Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-07-26 / 31. szám
KEVESEBBET, DE JOBBAT! Milyen legyen a pipereszappan ? Tudomány, kutatás, termelés. Ezt a sorrendet kell követni a háztartás-vegyipari termékek gyártásában, hogy minden piacra kerülő áruval elégedett legyen a vásárló, és a termék előállításánál maximálisan érvényesüljenek a gazdasági szempontok is. így sűríthetnénk össze egyetlen mondatba mindazt, amit az Incheba '83 alkalmával a szocialista országok nőszervezeteinek képviselői és a KGST-országok szakember-küldöttei a Szlovákiai Nőszövetség rendezésében már hagyományosan megtartott munkaértekezleten elmondtak egymásnak, s amiben közös nevezőre, jutottak. Két esztendővel korábban a háztartásvegyipar termékei közül a tisztító- és karbantartószerek milyenségéről folyt a tanácskozás — melynek eredményességéhez szerkesztőségünk is hozzájárult egy ankéttal — ezúttal a mosószerek és a pipereszappanok voltak napirenden. A munkaértekezletek arra szolgálnak, hogy hasznos tapasztalatcsere keretében előbbre vigyük a fejlődést. Ezért kért és kapott szót valamennyi résztvevő a gazdasági segítség tagországainak e nemzetközi fórumán, amelyen az egyetlen „kívülálló" az Inchebán kiállító finn képviselet küldötte volt. A felszólalások során lassan kialakult a kép, amelyet részben már ismertünk külföldi turista- és szolgálati utaink, valamint a kereskedelmi behozatal jóvoltából, hogy valamely szocialista országtól melyik háztartásvegyipari terméket irigyelhetjük el leginkább és miért. Egyiknek a hatékonysága, másiknak a minősége, az illata, a csomagolása volt, amiért szívesen vettünk, hoztunk haza belőle egy dobozzal, flakonnal. Hasonlóképpen a toalettszappanokból is. Termékeiket mindenütt továbbfejlesztik, az elavultakat, hatástalanokat. új, korszerű, sok jó tulajdonsággal rendelkező vegyipari készítménnyel cserélik fel. Az NDK-ban — ahol a háztartások 85 százaléka önműködő mosógéppel felszerelt — a mind hatékonyabb és a ruhaneműt kímélő mosószerek mellett a mosást követő „utókezelésre" fordítanak nagy figyelmet. Jó és egyre jobb minőségű öblítő-, keményítö- és apretálószerek készülnek, melyek illatosítják a ruhát és az anyag gyűrődését a minimálisra csökkentik. A mosóporos dobozokat adagolóval fogják ellátni, hogy gazdaságosan az előírt mennyiség kerülhessen a mosógépbe. Új termékük egy nagy hatékonyságú folttisztító, amely mögött messze elmaradnak korábbi jó termékeik. A Magyar Népköztársaság képviselői arról tájékoztattak, hogy tartalmi és minőségi vonatkozásban egyaránt bővült háztartás-vegyipari cikkeik választéka. Termékeik dúsítására természetes anyagokat, zsírokat, növényi kivonatokat használnak, melyeknek ártalmassága kizárt. A pipereszappanok és a szájápolószerek egészségügyi hatékonyságát propolisz adagolással növelik. A készítmények csomagolására ismét üveget és porcelánt használnak, és az egészségre ártalmas szóróflakonokat a jövőben környezetbarát gázokkal töltik. Mosóporaikban — a környezetvédelmet tartva szem előtt — koiiátozzák a foszfátok mennyiségét, és fontos gazdasági feladatuknak tekintik az olyan energiatakarékos mosószerek gyártását, melyek langyos vízben is kitünően oldják a szennyeződést. A lengyel szakemberek az antisztatikus készítmények és a gyermekholmi mosására alkalmas szerek tökéletesítésével foglalkoznak, melyek előállításánál szintén a természetes anyagok kerülnek előtérbe. Legújabb, valóban korszerű termékük, a Rádión 90 és az Opal 60 pamutanyagok mosására való. Fogyasztóik kívánságának eleget téve, szintén adagolóval látják majd el a mosószereket, és a használati utasításon azt is feltüntetik, hogy a készítmény a kéz bőrére, a környezetre mikor és mennyiben káros. Pipereszappanaik között legjobb minőségűek a gyermekszappanok, de javul a többi is. Kuba háztartás-vegyiparának sajátos gondja, hogy vidéken jobbára még kézzel mosnak. Olyan mosóporok gyártásával foglalkoznak tehát, melyek gépi és kézi mosásra egyaránt alkalmasak. Pipereszappanaik minőségét a kókuszolaj és az illatkomponensek garantálják. Legújabb gyermekkozmetikai termékeik, melyekbe kevesebb illatosítószer, de több lanolin kerül, ugyanúgy keresettek a külföldi piacon, mint az egészségügyi mosdószappanaik zsíros, száraz és túlérzékeny bőrre. Bulgária háztartás-vegyiparának képviselői a gazdasági szempontból világviszonylatban az érdeklődés központjába kerülő folyékony mosószerek gyártására összpontosítják figyelmüket, hogy az alapanyag-igényes porított mosószereket fokozatosan helyettesítsék. A szovjet delegáció vezetője arra mutatott rá, hogy a szocialista országokban olyan tervező-gazdálkodású országban élünk, amely minden igyekezetével a lakosság elégedettségét, igényeinek kielégítését szolgálja. Nem mindegy azonban, hogy milyen szinten. Állandóan újítanunk, korszerűsítenünk kell minden terméket, s ha valami iránt hosszabb ideig nincs érdeklődés, ne sajnáljuk levenni a terméklistáról, hogy helyette kifogástalan árut adhassunk piacra. Ha szükség van rá, összefogással, a KGST segítségével, mivel az egyik országban valamely nyersanyagból több, a másikban kevesebb terem. Új moszkvai kozmetikai üzemükben sikerült többféle kiváló minőségű terméket előállítaniuk, köztük mosószereket. mosdószappanokat is. Hogy egyik-másik mennyire nyeri el a vásárlók elismerését, kísérleti boltjuk forgalmán mérik majd le. amelyet úgyszintén Moszkvában nyitottak meg 400 négyzetméternyi területen. Visszatérve hazai berkekbe, elmondhatjuk, termelünk mi is mosóporokból, szappanokból sokat. Többet is, mint kellene. A baj azonban a minőségi mutatókkal van. Mert minek nekünk harmincféle mosópor a piacon, ha ezekből — a minőségi kritériumok vizsgálata után — csak kettő ér fel az I. -minőségi osztályba. Az egyik a Novit, a másik a Batul. Volt ugyan egy harmadik is — a Gong —, de már lecsúszott a II minőségűek közé. a forgalomban lévő mosóporok nagy többségéhez. Néhányuk azonban még ebben az osztályban sem állta meg a helyét, a minőségi ellenőrzés során nem felelt meg az állami szabványnak. S ha tovább megyünk, még szomorúbb a helyzet. A vízlágyító, öblítő és keményítőszereinkből ugyanis egy sem kapott I. osztályú besorolást. Pipereszappanunk is van, éppen hetvenféle. De minek ennyi? Aki egyszer kipróbálta a Cleát, a Diplomatot — melyekről, mint export piperecikkről a magyar küldöttség is elismeréssel nyilatkozott —, nemigen vásárol többé meghatározatlan. vagy kimondottan kellemetlen szagú mosdószappant, még akkor sem, ha jóval kevesebbe kerül. S mi következik ebből? Míg az említett két szappan nemegyszer hiányzik a polcokon, a többi ott avasodik. Ilyen esetekben a vásárló nem neheztelne, ha a választékszükítés rovására javulna a minőség. Ezekről a törekvésekről tájékoztatott a tanácskozás végén háztartás-vegyiparunk prágai képviselője. Zsíradékfeldolgozó üzemeink három legnagyobbika a jövő év januárjában korszerűsítésre kerül. Egyrészt a minőségi igények kielégítése, másrészt a KGST-munkamegosztásba való rugalmasabb bekapcsolódás érdekében. Az új technológiával energiatakarékossá válnak ezek az üzemek, negyven százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak a korábbinál. Ami pedig a kínálatot illeti, a mosószerek átértékelése során megejtjük a választékegységesítést is olyan formában, hogy az kielégítse a keresletet és gazdasági téren is előnyös legyen. A gyártó üzemek képviselői gyártási titkaikból is sokat elárultak, beszámoltak kutatásaik eredményeiről egymásnak. Arról, miként érték el a készítmény vízlágyító hatását, azt, hogy kiküszöböljék az anyag tapadását, a bőringerlö hatást, hogy miként adagolják az illatkomponenseket, milyen aromatizációs és bakteorológikus összetevőket tartalmaz valamely termék. S mindezt a még szorosabb együttműködés érdekében, amelynek célja a háztartási munka megkönnyítését és a személyi higiéniát szolgáló kiváló készítmények előállítása, a tudományos kutatási eredmények kamatoztatásával a korszerű termelésben. JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA (nŐ7)