Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-03-01 / 10. szám

„Biológiai szemüvegen keresztül vizsgálva a dolgot, egy mai labdarúgócsapat nem egyéb, mint a régi vadászhordák kései utóda. Bizonyos változásokat azért találunk. A gyilkos fegyverből például veszélytelen börgolyó lett, a zsákmányt pedig az jelenti, ha betalálnak az ellenfél kapujába. Ha egy csatár jól céloz, s gólt lő, pontosan azt az érzést éli át, amit az ősember, amikor vadászatán zsákmányt ejtett." Desmond Morris ismert magatartás-kutató irta ezeket a sorokat a mai labdarúgókról. S ha gondolatai vitákat is kavartak, kétségtelenül érdekes kísérletet tett a világ legnépszerűbb sportága titkának megfejtésére. E felfogás követői szerint a női labdarúgás azért nem lesz soha népszerű, mert a nők nem vehetik át a hagyományos férfiszerepet a zöld gyepen.

Az ókori görög olimpiáról száműzték őket

A női labdarúgás elterjedésének üteme - természetesen független attól, hogyan vélekednek róla a magatartás-kutatók. Egyébként is: sportpszichológusok eleget tévedtek már, amikor egyes női sportágak jövőjéről kérdezték őket. Kevesen számítottak például arra, hogy közkedvelt lesz a rendkívül sok durvasággal tarkított női kézilabdázás. Arra nem számítottak, hogy a gyengébb nem képviselői dzsúdózni fognak.

Az emancipáció rendkívüli gyorsasággal ment végbe a sportban is — elsősorban az utóbbi két évtizedben. Ma már természetes, hogy nők is lefutják a maratoni távot, átússzák a La Manche-csatornát, sőt azon sem lepődünk meg, hogy a testépítők világbajnokságán is részt vesznek. Lassú mozgással olyan fejlett izomzatot feszítenek meg testükön, hogy arra még a férfiak is büszkék lehetnének... (A női teljesítőképesség legújabb bizonyítéka a román lonescu 720 centiméteres távolugró világcsúcsa.)

Hosszú út vezetett odáig, hogy a testépítő nők nyakába aranyérmet akasszanak. Az ókori görög olimpiáról száműzték őket, legtöbbször még a nézőtérre sem mehettek be. (Érdekesség: a birkózók meztelenül küzdöttek. Férjes asszonyokat nem engedtek a közelükbe, viszont a hajadonoktót nem vonták meg a belépés jogát.)

Az első komoly változást a felvilágosodás hozta: Rousseau egyre határozottabban követelte, hogy a fiatal lányokat is oktassák testmozgásra. Nem a mai értelemben vett sportra gondolt — csak arra hogy a természetes mozgásigényt a nők is kielégíthessék. Ennek ellenére elképzelése „eretneknek" számított.

A következő nagy lépést két testnevelő tanár, Clias és Werner tette meg. A múlt század húszas éveiben készítették el az első komoly müvet a nők testnevelésének szükségességéről. Nemcsak elméletileg alapozták meg tételüket — amely szerint a női test is alkalmas a sport adta terhelés elviselésére —, hanem testnevelési órákat is szerveztek leányok számára. Tapasztalataikat Írásba foglalták: tehát mind az elmélet, mind pedig a gyakorlat terén sokat tettek azért, hogy a sport ne legyen csak a férfiak privilégiuma. (A XIX. század közepén Adolf Spiess folytatta Clias és Werner

(nős)

munkásságát. Könyveiben szorgalmazta, hogy az iskolákban tegyék kötelezővé a testnevelést a lányok számára is. Gyakorlatanyagot is összeállított, majd részletesen papírra vetette, milyen öltözékben sportoljanak a nők. Hosszú szoknyát javasolt — ám a kor erkölcsi felfogásához hűen, hozzátette: „Gyakorlatok közben a lábakat nem szabad szétterpeszteni, a felső és alsó lábszárt zárva kell tartani.")

Álruhában

A XIX. század végétől kezdve egyre erőteljesebben küzdöttek a női egyenjogúságért az élet minden területén — így a sportban is. Ekkor kapcsolódott először össze erőteljesen a sport és a politika: a nők ugyanis a szocialista tornaegyesületekben teljes jogú tagok lehettek, kisvártatva pedig megalakultak az első női sportklubok is.

A nemzetközi porondon már sokkal nehezebben ment az egyenjogúság. Ebben lényeges szerepet játszott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is, amely — Pierre de Coubertinnel az élén — az olimpiai játékokat a régi görögök hagyományaira építve próbálta újjászervezni. Márpedig ez egyet jelentett a nők kizárásával! (Tiltakozást váltott ki a döntés, ennek ellenére nem vonták vissza. Az 1896-os athéni olimpián különös közjáték zavarta meg a küzdelemsorozatot. Egy férfiruhába öltözött hölgy a maga módján bizonyította a nők alkalmasságát. A közismerten legmegerőltetőbb sportágban, a maratoni futásban állt rajthoz. Négy és fél óra alatt tette meg a távot, a győztes alig három óra alatt. Kilétét csak a célban fedte föl...)

„Ellenolimpia"

E különleges tiltakozás is hozzájárult ahhoz, hogy az olimpiai mozgalmat irányítók lassan átértékelték elutasító magatartásukat, s az 1900-as játékokon az indulók között már nőket is lehetett találni. (A sport és az olimpia ellentmondásos viszonyára utal az, hogy a nőket először két olyan sportágban engedték rajthoz állni, amelyek ma már nincsenek az olimpia műsorán: golfozásban és teniszben. Mindkét sportág elüzletiesedett az utóbbi évtizedekben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a jelen realitásaihoz közeledő álláspontjára utal viszont, hogy a teniszt ismét programba állította. Továbbra sincs azonban megnyugtatóan megoldva, ki is vehet részt majd a mérkőzéseken. Nyilvánvaló, a profi és amatör státus különböző megítélése az elkövetkező időben is az olimpiai mozgalom egyik fontos megoldásra váró kérdése lesz.)

A nők lassan törtek be a többi olimpiai sportágba. 1912-ben már gyorsúszásban is rajthoz állhatták. Az első világháború után meggyorsult az emancipálódás igénye. A szocialista sportegyesületekben a nők egyre jelentősebb befolyásra tettek szert, s ezt érvényre akarták juttatni az olimpiai mozgalomban is, amely még mindig bizonyos gátat emelt a szereplésük elé.

Hosszú szoknyában kezdték