Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-03-01 / 10. szám

Fotó: Nagy L és archív

1. A francia Blankers Koen, a II. világháborút követő első olimpia négyszeres győztese

2. Sonja Henie világ- és Európa-bajnoksága mellé három olimpiai aranyérmet is szerzett

3. Wilma Rudolph, a „fekete gazella"

4. Nadia Comaneci, a női torna 15 éves üdvöskéje

5. Ligyija Szkoblikova, a gyorskorcsolyázás hatszoros olimpiai győztese (1960—1964)

6. Jarmila Kratochvílová, a világ egyik legjobb középtávfutója

Ez a magyarázata annak, hogy 1921- ben francia, angol, svájci kezdeményezésre megszervezték az első „női ellenolimpiát". A cél nyilvánvaló volt: megmutatni a világnak, hogy a „gyengébb nem" tagjai legalább olyan izgalmas sportélményhez juttatják a nézőt, mint a férfiak, s kitartásban, ügyességben sincs hiány. A nemzetközi női sportszövetség vezetője Alice Milliat lett. Személyes vonzereje, szervezőkészsége is hozzájárult ahhoz, hogy 1930-ban már 30 ország hölgysportolói vettek részt az „ellenolimpián". Az utolsót 1934-ben Londonban rendezték meg. Újabbra azért nem került sor, mert — nem utolsósorban éppen a női sportszövetség határozott föllépése következtében — a nemzetközi olimpiai mozgalom is elfogadta a nők jelenlétét. 1924-ben vívásban, 1928-ban pedig két további fonto.s sportágban, tornában és atlétikában engedélyezték indulásukat. (Az 1928-as amszterdami olimpián éppen az egyik atlétikai szám a 800 méteres női síkfutás azonban ismét fölborzolta a kedélyeket. Két kanadai versenyző ugyanis nem bírta a hajrát, mindketten összeestek a cél egyenesben. Több sem kellett a női egyenjogúságot ellenzőknek, és a szenzációra éhes világlapok újságíróinak, hevesen követelték: tartsák távol a nőket a különösen nagy igénybevételt jelentő versenyszámoktól! A tiltakozásnak foganatja lett, mert 1954-ig törölték az olimpia műsoráról a női 800 méteres síkfutást. Azóta természetesen sok minden megváltozott: nők hosszú távon is összemérik erejüket, maratoni futásban külön versenyeket rendeznek számukra.)

A nők alkalmasabbak?

Sportorvosok véleménye szerint a nők alkalmasabbak a tartós megerőltetést jelentő sportágak terheinek elviselésére, mint a férfiak. A női szervezet alapvető jellemzőivel magyarázzák azt is, hogy igen hosszú távokon — például 100 kilométeren — jobb eredményeket érnének el, mint a férfiak. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy a La Manche-csatornát ma átúszó nők gyorsabban haladnak, mint három évtizeddel ezelőtt a férfiak. (Az utóbbi időben rendkívül népszerűvé vált kerékpározásban is érezni a gyengébb nem előretörését. Ausztriában az 1500 igazolt versenyző között már 37 a nő, az NSZK-ban ennél kedvezőbb az arány. A legjobb osztrák, a 25 éves Johanna Hack tavaly 29 győzelmet aratott, gyakran legyőzte a férfiakat. Évente 18 000 kilométert kerekezik edzéseken.

A második világháború után rendkívül gyorsan nyert további teret a női egyenjogúság a sportban: évtizedünkben minden jelentős sportág rajtjánál ott találjuk a hölgyeket. Ezzel kapcsolatos az utóbbi években egyre erőteljesebb bírálat: a mindenáron való győzni akarás ugyanis olyan útra vitte a női sportokat is, amely egészségügyi szempontból nemkívánatos. Erre utalt egy ismert pszichológus is nyilatkozatában : „Az egyenjogúság a sportban nem jelentheti azt, hogy jóváhagyjuk a káros hatások érvényesülését, és behunyjuk szemünket, amikor visszásságokra derülne fény." M. O.

(nŐ9)