Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-07-26 / 31. szám
CSALÁDI KOR Szeretném azzal kezdeni, hogy 22 éves vagyok és egy aranyos, 3 hónapos kislány édesanyja. Férjemmel már a bevonulása előtt 2 évvel ismertük egymást. Amikor ő elment katonának, a barátaimmal jártam szórakozni. Jól éreztem magam, rengeteget táncoltam, új barátokat szereztem. De csakis barátokat. Tudtam, hol a határ, pedig engem is csinosnak tartanak, és más srácok is jártak volna velem. De én Öt szerettem, csak Rá vártam. Egy évvel ezelőtt, amikor eltávozáson volt itthon, teherbe estem. Szeptemberben összeházasodtunk, és én most boldog anya vagyok. Amikor elolvastam „Hullócsillag'’ levelét, csodálkoztam. Egy nő, aki nemsokára anya lesz, hogyan élhet ilyen felelőtlen életet?! „Kihasználtam azt, hogy csinos vagyok", írja levelében. Hát hova jutnánk, ha minden csinos nő ilyen módón használná ki a szépségét?! Mostani bonyodalmait képtelen megoldani. Miért nem vette elejét ezeknek a bonyodalmaknak? Komoly fiú mellett más srácokkal flörtölgetni nem szép dolog, és nincs is jó vége. Talán az lenne a legtisztességesebb megoldás, ha elmondaná vőlegényének az igazat. Ha ő vállalja mindkettőjüket, akkor minden rendben lesz. Ha nem, akkor sem dől össze a világi Ma már sok anya neveli egyedül a gyermekét. Ezek az anyák nemcsak megvetést, hanem csodálatot is érdemelnek! Igaz, a megszületendő gyermeknek pár év múlva hiányozni fog az édesapa, de egy rossz házasság talán többet érne? Gondoljon arra, „Hullócsillag”, hogy a kicsi az Ön hibájából fog megszületni. Nem tehet arról, hogy Ön félrelépett. Öt nem hibáztathatja. Nagy László fotómontázsa Milyenek vagyunk? -annyira igényelnék a szexet (szerintem ritka az olyan lány), egyszerűen nem akarnak lemaradni, nem akarják, hogy „hétpróbás" osztálytársnőik „kis maflának" nézzék őket. olyanoknak, akik félnek a fiúktól. És ha otthon történetesen komoly fiú várja a lányt, máris „Hullócsillag" problémájához értünk. Valahogy tényleg jobban meg kellene becsülni magunkat, kevesebbet adni az ilyen barátnők véleményére. És sok a provokáló, széditö, harminc körüli férfi, aki amúgy harmonikus családi életet él. csak éppen egy kis kalandra vágyik, míg felesége otthon a kisgyerek pelenkáit mossa. Vagy a tapasztalatlan lányokat könnyen bolonddá teszi. Mármint azt, aki hagyja magát. Persze akad rendes „áldozat" is, aki tényleg szerelmes lett a csábítóba. A felelősség tehát megoszlik a szülői felvilágosítás és a fiatal józansága között. Édesanyámtól sokszor hallottam az elítélő szavakat: „Látod hogyan járt? Elrontotta az életét, kellett ez neki? Remélem, neked van eszed!" Csakhogy a szerelemben nem minden esetben és nem mindenkinél az ész a döntő!- Ismét visszatérek a szülőkhöz, mintegy felhívásként. Miért ez a passzivitás? Nincs ránk idő? Vagy lehet, hogy 20—30 éve nemi életet élő szüléinknek sem világos egy csomó dolog, főleg ami a modem fogamzásgátló eszközöket illeti? Ezért nem szeretnek beszélni róla, gondolván, olvasott lányuk, fiuk úgyis többet tud erről? Érdekes lenne egyszer ezt is felmérni, kutatni. Lehet, sokan meglepődnének az eredményen! Ezeket a sorokat abban a reményben írtam le. hogy néhány felnőttet talán felelősségre ébresztenek. Lehet hogy édesanyám is elolvassa, bár nem nagyon olvassa a Nőt. Egy biztos: az én gyerekem problémáiról nem az újságból fogok értesülni, legalábbis mindent meg fogok tenni azért, hogy ne így legyen. Tisztelettel: „Fekete tulipánok" IFJÚ SZEMMEL (nőn)) Én az Ön helyében sem tudnék egész életemben hazugságban élni. Nem lenne hozzá erőm és bátorságom. Ki mit főz, azt egye is meg! Udvariné T. Ildikó Én meg vagyok győződve arról, hogy azért nem valamennyiünk olyan, mint a levelet Író lány. Ilyen is van elég manapság, ez tény. De környezetemben száz erkölcsös, rendes lány él, akinek eszébe sem jut, hogy egyszerre két férfival folytasson viszonyt, főleg ha az egyik már a vőlegénye, könnyelmű és „olcsó" lányok mindig is voltak. Hogy egyre több a számuk? Szerintem ezért főképp anyáink és apáink nemzedéke a felelős. Biztosan köztük is voltak ilyenek, és a rossz példát könnyebb követni. Viszont azokat az erkölcsös életet élő szülőket is felelősnek tartom, akik gyermekeikkel nem beszélgetnek ilyen dolgokról. Én például az eddigi 19 évem alatt ilyen témáról legfeljebb akkor hallottam otthon, ha valahova készültem, s akkor is csak ilyen utasítás — vagy ha úgy tetszik, „jó tanács" — formájában: „Aztán nehogy baj történjen, vigyázz magadra, nehogy becsapjanak a fiúk." Holott a fiatalnak ennél sokkal többre lenne szüksége. Mert igaz, hogy vannak szexről szóló könyvek, én is olvastam sokat, de azért a szülővel — mint hozzánk legközelebb álló tapasztalt emberrel — való beszélgetésnek sokkal több lenne a haszna. Főleg azért, mert meg lehetne vitatni egyes dolgokat. Nehezen tudom például elképzelni, hogy édesanyámmal megvitassam a fogamzásgátlás nekem legmegfelelőbb módját. Ez a feladat inkább a barátnőkre hárul, akik feltehetőleg épp oly tapasztalatlanok, mint én. Ezért azután az első szárnypróbálgatások gyakran rosszul végződnek. Az is igaz viszont, hogy vannak lányok, akik lenézik azt. aki édesanyjával ilyesmiről beszél, holott ez lenne a természetes. Hogy szüléink miért nem beszélnek velünk erről? Álszeméremből? Vagy lehet, hogy amilyen naivak egyesek, arra nem is gondolnak, hogy 18—19 éves lányuk-fiuk már nemi életet élhet? Vagy egyszerűen úgy hiszik, ez a gyerek dolga, semmi közöm hozzá, nincs jogom kérdezni, beszélgetni vele ilyen ügyben? Tőlem sem kérdezték még, hogy kislányom, szerinted szűznek kell-e maradnia egy lánynak egészen addig, míg egy valóban komoly, tartós kapcsolatra tesz szert (tehát amelyben lelkileg is erősen kötődik partneréhez), vagy az első adandó alkalommal jobb túlesni a „dolgon". Azt sem kérdezik meg. hogy szűz-e még a „kislány". Persze mindezt nem vallatás, hanem beszélgetés formájában képzelem el. A szülő beleszőhetné saját fiatalkori élményeit is. Akkor talán kevesebb lenne a meglepetés, az a bizonyos „én megmondtam előre"! Elejét lehetne venni a sok jajveszékelésnek, ami úgyis eső után köpönyeg. És ekkor a legtöbben azt tartják a legmegfelelőbb megoldásnak — csak azért, hogy a család többi tagjának erkölcsét védjék —. hogy férjhez menjen a lány. Ha nem mész férjhez, mehetsz a háztól a gyerekkel együtt, itt nem kellesz, mondják. És még parányi felelősséget sem éreznek gyerekük sorsának ilyesfajta alakulásáért, hisz ők példás szülők voltak, jól nevelték a gyereket, egymást sem csalták meg soha ... Azt hiszem, ezen a területen még nincs egyenjogúság. A férfiak esetében sokkal szabadabbak az erkölcsök. Minél több nővel „volt" dolga, annál férfiasabbnak tekintik, viszont ha egy nő teszi ugyanezt, megkapja azt a bizonyos jelzőt. Akadnak faluk, ahol egész hétvégén nincs se mozi, se színház, táncmulatság, diszkó, de még cukrászda sem. Ha a lányok más faluba merészkednek el táncolni, akkor rögtön megszólal a közvélemény, hogy csak „azért" mennek el. Pedig szerintem a fiúk mennek inkább azért. A legtöbb lány csak a tánc végett megy. Tény. hogy rohanó világunkban vannak lányok, akik ezzel is sietnek és már 13— 14 éves korukban elvesztik a szüzességüket, amit én minden szempontból károsnak tartok. Hiszen még nem értek meg a felelősségteljes kapcsolatra. Az idősebb, 16—18 éves lányok között is akadnak olyanok, akik az iskolai kirándulás alkalmával minden este lefekszenek valakivel, esetleg nem is eggyel. Nem mintha Tizennyolc éves vagyok. Én is járok egy sráccal, akiről azt mondják nekem, komoly fiú és a szándékai is komolyak velem. Nagyon szeretem őt ö is engem, bár nem mondjuk ezt egymásnak állandóan. Az egymáshoz való viszonyunkból érezzük ezt. A barátnőim már mind lefeküdtek a srácaikkal, és erősen hajtogatják, bizonygatják, hogy most már rajtam a sor. Én nem hiszek nekik, mert ilyesmiben magamnak kell döntenem. Szerintem mindennek megvan a maga ideje és mindent csak a maga idejében a legideálisabb csinálni. El sem tudom képzelni (néha azért igen), hogyan reagálnának a szüleim, ha bejelenteném, esetleg már látszana is rajtam, hogy állapotos vagyok. S nem is tudom, mi lenne velem. Októberben megy katonának, én meg itt lennék terhesen, távol tőle... Szóval csak a maga idejében. Szeretni úgy is lehet, ha nincs nemi kapcsolat. Persze, gondolunk rá, jó lenne, de nem akarunk meggondolatlanul cselekedni, mint az a lány is. Én nem ítélem el öt. Hiszen nem egy olyat ismerek, aki rendszeresen csalja a házastársát, még csak lelkiismeret-furdalása sincs és arra fogja az egészet, hogy a házasság csak kényszerdolog, vagy azt mondja, úgy sem ér a házasságuk semmit, ha nem lehetett az oltár előtt esküdni. Ez olyan, mint amikor a szenvedélyes alkoholista mindig keresi az alkalmat az ivásra, aztán az alkalomra fogja, hogy innia kellett. Az a lány, ha valóban tiszta szívből szeretné a vőlegényét, nem csalta volna meg olyan szemtelenül. Ha annyira hiányzik neki a fiú, miért nem mondta meg, mielőtt elutazott. Bizonyára meggondolta volna a srác, hogy elmenjen-e hosszabb időre. Ha a lány nem kitartó, ne kezdjen „komoly" kapcsolatot. S ha továbbra is hűtlen lesz. rosszul sülhet el a dolog, bár most sem fényes a helyzete. Én itt csak a gondolataimat írtam le, a lányt még mindig nem ítélem el. Csak annyit üzennék neki: ha az ember valamit csinál, merje azt vállalni, akár jó, akár rossz cselekedet. „Szeptember — és én"
