Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-18 / 4. szám
MEGYERI ANDREA Emlékek letünőben „Legforróbb nyaram" emléke — amely még sok évre kínálna megírandó élményt, adna inspirációt —, attól tartok a többi élménytől-jegyzettől eltérően hamarább fogja idejét múlni, és a gyönyörű líbiai felvételek csakhamar egy letűnt idő emlékei lesznek. A férfi, akit nézek, körbejárja az óriási datolyafákat. Nyár közepén — roskadó termést ígérnek a pálmák. Elégedetten szemléli, aztán egyet kiválaszt, saját derekára köt egy kampós végű kötelet és mezítláb, a benszülöttek ügyességével kúszik fel a magasba. Ott megerősíti kötelét a fa kérgében, és munkához lát. A száraz, már nem termő ágakat botolja, keze nyomán még egzotikusabbá lesz szemem előtt a sudár, szép ívű, óriási pálma. Alatta tíz-tizenöt gyermek kergetőzik az apjukra várva, és birkák legelésznek ős nyugalommal. Lencsevégre kívánkozik. De csak messziről fotózhatok, nem akarom az ismeretlen beduin haragját felébreszteni a technika szörnye ellen ... És ugyanígy rejtve fényképezhetem, egy eukaliptuszfa terebélyes törzse mögül, a mecset felé érkező kocsikat is. Mert Miszuráta kültelkén, a mecsetbe ma inkább autón érkeznek a muzulmánok, mint gyalog. Hosszú sorban parkolnak le a főúton, pontosan érkeznek ... kötelező lábmosás az előtérben, aztán keleti mintákkal díszített imaszőnyegjükre térdelve-borulva végzik esti imájukat. Utána még hosszasan, ráérősen csevegnek. Jó lenne közelebbről is látni, hallani, dehát a Szaharában „csak" nő vagyok, meg kell elégedni az eukaliptuszfa adta lehetőségekkel. Az asszony, akiről írni szerettem volna, Zuhra, egy fiatal elektromérnök felesége. S hogy mégis Omár barátunk élete, nézetei izgattak jobban, érthető oka van. Egy sivatagi kecskepásztor legkisebbik fia nagy fába vágta a fejszéjét. Tanulni ment a messzi fővárosba. Diplomája mellé új, európai barátokat is szerzett. így hát természetesnek veszi, hogy házába hívja vendégeit, gyerekeink együtt játszanak. Ö már azt se bánná, ha felesége — neki csak egy van, és négy gyermeke — is közénk jönne, elbeszélgetne. De Zuhra asszony hajthatatlan. Fiatal kora ellenére tipikus képviselője az újjal hadakozó, letűnőben lévő világnak. Hiába beszél neki Omár a változásokról, amelyek a líbiai forradalom után történtek (1969). Akkor még a lakosság kilencven százaléka írástudatlan volt. A lányok tanulásról nem is álmodtak. A forradalom lehetővé tette, az alkotmány L-------------------------egyenest tanulásra kötelezi a fiatalokat. A nomádok számára mozgóiskolák létesültek ... Zuhra még kizárólag jó jövedelmű férjétől várja a megélhetést, sok gyereket akar szülni, és nem kívánkozik ki otthonából. Házunk kőkerítése magas, még az idegen tekintetektől is védik az asszonyt. Bárhogy kérjük is, jöjjön közénk beszélgetni, nem akar, szemmel láthatóan kínosan érzi magát, nem tud más lenni. Házasságukat — az itteni szokások szerint — a szülők bonyolították le. Omár anyja kereste a feleségnek valót, az apja beleegyezett. Omár csak a nászéjszakán látta először Zuhra fedetlen arcát. Az ifjú asszony boldogan fogadta el a kijelölt férjet, és az iszlám törvények értelmében — ahogy mondta — nincs más dolga, mint őt szolgálni, kívánságait teljesíteni, otthonát rendben tartani. Nekem mégis úgy tűnt, a fiatal asszony nem annyira a férje „törvényeit" követi, inkább az örökségül kapott iszlám szabta törvényeket... Vajon melyik európai asszonyt — háziasszonyt — ne érdekelné egy igazi (nöjj)
