Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-05-03 / 19. szám
VLAGYIMIR CIBIN SZVETLÁNA JEVSZEJEVA Ünnepek Vánkosomban az álmok, mint kasban a méhek, zöngenek: jönnek az ünnepek, ünnepek. Ünnepek! És jöttek: áprilisi zápor robajával, nevetések, körhinták gomolyával, sátrakat hoztak, vásár-zsinatot, asztalra jó falatot, markomban tulai fűszeres perec illatozott. Aztán felrettent éjszaka gonosz álom: elmennek mind az ünnepek lassú teveháton . . . — Gyertek vissza! — kiáltok utánuk, ébredőben anyám ciháivá kese rgek: — Az ünnepek. .. hova mentek ? Vánkosomban az álmok, mintha a méhkas zsongna: — Az ünnepek? Hova mentek? Kimentek a frontra. Szikár reggelt szül az ég fehére. Nem csillagok — hadikenyér morzsái szóródnak ki az égre. Menekültek jöttek a házba, és ünnepért könyörögtek. Várták az ünnepet: száraz. feketés kenyerünket. Ó. azok a keserű kenyerek! És éltek az ünnepek tovább: rejtették háromszög-levelek, a tábori posta hozta. ott ragyoglak anyám kezében ... Egyszerű és ijesztő volt a világ, mint hinta szédületében. Ünnepeink, jaj. ünnepeink! Nélkületek nőtt erre a gyermek. Ünnepeink csillagok és keresztek alatt némán szanaszét hevernek. És jöttek vissza is ünnepeink. ki világtalanul. ki falábon, sötét közé vegyítve fehéret anyánk sűrű hajfonatában. Elesett a gyalogság egy távoli domb tövében . . . Elesett a gyalogság egy távoli domb tövében .. . De harmatok ájulása a csirát biztatta, hogy éljen. Én hittem az ünnepeket, és vártam — teveháton jönnek el újra, lassú karavánban, púpjukon elhozzak - a régi csodát. Mert ha hiszel valamit, eljön, csak várd ki sorát. De kel! a hit! Higgyétek legfőképpen az ünnepeket! Mint erdők illatában, az ünnepben legyen hitetek. A nyámhoz minden nyáron ünnepeket magam terelek. RAB ZSUZSA fordítása Anyám A rozzant házban eltörődve éltünk, gazdátlan kis család. Emlékszem, anyám, nyíítt cipődre, látom napszítt, fakó ruhád. Hogy forgattam kislányfejemben : egyszer talán pénzem lehet! Madzaggal mértéket is vettem, hogy majd ruhát veszek neked. Kapunk előtt sokszor megálltál — apám nem nyit ajtót neked! Férfiember nem volt a háznál, és bajos sorsunk hányt-vetett. Apró kezed földbarna, kérges, anyám, te ma is nyűtt ruhás ... így éldegéltél... Ki a vétkes? A háború, a vad földindulás. Az özvegy — így hívtak, szegényke. Látom, hogy vontad az igát. Mint az ínség sovány gebéje, cipekedtél a kerten át. RAB ZSUZSA fordítása Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN EDUARDAS MIE2ELAITIS A család Elült a vihar. Az égzengés elnémult. És kitárult a tiszta égbolt, S nyikorgó csizmákkal, világégésen, elszállt éveken át kissé megritkulva. az asztal körül összegyűl a család. Az ablakon túl — gyár kéménye néz, és lehajlik a nagy juharlevél. Lakásunk szűkös még, de már az asztalon a nagy lapon — egész kenyér, friss. mint ez az ég és oly fehér. S valaki majd szétosztja gondosan. Egyelőre szerény minden karéj, készleteinkből való — szegény, Az élet éhén győzni nem lehet, oly forró az, s majd jönnek holnapok, mi megtartjuk a szent jogot, hogy vághassunk nagyobb kenyeret. Mivel ismét békések gondjaink, és ismét békések a gyáraink, s átvészelvén zivatart és ködöt, az éveken át és viharokon át kissé megritkulva, de a család az asztal körül megint összejött. GYURKOVICS TIBOR fordítása (női5)
