Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-12-20 / 51-52. szám
Babonás kislány Vacsorázni szeretnék a hangulatos kis bisztróban. Kérek egy pár virslit. A kislány kihozza. Mutatom: ez a virsli zöld. Kérek egy adag vajat. A kislány kihozza. Atlas. Hát hozzon egy limonádét. Belekóstolok: erjedt. Bosszúsan egy csésze kávét kérek. Már hívom is vissza a leányzót: a kávéscsészén hatalmas rúzsfolt van. A kislány méltatlankodó pillantással méregeti a csészét, azután rám néz: — Nem tetszett véletlenül pénteken, tizenharmadikán születni? — Miért? — Mert olyan pechem van a kedves vendéggel. Töprengés — Miért gyűlöl engem ez az ember? Hiszen nem tettem vele semmi jót. A teve Teherautó áll az országút peremére húzódva. A sofőr lenn áll a kocsi mellett. Motoros rendőrjárőr halad arra — megállnak. — Rendőr elvtársak — mondja sápadtan a sofőr. — Ne kérdezzenek semmit, ne leheltessenek. Bevallom. Szánom, bánom bűnömet. Ittam két féldecit. De esküszöm, soha, soha többé. Mert megbűnhődtem. Látomásaim vannak. Káprázik a szemem. Megörültem. Tudják, mit láttam az előbb az elhagyott országúton? Egy kétpupú tevét. Mintha a háta havas lett volna ... szembejött velem, akár egy kísértet, rám bámult, aztán uzsgyi, be a bokrok közé ... nem nem iszom többé, soha többé ... — No, jól van, kérem. És most lesz szíves pontosabban megmondani, hol ment be a teve a bokrok közé ... Ugyanis most jelentette a cirkusz, hogy megszökött egy tevéje. Azt keressük. A legerősebb ember Az óvodások indiánosdit játszanak. A négyéves Gabi lelkesen javasolja : És a törzsfőnök legyen a nagyapám. Mert ő a világ legerősebb embere. Ő egy mozdulattal ki tudja venni a . fogait... Önérzet Felhívom telefonon az egyik szerény kis vállalatocskát — nevezzük Krumplihámozó Vállalatnak. Mondom: „Kérem szépen a propagandaosztályt.'' „Itt csak propaganda főosztály van" — feleli egy fagyos női hang, és leteszi a kagylót. Hatáskör Ketten állnak a kenyerespult mögött. Az egyik kislány adja a kenyeret, a másik a zsemlét. Előttem egy nő, kezében két blokk. Elkéri a kenyeret, azután kér hat zsemlét is. — Zsemle nincs. — Hogyhogy nincs? — hökken meg a vevő. — Hiszen ott van maga előtt. — Azt én is látom, nem vagyok vak. Csakhogy nincs. — De bocsánat... most is rajta van a keze. — Akkor sincs. Én csak a kenyeres vagyok. — Csak nem képzeli, hogy amikor már in állok, újra be fogok állni a másik sor végére ... miért nem adja ide a zsemléket? — Nem lépem túl a hatáskörömet. Nem is lépte. Pedig még lépnie sem kellett volna hozzá. Orvosnál — Hallja, barátom, de hanyag ember maga. Se tartalék szemüvege, se tartalék műfogsora ... — Tartalék életem sincs, doktor úr. Részletek Fehér Klára Miből csinálják az elefántot? c. könyvéből. Tóth Gyula, Pavel Matuáka, J. Slíva és Peter Gábris karikatúrái. (nő 46)
