Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-12-20 / 51-52. szám
L FOLYÓIRAT A novemberi Kortárs Egri Viktor jut eszembe, amikor már a hetedik papirost fűzőm a gépbe. Ő mondta néhány éve a szerkesztőségben: — Fiúk, nincs annyi időm, hogy két flekket írjak. írok inkább ötöt, gyorsabban megy és könnyebb is. Jómagam most tehát hetedszer kísérlem meg a lehetetlent, ugyanis negyvenvalahány gépelt sorban szinte vétek imi a Kortárs idei novemberi számáról, annyi benne az érdekes olvasnivaló. Kitűnőek Károlyi Amy és Szepesi Attila versei, kivételes szellemi izgalmat nyújt Illés Endre esszéje. Nemes Nagy Ágnes írása Babitsról, Baráti Dezső tanulmánya Juhász Gyuláról, sok tanulsággal szolgál Fekete Gyula meditációja Amerikáról. Két dokumentum-értékű beszélgetést is olvashatunk Jászi Oszkárról és a nálunk alig ismert Birkás Endréről, aki' húsz éve irta meg nagy visszhangot kiváltó regényét, az Elfelejtett embereket, amely a II. magyar hadsereg tragédiájának egyik megrázó képe. A legnagyobb meglepetést azonban Bohumil Hrabal Beszélgetés önmagámmal című írása jelenti. Az európai rangú és gondolkodású cseh író közismerten nehezen nyilatkozik, azt szereti, ha a művei beszélnek helyette. Most azonban szélesre tárja előttünk emberi, írói világát, s ritka élményben részesíti olvasóját. Egyszerű, őszinte sorokban szól hazaszeretetéről és származásáról. Rólunk is megbecsüléssel ír („Mikor vakációk idején gyalog vagy kerekezve csavarogtam Szlovákiában, ott lenn, valahol délen, mindig magyarok adtak éjszakai szállást... a magyarokat mindig kellemes embereknek ismertem"). Megrázó sorokban tárja elénk nymburki élményeit, s megváltja azt is, melyek azok a városok, ahol otthon érzi magát. Talán a legfölfigyeltetőbb az a rész, amelyben az írói küldetésről beszél. A művészetet a szabad fantázia szabad játékának tartja, mely a valóságból táplálkozik, s egyszersmind megérinti a valóságot. Flrabal az írás gyakorlásában a szó nemes értelmében népművelőnek tartja magát, s erről nekünk mindjárt József Attila idevágó sorai jutnak eszünkbe. Nem erőszakolt ez a hasonlóság, inkább bizonyíték arra, hogy közép-európai írók, emberek között mennyi a rokon vonás, gondolat, a közös élményanyag. Ezért is ritka élmény Flrabalt olvasni, s többek között emiatt fontos megismerkednünk a Kortársban közölt önéletrajzi írásával. Szilvássy József Magyar nyelvemlékek Ritka élményben lehet része annak, aki meghallgatja a Magyar nyelvemlékek című lemezt. AVVjyAR NytLVLVMlKEK MM« 1*0. Hálom BfSZfb á\\ACX\R MÁRIA-SIRVlOU A nagyszerűen összeállított lemez egyik oldalán az első összefüggő, magyar nyelven írt szövegünk, a 12. századból való Halotti Beszéd, a másik oldalon pedig az első lejegyzett magyar vers, az Ómagyar Mária-siralom hallható. E két nyelvemlékünket foglalják keretbe a középkori gregorián dallamok és a mai, temetésen felvett népzene. Az A oldal a halotti mise Requiemjével indul, amely megkapja a hallgatót komoran áradó dallamával, s arra kényszeríti, hogy végighallgassa, végigélvezze a lemezt. Kétszer hangzik el a Halotti Beszéd, először a laikusnak ma már szinte érthetetlen eredeti szöveg, Pais Dezső olvasata szerint, majd a Benkö Loránd értelmezése szerinti, amely közelebb áll a mai hallgatóhoz-olvasóhoz. A Halotti Beszédet körülölelik a középkori temetési dallamok, a temetési antifonák — vagyis a halott nevében énekelt dalok. Ugyancsak szervesen illeszkednek a sorba a már említett népzenei felvételek, amelyeken temetési zajok, harangszó. siratok szólnak. Az összeállítás a temetést záró siratóval fejeződik be. A B oldal két latin nyelvű Mária-énekkel indul. Ezek után az Ómagyar Mária-siralom hangzik el, PaiS Dezső olvasata szerint. E vers a nagyheti liturgia része volt, ezért kerültek a lemezre részletek a középkori magyar János-passióból. Akárcsak a Halotti Beszéd, az Ómagyar Mária-siralom is elhangzik még egyszer, Pais Dezső értelmezése szerint. A vers az örök anyai fájdalom megfogalmazása. A B oldal egy népi Máriasiralommal zárul, amelyet mélyen átérezve és átélve egy falusi asszony énekel. E kiváló lemez szerkesztője, s egyben egyik közreműködője Dobszay László. Kitűnőek a szöveget elmondó színészek. Bánffy György, Molnár Piroska, Szersén Gyula, továbbá a Schola Hungarica együttes, amely Szendrei Janka közreműködésével szólaltatja meg a középkori dallamokat, megidézve a régmúlt korszakot, melyben e művek születtek. Meg kell említenünk a tasakban található szövegeket és a szerkesztő részletes magyarázatát, ismertetését, amelyet elolvasva a kevésbé tájékozott hallgató is áttekintést kap szellemi örökségünk e két gyöngyéről. Fontos lépés volt e lemez megjelentetése, amely nemcsak a szakembereknek szól, hanem mindannyiunknak, akik értői, élvezői akarunk lenni kulturális örökségünknek. Bertha Éva Ötödfélszáz Énekek Már maga a koridéző borító is pajzán: csöppnyi leleménnyel mindenki rájön, mi játszódik le a borító elő- és hátoldala között, tudomásom szerint ez az első Magyarországon kiadott hanglemez, melyen megjelent a „Tizennyolc éven felülieknek" szigorú (igaz, nem túl feltűnően elhelyezett) figyelmeztetés. Jogossága vitatható; még akkor is, ha a hanglemez anyagának nagyobb részét a „pikáns" darabok alkotják. A harminckét dal töredéke csupán Pálóczi Horváth Ádám Ötödfélszáz Énekek című terjedelmes énekgyüjteményének, melyben 450 dalt, illetve mintegy 350 dallamot örökített meg. Vannak köztük saját szerzeményei, korabeli érzelmes dalocskák és népi dallamok. A régi magyar muzsika egyik legnagyobb értője és előadója, Benkö Dániel dolgozta fel a dalokat, szigorúan megválogatva — a szöveg hangulatának megfelelően — a zenei kíséretet. Pontosan alkalmazza a népi zenekari, a régi zenei, a gitár- és lantkíséretet. A szilveszteri hangulatot teremtő vagy fokozó (attól függően, hogy az éjszakának melyik szakaszában tesszük fel) dalokat Dévai Nagy Kamilla, Hűvösvölgyi Ildikó, Kincses Veronika, Nagy Katalin, Pálos Zsuzsa, Pitti Katalin, Bordás György, Harsónyi Gábor, Kertész Péter és Miller Lajos adja elő meglehetősen ínycsiklandóan — a Bakfark Consort kíséretében. _ Grendel Ágota Öt fiatal művész tárlata Öt fiatal képzőművész — Lőrincz Zsuzsa, Dolán György, Dúdor István, Krasöenic Alex és Preiner Tibor — állította ki munkáit a közelmúltban a csallóközaranyosi (Zlatná na Ostrove) művelődési házban. A kiállított festmények és grafikák általában jó benyomást keltettek a látogatóban, s arról győzték meg őt, hogy a felsoroltak erős tehetsége a biztosítéka képzőművészeti kultúránk folyamatos fejlődésének, gazdagodásának. E sorok Írója szerint Kraáöenic Alex jelentette a legnagyobb meglepetést, de Lőrincz Zsuzsa és Dolán György legtöbb munkáját is a tárlat számottevő értékei közé kell sorolni. Kraáöenic Alex városi képei (Motívum a városból /—III. Város, Város szélén) atmoszférájukkal és kompozíciójukkal, japán meseillusztrációi pedig színvilágukkal és távol-keleti misztikumukkal ragadták magukkal a nézőt. Dolán György festményei közül legjobban az egyedi szépségű Akt a vonalak geometriájára épített Varjak, az elmúlás, az élettelen test szétbomlásának szomorúságát árasztó Dög /—//., a távolról Chagallt idéző Dórák, a dán királyfit. Hamletet eszünkbe juttató A zenész, valamint a szomorú zenebohócokat festő Zenész /. és Zenész II. tetszettek. Világlátásukkal, gondolatiságukkal különösen izgalmasak voltak Lőrincz Zsuzsa tanulmányrajzai és színes grafikái, amelyeknek robusztus alkatú, arcnélküli figurái a testükkel, izmaik feszülésével, mozdulataik kecsességével vagy éppen erejével vallottak az életről, munkáról, halálról. Dúdor István meglehetősen vegyes anyaggal szerepelt ezen a tárlaton. Kiállított képei közül csupán a Faluvégén, a Forradalmár festő, az Örök vívódás és a Gömör mögött éreztük fiatal képzőművészetünk e páratlan látású és páratlan indulaté képviselőjének mindent elsöprő erejű, kirobbanó tehetségét. A világ egyéni látására való törekvéséről árulkodnak Preiner Tibor tusrajzai. rézkarcai és linómetszetei is — különösen a Romantikus, az Inkvizíció, a Leonardo da Vinci, a Nosztalgia és A vak embernek utat mutattam tűntek ígéretesnek —, ám ezek többnyire még túlságosan iskolás munkák, melyeken a kelleténél jobban érződik a tanítómesterek és a követett példák hatása. Mindent öszefoglalva azonban mégiscsak az elismerés hangján Írhatunk erről a tárlatról, nem hallgatva el azt az óhajunkat sem, mely szerint üdvös lenne, ha e kiállítás anyagát több községünkben és városunkban is megtekinthetnék az érdeklődők. 75^ László SZÍNHÁZ Az esendőség drámája A zsenialitás ugyanúgy bennünk van, mint a szürkeség. Naponta millió zseni születik, csak mire felnőnek, a „felnőtt" világ megváltoztatja őket. Olykor gyermekkorukat is elveszi tőlük, többször felnőttként gyűri maga alá őket, hogy erőszakot vegyen rajtuk. így vannak ott kis dolgainkban a világ létkérdései. A szürkeségben a világ színesen tobzódik. Csak közelebb kell menni, csak meg kell találni e színek igazi árnyalatait. Csak a színvakságot kell meggyógyítani. A közelítés pillanatában felfedezzük, hogy ez az egyetlen remény, ami az atomfenyegetés világában megtartó erejű lehet. A kisemberek élniakarása, az ő életszeretetük emeli Bohumil Hrabal Gyengéd barbár című drámáját az érzelmeknek abba a magasába, ahol már erőfölényben van a hűvös ésszel szemben. A prágai Óinoherni klub két esztendő óta játszott produkcióját Ivó Krobot rendezte. Nem eredeti drámát állított színpadra. Hrabal azonos című prózáját Václav Nyvlt dolgozta át. Ez a darab nem tartozik a Cinoherníben látható drámák legjobbjai közé. mégsem ül az ember azzal az érzéssel a nézőtéren, ami színházi előadást látva gyakran hatalmába kerít: Miért ezt? Miért így? Minek? Ahogy az ebben a színházban látott előadások mindegyike, úgy a Gyengéd barbár is a gondolatok súlyát helyezi a nézőre. Ezt a terhet, amit Hrabal és Krobot az írói és a rendezői gondolatnak a bevezetőben vázolt lényegéből rak a váltunkra, nem lehet letenni. A színpad egy szabványos cseh söröző, amelyet látva kedve támad a nézőnek az asztalára könyökölni. A színpadról lehallatszó párbeszédek bármelyik kisváros vagy falu a maga módján társadalmi életet élő, hétköznapi kapcsolataikban, konfliktusaikban mély tartalmakat tükröző sörözői társaságában elhangozhatnának. A nagy dolgok úgyanúgy megtörténnek itt, mint a hétköznapiak, csak talán a kudarcok, a keserűségek, a kis tragédiák megrázóbbak. Miért? A munkások, útkereső művészek vagy a középszintű műszaki értelmiségiek találkozásai ebben a hrabali sörözőben egyben a világ találkozása önmagával. Persze mindehhez olyan formátumú író kell, amilyen Bohumil Hrabal. Ezt a drámát látva, vagy megértő iróniájú könyveit olvasva egyértelmű kulcsot, nézőpontot, módszert (a választást ránk bízzál) kínál a világkatasztrófával fenyegető dolgok megértéséhez: a kisemberek életörömét, eredendő optimizmusát, muszáj emberségét. Dusza István (nŐ3i)
