Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-03-08 / 11. szám
Egyetemi tanáraim négy évig tartó fáradságos munkájának következménye, hogy a statisztikai adatoktól kövérre hizlalt könyvóriásokat, a bennük tárolt abszolút és relatív számokkal egyetemben mindig kellő fenntartásokkal fogadom. Vannak azonban a statisztikai évkönyvnek olyan adatai, amelyeknél az ember önkéntelenül megáll: annyira tekintélyesek és sokatmondóak a papíron sorakozó számok. Például, ha azt olvasom, hogy 1920-ban Európa lakosainak 46 százaléka, hatvan évvel később pedig már 70 százaléka élt városban, s az előrejelzések szerint 2030-ban az európaiaknak már 80 százaléka lesz városlakó, rögtön eszembe jut egy újabb „becenév”, amelyet rohanó századunk méltán viselhet a többi mellett: az urbanizáció, a városiasodás százada. Már látom, mit hoz magával! Növekvő városok, egymásba olvadó kis települések, kihalt tanyák és faluk, új „polisok” alapítása, amelyeknek képe felülmúl majd minden eddig elképzelhetőt... S egy „találós kérdés”: fakószínű, többszintes dobozokból álló csupasz település, mi az? Rögtön rávágják a hallgatók: lakótelep ... Ez utóbbi nem véletlenül került ide. Hiszen a növekvő mértéket öltő iparosodás koncentrált lakosságot követel. A lakosság pedig házakat — amelyekben nemcsak lakni, de élni is kell(!) —, egyre többet, egyre szebbeket, jobbakat, modernebbeket, kényelmesebbeket, s mindezt a lehető leggyorsabb ütemben, a lehető legrövidebb időn beiül__ Ma a CSSZSZK lakosainak 58 százaléka városban él, s erősen valószínű, hogy számuk a jövőben növekedni fog. Az ebből adódó lakásszükséglet eddig leghatékonyabb és leggyorsabb formája a házgyári elemekből készült lakóház, az a bizonyos doboz, amelyből több együttesen lakótelepet alkot. Ha arra gondolok, hogy az SZSZK 1414 ezer állandóan lakott lakásának több mint az egynegyede, azaz 442 ezer lakás az utóbbi tíz esztendőben épült fel, s ezeknek nagy része lakótelepi, van okom bizakodással tekinteni a jövőbe. Hiszen mi, „lakótelepiek” annyian vagyunk és ha összefogunk, ha segítünk egymásnak .., Sajnos, hétköznapi tapasztalataim a kölcsönös segítség ellenkezőjéről győznek meg. A házunkban lakók nagy része ugyanis afféle „betonba gubózó” fura lény, nem ad kezet, még csak a tekintetét sem emeli rám, ha együtt utazunk a liftben! Persze vannak lakótársak, ház- és utcaszomszédok, akik kellemesebb tapasztalatokkal rendelkeznek. Lakótelepe válogatja, s még ezen belül — itt is, továbbra is — érvényes, hogy ahány ház, annyi szokás. LAMPL ZSUZSANNA PflNELfESZEKRflKOK 1. Első látogatásunk színhelye Komárom (Kománio). ez a napjainkban 30 886 lakost számláló járási székhely. Magán viseli az urbanizációs folyamat, s a vele párhuzamosan szót kérő változások összes fontosabb jelét Teijeszkedik ... Bekebelezte már Patot (Patince), Izsát (Iza), Őrsújfalut _(Nová Stráz)... De nemcsak teijeszkedik, hanem „sűrít” is: igyekszik új munkalehetőségeket teremteni, s ha ez részben sikerül — mint a cipőgyár esetében —, azonnal vonzza a „bevándorlókat”, akik kertes, baromfis családi házak lakóiból lakótelepi lakókká vedlenek át. A városban több lakótelep is van. „Életkoruk” eltérő. A hetes számú lakótelep egyes részei például a legújabbak közé tartoznak, de nem messze tőlük már épülnek a „bauringok” .. . Szerencsére a távolságok még mindig elviselhetőek, a központból autóbusz és hétmérföldes csizma igénybevétele nélkül is tíz perc alatt a Karol Smidke utcai tizenkét emeletes lakóházak előtt vagyunk. A főút felöli oldal szépen rendezett, de amint a házak közé furakodunk. nem éppen szívderítő látvány tárul elénk! A tizenkét emeletesek és szomszédaik — két temető — által bezárt kavicsos, földes, füves, „drótos”, törmelékes és még ki tudja mivel szennyezett terület egy része játszótérnek van elkerítve, de mivel a gyerekeknek nincs kulcsuk a kapuhoz, a földszinti lakások ablakai alatt rúgják a labdát. Igaz, csak ott. ahol a „fűszőnyegen” nem parkolnak személygépkocsik. A parkoló helyén felüljáró épül. A focizó gyerekek elmondják, hogy egész jó itt lakni, csak az a baj, hogy a játszótérre nem mehetnek be. A „szóvivő”, egy tíz év körüli kislány. Tőle tudom meg, hogy a játszóteret a cigány gyerekek mindig tönkreteszik, ezért van bekerítve, de még ez sem használ, mert átmásznak a kerítésen, s újra csak rongálnak. Elindulunk az első ház bejárata felé. Megmozdulnak a függönyök... Odabenn az első jel biztató: működik a felvonó. Minden lakásban szívesen fogadnak, ahová becsengetünk. Első beszélgetőtársunk egy tizennyolc éves fiatalasszony, kisgyermekével tartózkodik otthon. Már amikor... Mert többnyire a szüleinél, kertes házban tölti a napot, csak estére jön haza. — Higgye el, ez a legrondább blokk — mondja. — Pedig a házmestemő ügyel a tisztaságra, minden nap fölmos, brigádokat szervez, de öten ha összejönnek ... A szemetet leöntik az ablakból. . . összehányják a folyosót, a liftet.. . Énrám az volt a panasz, hogy amikor teregetek, lecsöpög a víz az alattam lakók párkányára. Kötöttem kötelet a fürdőszobába, most először ott csöpögtetem le a pelenkákat. Azelőtt különben falun laktunk, kertes házban. De szerintem jobb a blokkban, mert kevesebb a munka, nincsenek állatok. Csak nem ebben ... Itt sokan nem is köszönnek, irigykednek és ugyanakkor lenézik a másikat, haragszanak ok nélkül. Ha valaki jön, rögtön nézik, hogy kihez. Kis dolgokból elefántot csinálnak ... A lakógyűlésekre sem jönnek el... A házban lakók nagyrészt fiatalok. Természetes tehát, hogy sok a gyerek. Rájuk is temérdek panaszt hallgatok meg. A szülők mindig a mások csemetéjét szidják. A gyerekek pedig a felnőtteket bírálják. Két kis barátnő egyszer eldöntötte, hogy — csínytevéseik mellett végre valami jót is csináljanak — virágokat ültetnek a bejárati ajtó mellé. Vödrükben hoztak földet, de a hazaérkező felnőttek — volt, aki mosolyogva — letaposták a kis ágyúsokat... És a macskát, a káposztával teli fazekat meg (nős)
