnamból állami koporsóban hoztak haza. Igaz, ahhoz képest, hogy a lap összesen ötvennégy munkatársa járt Vietnamban, az arány nem is rossz. De azokról kevesen tudnak, akik ké-