Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-18 / 4. szám
arab bazártelep? Tripoliban első utunk a „szuk"-ra vezetett. A hatalmas „Zöld téren" tájékozódunk, Marcus Aurélius szobra előtt. A vörös erődítmény mellett jutunk a bazárnegyedbe, igaz, kicsit késve. Már csak mutatóban van nyitva egy két üzlet, ruhaféléket szőtteseket árulnak. Az öreg kereskedő ősi nyugalommal üldögél, vagy támaszkodva, majdnem fekvő helyzetben őrzi és kínálja portékáját. Előre tudni kell, hogy vele az államosítás után Líbia az oiajnagyhatalmak sorába lépett. A szegény sivatagi ország meggazdagodott, szükségletei megnőttek. Gyors ütemű fejlődéséhez azonban szakemberekre volt szükség. A világ számos országából tízezrével jöttek kórházat, iskolát, gyárat, lakóházakat, utakat, olajkutakat építeni. A „zöld forradalom", a mezőgazdaság fellendítését mozdítja elő, hiszen a hazánknál tizenhétszer nagyobb terület jórészt sikötelező alkudozni. Egyébként — halasz! — elege van, nem vagy számára igazi vásárló, aki értékelni tudja az áruját... Mi persze már csak mutatóban láttunk egy-egy vérbeli arab kereskedőt, azt is csak a „medinában"', a zárt egységet képező óvárosban. Itt még kattog a szövőszék, csendesen üldögélnek az öregek, és gyors léptekkel suhannak a fehér farasiába burkolt asszonyok; gyerekek futkároznak, leselkednek a boltíves kőfalak között... De egyre több redőny zárul le végleg, a medina mint üzletközpont inkább a külföldiek zarándokhelye. Annál pezsgőbb az élet az újvárosban. A hatalmas szupermarket éles ellentéte az ódon, nagy történelmi viharokat átélt metropolisnak. Új, léghütött, többszintes áruházaiban a világ legjobb minőségű áruiban válogathatunk. Az egykori hírhedt kalózfészekről, Tripoliról ma már csak Washington beszél úgy, hogy a Földközi-tengeri térség kalózai... A mérhetetlenül gazdag olajmezők feltárása nagy fordulatot hozott a világ egyik legszegényebbnek, legéletképtelenebbnek tartott országában. A forradalom és vatag, a csapadékszegény földek is nagy gondoskodást igényelnek, hogy megteremjen a gyümölcs, néhány gabonaféle, takarmánynövény. Az oázisokban élő lakosságnak meg kell tanulnia földjével gazdálkodni, hiszen az olajkutak egyszer kimerülnek, és az önellátási programot meg kell valósítani... Izgalmas, tengernyi élményt nyújtó utazás, egy könyvre való jegyzettel! Maradandó az egzotikum, a tenger és az ég csodálatos kékje, a fehér lepelben surranó asszonyok, a gyönyörű, félelmetes arab férfiak, az eukaliptusz és tamariszkusz fák csendje, a forró sivatagi homokvihar, Leptis Magna, Sabrata ősi városok, amelyekről még a régészek sem tudnak sokat... De a beszélgetések, az emberek véleménye — gyorsan veszítik időszerűségüket, nem lehet őket sokáig jegyzetfüzetben tartogatni. Ritka egy országban az oly gyors ütemű és kézzelfogható változás, mint éppen Líbiában. Merész átalakulás folyik, ezért is van, hogy minden látogató, vendégmunkás máshogy látja változó-megújuló arcát. kaleidoszkóp Embert írásáról, A madarat valóban felismerni tolláról, de az embert írásáról? Pedig ezt állítja dr. Josef Petera professzor, elismert cseh grafológus. Nem csupán a bíróság, hanem a végrendeletet, számlákat, aláírást hamisítók is kénytelenek elismerni szakmai hozzáértését. Persze, ne várja tőle senki, hogy a kézírásból betegséget állapít meg vagy jövőt jósol. A „kézírás" fogalmát amúgy is megkérdőjelezi. Szerinte inkább nevezhetnénk „agyírásnak". Fiziolégiai kutatások alapján ugyanis megállapították, hogy íráskor 500 izom van működésben, méghozzá a legtökéletesebben összhangban. Az izmok azonban ömaguk nem lennének képesek írni. Tevékenységüket a központi idegrendszer irányítja. Tehát az irányítás az agyé, az izmok csupán a végrehajtó szervek. Ezt a megállapítást bizonyítják az olyan esetek is, amikor valaki elvesztette jobb kezét és megtanult bal kézzel írni, s bizonyos idő után a bal kézzel írt szöveget jóformán nem is lehetett megkülönböztetni a jobb kézzel írt írástól. De az ember hasonlóképp megtanul írni az alsó végtagokkal, sőt a szájával is. Ez is félreérthetetlen bizonyítéka annak, hogy az írás jellegét az emberi tudat és nem a kéz határozza meg. Vajon a kor, a nem esetleg a betegség megállapítható-e az írásból ? Tény, hogy az írás az életkorral változik. A gyermek kezdetben lényegében még csak utánozza a táblán, a könyvben látható írást. A serdülőkor azután „viharos" „változást jelent az írásban is. A tapasztalt íráselemző az esetek mintegy 80 százalékában megállapítja, női írásról van-e szó. Bár a nő és a férfi között pszichikai különbségek lényegében nem léteznek, s a két nem írása között sincsenek ilyen jellegű különösebb ismertető jegyek. Sokan úgy vélik, hogy a kézírásból rejtett betegségek is megállapíthatók. Ez tévedés. Ám az orvostudományban is kutatják a betegség lefolyásának az emberre gyakorolt hatását. Ez a hatás általában az íráson is tükröződik. Itt nyugszik.. A francia háztartásokban a kutyák számát jelenleg kilencmillióra becsülik. A kutyák után következnek a macskák, számuk mintegy hat és fél millió. Ez még nem minden. A különféle madarak, majmok, teknősbékák, tengerimalacok, kígyók, hörcsögök — s ki tudja, milyen más állatkák — száma megközelítőleg további ötmillió. Ez így összesen huszonkétmillió. Franciaország a háztartásokban nevelt állatkák számát illetően világelső. A Párizsban nemrég végzett felmérés arról tanúskodik, hogy a franciák 84 százaléka a négylábú „családtagban" élettársát, barátját látja. Kár volna tagadni, nagy szerepet játszik ebben a divat is. Ezt igazolja, hogy csupán a nyári vakáció idején mintegy 160 000 kutyát és macskát találnak fához, kerítéshez kötve, sorsára hagyva. Gazdáik megunBarry, a 40 ember életét megmentő híres bernáthegyi kutya síremléke. ták kedvenceiket s ilyen könyörtelenül szabadulnak meg tőlük. Párizsban azonban másik véglettel is találkozhat az ember. Ez a kutyatemető. A múlt század végétől kb. 100 000 kutyát (és más állatot) temettek itt el. Az egykori grófok, fejedelmek és más gazdagok kedvenceinek a sírját drága márványkő ékesíti. A turistákon kívül e temetőben néha idős emberkék is feltűnnek, kezükben apró csokrocskával... E furcsa francia valósághoz tartozik, hogy a dolgozók millióinak sem jut enynyi tisztelet, megbecsülés ... Mióta éles a nadrág? Egy régimódi eleganciával öltözött úr ma is sokat ad rá, hogy élesre vasalt legyen a pantallója. Pedig régente a jó szövetből szabott nadrágnak egyáltalán nem volt éle, csak a gyengébb posztókból varrt konfekciónadrágokat vasalták élesre, hogy valami tartásuk legyen. Egyszer azonban nevezetes esemény történt Angliában. A későbbi VII. Edward király még trónörökös korában egy futtatásra indulva észrevette, hogy pompás krémszínű nadrágján egy csúnya folt éktelenkedik. Hazatérni és átöltözni már nem volt ideje, gondolt egy merészet, és megállítva a kocsiját az egyik készruhabolt előtt, bement az üzletbe. Gyorsan nadrágot váltott, mit sem bánva, hogy csak ócska, élesre vasalt pantallót kapott. A társaságban persze feltűnt az udvari körökben szokatlan viselet, de mivel ö volt a walesi herceg (ráadásul híres szépfiú), ahelyett, hogy megrótták és kinevették volna, utánozni kezdték, így terjedt át az élesre vasalt nadrág a kontinensre is, amelynek férfidivatját egyébként is mindig az angolok határozták meg.
